Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-05-19 / 20. szám
2 KŐVÁRVIDÉK 1907. május 19. érvényesíteni. A tehetségesek legtöbbje csak vagy az egyik vagy a másik téren tud szabadon mozogni. Az egyik kőben, a másik a vásznon tudja tehetségét kifejezésre hozni. És igen sok, a ki a kalapácscsal, az ollóval és az ecsettel tudja magát mesterségében visszatükröztetni. A vidéki kiállításokon igen gyakran bemutatkozik egy homályban lappangó zseni, akit itt könnyen felfedezhetnek és mig az egyénnek megadhatják annak a módját, hogy tehetsége kifejlődjön, addig az ipar azt nyerte vele, hogy mindinkább közeledik a művészethez: vagyis az egyén szellemi értékének mérőfokához. Hogy pedig a nemzeti javak milyen hatalmas tényezője a minél több tehetség, azt bővebben magyarázgatni fölösleges volna. A vidéki kiállításokat rendezzük minél sűrűbben. Mert együttesen bizonyos létrejött kulturter- méknek megmondja nekünk, hogy mit kaptunk és azt, hogy mit várhatunk ebben a szakban. Megmutatja, hogy a külföld mennyire van előbbre nállunk és ez arra buzdít bennünket, hogy legalább is érjük utói a külföldet. Minél több a kiállítás az országban, annál inkább bebizonyították, hogy nagy igyekezéssel viseltetünk az ország fejlődése és az ország javainak szivén viselése irányában bizonyos, hogy iparosaink mezőgazdáink részéről némi áldozatot kíván minden kiállítás, de ez még korántsem olyan nagy, hogy érdemes ne volna azokért a nemzeti előnyökért ezeket a csekélységeket meghozni. A fővárosban igen gyakoriak a kiállítások. Mint gazdasági és szellemi központjában az országnak természetes is ez. Igaz, hogy nem szorítkozik a kiállítás tisztára a helybeli termelőkre, hanem igen szívesen látja a vidékieket is és ez nagyon is helyén való, ámde a vidék előre haladottságát ez még sem tünteti fel olyan szemléltetően, mintha az a vidék nagyobb gócpontjaiban van. Itt tiszta képét látja az ember annak a haladásnak, amely az ország egy meghatárólt területén bizonyos időn belül történt. Az ország közgazdasági érdeke a haza boldogulása diktálja a vidéld kiállítások minél számosabb voltát. HÍREK. Május 18. Ismételten teljes tisztelettel fölkérjük azon t. előfizetőinket, a kik lapunk múlt sző,mával egy a hátralékos tartozásukat feltüntető postautalványt kaptak, hogy a kitüntetett tartozást mielőbb beküldeni szíveskedjenek, amennyiben, azt méff eddig nem tették volna. lapunk tisztelt előfizetőinek és munkatársainak boldog ünnepeket kívánunk. Személyi hirek. Dr. Péchy Péter járásunk főszolgabirája — szabadságidejét megszakítva — haza érkezett és a hivatal vezetését átvette. — Özv. Pap Józsefné szül. Szaplonczay Zsu- zsánna, néhai Pap József kir. tanácsos özvegye M.-Szigetről, a hol nővére özv. Vincz Gyuláné látogatására több hónapon át tartózkodott, községünkbe érkezett. Eljegyzés. Stern Ármin helybeli gőzmalom és szállodatulajdonos eljegyezte Goldberger Ilonkát Budapestről. Vármegyei közgyűlés. A folyó hó 14-én tartott vármegyei közgyűlés legérdekesebb tárgyait a választások képezték: A Gőnyei István volt darabont főszolgabíró nyngdijazásával megüresedett nagykárolyi főszolgabírói állásra három pályázó volt: Gulácsy Tibor főszolgabíró, Sepsy Sándor tb. h. főszolgabíró és Madarassy István vm. aljegyző. A kandipáló bizottság első helyen Sepsy Sándort, második helyen Gulácsy Tibort és harmadik helyen Madarassy Istvánt jelölte. Miután szavazást kérő iv adatott be, elnöklő főispán a szavazást elrendelte. Összesen beadatott 317 szavazat, melyből Madarassy Istvánra 202, Gulácsy Tiborra 111 és Sepsy Sándorra 4 esett, igy elnöklő főispán Madarassy Isvánt jelentette ki a nagykárolyi járás megválasztott főszolga- birájának. Az újonnan rendszeresített árvaszéki ülnöki állásra a kandidáló bizottság egyedül Sepsy Sándort jelölte, úgyszintén Kerekes Zsigmondot az újonnan rendszeresített I. oszA vidéki kiállítások. Bízvást mondhatjuk, hogy Magyarország még mindig nem az az állam, amelynek lakói az őstermelésen kívül egyébbel is foglalkoznának. A mi iparunk az még úgyszólván aki csecsemőkorát éli és dajkái idegenek. Többnyire német- ajkuak és csak az újabb generázis lett magyar. De leszürődött a közvéleménybe, különösen amióta az önálló vámterület lett a politikai élet egyik főfaktora, az a jelszó, hogy teremtsünk ipart és ne csak teremtsünk, de pártoljuk is azt. Ne legyünk épen az idegen termékre éhesek, hanem inkább törekedjünk arra, hogy minden külföldi dolog itt mifelénk is ugyanoljan minőségben készüljön, mint az idegenben. Ez a biztatás úgy látszik nenj kiáltó szó a pusztában. Megindult a társadalom minden rétegében felismerhetlenül a törekvés arra, hogy legyen iparunk és hogy ne a külföld eméssze fel a mi javainkat. Örvendetes jelenség különösen az, hogy az ipar föllenditése érdekében az ország nagyobb városaiban egymásután következnek a kiállítások. Hol mező- gazdasági, hol ipari kiállítás, de leggyakrabban e kettő együttvéve. Mert a mezőgazdasági kiállítás, legalább is felerészben. Annyira, hogy a mezőgazdaságnak géperő utján eszközölt alkalmatosságai mind hozzátartozó kellékek. A kiállítások főként azért nagyfontossá- guak, mert általuk nemcsak a szakember merit magának okulást, hanem különösen amiatt, mert a nagyközönséget tájékoztatja. Az ipartermékek megbecsülésére pedig miként a művészi termékek respektálására, nevelni kell az embereket. A képzőművészetnél már régen belátták, hogy a nevelés leghathatósabb eszköze a tárlatok rendezése. Hogy szemléltető módon lássa a publikum: ime a kéz munkája és az ész gyümölcse. A közönség megszokja csodálni és becsülni a munka és productumait és ezzel egyben önmaga is ösztökölődik a dologra. Az iparban is nem ritkán megnyilatkozhatik hamisítatlan művészi ösztön és ezen ép úgy lehet okulni, akár csak egy szobron és képen. Az emberi képességek ezerfélék. Nagy ritkán akad olyan egyetemes képzettségű férfi, aki egyképpen tudja egyéniségét minden téren a kettőnek és csak úgy nyomorogtak ők is ezen a földön, mint a kutyák, akik gazdátlanok és senki nem szereti őket. Gerendás Lencsés István módos ember volt valaha, de egyszer baja került a törvény előtt, a miért a fia kezet emelt a szolgabiróra, aki biróválasztáskor jött a faluba rendet csinálni. Nagy pör támadt ebből, minden oldalról zaklatták a komát, az ügyvéd, a jegyző, az adóra megekzekválták, hogy a szolgabiró kedvében járjanak, mégis elcsukták a fiát másfél esztendőre és ez alatt tönkrement a gazdaság. Mikor haza jött a fiú Újvárról, megvette már a félszessziót árverésen a boltos, így aztán Gerendásék is zsellér sorsra, napszámos kenyérre jutottak. Galambos elmondta nekik, mi járatban járt a jegyző urnái és elmagyarázta nekik, hogy még a nagy urak is pártolják őket, ha itt hagyják a Nyírséget, ahol nem adják meg a munka árát és elmennek a tengeren túlra, ahol bizony megbecsülik a dolgos magyar munkás kezet. — Messze van innen Amerika, fejezte be az öreg a magyarázgatást, de rosszabb ott se történhetik velünk az éhenpusztulásnál. Igaz, hogy jobb lenne a nyírségi buckák alatt aludni az örök álmot, de ki tudja, hátha oda át mégis sok pénzt keres az ember és akkor szerzünk valamit. Lehet, hogy igy van, azt mondják az urak is és úgy gondolom, hogy most az egyszer nem hazudnak. Tetszett az öreg beszéde. Odajött közzéjük két szomszéd is, a Juhász Péter meg a komája Fű Andris, aki Boszniában is járt. Az utóbbi nagyon lelkesedett Amerikáért. — Novi-Bazárban, mondotta megösmer- kedten egy krobáttal, aki járt odakiinn és sze- recsen feleséget és négy egész telekre való pénzt hozott onnan magával. Asszonta, aki bírja a munkát és az ottani levegőt, akinek a szeme megszokja a sötétséget a bányában, az többet keres egy nap ott, mint itt három hét alatt. Hát én kimegyek. Szó szót követetett, tanácskoztak még két- három napig, aztán öt család jelent meg a jegyző urnái, hogy kikérjék a pakszust. Öt meglett, szálas magyar állt pironkodva, lesütött szemmel a jegyző ur elé, mintha valami rosszat tennének, mintha a szivük hasadna meg a pak- szus kérés könyörgő hangjában és a jegyző ur rájuk se nézett, csak ezt mondta : — Hát fizet mindenki két korona hetven fillért. Két hét múlva jöjjenek el a pakszusért és hozzák el a pénzt. — Szívesen, mondták az atyafiak. Két hét múlva megjöttek a vármegyétől a pakszusok, leszorták a pénzt és hozzáfogtak a kis holmik eladásához. Nem sokat alkudoztak a vevőkkel, ágyat, párnát, asztalt, mindent eladtak, ahogy kérték a vevők, mert minek kell a sok lim-lom bútor a nagy útra a tengeren. Majd szereznek oda át többet is, jobbat is. Pünkösd előtt való szombaton indultak útnak. Nehány ösmerős asszony a gyerekeikkel kisérte ki őket a vasúthoz és a meglett szomorú férfiak nyugodtan, hidegen bámulták a falu tornyát, amely a sebesen száguldó vonattól mind messzebb és messzebb maradt. Magukkal vitték az asszonyt, a gyereket is, hogy ha jó dolguk lesz odakint, akkor hadd élvezze mindnyája és ha rosszul menne a soruk, hát pusztuljanak el együtt valamennyien. Egy nap és egy éjszaka utaztak már, elhagyták az országhatárt és a Karszt rideg tájaira röpítette őket a gőzparipa. Hozzájuk csatlakozott útközben^ nehány zalai, baranyai és somogyi kivándorló, Árvából jött tótok is; Biharból jött oláhok is és mentek, száguldtak előre, a messze idegenbe szegény, szegény magyar emberek. Csak alig beszéltek. A rideg kopár vidék hangulata ránehezedett borongó lelkűkre és úgy érezték, hogy nincs valójuk egymásnak. Majd ott, odaát, a nagy vizen túl jobb kedvük lesz, mert az odavaló urak a munkát megfizetik. Egy hitvány falu előtt megállt a vonat. A templom ott állt az állomás mellett és kicsiny piszkos horvátok tolongtak fel s alá a templom előtt. Csönd volt az állomáson és tisztán kivehető volt a panaszos harangszó. Gerendás Lencsés István keresztet vetett magára. — Pünkösd van mondotta. Itt a vasúton úgy él az ember, akár a pogány. Az emberek keresztet vetettek és kiki a hite szerint rövid imát mondott. Gyönyörű szép Pünkösd napja áhítatot keltett a rabszolgavásárra az éhhalál elől menekülő emberek szivében. Fű Andris asszonya, egy sovány köhögős menyecske, panaszosan szólt: — Nállunk bizony szebb a pünkösd. Egy A PA, legforgalmasabb helyén egy üzlethelyiség kiraiv.# U Lvít hattal és az udvaron megfelelő lakással 1907. év junius hó 1-től pHüT bérbe kiadó. Értekezhetni alulírott tulajdonossal. m CJ Ti E rt BÉNI.
