Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-03 / 22. szám

1906. junius 3. KOVARVIDEK 5 annyira selyemhernyó tenyésztése céljából, mint inkább gyümölcseiért udvarokba lesznek ültetve, még abban az évben amelyben ültetve lettek alvóra leszemezhetők. Jó nagyszemü fajjal, mert határozottan léteznek az eperfajok közt szilva- nagyságú és ízletes gyümölcsök, de ezek idáig még kevéssé vannak elterjedve, ugyanezért kevéssé is ismeretesek. HÍREK. Junius 2. Dr. Péchy Péter járásunk főszolgabirája a mai napon belépett a „Kővárvidék“ szer­kesztésébe. Mi ezt a tényt eddig becsületesen megszolgált munkánk jutalmául tekintjük és a midőn mély köszönettel adózunk neki a nyilvánosság előtt, ezért a kitüntető támo­gatásért, úgy érezzük, hogy ezután még jobb munkakedvvel fogjuk a lap hasábjain Kővár­vidék érdekeit istápolhatni. Személyi hirek. Gróf Teleki Sándorné Ő méltósága Gernyeszegről, a hol leánya, Teleki Domokos grófné meglátogatására utazott el haza érkezett. — Nagyságos özv. Papp Józseíné Mármarosszigetről, a hol nővére özv. Vincz Gyulánénál huzamosabb ideig tartózkodott, haza érkezett. — Id. Incze Kálmán műszaki tanácsos pár napig községünkben időzött. — Bodnár György kir. tanfelügyelő junius hó 1-én köz­ségünkben időzött. Ki lesz a szatmári püspök? Dr. Jordán Ká­roly szaniszlói apátplébános püspöki kinevezése, mint szatmári tudósítónk jelenti teljesen dugába dőlt. A legújabb és valószinüleg legbiztosabb hirlelés az, hogy szatmári püspök Hehelein Károly a nagyhírű pedagógus volt szatmári fő­gimnáziumi igazgató, később ungvári plébános jelenleg pedig szatmári kanonok, egy végtelen nagyeszű jellemszilárd minta ember s mint minta ember általában közkedveltségnek és nagybecsülésnek örvendő személyiség lesz. Mellesleg megjegyezzük, hogy a nagysomkuti róm. kath. egyháznak, kiváló lelkipásztora Veszprémy Sándor 0 mellette káplános kodott Ungvári s ő mellette szerezte meg azokat a szép lelki tulajdonságokat, a melyeken hívein uralkodik és a társadalomban oly előkelő pozícióját megalapította. Kerületünk kitűnő és agilis képviselője dr. gróf Teleki Pál Öméltósága aki úgyszólván egy csapásra beilleszkedett a honatyai teendők gyakorlásába az a kitüntetés érte, hogy az al­kotmánypárt 12 tagú igazgató választmányába és a ház kérvényi bizottságába választatott be. Büszkeséggel regisztrálunk e hírről mi, akik gróf Teleki Pál Öméltósága képviselői működé­séhez a legszebb reményeket füzzük és méltán. Telefon hálózat a járásba. Miért nincs a já­rásban telefon hálózat, hiszen ez roppant meg­könnyíti és meggyorsítja az érintkezést úgy a központtal, mint Budapesttel. Nagyon helyes volna a járás vezetőségétől és intelligenciájától, ha e tárgyban lépést tennének. (Beküldetett.) Kolcéri kanyarójárvány. Tiszti orvosnak a járási főszolgabíróhoz tett jelentése szerint a legutóbbi időben újabb megbetegedések nem fordultak elő, sőt a régebben megbetegedettek közül már többen felgyógyultak. Változás a főszolgabírói hivatal munka beosz­tásában. A szembajban betegen fekvő Lüervald Gyula helyett — a katona ügyeket ez időszerűit László Sámuel járási Írnok végzi, tekintettel az ügy fontosságára a mennyiben a fősorozás a közel jövőben meg fog tartatni. Ujoncozás. A m. kir. honvédelmi miniszter által kiadott körrendelet szerint az 1905. évre vonatkozó ujoncállitás az országban a f. évi junius hó 11-től julius hó 14-ig terjedő idő alatt fog végrehajtatni. Járásunkba mint ér­tesültünk valószinüleg e hó 25-én fogja kez­detét venni a fősorozás, ez azonban még ha­tározottan megállapítva nincs. Ez alkalommal sor alá kerülnek az 1884. 1883. és 1882-ik évbeiv születtek. Felhívjuk az állítás kötelesek figyelmét a már említett körrendeletben foglalt ama intézkedésre, hogy azon hadkötelesek kik a kitűzendő első fősorozáson megjelennek és besoroztatnak, összes szolgálati kötelezettségük­nél egy évet, a tényleges katonai szolgálatuknál pedig esetleg több hónapot nyernek. A honvé­delmi miniszteri rendelet felhívja a járási tiszt­viselőket, hogy a tartózkodási hely sorozó bi­zottsága előtt való állittatások iránti kérelmek elbírálásánál a védtörvény utasítás feltételeitől kivételesen tekintsenek el. Ugyanis ne kívánják ez alkalommal, különösen a mezei és arató munkástól, továbbá az egyéb kereseti célokból az illetőségi helyöktől akár ideiglenesen, akár állandóan távol tartózkodó állítás kötelesektől annak igazolását, hogy huzamosan távol vannak, tartózkodásuk állandó és hogy a haza utazás költségeit sajátjukból fedezni nem képesek és ne utasítsák el őket esetleg azért, hogy a so­rozó járáson kívül leendő állittatásukat az ösze- irásra való jelentkezés alkalmával és pedig legkésőbb november végéig nem kérelmezték. Kővárvidék hármas öröme. A nemzeti újjá­születés hajnalán először megtartott rendes májusi közgyűlés valósággal a bőség szarujából öntötte a közörömet, közlelkesedést és meg­nyugvást keltő szerfelett értékes ajándékait vidékünk, járásunk közönségének. Péchy István, Eötvös Róbert és Teleki Jenő gróf megválasz­tatásában. Péchy István erdődi főszolgabírót a főjegyzői állásra kandidálták Mangu Béla vár­megyei aljegyzővel szemben. A szavazás meg­ejtvén Péchy István 78 szavazattöbbséggel nagy ovációk között Szatmárvármegye főjegyzője lett. Ez minket annyiban érdekel ilyen közelről, mert az uj vármegyei főjegyző dr. Péchy Péter főszolgabiránk testvéröcscse s igy az ő révén Kővárvidék a megyével intimebb érintkezhetés sphaerájába került, ami feltétlenül csak hasz­nára lehet. A nagysomkuti járás közönségének második öröme Eötvös Róbert megválasztatása erdődi főszolgabíróvá. Hogy mennyire ideje volt már ez előmenetelnek, hogy azt Eötvös Róbert mennyire kiérdemelte, mutatja az, hogy egyhangúlag, óriási éljenzés között választotta meg a megye törvényhatósága. Nem kevésbé örvendetes volt Teleki Jenő gróf egyhangú megválasztatása és hozzánk való beosztásának hire is, amiért a vármegye főispánjának köszö­nettel tartozunk. Legmelegebb érzéssel kívá­nunk uj állásaikhoz mindhármuknak szerencsét, állandó munkakedvet és jó egészséget. Kővár­vidék szép számban felvonult a választásra s oly lelkesen tüntetett jelöltjei mellett, hogy e tekintetben a hires tüzesvérü nyíri szavazókon is túltett. Két tömör zajtan nyüzsgött s a leg­ébrebben vett mindenről tudomást s igy az elért eredmény kivívásában tagadhatatlanul volt valamelyes része, amit csak azért említünk meg mert úgy látjuk, hogy Kővárvidék egységesen jelentős tényezőt képezhetne a törvényhatósági életben kellő összetartással, solidaritással. Legújabb hir. Hogy az előbbi híradásban mondottak csakugyan álnak és a parlament életjelesei által méltányoltalak, bizonyítja e percben nyert értesülésünk, hogy dr. Gróf Teleki Pál országgyűlési képviselőnk az' alkot­mány párt részéről a delegációba lett beválasztva. Aki ismeri a közös tárgyalások fontos és nehéz voltát az méltán csodálkozhat, hogy fiatal képvi­selőnk politikai tudását és rátermettségét bevá­lasztásával oly fényesen honorálta. A legközelebbi közgyűlés tárgyai. Mint értesü­lünk a községi képviselő-testületi közgyűlés tárgyai lesznek: 1. A megyeháza kérdése. 2. Mily módon lehetne a járványkórházat a köz­ségi kórház melletti telken felépíteni, illetve mily módon lehetne ez által nyilvános jellegű kórházunkat közkórházzá fejleszteni. 3. Laci prímás kérvénye térzene ügyében. 4. Uj utcai lámpák felállítása a kórházi utcában. Iskolalátogatás. Bodnár György kir. tan- felügyelő a hét folyamán meglátogatta a Nagy- nyiresi hoszufalusi és a helybeli állami iskolá­kat s mindenütt igen szép eredményt talált, de különösen kiemelte a nagysomkuti állami isko­lát, melyet minden tekintetben kifogástalannak talált, amiért Veress József állami iskolai igaz­gatónak a kiváló szakszerű vezetésért, mint a tanítótestületnek buzgó munkásságáért, elisme­rését nyilvánította. Vasuíuakról. Amint értesültünk a Nagy- somkut-gilvácsi vasút igazgatósága egy uj menet­rendet fog életbe léptetni, a melynek beosztása annyiban érdekelhet bennünket, hogy ez által kényelmesebben, kevésbé fárasztóan fogunk utaz­hatni, mert a tervbe vett vonat reggel 6 órakor indulva Nagysomkutról és csatlakozást nyerve Gilvácsnál a 2 órakor Budapest felé menő gyors­vonathoz és igy este 7 órakor lenne Budapesten és nem kellene éjszakázni, ami végtelen nagy előny; mert ha az idő pénz, akkor az éjszakai nyugalom egyenesen egészség. A vasutunk álla­mosítása majdnem befejezett tény, hogy azonban az osztálymérnökség Szatmárra fog áthelyez­tetni az a jövő titka. Nekünk azonban mindent el kell követnünk arra, hogy ez meg ne történ­jék, mert eltekintve attól, hogy az osztály­mérnökség áthelyezésével egy intelligens csalá­dot veszítenénk el a mi társadalmilag fontos, a kereskedők és iparosok is megéreznék annak megtörténtét. Reméljük, hogy sikerülni fog az államva­sutak igazgatóságát, memorandum vagy depu- táció utján arra birni, hogy az osztálymérnök­ség Nagysomkuton megmaradjon. Műkedvelő előadás. A következő meghívót vettük: Meghívó. A nagysomkuti román föld- mivelő dalárda-egyesület a helybeli görög- katholikus felekezeti iskola termében 1906. junius 4-én szinielőadással egybekötött hang­versenyt és táncvigalmat rendez, melyre teljes tisztelettel meghívja a rendezőség. Kezdete este este 8 órakor. Belépti dij személyenkint 1 kor. A tiszta jövedelem a román földmivelő dalárda egyesület és a román gör. kath. felekezeti iskola javára fordittatik. A résztvevők felkéret­nek, hogy vacsorát hozzanak magukkal, jó ital­ról pedig mérsékelt ár mellett a renderőség gondoskodik. Uj lap Nagykárolyban. Egy uj általános érdekű társadalmi hetilap indult meg, Nagyká­rolyban tehát a negyedik heti lap. Cime: „Nagy­károly“ főszerkesztője Pozsonyi Gábor, felelős szerkesztő Rósenfeld Zsigmond. Kiadótulajdono­sok a szerkesztők. Kereskedőink és iparosaink figyelmébe. Múlt I heti számunkban közölt tulipánkert mozgalomra saját érdekükben ismét felhívjuk figyelmüket. Szerencsétlenség a vármegyei közgyűlésen. A nagykárolyi vármegyeház díszes terme sok hygénikus, sok egészségügyi hiányban szenved, j sőt van olyan berendezése is a mely egyenesen veszélyes. Ugyanis az elnöki emelvény mellett levő villanyos lámpák körtéjének háromszögű szelvényekre osztott réz pereme, oly alacsonyon van elhelyezve, hogy egy közép termetű ülő ember felálláskor feltétlenül belé üti fejét. így járt Klein Mór mátészalkai birtokos is a ki fel­kelvén, a villanyos lámpa alatt elhelyezett szék­ről úgy vágódott a hármas égők középsőjébe, hogy azonnal vér borította el. A megsérült embert gyorsan a folyosóra illetőleg a főispáni lak egyik szobájába vezették, a hol dr. 01- savszky Viktor járási orvos nyújtotta az első segélyt, a inig dr. Sternberg nagykárolyi orvos megérkezett. A fejtetőn okozott seb körülbelül 3 cm. hosszú és 8 mm. mély lehetett. Különben a sérült egyén az egy órai gyorsvonattal haza is utazott. E tárgyban intézkedni kellene, de különösen, hogy a szép termet szeliőztetővel lássák el, mert Isteni csoda, hogy ily nagy zsúfolás mellett nem történt valami „ hőgutta féle szerencsétlenség. Dr. Falussy Árpád fő­ispán a baleset hírére azonnal a sérülthez sietett és a sérült állapotáról kérdezősködött és lát­szólag igen örvendett annak az orvosi kijelen­tésnek, hogy komolyabb baj nem fordult elő. Záró jelentésünk a gaurai véres eseményekről. Jeleztük volt pár héttel ezelőtt, hogy Simon Náthán csendőrőrsvezető felgyógyulása után felülvizsgálatra megy. A már nyugdíjjogosult­sággal biró őrsvezetőt szolgálata alul végleg felmentették. Egyben a polgári bíróság azokat akik Simon Náthán őrsvezetőt megvagdalták 10.000 korona pénzbírsággal sújtották, mely összeg a megnyomorodott őrsvezetőnek lesz jutalomként kiutalva. Szerencse a szerencsétlenségben. Minden jóban van egy kis rossz, és minden rosszban van egy kis jó, mondja a magyar közmondás. K. N- kecskési lakos oly bőrbetegségben szenvedett keze fején, amelyet nem tudott sehol meggyó­gyítani. A múlt napokban véletlenül petróleum ömlött kezére, amely meggyógyult kézháton középfokú égési sebeket szenvedett el, amely­nek meggyógyulása után régi bőrbetegsége teljesen eltűnt. Ebből azonban nehogy azt a következtetést vonja le az olvasó, hogy minden makacs bőrbajt égő petróleummal kell gyógyí­tani. Ámbár igaz, hogyerősfényű határ különösen a domtom üveg lencsékkel (nem főzeléknek való lencsét gondolunk) összegyűjtött erős íénysu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom