Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-03 / 22. szám
6 KŐVÁRVIDÉK garakkal egy hires Dán tanár egy egészen uj korszakot nyitott meg a bőrgyógyászatban. Az illető Dán tudóst Finzeinnak hivták. Nevéről | elnevezett intézetek már Magyarországon is i több helyen vannak. Megszöktetett feleség. Ne ijedjenek meg t. olvasóink, hogy ilyesmi is előfordulhat nálunk, de még is megtörtént, hogy a férj hosszabb távoliét után hazaérkezve házában sem feleségét, sem csekély bútorát nem találta. Mindjárt rosszat sejtett és kérdezősködött szomszédjaitól, hogy mi történt ? Varga János a megkárosított egyén, ha ugyan annak nevezhető. Hosszabb ideig volt távol, ő Szászvárosban, felesége pedig Szamosujváron, börtönben voltak mindketten lopásért elitélve. Nejének hamarább telt le a büntetése, haza jött, de nem tudta sehogysem bevárni férje kiszabadulását, meg’, meg is unta, hogy oly sokáig egy férje legyen. Gondolt egyet és Rézműves Sándor szerelmi vallomásának ellenállani nem tudván, vele megszökött, magával szöktetve természetesen a férje lakásában található bútorokat. A napokban került haza a férj s mélyen elszomorodva nézte puszta házát. Nyomban jelentést tett az esetről a csendőrségnek, kiknek sikerült a vetély- társat, Rézműves Sándort és az elszállított bútorokat kézrekeríteni. Az asszonynak azonban nyoma veszett. Hollétét nyomozzák. Súlyos baleset. Sándor Vilmos vasúti osztálymérnököt május 30-án súlyos baleset érte Gilvácson. Ugyanis hajtányon ment a gilvácsi gőzfürészgyártó! a vasúti állomásfelé és csak későn vette észre, hogy ugyanazon a vágányon, amelyen ő a hajtánynyal haladt egy rönkökkel megrakott vasúti kocsi áll, de akkor már alig egy pár lépésnyire volt a megrakva álló vasúti kocsitól. Sándor Vilmos főmérők hamar megakarta akadályozni az összeütközést és jobb lábát a vasúti kocsin felrakott rönkök félé nyújtotta, hogy az által a hajtány összeütközését megakadályozza. De ez nemcsakhogy nem sikerült, a sebes menet közben, hanem kitámasztott lábát is oly annyira súlyosan összezúzta, hogy még mozdítani sem képes. Orvosi vélemény szerint még meg nem állapítható, hogy csonttörés avagy zuzódást szenvedett. A sérült főmérnököt másnap Nagysomkutra haza szál/itották, ahol ápolás alá vették. Vasúti mizériák. A vármegyei gyűlésről hazautazó kővárvidéki szavazók egyrésze a gyorsvonattal ment Szatmárra, ahonnan a Nagybánya-felé induló gyorsvonatra igyekezett, amely keddi nap lévén, Kővárhosszufalu-felé csatlakozása van, hogy igy minél hamarább hazaérkezhessenek. Ami érthető is, mert nagy forgalom esetén a mi kis vasutunkon kocsihiány mellett aludni nem lehet. Szatmáron óriási tömeg rohanta meg a nagybányai gyorsvonatot, úgy, hogy felszállani akaró tiz kővárvidéki utasnak hely nem jutott. Egyikök be ment az állomási főnökhöz, akinél csak a szolgálatban levő forgalmi tisztet találta és kérte, hogy tekintettel az utasok nagy számára, szíveskedjen még egy kocsit oda csatolni. A szolgálati tiszt a kocsikba szemlét tartott és világosan látta, hogy a kocsikba képtelenség még állva is annyi utasnak elférni, megelégedett avval, hogy a kalauzt lehordta, a vonat elindult, az utasok pedig a lépcső mellett körbe állva érkeztek Nagybányára. Lámpást a Kórház-utcának. Ha valahol szükséges lámpás, úgy a Kórház-utcába, mert igen gyakran megtörténik, hogy koromsötét éjjel szállítanak fel súlyosan térült beteget a korházba a jelzett utcán át, a hol könnyen történhetik a jelzett utcában szerencsétlenség az utcavonalat nem ismerő idegen fuvarossal illetőleg az általa számított beteggel, a mint az már múlt év decemberében egy Ízben meg is történt. A lámpást a Sebe-féle lakás előtti hid mellett kellene elhelyezni és egyben gondoskodni arról is, hogy a községi tűzoltó szertárnak a kórház felé néző oldalán is a másik híddal szemben legyen éjjel égő lámpa kifüggesztve. Sikerült az orsz. posztó kiv. áruháznak (Budapest, Rottenbiller-utca 2. sz.) 1000. vég nagyonjó minőségű tartós férfi ruha szövetet egy csődbe jutott posztó gyárostól potom áron megvenni. Ez okból vidékre a fenti szövetekből egy teljes férfi öltönyre elegendő 3 méter szürke, barna és drapp férfiruha szövetet csak 6 koronáért, fekete, sötét kéket 7 koronáért utánvéttel szétküldeiiek. A fenti címet olvasóinknak figyelmébe ajánljuk. CSARNOK. Tekintetes Szerkesztő Ur! Becses Szerkesztői üzenetét olvasva, igazán örömömre szolgált, hogy Ön nem tartozik azon emberek közé, akik egyes osztályok között külömbséget tesznek, mert igazán a mai világban az iparos osztály, ha az müveit iparosok közé tartozik is, egyes emberek előtt valóságos kínai fallal vannak elzárva. Ha ennek okát mérlegeljük, egyrészt igazságuk van azoknak, akik az iparost csak iparosnak nézik, de ez nem a mi hibánk, hanem hibája a mai ferde felfogásoknak, mert nem arra törekesznek, hogy tanult, művelt iparosokat neveljenek, hanem inkább megközelithetlenné teszik azt a tért is, ahol egy- egy iparos tanulhat; de másrészt hibája magának az iparos osztálynak is, mert nagyobb része saját énjének fejlesztésével mit sem törődik. De a XX. század levegője ezt is meghozza magával, mert ugyan sokan vannak, akik belátják és megértik e sürgető jelszót: Neveljünk művelt iparosokat! Becses lapja cikkeiből régen tapasztalom, hogy szerkesztő urnák ez nem csak jelszava, de küzd is érte. Nagybánya, 1906. május 30. Kiváló tisztelettel Veszprémy Lajos. A Túri János pünköstje. — Irta: Veszprémy Lajos. — Az ünnepet hirdető esti harangszó olyan lélekemelőén, olyan magasztosan hangzott, zúgott végig a tájon, hogy Túri János önkénytelenül is megemelte kalapját. Szivébe markolt valami, egy ilyen ünnepet hirdető harangszó imára hivó szava egy édesbus pünkösti történetet, egy fájó-kinzó emléket ébresztett fel benne, melynek nyomait máig is viseli, és amelyet kitépni soha többé nem tud. Túri Jánost már nem érdekelte az utca sürgő-forgó népe, sem a holnapi ünnep, pünköst ünnepe, nem érdekelte semmi, már két órája bolyongott cél nélkül az utcán, maga sem tudta miért. Nincs senki, aki várja szeretettel, aki gondoljon reá. Az ő szive már kiégett, járt, bolyongott évek óta céltalanul, cél nélkül. Pedig néhány évvel ezelőtt milyen másképpen örvendett ennek az ünnepnek, mennyi édes álma volt, amiket biztosan hitt, hogy megvalósulnak és amelyek úgy romba dűltek, mint kicsiny gyermek korába épített homok várai, amelyeket akkor megsiratott, de most már sírni sem tud, nem szabad sírnia, könnyei kifogytak. Pedig akkor is egy ilyen pünkösti este volt, a kis lugas vad szőlői olyan biztatóan rázogatták fürtjeiket, mintha inteni, biztatni akarták volna, hogy az a szőke asszony, akinek ő lázas ajakkal, mindent feledve csókolgatta ruháját: szereti őt, csak azért játszik vele, nevet szavára, ha szerelemről beszél hozzá, mert asszony, aki ha boldogtalan is, de minden boldogtalansága mellett, becsületes akart maradni. Mert az a szőke asszony éjjpen olyan boldogtalan volt, mint Túri János. Ők mindaketten sokat hitték, hogy boldogok, de mindig arra ébredtek, hogy boldogságuk csak rövid ideig tartó álom volt csupán, amely elröppent, mint a színes szárnyú lepke. Boldogtalanok voltak és hamar megértették egymást. Az asszony fiatal korába ment férjhez, első ismeretsége az urával volt, a kis bohó lány azt hitte, hogy már szereti is azt az embert, felesége lett. Férje sohasem szerette, pedig az asszony annyival is megelégedett volna, ha csak tiszteli az ura. Első csalódása volt a legfájdalmasabb. Túri Jánossal hozta össze sorsa, aki hamar átlátta azt, hogy az asszony az ura mellett idő előtt fiatalon elhervad, de meg éppen azért tudta úgy szeretni, mert az is úgy szenvedett, mint ő. Nap-nap után kérte, hagyja ott az urát, váljon el tőle. Nem fogja palotába vinni, hanem abba a kicsiny falusi házba, amely szüleitől maradt reá, ahol csendben, boldogságban fog élni, nem lesz kitéve az emberek irigy kiváncsi tekintetének, hanem csak egymásnak fognak élni. Nem rendelkezett vagyonnal, de ígérte, hogy a szükséget sohasem fogja érezni, mert dolgozni fog és akar, mert lesz kiért. De az asszony hajthatatlan maradt. Minden nap mondta, hogy menni fog vele, de minden boldogtalansága mellett nem akarta otthagyni az urát, a szülői hajlékot. Túri János már elveszettnek hitte minden 1906. junius 3. reményét, kérő szavakat nem mondhatott többet, mert az asszony megtiltotta neki. Nem volt szabad beszélni, csak nézni, minthogy napnap után a szőke asszony, aki boldog lehetne, de csak a becsülete árán. Az ura ellen nem akart válópert indítani. Azon a pünkösti estén is egyedül ültek a kiskerti lugasban, az asszonynak eleinte jó kedve volt, legalább úgy mutatta. De Túri János most látta igazán mennyire szenved az az asszony. Nézte azt a szép, de fájdalmas szőke arcot, azokat a megtört kék szemeket és amikor az asszonynak arcán könycsepp folyt végig, megragadta az asszony kezeit, lecsókolta szenvedő arcáról azt a könnycseppet, amelyet ő okozott, mert ha nem ébreszti fel szivében a már kialvó lángot, talán minden boldogtalansága mellett is, boldognak hitte volna magát, ismét a régit hozta elő az asszonynak, kérte, hogy jöjjön vele. Az asszony nem volt többé erős, nem ellenkezett. Az urának azt mondta, hogy reggel utazik a rokonai látogatására. Az ura elengedte. Soha sem látta többé. Túri János elvitte az asszonyt a falujába. Becézte, mint a kis gyermeket szokás, valósággal imádta, rajongott érte, igyekezett elfeledtetni vele a múltat. Az asszony boldognak is látszott, de arcának viruló rózsái mindjobban hervadtak, mint a virág, amelyet a nap sugarai viruló rózsává növesztenek és ennek sugaraitól el is hervadnak. Bensőjét valami rohamos betegség támadta meg, nem birt dacolni vele, pedig egy néhány héttel előbb milyen erősnek hitte magát . . . Túri János ezt a sebet begyógyítani nem volt képes. Az asszony, ha boldog is volt, mégis gyötörte becstelenségének tudata. Pedig a világon annyi nagyobb bűnt követnek el, hogy megszámlálni is alig képes az ember, de ha valaki boldog akar lenni a saját szivének érzése szerint, az bűn és a bűnöst megvetik, de ha közöttük él és kendőzi a bűnt, ha tudják is, legfeljebb beszélnek egy darabig róla és hagyják, hogy éljen a maga módja szerint, mert a mai társadalom, nem a bűn okait keresi és a szerint Ítél, hanem annak elkövetői között tesz külömbséget. Alig két hónapra reá, hogy az asszony elhagyta az urát, aki még annyi fáradságot sem vett magának, hogy próbálja visszahívni, az asszony elköltözött oda, ahol nincsenek többé gyarló, kicsinyes emberek, mert ott mindenki egyforma, ott megszűnik a fájdalom és hogy élt egy-egy fejfa és hozzátartozóinak fájdalma jelzi. Túri Jánost úgy megviselte ez a csapás, hogy őrültként bolyongott. És napokig ült a kis falusi temető uj sirhantja felett. Gyilkosnak hitte magát és csupán erős természete mentette meg, hogy élő-halott ne legyen. Pedig lehet, hogy jobb lett volna . . . * * * Túri János fázva húzta össze kabátját — és egyszerre azon vette észre, hogy otthol van, kiesiny, rideg, legényes szobájába, pedig már világos reggel volt. Az egész éjszakát keresztül barangolta. Az emberek ünnepiesen mentek a templomba, ünnepelni az isten-ember mennybemenetelét. A harangszó behallott a szobába, hogy meghallja az a szenvedő ember is, aki összeroskadozva fogott kezeiben egy fényképet, egy szőke asszonynak arcképét. Túri János feleszmélt a harangszóra és szinte önkívületi állapotban suttogta: — Oh, Uram Jézusom, adj nyugodalmat annak az asszonynak, akit én öltem meg! Szerkesztői üzenetek. (Kéziratokat nem adunk vissza.) Kiss Gábor fógimnáziumi tanár urnák Nagybányán. ígért cikk norvégia, útjáról nem késik. Hisszük az is olyan lesz, mint a felőle Nagybányán tartott szabad előadás ! Legszivélyesebb üdvözlet. Aggódónak. Nagyon okos és egészségi szempontból fontos javaslatát adja be legközelebb a főszolgabírói hivatalhoz, ahonnan az a járás orvosnak lesz kiosztva referálás végett. Más községekben is érvényben vannak olyan rendszabályok, hogy a melyik cselédleány este 9 órán túl az utcákon kóborog s ennek okát nem tudja adni az éjjeli őrök bekísérik. Hasonló egészségügy rendészeti rendelettel nagyban elősegíthetnénk a ragályos nemi betegségek
