Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-16 / 50. szám

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYS0MKUT1 JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. / Slóflzetésl ár: Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. az. Egész évre ................................8 K Negyed évre . ... 2 K 0________ ----------------------------­Fé l évre........................................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Felelős szerkesztő: Barna Benő. meqjelen hinden vasarnap. Kö zségi közgyűlés. A községi képviselőtestületnek folyó december hó 2-án tartott rendkívüli köz­gyűlésnek úgyszólván legfontosabb tárgya vármegyeházunk kérdése volt. Már annyi­szor foglalkozott ezen kérdéssel a község, hogy már unalmassá vált talán a képviselő testületnek is, újabban és újabban azt az egy kérdést tárgyalni. Csodáljuk is, hogy a törvényhatóság nem unta még meg ugyan abban az egy kérdésben más és más határozatokat hozni. Lapunkban mindenkor közöltük az ügy állását és igy most sem akarjuk elmulasztani, hogy lapunk t. olvasóit ne tájékoztassuk azon közérdekű és községünk fejlődésére nagy fontossággal biró kérdésről. Mint már több ízben hangoztattuk községünknek érdeke első sorban, hogy ezen már 30 — 40 év óta függőben levő kérdés rendeztessék, ezért az illetékes intézők megkérendők, hogy annak mi­előbbi elintézése iránt befolyásuk teljes mértékével — minden lehetőt kövesse­nek el. A képviselőtestület meghozta hatá­rozatát, de az még nem elég arra, hogy a község óhaja teljesítessék, hanem annak kedvező elintézésére a vármegye vezető férfiai is megnyerendők, mert eredmény csak úgy érhető el. A képviselőtestületnek erre vonat­kozó határozatát alábbiakban közöljük: Olvastatott Szatmárvármegye közön­ségének 1906. október hó 18-án tartott rendes bizottsági ülésében 749/906. Bjkvi számú határozata, mely szerint községünk képviselőtestülete által 1906. julius hó 15-én tartott ülésében 33/906. sz. alatthozott határozatával tett ajánlatát melylyel a régi kővárvidéki vármegyeháznak Szatmárvár­megye tulajdonát képező részét minden ellenszolgáltatás nélkül — de az arra telek­könyviig bekebelezett szolgalmi és egyébb rajta levő bármily terhekkel együtt a község tulajdonába átveszi — el nem fogadja hanem utasitja a vm. alispánját miszerint a m. kir. kormánynál járjon közbe arra nézve, hogy ezen régi székház épület akár valamely ipartelep létesítésé­nek céljaira, akár egy m. kir. honvéd­zászlóalj elhelyezésével katonai laktanyául átvétessék. A közgyűlés a felolvasott határozatra nézve egyhangúlag kimondja, hogy ragasz­kodik vármegyei alispán urnák 21287/904 sz. alatt kelt azon leiratához, mely szerint a vármegye háznak önkéntes árverés utjáni eladása mondatott ki, melynek alap­ján a közgyűlés 17/905. sz. a. hozott határozatában megbízottját is megnevezte, ki a közjegyző előtt a vármegyeház ön­kéntes árverése iránt a kérvényt aláírja. Egyben ismét hangsúlyozza a képvi­selőtestület, hogy a község tulajdonát képező teleknek önkéntes árverés utjáni eladásába csak úgy egyeznek bele ha a telek árába 16000 korona biztosittatik. Ezen még húzódó kérdés mielőbbi elintézése a községre nézve nagy fontos­sággal bírván tekintettel arra, hogy a nagy A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. December. Hogy tovaszállt a nap derűje És a mosolygó ősznek vége már, Hogy nehéz, homályos köd üle A térre és már puszta a határ, Hogy a hulló lomb bus zajába Belésivit a tél szele; A természet szent bánatába A lelkem sirva sajog bele. Mintha ez a nehéz, fojtó köd Megfeküdné a lelkemet, Mintha felhő, mely mindent elföd, Vonulna a szivem felett, Mintha e nyirkos, bus időnek Minden terhét én érezném, Fájó, nehéz érzések jönnek S úsznak át életem egén. Megszáll ezernyi kétely s bánat, Kinoz örökké, szüntelen, Lelkem mélyén száz kérdés támad: Hová vezet e küzdelem? Derül-e éltem szebb napokra, Lesz-é tavaszban része még, Éltem napja feljő ragyogva, Vagy elfödi egy homályos vég? Onszinü felhők fenn az égen, Sötét ború a lelkemen, December ködje a vidéken, A természet pusztul velem. De a remény égi fáklyája Kigyul, aztán lobogva ég, Eloszlik lelkem bus homálya, Hisz eljő az édes tavasz még! Németh Jenő. m Pásztor mese. A hajnalpir már rég bearanyozta a rétet, mikor Antal álmából felébredt. Csodálkozva te­kintett ki kunyhójából s miközben szemeit dör­zsölgette, gondolkozni kezdett a tegnap történtek felett. Szürkületkor találkozott Agával, a környék legszebb leányával, kit szive bálványának válasz­tott. Csend volt körülöttük. Megfogta a leány kezét, majd átkarolta a derekát, merően a sze­mébe nézett és megkérdezte tőle: — Szeretsz ? Aga elpirult, lesütötte szemeit s alig hall­hatóan válaszolt: — Szeretlek. Azután leültek a puha selymes fűre, ajkaik forró, hosszú csókban találkoztak s úgy ültek ott egymást szorosan átölelve nagyon sokáig. Ez a hosszú, mindkettőjüket földöntúli boldogsággal eltöltő csók volt az „eljegy­zésük.“ A föld megtermi azt, amire Antalnak szük­sége van. Egy szerető sziv várja minden este, ha a nyájat beterelte a karámba, hogyne volna boldog Antal a pásztor! Aga a szomszéd falu pásztorának leánya, nem szorult szépítő szerekre; hófehér nyakát, I irn^X/K>ÁMAlr kaphatók kedvező részletfizetésre Vertheimer Lipót-nál LCgJODD VarrOgepeK Szatmár Kazinczy-utca 17. (A zárdával szembe). Arjesyzéls.et Ingyen és toénnenlve íLiild-öln. _________

Next

/
Oldalképek
Tartalom