Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-09 / 49. szám
III. évfolyam Nagysomkut, 1906. december 9, 49-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TARSADALM! HETILAP, A „NAGYSOMKUT! JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. SlXőíiJcotőe»! ár: Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. Egész évre ................................8 K Negyed évre . ... 2 K _ , i ... D d - ---------------------------Fél évre........................................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér kelelos szerkesztő: Barna Benő. MEG JELEN niNDEN VASARNAP. Har agszik a föld. Úgy él az ember, mintha valóban ő lenne a természet királya és rendelkeznék mindennel, amit föld, viz, lég teremtett. Úgy él az ember, úgy törekszik hatalomra, mintha örökké tartana az az élet s mintha örökké hatalmas és gazdag maradna. Kifürkészte, kikutatta a természet titkait s annak minden erejét, minden képességét a maga szolgálatába igyekszik hajtani. Befur a föld mélyébe, leszáll a tenger fenekére, síneket rak le tízezernyi kilométer hosszúságban; már felszáll a levegőbe is, hogy megközelítse az alkotó teremtő Napot — hiúsága határtalan, céljai, hatalmi törekvései végtelenek, nem elég neki, hogy leigázza a természetet, a földet, vizet, levegőt, leigázza embertársait is és szuronyok csillogása, ágyuk bömbölése, gyárak kürtői hirdetik szüntelen és szakadatlan, hogy az ember, ő ura és parancsolója a teremtésnek! . . . Oh, szép vagy, hatalmas vagy. Ember, nincs hozzád más hasonló a nagy ég alatt, te parancsolsz mindeneknek és téged szolgál a végtelen, a dicső világrend, a zenith és madár! . . . Egyszerre remegni kezd lábad alatt a por, oh dicső hatalmas ember! A por, a melyből lettél s anyádról gőgödben megfeledkeztél. Mintha megrettent volna hatalmadtól a nyomorult por: remegni kezd a lábaid alatt . . . Egy pillanat, és rettentő csattanások törnek elő a föld mélyéből. Búgva, tombolva, megvadulva tör elő az őserő a nyomorult, a megvetett por alól és már nem remeg lábad alatt a por, oh, hatalmas ember, hanem megrázkódik a föld, oh nyomorult féreg! Felébredtek alul az alvó Titánok s rettentő karjaikkal rázzák a sártekét. Rázzák, lökdösik, mint rakoncátlan gyermekét a haragos apa. Mint kártyavárak omolnak össze a paloták, ahol erő, gőg és hatalom lakoztak dacolva Istennel és emberrel. Porrá lesznek kastélyok, várak, templomok, melyekben nem istenéhez imádkozik a nép, hanem önzőn a maga javáért könyörög csak. — Felkél a tenger és tarajos hullámai mint szágáldó hegység rohannak ki a szárazföldre, hogy segítségére jöjjenek a gyilkos pusztító őserőnek. Jaj neked gőgös, hatalmas ember, nyomorult féreg! Jaj neked ember, ha felkel a por ellened. A por: a föld. A port taposod. De ha megmozdul a por és megrázza a földtekét vagy ha tűz kévéje tör elő a föld mélységeiből, te vagy legtehetetlenebb páriája a világnak. Mert az erdei vad menekülhet a haragvó elemek elől. Meghúzza magát az árokban, minden bokor alatt. De az ember menekülésének útját álják a paloták, a fényes utcák visszatartja a vagyon az arany, a kincs: saját hálójában van megfogva az ember, ha menekül a haragvó elemek elől. Kicsiny vagy, hitvány vagy, gyáva vagy, te büszke, erős hatalmas, bátor ember! Haragszik a föld. Jó szeiencse hogy, messze tőlünk. Más országban tombolt a vulkán és más világrészben rendült meg A „KÖYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Az ideálista. — Irta: G. M. — — Oh Uram! Oly sok szépet, jót hallottam a földről és annak lakóiról, az emberekről regélni, hogy vágyva vágyom őket megismerni. Oh engedj le Uram hozzájuk, hadd gyönyörködjem én is bennök, lássam közelebbről ezen teremtményeid, hadd legyek csak egy óráig is közöttük! így könyörgött az Úrhoz egy kis szőke angyal. — Bohó lélek — szóllott az ur — teljesedjen kívánságod. Menj gyönyörködj a teremtményeimben, részesülj ott lenn minden jóban és rosszban, mint azt egy-egy halandónak osztályozom. Menj és megengedem, hogy addig maradj közöttünk, mig azt magad óhajtod. Vígan röpkédéit a kis szőke angyal felhőről- felhőre, tudatva társaival az örömhirt, mígnem saját édenébe ért. Örömteljes készülődések után álomra hajtá kis fejét, hogy másnap ama nagy útra induljon, le a földre - az emberek közé. Lanttal kezében, dallal ajkán és a boldogság édes mosolyával állt egy szép ifjú a nagy világ bűvös zajában. Szőke arany fürtéit játszadozva lengeté a hajnali szellő, szép kék szemeiben boldogság honolt ... Az elragadó öröm, a csodálkozás élénken tükröződtek vissza az ifjú arcán, ki nem győzött eléggé bámulni, hol a beláthatatlan messzeségbe, hol a fölkelő nap ragyogó fényében . . . „Itt vagyok hát végre! Itt vagyok a szép és nagy világban, a kedves jó emberek között? Közietek, véletek fogok tehát élni, kik kiválasztottjai vagytok az Urnák . . . Oh, hála neked Isten, ki szent szikráiddal megáldva, művésznek teremtettél. Hisz ezzel a nagy világot, telve örömmel és boldogsággal adtad nekem; fohászkodott az ifjú, fogta lantját és az éneklő madarakkal versenyt dalolva, vidáman ment jövő boldogsága elé. Az első ember, kivel útja összehozta, egy szegény öreg koldus volt, ki imát rebegve, reszkető kezét alamizsnáért nyújtotta. Az ifjú zsebébe nyúl, de oh, üresek azok mind. — Jó ember - szólt szomorúan — Isten tanúm, hogy egy fillérem sincsen ... de mégis megállj, van egy kis gyűrű, szorgalmam jutalmául kaptam gyermekkoromban, ime fogd és segíts magadon. — Oh derék ifjú, mily nemeslelküség lakozik benned, te nem emberek közé való vagy, kik jószívűségedet kifogják aknázni. Ha igy teszel, akkor élteden még sok csalódáson fogsz keresztülmenni. Vedd vissza a gyűrűt még több szükséged lehet rá, mint nekem, kinek egyelőre van még egy falat kenyerem . . . — Nem, nem, jó ember, csak tartsd meg azt, én fiatal vagyok még és ha nélkülöznöm kell is könnyebben viselem el, mint te, ki már tehetetlen vagy dolgozni; de még enyém a nagy világ és csak találok benne annyit, a mennyi részemre szükséges. Ezzel a bámuló öregnek búcsút mondott és félben hagyott dalát folytatva, vigan ballagott a messzeségben láthatóvá vált falu tornya irányában. Esteledett, mikor közelébe ért. Már messziről zeneszó üté meg füleit. A remény, hogy művészete által valamely jövedelemhez jut, meggyorsította lépteit a hangok felé. Csakhamar elérte az óhajtott helyet. Egy kis falusi ház volt, mely fölött a falba vert vékony rúdon lengő gyaluszálak hirdették a fogadót, a falu egyetlen vendéglőjét, hol a helység nótáriusa, bíróval, paraszttal, zsidóval, í 1/affÁíTűnat kaphatók kedvező részletfizetésre Vertheimer Lipőt-nál l^lyUDD VdUUgepeii Szatmár Kazinczy-utca 17. (A zárdával szembe). _________Árjegyzéket ingyen és toérmentve tLÜldöh. toárlslneli.._________
