Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-11 / 45. szám
2 KŐVÁRVIDÉK 1906. november 11. között, dacára annak, hogy ott az ipar és kereskedelem oly erős, hogy a fogyasztási szövetkezetek által előidézett visszás állapotot sokkal kevesebb mértékben érzik meg. Ugyanez a harc indul meg most nálunk is, a kereskedelmi és ipari testületek egymás után emelik fel tiltakozó szavukat a fogyasztási szövetkezetek graszszálása ellen és biztosra vehető, hogy ma-holnap ez a harc kimegy már az utcára is, mert a szövetkezetek iparunkat és ke- reskedelmünketlétalapjukban renditik meg. És ha az állam, a törvényhozás és a hatóság nem akarják fölismerni a fogyasztási szövetkezetekben rejlő veszedelmeket, akkor a fenyegetett iparosok és kereskedők fognak tömörülni, hogy védekezzenek a közös ellenség ellen. A feminizmus. A korszerű kérdések sokféle szempontjai egészen összegabalyítják a felszínen levő társadalmi problémákat. Ma az egyik, holnap a másik próbálja ki rajtuk szellemességét, hogyha egy-egy érdemleges és megszivlelést érdemlő gondolatot hallunk, ha egyik — másik iró akár tudományos, akár művészi eszközzel hozzá szól a dolgokhoz szinte feléledünk. Mert tény, hogy a nagy, mindenkit külön- külön és együttvéve érdeklő dologhoz hivatottságot érez bárki is hozzászólni, ámde viszont ezzel szemben fennál az a tény, miszerint nagy horderejű és széles emberréteget mozgásba hozó kérdéseket taglalni joga igazán csak a kiválóknak, hogy ugymondjuk a kiválasztottaknak van. Ilyen fontos kérdés a nőnememnek a társadalomban és az állami, jobban mondva, jogi életben való érvényesülése, vagy amint mostanában divatos: emán- cipálása. A házasság női kereseti ágak, a női szabadság mind egy kalap alá fogottak és kimondatott a szentencia, amely szerint, ha a nők tulajdon olyan foglalkozási körben élnek mint a férfiak, akkor teljes joguk van arra, hogy kivegyék maguknak a férfinemet megillető minden szabadságot. Ha nincsen meg az a foglalkozásuk, amely őket egy sorba állíthatná a férfiak mellé, akkor itt van a házasság, amely a régi felfogástól eltérően, feloldja a nőt a leánykori zárkózottsága alól és odakinálja a titkon óhajtót vogelfrei életet. Régebben volt és az angoloknál még ma is az a felfogás van érvényben, hogy éppen a párta alá jutás képezi zárókövét a leánykori élet könnyüvérüségének. A házasság egyúttal megkomolyo- dást jelent a hidegvérű és felette praktikusan gondolkodó angliusoknál. Szinte felemelő érzést kelt az a tudat, hogy a házassági frigy olyan intézménynek tar- tatik, amely alapját képezi egy nemzeti létnek és egy nemzeti jövőnek. Innen, ebből a komoly felfogásból kell magyaráznunk azt, hogy miért tudott sok apró nemzet évezredeken át jóformán ezen erkölcse folytán egyedül sok más alacsonyabb erkölcsű, bár számban túlsúlyban levő nép között megállani és pedig derekasan megállani. Nagyon sokan, különösen nők kardoskodnak a mellett, hogy az asszonyok épp úgy, mint a férfiak élvezhessék azokat az előjogokat, melyeket az uj kor, az individualizmus kora a férfinem számára biztosított. Ezeket az előjogokat pedig úgy értik és olyképen értelmezik, hogy miként az erősebb nemnek, akként nekik is lehessen felügyelet nélkül, kényük, kedvük szerint élni és szeretni. A házasságot ők elavult intézménynek tartják, amely csak megköti az emberi szabadságot és béklyót ver az emberi természetnek egyenes kifejlődésére. Sokkal szükebbre van szabva e keret, hogysem itt érdemlegesen lehetne megbírálni és Ítéletet mondani erről a nagyszabású és az emberi élet leglényegesebb pontját érintő kérdésről. Itt csak arra lehet és kell szorítkoznunk, hogy szóhoz juttassuk a mai kor egyik hivatott emberét, kit a maga tapasztalatai meg nagy lángesze minősítettek legjobban arra, hogy ezen óriási horderejű dologról úgy beszéljen, mint aki egy emelkedett szempontból beszélhet. Ez az ember pedig, aki írásban a modern emberiség számára egész uj és eddig járatlan ösvényeket jelölt ki, ez az ember, aki korunk minden fájdalmát és örömét, minden gondolatát és érzését magába szívta és hatalmas egyéniségének bélyegével kifejezésre hozta, ez az ember, aki titáni erővel tudott mint kis nemzet szülöttje és mint egy nagyon korlátolt nyelvterület munkása világhírre vergődni, ez az ember Strindberg Ágoston norvég iró. Mint szinész kezdte meg pályafutását. Egy vonás, amely majd minden szellemi heroszszal közös. Később, sok küzdelem után a tudományok csöndes révébe hajózott, ahol igen nagy és sokoldalú ismeretre tett szert. Ezen ismeretekkel felszerelve indult neki az irói pályának. írói tárgyait mind az asszonyi életből vette és hatalmas zsenije úgy tudta egymáshoz fűzni az események szálait, hogy a női szív mögött megérez- hetjük korunk társadalmának minden érverését. A nőről egyidőben úgy nyilatkozott Strinberg munkáiban, hogy annak semmi szin alatt nem kell megállni azokat a jogokat és követeléseket, melyeket mint igényeket az uj korhoz támaszt. A nő természettől fogva gyönge és mint ilyen egyszersmind hamis is, alattomos is. Ha egyenjoguvá válnék a férfivel, akkor a ravaszsága erejével megtermé azt, hogy felszínre kerülve, meghonosíthatná az ő Lementem a rektorhoz, a ki zöld szemeivel nagyon szigorúan nézett rám. — Itt vagy megint neveletlen kölyök, — mondá - kiváncsi vagyok, vájjon mikor fogsz bennünket jelenlétedtől megszabadítani ? Úgy gondoltam, hogy nagyon örülnék, ha ettől a kiállhatatlan fickótól megszabadulnék, de nem szóltam, hanem hagytam őt beszélni tovább. Voltaképp mi is akarsz te lenni ? Azt hiszed talán, hogy még valaha elvégzed a latin tanulmányokat ? Azt feleltem, hogy igenis hiszem. Erre rám támadt és úgy ordított, hogy künn meghallotta a pedellus (aki mindent elmondott.) Azt mondta a rektor, hogy a betörők természete van bennem és hogy egy katilmai exisztencia vagyok és hogy legfeljebb egy közönséges iparos válhat majd belőlem, végül, hogy az ó-korban is minden elvetemült ember olyképen kezdi pályáját mint én. — Werner miniszteri tanácsos volt nállam, mondta és lerajzolta előttem fiának sajnálatos állapotát. Azután hat órai karcért kaptam, az anyám pedig számlát a miniszteri tanácsostól tizennyolc márkáról, mert anyiban volt a Henriknek a nadrágja. Az anyám nagyon sirt. Nem a pénz miatt, noha abból sem volt valami bőven neki, hanem Egy a jegyzői. teendőkben teljesen jártas, szorgalmas, jó irásu megbízható írnokot keresek. Az állás azonnal elfoglalható. Fizetés© liavl UtÓlEigiOS részletelí.l>eil évi 800 3BL- Ajánlatok okmányolandók. Barna Benő, községi jegyző Nagysomkuton. azért különösen, mert megint valami rosszat kezdtem. Szörnyen bosszankodtam, hogy az anyámnak annyi baja van velem és föltettem magamban, hogy Wernerék Henrikje ezért megjárja. A miniszteri tanácsos ur nem adta vissza nekünk az elszakított nadrágot, noha helyébe egy újat kért. Vasárnap templom után a rektori hivatalba zártak, ami nagyon unalmas volt. A szobában a rektor két fia volt. Az egyik fordított és valahányszor a rektor belépett, nagyban forgatta a vastag szótárakat és úgy tett mintha nagyon szorgalmas volna. — Mit keresel fiam — kérdé a rektor? A íiu nem felelt azonnal, mert szájában még nem volt megrágva a kenyér. Végre mégis lenyelte és azt mondta, hogy egy görög szót keres, a melyre nem tud rábukkanni. Pedig ebből mi sem igaz, mert hiszen egész idő alatt nem is tett egyebet, mint kenyeret falatozott, a mit én nagyon jól láttam. A rektor azonban meg is dicsérte őt és olyas valamit mondott, hogy az Istenek az erény elé az izzadságot tették. Azután bejött a rektor felesége is, a ki szintén dicsérte a fiát Majd délebéd lett és mindnyájan kimentek. Én ott maradtam és nem kaptam semmi enni valót. De ez nem bosszantott, mert volt nállam szalámi és gondoltam, hogy bezzeg örülne a rektor sovány fia, ha annyit kapna, mint a mennyit én ettem. A mint végeztem az ebéddel nyomban hozzá fogtam Ubrik Borbála históriájának az olvasához. Négy órakor szabadon bocsátott a pedellus aki azt mondta: „No most alaposan be voltál csukva.“ Én azt válaszoltam, hogy nem is törődöm a bezárással. Pedig hát nem úgy gondolkoztam, mert hiszen szörnyen unatkoztam odabent. Hétfőn délután a rektor berontott az osztályomba és alig, hogy belépett, elkiáltotta magát: — Hol a Thoma? Én persze nyomban felálltam. Akkor aztán kezdődött a komédia. Azt mondta a rektor, hogy egy oly bűnt követtem el, a mely páratlan az iskola annalcseiben egy oly herostratesi dolgot, a melynél csak a Diana-templom fel- gyujtása volt különb. Gonosz cselekedetemet csak egy őszinte vallomással tudnám némileg enyhíteni. c Közben felszakitotta a száját, hogy látni lehetett utálatos fogát, szörnyen köpködött és szemeit félelmetesen forgatta. Én azt mondtam, hogy miről sem tudok és ő erre megátalkodott hazugnak nevezett, aki az égiek bosszúját hívja ki maga ellen. Majd az osztályhoz fordult és megkérdezte a fiuktól,
