Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-21 / 42. szám
2 KOVARVIDEK 1906. október 21. valók, hogy dáridót csapjanak a korcsmában, hanem igenis, hogy a hét fáradalmait kipihenjék. Ilyen intézkedések nálunk is szükségesek, ha oda akarunk jutni, hogy népünket a zülléstől a magyarban hússá és vérré változott, de könnyen elfajulható nemes erkölcsöket a jövő nemzedék számára megmentsünk. A vasárnap, ha már az áhitat számára meg nem menthető, mert nincsen már meg a köznép emberében cem a családban és valláskövetelte földöntúli tüneményekben a naiv hév, amely elemét képezi minden vallásnak, akkor adjunk neki kárpótlást a tudás segítségével. Világosítsuk fel a népet, ösmerje meg e földet, melyen lakik, ismerje meg saját törvényeit, szóval ismerkedjék meg önön magával. Ha majd az ismeretnek arra a fokára jutott, hogy olyan intelligenciának lesz a részese, amely képesíti majd arra a gondolkodásra, arra az eszméletre, hogy kiismerje az ő saját nemzeti karakterében rejlő kincsek megbecsülni valóját, majd akkor a haladás nem okoz a kormányzatnak fejtörést. Hiszen a kormány az esetben, ha beesu- katja vasárnap a dáridóknak szánt korcsma helyiséget, pálinkamérőt, igaz, hogy az államjövedék egy tekintélyes részét fogja elveszíteni, de másrészt gondolja meg azt, hogy mit nyer vele, ha a népkönyvtárakban találja a vasárnapi szórakozását. Ha ott a tanitó meg a pap időről- időre népszerű modorban tudományos előadást tart, ha a nép tudni fogja, hogy az erkölcsöket önmagukért kell gyakorolni, nem pedig mert egy magasabb lénynek tesznek vele tetszetős dolgot, akkor mélyen összehasonlithatlanul nagyobb nyeresége van az államhatalomnak. Visszanyeri azt az ember anyagot, mely értelmes, mely szorgalmas, mely példaképen állhat az európai kulturnépek között. Mert bizony, ha a főcél az állami pénzjövedelem, akkor nem is számíthatnak egyébre, mint népünk lassú, de biztos elfajulására. így, ha nincs önálló gondolkodása, könnyen beleveti magát a szocialista agitátorok önző karmai közé, ahonnan nem oly könnyű a szabadulás. Pedig népünk már elég viszontagságon és megpróbáltatáson ment keresztül. Eleget érezte a saját, valamint idegen hatalmak nyűgét, itt az ideje annak, hogy azt a boldogságot is élvezhesse, amit egyedül és kizárólag csak a tudás, az önismeret, az önbecsülés és önérzet nyújt. Kedélyes és nem kedélyes emberek.) — Irta: Szitnyal Elek gimn. tanár. — II. Ha tehát valakinek a viselete, modora, lelkülete ellen kifogása van, ennek oka rendszerint két tényezőben kereshető; vagy nincsen kellő nevelése, vagy testszervezetében, idegrendszerében van a hiba. Ha mind a kettőben, akkor az az ember áll előttünk, a kit a világ rossznak nevez. Ennek tudása az emberismerőt arra bírja, hogy embertársainak hibái, fogyatkozásai iránt kíméletesebb, elnézőbb legyen, hogy az okos türelmet, a mely ilyenkor több a türelemnél, több a méltányosságnál, mert az igazsághoz közeledik, annál nagyobb mértékben gyakorolja. A beteges ember nem változtathatja meg idegrendszerét és tehet-e ő róla, hogy nincs nevelése? Hány ember van, a ki soha erényről, jóról, szépről, nemesről nem hallott; könyvet soha sem látott, prédikácziót soha sem hallott?! A szabad természetben, fák és állatok közt neve- kedvén, csak annyit tud, a mennyit a szabad természetben lát, hogy az egyik állat a másikból él, hogy azr ösztön semmi által sincs korlátozva. És hány ember van még a műveltebb osztályban is, a ki igaz szive szerint nagyon közönyösnek találja azt, a miben mások már bűnt látnak? Nem az következik ebből, hogy nincs bűn vagy büntethetőség, hanem csak az, hogy a hol betegség vagy műveletlenség van, ott enyhítő körülménynek is kell lennie. Az ép testű és ép lelkű ember, tehát a lehetőleg teljesen egészséges: rendesen kedélyes, vig, jó ember. Az ilyen ember maga az élet, az öröm. A normális egészség mindig kellemes hangulatot támaszt. Az egészséges test minden részéből folyton kellemes érzetek jutnak az öntudatba és ezek summája aztán a kellemes hangulat, a vig kedély. Hogy ezt az állandó vig kedélyt megérthessük, arra a lélektani törvényre kell gondolnunk, a mely szerint kellemes képzetek és érzetek csak kellemesekkel szeretnek társulni, a kellemetlent hamar kiszorítják az öntudatból. Es mert az ilyen egészségű embernél mindig nagy számmal jönnek a testből a kellemes érzetek az öntudatba, ott, nem tűrnek meg kellemetlen képzeteket hosszabb időre, henem mihamar kiszorítják az öntudatból. Azért az ilyen tisztán csak testszervezete és nem műveltsége miatt jó ember meg van elégedve önmagával, a világgal. A dolgoknak lehetőleg mindenütt a kellemes oldalát látja. Könnyen felejt minden bajt, minden sértést. Mipden hiba számára van mentsége. Föltétlenül hisz, bízik az emberekben, mindenkit szeret, nem tud haragudni, rögtön megbocsát. De nem is látja a hibákat, vagy ha látja is, nem látja oly nagyoknak, mint embertársai. De épen, mivel ilyennek ismerik embertársai, visszaélnek előnyös tulajdo— Irt, — mondta magában az asszony, — mindjárt sejtettem, hogy ez a fiú még mindig szeret. A múltkori jouron is mindig körülöttem forgott s bevallotta, hogy szeret valakit. Az tehát én vagyok. Ha elgondolom, hogy talán még boldogabb volnék, ha hozzá mentem volna, hát boszankodom. Azonban azt is tudom, hogy az ő 3200 koronás fizetése nekem még toilett- jeimre is kevés volna. Tehát a papa mégis csak okosan cselekedett, mikor Kedlichez erőszakolt, mert ha Bartosné volna ma a nevem, úgy most biztosan veszekednem kellene a mindenes leánnyal, a miért a poharakat még nem törülgette el. Az ebédlői szőnyeget is nekem kellene felsöpörni, ha csak azt nem akarnám, hogy az ételmorzsákat széttapossák rajta. Jolán hidegen mérlegelte a körülményeket s úgy találta, hogy mégis csak jobb úgy a mint van. Az uram egy csendes medve, a kit kényszerűségből kell tűrnöm magam körül. Hozzá mentem, mert mindenki helyeselte ezt a házasságot, mert rábeszéltek és mert magam is helyesnek véltem. Minden józan ember belátja, hogy férjemet nem szerethetem s hiszem, hogy neki is van annyi esze, hogy ezt nem is várja | tőlem. Tehát boldogtalan vagyok, melynek ő az oka. Feláldoztam, eladtam magam és igy jogomban áll, hogy segitsek ezen, ha segíthetek. Itt van ez a Bartos, a ki ugyan még mindig nem lett öngyilkos értem, a mit pedig többször megígért már, jó fiú kellemes társalgó s a mi fő — szeretni is lehet. De hisz akkor megcsalnám férjemet is és nem volnék többé tisztességes asszony. Eldobta cigarettéjét s a kezében levő levelet kezdte olvasni: Nagyságos asszonyom ! Imádott Jolánom! Ne vegye rossz néven, hogy soraimmal keresem fel, azonban nem tudok Maga nélkül élni. Ha elgondolom, hogy kegyed azon szörnyetegé lett, kinek a nevét viseli most torkomat mély fájdalom szorongatja. Az az ember bírja Magát, a kit nem szerethet, a ki mellett élete csak tengődés lehet. Oh, ha az enyém volna! Milyen boldogok lehettünk volna most. Ez az égi boldogság csak Magán múlott Jolán! (Nem.) Jolánom! Engedje, hogy igy szólítsam, mert az ön lelke már régen az enyém. Látnom kell, beszélnem kell magával, mert azt nem birom ki tovább . . . Valaki megfogta az asszony' kis fehér kezét és forró csókot lehelt reá, mely után egy köralaku piros folt égett. Bartos állt előtte. Oda nézett a férfi szemei közzé. Bele nézett mélyen, mintha kiakarta volna olvasni, hogy mire gondol az most. — Itt vagyok Nagyságos Asszonyom, látni akartam magát. Szükségem van egy rövid időnyi együttlétre, mint a forró napsütötte virágnak a jótékony esőre. Az asszony megnézte magát a tükörbe s megigazította a haját egy kissé. — Tehát maga a virág ugy-e? No mondhatom szép mákvirág! — Hiába gúnyolódik, mert minden szavam igaz. Nem is hiszi el, hogy mily sivár az életem ön nélkül! — Szerelmet akar vallani? — Nem. Az felesleges lenne. Hogy szeretem vagy nem, azt maga tudja legjobban? Hát akkor mit kíván tőlem? De nagy szikrát vetett ezzel Jolán a férfi szivébe s lángra lobbantotta, egy pillanat alatt Emil szemei egy tűzben égtek, olyan csodás csillogó fényben úsztak, hogy a nő megrettent a nézésüktől. Mikor észrevette késő volt már. A férfi ott feküdt lábainál és átfonta térdeit. A cipőit csókolgatta szerelmes szavakat suttogott lázas epedő hangon. Jolán egy perc alatt tisztában volt akkor azzal, érezte, hogy most már elveszett. De mégis megpróbálta a férfit ellökni magától. Összeszedve minden erejét s az ablakhoz menekült. Maga sem tudta, hogy' mit csinál. Érezte, hogy nem tud ellentállni a csábitó szavaknak; milyen boldogtalan lenne az ő karjaiban, az ő csókjaitól. Eszébe jutott a férje, melyre valami hidegség futott át testén. Aztán arra is gondolt, hogy ez ideig tisztességes aszNagysomkuton a főutczán a fürészgyárral átel- lenben levő házam és telkem eladó. * Értekezhetni vélem Pap János pusztafentősi lakossal.
