Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-21 / 42. szám
1906. október 21. KŐVÁRVIDÉK 3 naival, megcsalják, kizsákmányolják és céljaikra felhasználják. Azért az ily ember nem fog tudni szigorú fegyelmet tartani a saját körében, nem tud parancsolni, nem lesz képes kellemetlen dolgokat végrehajtani. Ott tehát, a hol fegyelemtartás, a törvényeknek és rendeleteknek szigorú végrehajtása, rendfentartás, határozott fellépés, erély, bátorság kell, ott az ilyen kedélyes jó ember nem fogja a helyét megállani. De ha az ilyen kedélyességgel kivaló lelki műveltség párosul, akkor az ily kedélyesek nagyon finom vezetők. Lassan kíméletesen, kiváló türelemmel, szinte túlságos szelídséggel járnak el dolgaikban. De ha valóságos rosszat, igaztalant látnak, az ő kedélyességök is megszűnik s bizonyos lelki küzdelem után szintén erélyesekké lesznek. A természet háztartásának nagyszerű berendezésében azonban gondoskodva van arról, hogy a kedélyes emberek között egy nagy csomó nem kedélyes ember legyen. Ezek a szervezetük miatt kevésbbé kedélyesek, vagy nem kedélyesek, de lelkileg műveltek tartják fenn leginkább a rendet és fegyelmet. Ezek épen szervezeti sajátságaiknál fogva már szigorúbb kritikusok; kiváló hajlamuk van a hibák, tévedések, bajok megérzésére, bizonyos készségük, titkos vágyuk azok megtorlására. Ezek intézik el mindazt, a mit a kedélyesek jó szive, lágysága nem tudott elintézni. A nem kedélyes embert organismusa a legtöbbször izgalmas látványra, cselekvésre hajtja; minden bűnt, hibát rögtön torolni kíván. Vére elforr minden igaztalan dolog látásánál s kész az igazságnak és törvénynek saját nyugalmának, boldogságának árán vérével is elégtételt szerezni; mig az az aranyos, jó kedélyű ember nem képes másnak fájdalmat, keserűséget okozni, még ha ez kötelessége volna is. Ilyenek azok a jó de rövidlátó anyák, apák és mindenféle főnökök, a kik nem látják a hibákat s ha látják, nem tudnak tenni róla. És mi az eredmény? Az, hogy az élet lassan- lassan mindent kireparál. A mit a szülő hajlítani elmulasztott, azt eltöri a világ; a felbomlott rendet és fegyelmet egy ; drákói kéz, vérnek és könynek árán | helyreállítja. A társadalmi életnek, rendnek csak ! úgy van szüksége a kedélyesekre, mint a nem kedélyesekre és a rendes hangu- latuakra. A kedélyesek teszik édessé és kellemessé, a rendes hangulatúak türhe- tővé, a nem kedélyesek teszik lehetővé a társadalmi életet. A természetnek, illetve a társadalmi életnek ezen önszabályozása tovább is megy. A társadalom a legkedélyesebbekből is idővel kedélyteleneket csinál. A rendnek fentartása, a kormányzás, igazságszolgáltatás, a tanítás, a kimerítő szellemi munka a legbiztosabb mód arra, hogy idővel a kedélyesek nem kedélyesekké váljanak. A civilisatió embere mindinkább eltér a természetes élettől. Azért nevezi az európai hirü elmegyógyász, dr. Krafft Ebing báró korunk emberét a civilisatió fehér rabszolgájának, ns ez az ember, vagy a mint ő mondja, ez a modern ember „egyáltalában nem kedélyes, nem nyugodt és nem egészséges.“ Azok az emberek, kik a nagy közönséggel mindenféle bajos dologban sokat érintkeznek, a kik nagy felelősséggel járó szellemi munkával túl vannak halmozva, végre idegesekké, ingerlékenyekké, nem kedélyesekké lesznek és olyan jó őreivé válnak a társadalmi rendnek, szigorú bírálói minden hibának és bűnnek, készséges s ha kell, kérlelhetetlen megboszulói minden jogtalanságnak — a milyenre csak szükség van. Már pedig a társadalmi rendnek, személy- és jogbiztonságnak, a végrehajtó hatalomnak ilyenekre van szüksége. A jó kedélyesek miatt minden felbomlanék. Reviczky költőnk mondotta volt, hogy a világ hangulat. Ha lényegileg nem is az, mert a világ nélkülünk is annak marad, a mi, de nekünk alapjában véve igen sokban az. Mindenki a saját szemüvegeivel nézi a világot, és ez a szemüveg a hangulat. Gyakran van az ember úgy, hogy esze, gondolatai rendben találják a dolgokat, testéből jövő érzeteinek szonyként mindenki tiszteli. Az nem lesz azután? Még saját maga előtt is szégyellené. Nem lenne egyetlen nyugodt pillanata sem. Örökös szenvedésre volna tehát kárhoztatva? Először egy-két, aztán egész könnyáradat pergett le a gyönyörű fekete nagy szemeiből. Odavetette magát a pamlagra és elkezdett zokogni keservesen. A piciny batiszt zsebkendőjét arcára szorította, fuldokló hangon beszélt: Hagyjon el kérem! Ne kínozzon, mikor látja, hogy úgyis oly boldogtalan vagyok. — Jolán! Igazat mondok, ha azt állítom, hogy szeretem. Hallgasson meg a jó Istenre kérem! — Elhiszem, de menjen — menjen . . . — Nem megyek. Annyi jogot mégis érzek, hogy most itt maradhassak s megmondjam azt, a mit szivemben érzek. Talán fél tőlem? Bartos ráhajolt az asszonyra és úgy folytatta : — Emlékezzék csak vissza Szikárék jour- jára, mikor maga Írásban adta, hogy szeret és csak az enyém lesz. Azt irta egy papír lapra, - valami társas játék közben, - hogy csak velem tudna élni, mással boldogtalan, lenne. Most mással él, tehát boldogtalan. Én sem vagyok boldog. Váljon el az urától, én feleségül veszem. — Nem válók el! — Jó! Azt is helyesnek tartom. Mutassa a világ előtt, hogy boldog, de aztán legyen is az . . . Hirtelen egy csókot nyomott az asszony tűzben égő könnyes arcára. Egészen belekábult ettől az erős parfümé illattól, melyet az imádott nő közelében érzett. Nem volt magánál. Nem tudta, hogy mit tesz, csak magához szorította s ajkát az övéhez tapasztotta forrón, hosszan. Mikor pedig az asszony újra ellenkezett, mikor ellökte magától egészen sértődötten állt fel a helyéről. Nem akart ilyen módon győzni felette. Azt akarta, hogy az is úgy vágyjon utánna, mint ő Jolán után, hogy álmatlan éjszakái legyenek, mint neki, hogy annyit szenvedjen mint ő. Mert akkor úgy is biztos a harc győzni mégis csak ő fog. Vár, de mindenben nemesen, férfiasán viselkedik. — Isten vele Jolán! Már az ajtónál volt, mikor az asszony reája tekintett. Két szemét lesütve alig hallható hangon súgta maga elé: — Miért megy el? A férfi valami igen édes bizsergést érzett a szive körül. Olyan jól esett hallania ezt a három szót, mely sokkal hamarabb bekövetkezett, mintsem ő gondolta volna. Tehát mégis ... Visszajött odament hozzá a kezébe fogta Jolán piciny kacsóit. A nő egész extázisbán volt már akkor. Odadőlt a férfi széles mellére, átkarolta nyakát s csókolni kezdte vadul, szi- lajon, szenvedéllyel; . . . . harapta a száját úgy, hogy Emil édes fájdalmat érzett utána, mely azonban mégis a kéjek-kéjét idézte elő. Jolán egyik válláról lecsúszott a pongyola, mely a legszebb hófehér női idomokat rejtette magában. 0 csak csókolt tovább és kimondhatatlan boldognak érezte magát. összege, vagyis hangulata más színbe öltözteti a dolgokat. Ezt vallja a hires angol regényíró Bulwer Lytton is, midőn a „Tudós“ című művében ezeket mondja: „A mi hangulatunk az és nem a mi tanulságunk, a mi egyet és mást komolyan vagy vígan, homályosan vagy tisztán tüntet elő. Philosophiánkat az egyik iskolából hozhatjuk, érzelmeink azonban gyakran más iskolához kényszerítenek; és mig állításaink Demokritossal nevetnek, szivünk talán Heraklitussal sir.“ E két véglet közé, a kedélyesek és nem kedélyesek közé, esik az a hangulat, melyet rendesnek nevezhetnénk; ez az emberek legnagyobb részének hangulata. Jellemzője, hogy objectiv vagy sub- jectiv viszonyok szerint változó. Kedélyes a megfelelő körülmények között; kedélytelen, ha kell. Ezeknél a testszervezet a testi vagy szellemi munka miatt már egy kissé meg van viselve; nem lehetnek mindig kedélyesek, de kedély- telenek sem. Ezeknek a java része sem nem jó, sem nem rossz, azaz sem a jóság, sem a rosszaság nincs túlsúlyban és ha van, akkor is inkább a jóság van. Minél nagyobb e kategóriában valakinél a műveltség, a vallásosság, annál jobb az illető. Ezeknél leginkább a vallásosság pótolja a műveltséget. Mindezekből a következő tanulságok menthetők: Az embernek kedélyhangulata rendszerint nem a műveltségétől, gondolatkörétől, hanem testszervezetétől függ. A kedélyesség az erkölcsi jóságnak is a legjobb termőföldje, a kedélytelen- ség már kevésbbé az. Kedélyes embernek sokkal könnyebb jónak lennie, mint kedélytelennek. Az ember kedélyhangulata a termőföld, amelybe mindenféle magot, azaz mindenféle gondolatokat lehet elvetni, s ezért az erkölcsi jóság vagy rosszaság mindig a gondolatkörtől, tehát a műveltségtől függ. Minden hiba, bűn, gonoszság, tévedés elsősorban értelmi hiba, azaz helytelen gondolkodás, Ítélet, mely arról tanúskodik, hogy vagy általában hiányoztak az itélethozásnál azok az aesthetikai, erkölcsi, életphilosopiai ismeretek, melyek ítéletünket megcorigálták volna, vagy nem functionalhattak akkor, amikor épen kellett volna. A vallásosság és a jó nevelés van arra hivatva, hogy amit a hangulat rosszul színez, azt megcorigálja. A hangulat az a szemüveg, melyet a természet ad szemeinkre s amely szemüvegen majd rózsásnak, majd borúsnak látunk mindent; de csak a valódi műveltség képes ezt a szemüveget úgy szinte- leniteni, hogy az a világot való színeiben mutassa. HÍREK. Október 20. Személyi hir. Tóth József debreceni kir. állategészségügyi felügyelő hivatalos ügyben községünkben időzött. Vármegyei közgyűlés. E hó 18-án tartotta meg Szatmárvármegye rendes őszi közgyűlését nagy érdeklődés mellett. Mint rendesen, ez alkalommal is a nagyfokú érdeklődést a kitűzött részleges tisztújítók idézték elő. A közgyűlés lefolyását röviden a következőkben közöljük: Pontban 10 és fél órakor lépett be a vármegye- háza már zsúfolásig megtelt nagytermében szűnni nem akaró éljenzések között dr. Falussy
