Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-14 / 41. szám
2 KŐVÁR VIDÉK 1906. október 14. hiányzik a faluban az a mozgató erő, mely az ezektől vett hasznos útmutatások megvalósítására törekednek. Gondoskodni kellene tehát olyan szervezetről, mely a helyi érdekből kifolyólag kizárólag a helyi gazdasági ügyekkel foglalkozzék, mely a gazdákat egy érdek- csopoitba tömörítse és a gazdálkodás fejlesztésére éppen a tömörülésben rejlő anyagi, értelmi és erkölcsi erővel közreműködjék. Ezen szervezetet a falusi gazdakörökben véljük megtalálni. Erre azt kaphatnók feleletül, hogy hiszen a falusi gazdakör vezetői a faluból kerülnek ki s igy hiányozni fog a szellemi képesség a vezetésre és a gyakorlati irányításra. Ez nem áll. Szervezzünk csak falusi gazdaköröket. Feladatuk ezeknek, hogy fokozzák a gazdák szakértelmét, gazdálkodásukat fejleszszék ! Mindenekelőt igyekezzünk a kisgazdákat falusi gazdakörökbe csoportosítani, fejtsük ki előttük a tömörülésben rejlő erőt s győzzük meg őket, hogy anyagi boldogulásukat egymás kölcsönös támogatásával sikeresebben mozdíthatják elő. A mezei munka szünetelése alatt tartson fenn a gazdakör alkalmas helyiséget járattasson földmiveseknek való szaklapokat, szerezzen be hasznos olvasni valókat és nyújtson alkalmat arra, hogy a gazdák az olvasottak felett eszméiket kicserélhessék. Igyekezzék a gazdákat téli foglalkozásra buzdítani, keresse és jelölje meg az irányt és fejleszsze azt. A hol az iparnak csirái vannak, ha még oly jelentéktelennek is látszik azon háziipar, igyekezzék azt a gazdakör fejleszteni és a háziipar termékeinek keressen helyben, vagy vidéken elhelyezést, foglalkozzék a vezetőség a lakosság gazdálkodási rendszerével, annak hátrányaival; jelölje meg a javitandókat, figyelje meg a szomszédos községek gazdálkodását, annak általános eredményeit, a jót igyekezzék a helyi viszonyokhoz képest meghonosítani, a rosszra, mint intő példára rámutatni, foglalkozzék a népnek az anyagi boldogulást gátló szokásaival, mutasson rá általánosságban annak következményeire és igyekezzék a bajokat egyesült erővel orvosolni. Szerezzen be baromfiakat, mozdítsa elő a baromfi-tenyésztést, fejleszsze a marha-tenyésztést és pedig első sorban kellő számú és megfelelő fajtájú apaállatok beszerzésére való buzdítással, igyekezzék a mai vegyes marhaállományt nemesebb fajuakkal fölcserélni és buzdítsa a gazdákat takarmánytermelésre, a marha- állomány szaporítására és a föld termő- képességének fokozására, vegye kezébe a tejszövetkezet szervezését. Támogassa a gazdákat jó vetőmagvak és gazdasági eszközök beszerzésében, ismertesse meg őket az okszerű gazdálkodáshoz szükséges, kisgazdának való gépekkel és egyébb eszközökkel, kisérje figyelemmel a gazdálkodás terén előforduló ujitásokot, azok eredményét, egyes gazdasági termények vezetésével e célra közösen bérelt kisebb területen tegyen kísérletet. Tavasszal kiküldöttei által járja a községi határt, ezek az ugyanazon minőségű földben a jobbak közö :t rossz vetéA márvány-obeliszken a következő felirat volt tömör arany betűkkel: Véghes Katalin. Semmi egyéb. Megbámultam. A főszolgabíró mosolyogva jegyezte meg: Szép sírkő, ugy-e ? — Érdekes, — mondottam, — de ki az a Véghes Katalin? Mikor halt meg? — Ohó, — mondotta a főszolgabíró, — egyelőre eszeágában sincs meghalni. Él és mulat. Annyira, hogy holnap nála is ebédelünk. — Véghes Katalinnál? - kérdeztem csudálkozva, — hisz úgy tudom, valami gazdag bárónét emlegettél. — No igen, özvegy Medeánszky Kázmérné bárónét, született Véghes Katalint. Aztán elmondta hamarosan, hogy a báróné, noha túl van az ötvenen, életvidor s egészséges uriasszony. A sirkövet azért állitatta fel életében, mert határozott óhajtása, hogy itt temessék el. — Különcködés, — magyarázta a derék főszolgabíró, — különben igen érdekes asszony. Hosszú havannákat szív, és úgy lovagol, mint a férfi. Majd megismered holnap. Másnap csakugyan megismerkedtem az érdekes uriasszonnyal. Külseje semmi feltűnőt nem mutatott. Kissé elhízott, duplatokás nő volt, ki egyedül lakott a fehér, kastélyban, s keményen ráncba tudta tartani a cselédséget. Mikor a korridoron végigmentünk, akkor is olyan harsány hangon vezényelt mint valami dandárparancsnok. — Szaladj te ökör, mondta, hogy a ma- gyarádi hordót csapold meg. Az ebédnél semmi egyébb tapasztalást nem tettem, mint, hogy a házi asszonyom mesterien tudta az emberbe az ételt-italt belediktálni. Kéréssel, könyörgéssel, zsémbeléssel, s ha kellett veszélyes fenyegetéssel. Áz ebéd pompás volt, a társaság tűrhető, a borok vének és tüzesek. A báróné mindenkivel cimboráskodó hangon beszélt; s néha olyan fesztelen megjegyzéseket tett, hogy a kaszárnya frazeológiájában is hely et foglalhattak volna. Amellett jóízűen tudotl hallgatni és nagyokat kacagni középszerű ein ésségeken, Az ebéd alatt, mely az esti órákba nyúlt bele, figyelmesen szemléltem a termetes, szabad- szájú bárónét, de egy mákszemryi romántikus vonást sem voltam képes benne felfedezni. És mégis ez az asszony sirkövet állít :atott magának életében . . . Kell gondoltam, hogy valami i egénye legyen. Nem is közönséges. Elhatároztam hogy mindenáron, ha kell apropos nélkül is, szóbahozom a fehér márvány-obeliszket. Ennek a révén megtudok valamit. Úgy is történt. Este, mikor a verendára kimentünk rágyújtani, a báróné felvetette az obiigát kérdést: — Nos, hogy tetszik őrnek ez a mi városunk? — Elég csinos. — Csinos, talán piszkos? — Pardon, báróné, az is, Ide a temetője gyönyörű helyen fekszik. — Látta? — Igen. Hosszabban időztem benne. Szeretem a temetőket látogatni, olvasni a sírfeliratokat . . . A báróné ravaszul mosolygott s nagyott fújt a szivarfüstből. — Azt akarja mondani, hogy olvasta az én sírfeliratomat. — Úgy van olvastam. — Nos, — kérdezte mit szól hozzá? Zavarban voltam. Nagyon hirtelen rontott rátn a kérdéssel. Mielőtt válaszoltam volna, ő folytatta: — Bolondnak talált . . . — Bocsánat báróné . . . — Lehet, hogy igaza volt. seket találnak, mint a föld kizsarolásának rossz vető magnak és rossz szántásnak bizonyítékait, az ilyen földek gazdáit jó- akaratulag figyelmeztessék és buzdítsák az okszerűbb gazdálkodásra, látogassa meg a minta-parasztgazdaságot, a föld- mives-iskola gazdaságát és az évi zárvizsgáit, a látottakat és hallottakat a kör tagjaival ismertesse, végül tömörítse a gazdákat a termények közös értékesítésére. Általában olyannak képzeljük a falusi gazdák összeségéből megalakított gazdakört, mint amely kezébe veszi a a gazdaság fejlesztését a szakszerű tanácsokat megvalósítja, kijelöli a gazdasági magvak, gépek helyesen megválasztott baromfiak és gazdasági állatok beszerzésében a jövedelmező befektetés irányát, igy közreműködik a jövedelem fokozására. Kedélyes és nem kedélyes emberek.*) — Irta: Szltnyal Elek gimn. tanár. Egy nagy emberismerő mondotta: „A ki az embereket nem ismeri, ahhoz a vakhoz hasonlít, a ki ismeretlen helyen van és nincs vezetője; mindenbe beleütközik!“ Nagy igazság van e mondásban. Hány ember ütközik naponként a társadalom, a nagy világ ezernyi-ezer intézményeibe; hány ember sérti meg naponként embertársainak érdekeit és rohan a biztos veszedelemnek; hány ember pana*) Rendkívül nagy örömmel tesszük közzé lapunkban Szitnyai Elek budapesti főgimnáziumi tanár és a magyar filozófia társaság titkárának szerző szives engedelméből. E cikk a kitűnő pedagógus, a kit magyar spencernek, vagy talán még inkább magyar Emerson Ralpf Waldónak tekinthetnénk, a tanulmányok cimü műből van átvéve, melynek éppen most jelent meg a Franklin-társulatnál második kiadása. De hát miért ne lehetne nekem is bogaram, hozzá olyan szelíd, ártatlan természetű. Aztán mintha elkomorodott volna, ledobta a szivart s férfiasán egymásra rakta a lábát. Halkabban kezdett beszélni. — Lássa nekem kevés részem volt az élet örömeiből. Az a név melyet huszonnyolc esztendeig viseltem, tele van keserű emlékekkel. Az apám házánál épp úgy éltek, mint ahogy itt nállam. Vendégek jártak, mulattak. Az apám hires fiskális volt, s nagy házat vitt. Az egész megye hozzánk járt. Egyetlen leány lévén, csaknem minden héten akadt kérőm. Már természetesnek találtam, hogy az a fiatal ember, aki hozzánk beteszi a lábát, megkéri a kezemet. Nem is értem rá egyikbe vagy másikba beleszeretni, olyan sűrűn következtek egymásután. S ez igy tartott három-négy esztendeig. Azzal az öntudattal ébredtem és feküdtem, hogy én vagyok a megyében a legjobb parti. Még a házas emberek is azon sopánkodtak, hogy nem vehetnek el. Pedig nem voltam szép. Ezt a romokból is megítélheti. Tiltakozó mozdulatot tettem.- Csak hagyja barátom, - folytatta a báróné — mikor húsz éves voltam, akkor is azt hangsúlyozták, hogy kedves, okos vagyok. Szépnek csak a nagyon eladósodott fiuk mertek mondani. De az mellékes. Az apám, ki nagyra- látó ember volt, Medeánszky Kázmér báróhoz adott feleségül. Az uram mint ulánus főhadnagy jött hozzánk. Szelíd, szőke íiu volt, rendkívül illedelmes. Nekem úgy tetszett, hogy belém szeretett. Mert azt tudtam, hogy — ő is gazdag. Nos, a felesége lettem, s huszonkilenc esztendeig egy fukar, fösvény ember rabszolgája voltam. Mert az uramnak semmi más hibája nem volt, mint végzetes fukarsága. Ezzel üldözött nap-nap után a kétségbeesésbe. Még a falatot is sajnálta, amit megettünk. A cselédek gúnyoltak, nevettek bennünket; az úri társaságok
