Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-07 / 40. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, tA „NAGYS0MKUT1 JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. XSlőtlzetési ár: Egész évre ..................8 K Negyed évre . Fél évre.......................4 „ Egy szám ára . 2 K 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysorakut, Teleki-tér 388. sí. MEG.IELEN i'UNDEN VASRNAP. | Október 6. Sötét, gyászos betűkkel van feljegyezve nemzetünk történetében ez a dátum. És minél inkább távolodunk 1849. október 6-ától, annál mélyebben vésődik emlékezetünkbe, annál erősebben gyökeredzik szivünkbe és lelkűnkbe. Mert amig csak magyar él e földön, addig az aradi vértanúk emlékezete el nem homályosulhat szemeink előtt. Amig magyar szív lüktet és dobog a nagy világban a tizenhárom mártírhalált halt szivét imádságunkba foglaljuk. Nagyok, csodásán óriások voltak a mi di ága vértanúink. Igazi hősök, retten- hetetlen oroszlánok, hisz megmutatták, hogy mire képes a magyar kar és kard; kik megösmertették a világgal, megannyi ellenségeinkkel, hogy milyen fán terem a magyar bátorság; vitézség, hősiesség; megmutatták, hogy mire képes a lángoló, hatalmas hazaszeretet, mire képes a maA „KŐYÁRYIDÉr TÁRCÁJA. % hűtlennek. Kértél: hozzád ne Írjak verset, S ha írok, ne küldjem neked. Ne szaggassam, ne tépjem én fel, Már heggedő régi sebed. Nem Írok már ... Ez lesz utolsó, Ezt elküldöm még én neked. Remélve: ezt még megbocsátod, Ezt emlékül még elteszed?! Búcsú ez, - egy utolsó búcsú, Mit sírva most tőled veszek. Kisírom most mind . . . mind a könyem, Az’tán mindig vidám leszek. A te sebed heggedni kezd már? Mért véreznék tovább enyém? Te hűtlenül magamra hagytál? Miért lennék hűséges én? Nem élek már remete módrá, Elvonultán s csak egyedül. gyár nemzet, ha veszélyeztetve van létérzéke, fennmaradása. És a világ bámult, rémüldözött a maroknyi szervezetlen, de i tetterős, elszánt, szilárd akaratú, magyar nép csoda tetteinek láttán. És elsápadt és megijedt a gyáva és alattomos ellenhad és bár számra nézve jóval túlhaladták kisded seregünket a csúfos vereséget elkerülendő, idegen segítségért rimán- kodtak. Sok minden máskép történhetett volna, de ne bolygassuk ezeket a pontozatokat. a segítséget kapott ellenség nagy áldozatot kívánt és ez a kívánság tizenhárom hős tábornokunk életébe került. Egy se retteg'.:' a halált, sőt bátran, nyitott szemmel mentek elébe, mintha harcba indulnának. Egy nemzet óriási jaja, elkeseredett siralma kisérte a mártírok útját. Nagy volt a fájdalom, nagy a keserűség a keblekben. Az izmok megfeszültek, de tehetetlenül hullottak vissza a kemény acélerős Öklök. A nemzet magába folytotta mérhetetlen gyászát, az emberek befelé sírtak, Megyek a nagy világ zajába! És vigadok szünetlenül! A bor, zene, ledér leányok Lesznek legjobb barátaim! Köztük felejt a vérző szív, Oszlik a bu, enyhül a kín. Megölelem, megcsókolom mind, Akit szabad, akit lehet! . . . Oly balga és oly esztelen az, Ki egy nőért százat feled! Szállók kaczér pillangó módra Egy virágról másikra át! Miért volnék hű olyan virághoz, Melynek kelyhe csak mérget ád?! Hamis volt mind az esküvésed! Hazugság volt minden szavad! Mérges volt mind a sok tüzes csók, Amit nyújtott szép ajakad! Imádtalak, úgy, mint az Istent! Mindig s mindent hittem neked. Ezért fáj úgy, hogy a szerelmem És hű szivem te megveted! ami sokkal fájdalmasabb állapot volt. A szabadon hulló könnyek által legalább megkönnyebbült a szív, ám még ez is tiltva volt. A nemzet nem felejtett az évek folyamán. Esztendőről-esztendőre kegyelettel áldozott a halhatatlan emlékű mártíroknak. Az idők folyamán minden igaz érzésű honfiba beoltódott az aradi tizenhármak iránti odaadó, végtelen nagy szeretet. Nem felejtettünk. Még most is sir a lelkünk, még most is sajog a szivünk a gyászos évfordulókor. A gyászt, a gyűlöletet nem lehet onnan kiüldözni, mert mindakettő sziklaerős bennünk. A gyászos évforduló alkalmából szálljunk magunkba, minden gondolatinkat, minden érzésünket szenteljük a mi drága mártírjaink emlékezetének; tanuljunk tőlük, merítsünk belőlük bátorságot, önfeláldozást, önzetlenséget és hazaszeretetei, amik együttvéve érdemessé tesznek a magyar névre. Nem átkozlak, — sőt az Úristent Egyre s arra kérem csupán: Légy oly boldog, mily boldogtalan Leendek én már ezután! Ragyogj’ jólét és fény között te! Bálványozzák szépségedet! Akit akarsz, legyen rabod mind És imádjon mind tégedet! Legyen igaz, amit Ígérnek Imádóid — esküvel is -! Édes legyen hited s az álmod És még az ébredésed is! De ha egykor mégis csalódol S más tépi fel heggedt sebed, Akkor jusson eszedbe esküd S esküvel tett Ígéreted! Akkor jussak eszedbe én is, Ki szeretett nagyon s híven, Aki akkor, már eltemetve Lenn, egy csendes sírban pihen. Nagy Tamás, &