Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-05 / 31. szám
2. KOVARVIDEK 1906. augusztus 5. Közismeretü tény az is, hogy a paraszt és sajnos nem ritka esetben nadrágos ember is — ha a vadászatot megizlelte - az rendszerint szenvedélyévé válik, melynek kielégítésére minden idejét áldozza fel, teendőit elhanyagolja, utóbb a vadorzásból kereset forrást igyekszik teremteni — ott keresi a vadat a hol több van — a máséban — úgy vélekedvén, hogy az enyim és a tied fogalmát csak ez a csúnya civilizátió találta ki. Vidékünkün a vadorzók és lesipuskások — sajnos minden községben akad egy pár ilyen bitang - a legtöbb kárt télen okozzák a vadállományban, a mikor ez a hidegtől s nagy hótól meggyötörve a falvak közelébe húzódik meg. Bizonyára sokan látják, hallják a falusiak közül a lesipuskások ezen garázdálkodását a nélkül, hogy ezt megakadályoznák, vagy legalább is a bérlő figyelmét hivnók fel a vadtolvajlásra. Ilyen körülmények között természetesen nem nagy gyönyörűsége telik a vadászterület bérlőjének — s nem csoda, ha ilyen calamitásokkal küzdve, egymásután lemond a községi területekről. Szinte önkéntelenül tódulnak elém mindeme sérelmes állapotok melyek, hogy mindeddig nem voltak megszüntethetők, csakis az egyes községek közönségének indolenciáján múlik, mert bármennyire igyekszenek is a környékbeli nagybirtokosok a vadászati viszonyok fellendítésén - a vadorzók garázdálkodásának megszüntetésén — ez mindaddig mig a közönség ezen igyekezetüket fel nem karolja, nem fog sikerülni. Első sorban is a községi képviselő- testületnek a saját jól felfogott érdekében kellene oda hatni, hogy a vadászati jogot csakis megbízható, teljes garanciát nyújtó bérlő kapja meg, nem pedig oly egyén, a ki a meglévő vadállományt csak kilövi, annak fentartására pedig semmi gondot sem fordít. Hogy ily elv keresztülvitelének hatása mennyire üdvös, könnyen elképzelhető és a gyakorlatban fényes beigazolást nyerne. A vadorzás megakadályozása és megnehezítésének egyedüli biztos módja pedig az, hogy a község közönsége a vadászati-jog bérlőjének mintegy viszontbiztosításául kötelezőig kijelenti és szavatosságot vállal a bérletszerződésben az iránt, hogy bérlet tárgyát képező községi területen előforduló bárminemű vadtolvajlást már a község érdekében is az elöljáróság utján illetékes helyen bejelenteni tartozik. Ezen kikötéssel obligóban volna a közönség a bérlővel szemben és bizonyára mindent elkövetne a vadorzás megakadályozására. Igen fontos tudni a közönségnek azt is, hogy a m. kir. belügyminisztériumnak 17488/903. számú rendelete értelmében úgy a nagysomkuti mint nagybányai járásban a vad szállítása, eladása vagy vásárlása csak is a vad jogos szerzését bizonyító igazolvány előmutatása mellett szabad. Járásunk területén hihetetlen módon lábra kapott vadorzás megakadályozásában sokat, igen sokat tehetnének a községi elöljáróságok, melyek sajnos — tisztelet a kivételnek - vajmi keveset törődnek a vadászat ügyével - ezen nemzetgazdasági szempontból igen fontos tényezővel. Pedig az elöljáróságoknak nem csak joga, de kötelessége is őrködni a felett, hogy az orvvadászat üzésének tartama lejárt, - a legközelebbi árlejtésen már bőven akadt reflectáns - elsősorban maguk a községbeliek csaptak fel árverezőknek, a legképtelenebb árakat hangoztatva — úgy okoskodván, hogy a vadászterületet egyébként sem engedi ki kezéből az uradalom. - Hát bizony volt egy-két közel fekvő községi terület, melyeknek újbóli bérbevételére súly fektettetvén, ezeket 200-580 korona mesterségesen felcsigázott ár mellett is kellett megszereznie az uradalomnak, de viszont voltak községi területek melyeket a lehetetlen áremelés következtében el kellett ejteni s ezek nagy részt avatatlan parasztkezekbe kerültek. Hogy az a bizonyos haszonbéri összeg miképen folyt be azután a község pénztárába, — az uj bérlők részéről azt ne kuttassuk - mert az ilyen fizetés rendszerint igen problematikus szokott lenni. Hogy mit jelent egy vadászterület ily avatatlan kezekben, azt minden correct vadászember elképzelheti. Rövid 1 - 2 év múlva mily szomorú képet mutat ilyen hely; alig látható egy-egy darab hasznos vad, mind ki van lőve, pusztítva. A rendesen több tagból álló díszes társaság tagjai felváltva csaknem napról-napra „űzik a nemes sportot“. A törvényes tilalmi idők betartása ismeretlen fogalom előttük, egyszerűen túlteszik magukat rajta — s igy nem csoda, hogy mire a haszonbéri idő lejár, eltűnik az utolsó darab vad is - az üres vadászterület pedig ekkor senkinek sem kell már. így fosztja meg önmagát némely község a biztos, rendszerint emelkedő haszonbéri jövedelemtől - ha a vadászati jogot nem komoly, biztos kezekbe engedi át. táján a fedélnek a kis toronynyal, amelyben egy kis harang van. A harang arra szolgál, hogy a közelben dolgozó családtagok és cselédséget evésre hazahívja az otthonmaradt háziasszony. Igen érdekes megfigyelni, miként lehet az, hogy a havasokon zord és mostoha viszonyok mellett az itt lakó tiroliak mégsem szegény emberek, legalább erre enged következtetni az a körülmény, miszerint a legegyszerűbb ház egy emeletes, a végében dúsan felszerelt gazdasági épületekkel. A tiroli népnek jó anyagi helyzetét én a culturának tulajdonítom, amely itt a havas tetejéig feljutott, holott nálunk benn még a legnagyobb községekben is csecsemő korát éli. Templomokat, iskolákat lát itt az ember sürü egymásutánban. Természetesen akik a culturától nem idegenkednek, azok annak áldásaiban is bőven részesülnek. Itt elgondolkoztam, miért idegenkednek nálunk most is sok helyen any- nyira az állami iskoláktól? Az iskola, legyen az bármilyen, világosságot áraszt; már pedig tudjuk s tapasztaljuk, hogy világosság nélkül a növényzet is elsatnyul, elpusztul. Ha a népet neveljük s műveljük, könnyebben lehet velük politikát is csinálni, mert akkor meg lehet velük értetni, hogy mit akarunk s ha van kellő intelligentiajuk, képesek azt a politikát vagy támogatni, vagy elitélni; bármilyen esetben meg van az erkölcsi ereje: ha támogatja - az eredmény biztos; ha nem támogatja — akkor el is ítéli s le kerül a rossz politika a napirendről. A cultura azonkívül a vagyonosodást is elő- mozditja, mint ahogy itt arról különösen meg lehet győződni; már pedig addig, mig a szegénység a nyakunkon van, addig nem is vagyunk függetlenek. Igen szép példa erre az ország mai helyzete is. Idáig az coalitio is a Kossuth politikáját követte s erőszakosan akarta a magyar vezényleti nyelvet behozni, amit egy hatalmas lépésnek tartott Magyarország füg- getlenitése érdekében. S nézzük milyen hamar változtatott politikáján ! Ma már úgy a kormány mint annak egyes tagjai csak nem régen Zichy Aladár gróf is előbb a vagyoni függetlenség keresztülvivását emlegette, tehát a Széchenyi gróf politikáját tartják megfelelőbbnek. Ez helyes is azért, ha mi a jövőre eredményes politikát akarunk csinálni, vagy gondoskodjunk megfelelő felekezeti iskolákról, vagy ne álljuk útját annak, hogy az állam állítson minden községben iskolát, amihez nemcsak joga van, hanem kötelessége is, mert az a szegény falusi ember épp úgy adózik vérben és pénzben, miként a városi akár a budapesti polgár. Ha a mi derék oláh népünk is megtanul magyarul, az csak javára fog szolgálni s jobban fogja megérteni ő is, hogy ennek a hazának éppen olyan polgára, a közös édes anyának épp olyan gyermeke, mint akár a debreceni cívis s ha valahol mellőzve lesz, felszólalásának súlya s eredménye lesz. Én az olyan édes anyát, aki gyermekét az ő nyelvére meg nem tanítja, éppen úgy elitélem mint azt a rossz gyermeket, ki édes anyjának az anyanyelvét meg nem tanulja. Viszont ha az egyik megtanítja, a másik pedig megtanulja, könnyebben meg is értik egymást s nem tekintik magukat idegeneknek s kölcsönösen arra fognak törekedni a szerető anya és az engedelmes gyermek, hogy a családban egyetértés és bizalom, béke és szeretet honoljon s ahol. a béke, ott az áldás, hol az áldás ott az Isten. Tehát iskolát minden községben felállítani, akkor lesz a haza boldog s akkor fogja annak minden egyes lakosa a culturának áldásait is élvezni. Milyen derék emberek is azok a becsületes, istenfélő és szorgalmas tiroliak az 5 trottli járásukkal s rövidszáru kis pipáikkal, mily kellemetes azokkal eldiskurálni, a jóság, a becsületesség csak úgy kiri már az arcukról is. Nem csodálkozom azon, hogy őfelsége is annyira szereti őket. Hát biz én megvallom a németeket, nagyon szeretem. Végtére azért, hogy ők a jó modorra törekszenek s ennek érdekében mindent elkövetnek. Különösen, hogy a politikát is e cél érdekében aknázzák ki, legyünk igazságosak s ezért ne haragudjunk reájuk, hanem kövessük mi is ezt a példát s akkor talán jobban meg is értjük egymást s jobb viszonyban leszünk egymással. Szálljunk ki a nagyon szép Insbruckba. Maga a város nem nagy, mindössze 12.000 lakosa van, mind kathólikusok. Van itt Őfelségének gyönyörű palotája. Jezsuita egyetem. Itt székel az I-ső tiroli vadászezred igen szép kaszárnyában. Jobbára az Inn folyó jobb partján fekszik a város köröskörül véve 2300 - 2600 méter magas havasokkal közvetlen a város mellett. Miután sok idegen fordul itt meg, pompás hotelek gondoskodnak az utasok kényelméről. A közlekedést feltűnően olcsó s kitűnő fiakkerek közvetítik; 1 órára 2 koronát fizettünk. Látnivalói: A íranciskanusok temploma. I. Miksa császár carrarai márványból készült sírjával a templom közepén elhelyezve (hamvai azonban nem itt nyugosznak). A város 4 szegletében allegorikus ércszoborral, az oldalán 24 relief képpel, melyek a császár és király életéből merített jeleneteket ábrázolnak. A templom középhajójában jobbról és balról 28 kolosszális ércszobor látható; az első I. Chlodvig francia királynét ábrázolja, a második Szép Fülöpöt Spanyolország királyát; a
