Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-03 / 22. szám

3

KOVARVIDEK

1906. junius 3

A társaság a vizsgálódásokat a rendes és rendellenes fejlődésü gyermekeknek mind testi, mind lelki életére egyaránt kiterjeszti.

5. §. A társaság a maga céljai elérésére:

a) a gyermektanulmányozás különböző ágainak művelése végett szakosztályokat iétesit;

b) vidéken fiókköröket alakít;

c) nyilvános előadásokat és tanácskozásokat tart;

d) egyeseket és testületeket a gyermekek tanulmányozására ösztönöz, illetőleg ezeknek ilyen irányú törekvéseit erkölcsileg esetleg anyagilag támogatja;

e) a gyermekek tanulmányozásának módját és eredményeit ismertető folyóiratot esetleg önálló müveket is ad ki;

f) a gyermektanulmányozás körébe vágó művekből könyvtárt létesít;

y) alkalomadtán kiállításokat rendez.

A társaság tagjai: 6. §. A társaság tagjai: tiszteletbeli, alapitó vagy rendes tagok.

7. §. Tiszteletbeli tagokká választhatók a gyermektanulmányozás, a nevelés vagy védelem körül iiazánkbán és külföldön érdemeket szerzett egyének. A tiszteletbeli tagokat a bizottság ajánlatára a közgyűlés választja. A külföldi tiszteletbeli tagok választását a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter hagyja jóvá.

8. §. A tiszteletbeli tagok a választmánynak örökös tagjai; tanácskozó és szavazati joggal. részt vesznek a társaság közgyűlésein és a választmányi ülésein. A külföldi tiszteletbeli tagok sem a közgyűlésen sem a választmányi üléseken rendes tagsági jogokat nem gyakorolhatnak.

9. §. Alapitó taggá választható az, aki a társaság céljaira egyszer s mindenkorra 100, azaz egyszáz koronát adományoz. Az alapitó tagokat a bizottság választja. Az alapitó tagok jogai és kötelességei a rendes tagokéval megegyeznek.

10. §. Rendes taggá lehet bárki, aki a gyermektanulmányozás ügye iránt érdeklődik.

11. §. A rendes tagok évi 4 korona tagsági dijat fizetnek. A tagsági dij minden polgári év október 1-ig fizetendő az egyesület pénztárába; ezen a határidőn belül postai megbízás utján hajtandó be. Az elnökségnek joga van a hátralékos tagsági dijakat valamely budapesti járásbiráságnál bírói utón is behajtani.

12. §. A rendes tagokat jelentkezés alapján a társaság választmánya választja meg. A rendes tagsági kötelezettség két évig tart,

azon év január 1-től számítva, amelyben a belépés történt. A tagsági kötelezettség újabb két évre mindig megújul, ha a tag a társaságból való kilépését a két év letelte előtt be nem jelentette.

13. §. A rendes tagoknak a közgyűlésen tanácskozó és szavazati joguk van. Részt vehetnek a nyilvános értekezleteken. A társaság folyóiratát külön dij nélkül, a társaság által kiadott önálló műveket pedig kedvezményes áron kapják; a társaság könyvtárát díjtalanul használják.

14. §. Ha a tagok bármelyike erkölcsi kifogás alá eső cselekményt követ el, vagy tagsági kötelezettségét nem teljesiti, a bizottságnak joga van őt az egyesület tagjai sorából törölni. Viszont a tagnak jogában áll ezen határozat ellen a közgyűléshez fölebbezni.

Amerikai magyarok.

Közli: id. Incze Kálmán műszaki tanácsos.

Lincoln Ábrahámnak, a szomorú véget ért amerikai elnöknek az volt a kedvencz mondása, hogy: Do’nt trouble you, haw to cross a ! mudcreek before you get there. Azaz: Ne ; aggódj rajta, hogy gázolsz át a pocsolyán, addig mig oda nem érsz. Megfogadtam a jó tanácsot, í átgázoltam azon a nagy pocsolyán, a melyet Atlanti óceánnak neveznek, jobban mondva rövid tiz nap alatt Antwerpenből Newyorkba szállított a Red Star hajóstársaság Kroonland i nevű gőzöse és megérkezésem után egy pár órával már fogadhattam a Pannóniát, a mely Apponyi Albert gróf vezetése alatt Amerikába hozta a magyar képviselőket.

Sok jó ismerősre találva közöttük, örömmel fogadtam egy nagy nevű közgazdasági Írónknak és államférfiunak, valamint szeretetreméltó nejének azt az ajánlatát, hogy társasá- I gukban tekintsem meg a Cambridge és Harward egyetemeket, Amerikának ezt a két elsőrangú főiskoláját, útba ejtve Newyorkot, a milliárdosok tengeri fürdőjét és Bostont uj-angolország fővárosát, az amerikai műveltség és tudomány gócpontját.

Elhagyva Newyorkot felhőkarczolóival és hullámzó embertömeggel telt utcáival, szép és érdekes vidéken száguldott végig vonatunk. Erdők, mezők, jól megmivelt földek, szép farmok, fasorokkal szegélyezett széles országutak váltakoztak egymással; közbe-közbe felcsillámPiazetta felőli oldalon 75 m., a tengerfelőli oldalon 71 m. hosszú. Magának a palotának s tartalmának részletes leírása egy könyvet alkotna, azért csak a legszükségesebbre szorítkozom. Felségesen szép termeit Tizián, Paulo, Veronese, Tintoretto stb. hires és nagyszabású alkotásai díszítik. Igen szép a benne elhelyezett régiséggyüjtemény. Van itt egy földabrosz, amit Fra Mauró készített 1457 - 1459-ben, érdekes, hogy ezen a térképen Amerikának és Ausztráliának nyoma sincs. Van itt továbbá egy igen régi arab földgömb is. Igen érdekesek a régi pénzgyüjtemények is. Megnéztük még a borzalmas börtönöket, gyenge idegzetű embernek nem ajánlatos ezeknek a megtekintése, mert elszorul a szive, látva azokat a rémséges sötét lyukakat, amelyekben különösen a politikai foglyok sinlődtek s onnan a gouilotin elé kerültek. Ezt is megmutatták, ahol a gouilotin volt felállítva, mily rettenetes lehetett annak a dogénak a sorsa, ki mint a világ egyetlen arisztokratikus köztársaság vezetője, mert az állam kormányzását demokratikus alapokra fektetni igyekezett az elnyomott nép érdekében, ezért a goilotin melletti cellába csukták el, hogy végig hallgassa azoknak szenvedéseit s jajkiáltásait, kiket előtte ott kivégeztek s hogy halála után is meglegyen becstelenitve, arcképét, amely a többi dogék sorába lett elhelyezve feketére mázolták be, de csak azután, hogy biztonságba érezték magukat a patríciusok, előbb még azt eltitkolták a nép előtt, hogy a kedvelt dogéjuk ki lett végezve. A hires ólomkamrák, mint ilyenek már nem láthatók, mert azokról az ólmot Napóleon, mint embertelen dolgot leszedette. Megemlítésre méltó még a palotában több helyütt látható titkos szekrény, ahova a feljelentéseket bedobták, jaj volt annak, kinek neve ide bekerült.

A Szent Márk teret bezárja a tengerfelől elhelyezett 2 oszlop, állítólag Heródes templomából valók. Az egyiken Szent Tivadar egy krokodiluson áll, a másikon Velencének a címere van s Szent Márk oroszlánja, melynek szemei drágakőből voltak, de azokat a franciák kivették, amikor Napóleon ezt is sok más drága kincsesei együtt magával vitte. Most üveg szeme van.

Igen szép a kilátás innen a tengerre, különösen holdvilágos éjjelen s gyönyörködtető az is, amikor cantarinán olasz nők és férfiak együt, mandolin vagy más hangszer kísérete mellett fülbemászó énekeket, szép dalokat énekelnek, sokszor egész éjjelen át a tengeren csónakázva, az idesereglett idegenek mulatta- tására.

A Canal grande keresztül szeli a várost félkörben s 3800 m. hosszú, ez képezi Velencében a vizi korzót, mindenütt a házak előtt szebbnél-szebb bárkák láthatók kikötve. A Canal granden végig gondolázni vagy hajókázni egyike a legérdesebbnek, amit Velence az idegennek nyújthat. Útba esnek balról a fővámhivatal, mellette a Seminárium s a Muzeum, jobbról a már említett Zecca és Giardino reale, a Hotel Európa s a Hotel Britania mind nevezetesebb épületek, majd a S. Maria della Salute templom Tizia Tintoretto s más művészek alkotásaitól díszítve, közben Velence előkelőségeinek palotáival. Igen szép a művészi Akadémia az ő világhírű festményeivel, itt igazán a nem szakértő is különösen gyönyörködhetik látva a képeknek a nagyszabású élethű voltát. Tintoretto, Tizian, Rafael, Michel Angelo képei termeket foglalnak itt el, hát a sok más jeles festők művei.

Különösen említésre méltó még a Ponte Rialto (Rialto hídja) egy a Grand Canalon ke- resztülépitett nagy hid, az építészet remeke, épült 1588 —91-ig, 48 m. hosszú s 22 méter széles, mindkét oldalán üzletekkel.

lőtt a tagozott tengerpart eg,y-egy öblének hullámos víztükre.

Eszembe jutottak ifjúkorom kedvenc olvasmányai, a Cooper regényei. Hiszen ez a föld az, ahol a Bőrharisnya lappangott az erdők sűrűjében; itt rejtőzött a Kém sziklaodu- jában, akinek aggódva bámultam lelkierejét, a midőn inkáb választotta a halált, mintsem igazolja magát Washington védőlevelével. Ez a föld az, amelyből először sarjazott ki az amerikai szabadság vérrel öntözött virága.

Elmélkedésemből egy tisztességesen öltözött munkásember riasztott fel, aki engedelmet kért, hogy zavar benünket, de halva hogy magyarul beszélgetünk, nem állhatta meg, hogy ne üdvözölje a honfitársakat.

— Hova utaznak az urak?

— Elsősorban Newhovenbe megyünk, onnan aztán Newporton és Fall-Riveren át Bosz- tonba igyekezünk.

— Hiszen akkor Bridgeport mellett kell elmenniök, szánjanak ki, nézzék meg a magyar falut.

— Sokan laknak-e ott magyarok ?

— Bizony lakunk vagy háromezren, mind tisztességes gyármunkások. Van református templomunk, a papunk egy hónappal ezelőtt hozott feleséget Magyarországból.

Utitársam a református egyháznak oszlopos tagja, érdeklődni kezdett és beleegyezett utazásunk megszakításába.

Bridgeport jókora gyárváros a tengerparton, amely mellett jól gondozott park terül el, közepén Barnumnak, a világhírű humbúghősnek ércszobrával. Amint hallottuk Barnum igen sokat tett szülővárosa érdekében, sőt a szobor költsége is az ő pénzéből került ki, de azért a mi erópai felfogásunk szerint mégis érthetetlen egy világcsalónak ily módon való megörökítése.

Villamosra ülve, nemsokára a „magyar falu“-hoz értünk, ami ugyan nem falu, hanem egy munkáslakta külváros, széles, csak részben beépített utcákkal. Szabadon álló, nagyobbára faházak, u. n. frame-house-ok, kertektől környezve, a boltokon, patikán magyar felírás, az utcákon ismerős tipusu, magyarul beszélő járókelők.

Vezetőnk egy „sálon“ előtt állott meg. Ne tessék azonban oly szalonra gondolni, ahol elegáns hölgyek flörtölnek szmókingós urakkal, hanem olyanra, ahol sört, cocktailt és más kimondhatatlan nevű és izü pálinkazagyvalékokat mérnek jópénzért a gyármunkásoknak. Ugyanis Amerikában szalonnak hívják a korcsmát.

A korcsmáros a leggazdagabb, igy első ember volt a kolóniában, ezért vezetett hozzá kalauzunk. Szívesen fogadott, készségesen szolgált felvilágosítással, minden benünket érdeklő dologról. Megmutatta épülőfélben levő egyik házát, amelynek faarchitekturája teljesen elütő volt a mi megszokott sablonainktól. Beszélgetésközben megkérdeztem tőle, hogy körülbelül mennyit ér a vagyona.

— Azt hiszem, hogyha mindent pénzzé tennék, összeszerezhetnék vagy 50-60000 dollárt.

Hiszen egy negyed millió koronával szép birtokot vásárolhatna Magyarországon. Bi- zonnyára nagyobb ur lenne mint itt és ha tetszenék, még képviselőnek is megválasztathatná magát.

— Sokat gondoltam én már arra uram, hogy ismét haza költözzem, vágyom is én vissza a szülőhazámba. Tavaly is csak azért küldtem el a feleségemet a bártfai fürdőre, hogy hirt hozzon hazulról, de azért már mégis csak itt fogok én meghalni. Két leányomat adtam férjhez becsületes amerikai emberekhez, van vagy öt unokám, ezekben telik minden gyönyörűségem, őket nem vihetném magammal, igy inkább én is itt maradok.

A felesége bemutatta Csárlit és Dsonnit, a család két legfiatalabb s arját, izmos, tagbaszakadt fickók, valóságos american boy-k.

— Hát aztán nem tart-e attól, hogy ezek a fiuk valaha elfogják felejteni anyanyelvűket, kérdeztem az asszonytól.

— Dehogynem uram. Amig közöttünk vannak kis korukban nincs velők baj, hiszen csak magyar szót hallanak a háznál. De mihelyt az iskolába kerülnek, velem, az édesanyjukkal sem akarnak magyarul beszélni. Szégyenük.

Én is szégyenlettem magamban, hogy ez a mi hazánk, a tejjel-mézzel folyó kanaán, nem tudja eltartani fiait, hanem eltűri azt, hogy