Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1905-12-24 / 52. szám

6 KŐVARVIDÉK 1905. deczember 24 örvendő ács, ki New-York közelében, New- Rochdale-ban lakik. Két év előtt vette egy orvos rajta észre azt a különös rendellenességet, melyet most anyagi tekintetben gyümölcsöztetni kíván. Egy orvos állítólag már 2000 font ster­linget Ígért neki, ha beleegyezik az egyik szi­vének az eltávolításába, a mely ajánlatot azon­ban a kétszivü ács érthető idegenkedéssel fogadott és visszautasított. Különös játéka a véletlennek, hogy épen most hasonló esetről tesz közlést a Journal des Débats is. E lap szerint az illető egyén — Basel városának egy lakosa szintén értékesíteni akarja az ő rendel­lenes szervezetét, sőt ez igyekezetében már célt is ért, mert a londoni „Academy of Medi­cine“ már megvette eleve a holttestét 3000 fontért. A British Medical Journal augusztus 12-iki számában e hírhez azt a megjegyzést fűzi, hogy ez az üzlet mindkét részről igen koczkázatos. Az akadémia részéről azért, mert ki tudja hol, milyen hozzáférhetetlen helyen éri utói a halál az érdekes rendellenesség tulajdo­nosát s a kétszivü egyén részéről pedig azért, mert szerződést kötött oly „Akadémiáival — a mely még nem is létezik. Névjegyet és újévi üdvözlő kártyát rendeljen mindenki most, inig az időből ki nem fogy Morvay Gyula köny vnyom­dájában Nagybányán, ki levélbeni meg­keresésre mintákkal vidékieknek is kész- séggel szolgál. Csinos és gyors munka! Olcsó árak! Nagysomkuti piaci árak. Az első kővárvidéki Műgőzmalom és olaj-gyár jelentése szerint. Búza - (100 kgr.) - 14 K 50-15-00 Rozs - „ „ - 10 „ 00-10 50 Tengeri „ „ - 12 „ OO-13'OO Zab - „ „ - 10 „ 00-11-00 CSARNOK. Karácsony éjjelén. Valakit várok. .. Minden évben egyszer, Mikor karácsony éjjele kigyul — Ezen a szent, mámoros éjszakán Várom, hogy eljő múlhatatlanul.. . Ki az ? Mi az? A lelkemet kitárom És úgy állok az éjszakába ki; A földre áradt fcnyözönön át Várom, hogy jöjjön, jöjjön valaki . . . Nem tudom ki; nem tudom merre jár, Csak keresem az éjben lábnyomát — Várom, hogy egyszer diadalmasan Szálljon végig a nagyvilágon át... Valakit várok . . . Minden évben egyszer... S hiába mind, - a szent éj messze száll S kitárt lelkemmel, mint egy bus keresztfa Állok én álmaim romjainál... Akire várok, meg van Írva rég, Ma suhan át a mindenség felett - De hol ? De merre ? . .. Oh, ki mondja meg, Milyen utakon jár a szeretet ? P. I. Szerencse nélkül az áldás semmit sem ér, (Régi mese uj ruhában.) Az X-felé robogó keleti express vonat egyik első osztályú fülkéjében két elegáns úr már hosszabb ideje néz ki az ablakon. Végre is megunják a mulatságot és bemutatkoznak egymásnak. — Van szerencsém! Én Áldás vagyok. — Szívből örvendek, nevem Szerencse. A bemutatkozáson átesve, gyorsan ment a társalgás. Hamarosan letárgyaltak minden újdon­ságot. Közösen csodálták a legújabb orfeum csillagokat és közösen leszólták az express lassúságát. Végre is kimerült az anyag. Egy ideig ismét hallgatagon ültek egymással szemben. Rövid idő múlva azonban Áldás megtörte a csöndet és Szerencsét annak a megvitatására hívta föl, hogy az emberiségre nézve melyikük nagyobb jótevő. Természetesen mindegyik a maga igazát vitatta, úgy, hogy végre is nem tudván egymást meggyőzni, elhatározták, hogy gyakorlatilag fogják igazukat bebizonyítani. Alig várták, hogy X-be megérkezzenek. Végre berobogtak az üveges tető alá. Kiszállottak és kis kézitáskáikat a legközelebbi hordárnak átadták, hogy a szállásukra vigye. Ők csak később szándékoztak hazamenni és igy a hordár­nak várnia kellett. De nem is bánta meg, hogy várt, mert fejedelmi borravaló ütötte a markát. Áldás ugyanis egy ezer koronás bankjegyet adott neki jutalmul. De azt is hozzátette, hogy hagyjon föl ezzel a nehéz mesterséggel és kezdjen másat, könnyebbet a kapott pénz segítségével. Á hordár boldogan mondott igent. De oh balsors! Alig ment 100 lépésre a szállótól, valami rendkívül ügyes zsebtolvaj a bankjegyét zsebé­ből kilopta. Nagy vidáman nyit lakásába a hordár. Nem is beszél, hisz minden szónál szebben beszél a tett. De a tettnek a képviselője nincs sehol. Kiforgatja, beforgatja zsebeit, nincs sehol. Szegény, mit tegyen, elszalad a rendőr­ségre és bejelenti, hogy egy ezerkoronást el­vesztett. A rendőrtiszt előbb a szemeibe nevet, ugyan honnét lehetne ennek a rongyosnak ezer koronája! De hirtelen eszébe jut aminapi bank betörés és jót nevet magában. „No hisz, ugyan jó helyre adresszáltad magad, jó madár!“ — gondolja és már ki is adja a rendeletet, hogy a szegény ördögöt zárják el egyik földszinti zárkába, a hol lesz ideje elmélkedni a fölött, hogy miért nem akarta elismerni, hogy pénze a betörésből származik. A hordár majd két hónapig volt a rendőr­ség vendége, a mig az igazi tettes megkerült. Ekkor azután szabadon bocsájtották. Kezdhette újból a régi mesterségét. A fényes jövőről fes­tett képei mind szétfoszlottak. Jó időre rá ismét a régi helyén állva, Áldás és Szerencse közelítettek feléje. Áldás megismerte az emberét és nagyon csodálkozott, hogy ismét a régi helyén látja és ennek okát feddőleg meg is kérdé; amire a szegény hordár sírva mondá el neki, hogyan járt ő az ezer­koronással.- Szegény ember! mondja Szerencse. Lássuk, tán nekem sikerülni fog, hogy nyu- godtabb életet biztosítsak neked. íme itt van egy huszfilléres; használd ügyesen. Megnyúlt arccal köszönte meg hordárunk a pénzt és elindult, hogy azon dohány készletét kiegészítse. Útközben egy vitatkozó gyermek-csoportra bukkant. Ezek mindenről megfeledkezve egy papir darabon vitatkoztak, amelyet egyikük lelt és minthogy szép rajzok voltak rajta, vala­mennyi a magáénak akarta. Már-már elszakí­tották. Épen a legválságosabb pillanatban ér­kezett oda a hordár. Látja, hogy min veszeked­nek. Egy közúti villamos vasúti részvény volt. Ezt meg kell szereznem, gondolta és a tettek mezejére lépett. A húsz fillért a gyerekek számához képest 5 egyenlő részre osztotta és nekik adta. Örömmel adták át ezek neki papirost. Okulva a múltkori esetén jobban vigyázott az értékpapírra és egyenesen a rendőrségre ment, a hol bejelentette, hogy ezt a részvényt találta. Fölirták a címét és elbocsátották. Egy év múlva, amikor már az egészről elfeledkezett, idézést kap a rendőrségtől. Mi lehet ez vájjon ? Sietett föl, ahol tudtára adták, hogy a részvény az övé, mert a törvényes határidőben senki sem jelentkezett érte. Meg­köszönte szépen és hazament. Elkezdett a papírjával spekulálni és ezt olyan jól intézte, hogy egyik vonzotta a másikat. Szóval a mi hordárunkból amerikai gyorsa­sággal nagy ur lett. Szerzett szép házat, föld­birtokot, elegáns fogatot tartott. Egyszer, amidőn épen a délutáni kocsizását | bevégezte a * utón, meglátja a gyalogjárón a két jótevőjét: Áldást és Szerencsét. Nagyot köszönt nekik, a mire ők is fölnéztek.- Nem ismeri Uram, azt az úri embert, kérdi Szerencse Áldástól.- Ha jól látom, ez a mi hordárunk. Ugyan felvitte az Isten a dolgát. Most már belátom és vallom is, hogy szerencse nélkül az áldás mit sem ér. A történeti hűség annak a megemlítését is szükségessé teszi, hogy a találkozás örömét pezsgős vacsora pecsételte meg. Gáspárka. A NEVETŐ KŐVÁR. Egy Kaluger (gör. keleti pópa) a Bánátba meginterjuvoltatott egy jó kedvii gentri uraság által, imigyen: — Hát kedves lelki atyám igaz-e, hogy ön gatyaszárba szokott misézni ? — A Kaluger megilletődve válaszolt: Nem instállom, csak nyáron. Mikszos. * Gyermek: Tanító ur kérem, elküldte ezt a hurkát édes apám a tanító urnák, mert disznót öltünk - végtelen hálája jeléül. Tanító: (felekezeti, gyengén dotált, fize­tését kivájni is alig tudó, szegény elkeseredett küzködő ember). Mond meg fiam apádnak, hogy köszönöm. De olt! bár a hála lenne véges és a hurka végtelen. * A hajón megbetegszik egy legény matróz altiszt. Az orvos megállapítja a betegségét és kihúzza a gyógytár megfelelő 19-es számú fiók­ját és látja, hogy az üres. „Segíts magadon és az Isten is megsegít“ - fohászkodik és bead egy port a 12-es számú és egy port a 7-es számú fiókból, mondván és állitván, hogy 12-f-7 az — 19. Tehát a dolog rendben van. Hát igy gyógyítanak a hajón hivatásos hajós embereket! Hát még micsoda mathematikát fejthetnek ki a kivándorlókkal szemben ezek a vizi gyógy- tárak ? * Mikor a legelső vonat robogott be Nagy- somkut fellobogózott állomására, valami nagyobb úri tagja az ünnepélyes kiküldöttségnek, a ki szereti rögzíteni emlékképeit, lekapta a kis csintalan „erőiködőt“ valami jó kódokkal és közölte a „Vasárnapi Újság“-ban elég tisztes­ségesen sikerült képen. A lap megjelenése után bejön egy öreg ura n.-somkuti X.-féle kaszinóba és megfogván a „Vasárnapi Ujság“-ot fonákul feltette pápeszemét és nagy érdeklődéssel pis- lantott bele az illusztrált folyóiratba. S a mikor az első lapon a felfordulva nézett első parádés menet képét meglátta, bánatosan szolt: „Iste­nem! Istenem! megint egy vasúti szeren­csétlenség * Te Slojme! borzasztóan fel vagy dagadva az arcod, mintha nagyzási hóbortba akarna esni. Szólj! mi volt, mi lelt? Slojme resignáltan: Nem volt semmi ój! vagy kölönös de női kézi monka az volt suk! Szakvélemény. „A jelzett bűnvádi túró szagára nézve büdösnek bizonyult, a mi kellemetlen, de jó minőségére nézve ismételten mutat azon kö­rülményes állapot, hogy igen sok úgynevezett apró féreg volt a csemegében található, mely okoknál fogva a túrót úgyis mint olyant nem kell lekisebbiteni, mert a kinek nincs kedve, nem muszáj hogy egyen belőle.“ * Mi az újság. Erre a kérdésre a következő képen felel meg egy német Írónő: Az újság legjobb élettársnőd, egészen a tied és — még sem hoz magával anyóst. Többet tud mint te és - még sem akarja, hogy övé legyen az utolsó szó. Megőrzi hűségét - és még sem kér minden hónapban uj kalapot. Megmondja, hogy hány órakor kezdődik a színház - és még sem kívánja, hogy magaddal vidd. Minden­nap karjaidban fekszik - és mégis elválhatsz tőle minden elsején! . . . * A lelkiismeretes utas. Egy utas, kinek lelkiismeretessége valóban túllép minden határt, mulatságos jelenetre adott alkalmat az egyik vasúti vonalon. Egy másodosztályú szakaszban egy idős és érdemes külsejű ur foglalt helyet kicsiny kilencz esztendős unokájával. A nagy­apa az előírás szerint féláru jegyet váltott az

Next

/
Oldalképek
Tartalom