Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-08-27 / 35. szám
2 KOVARVIDEK 1905. augusztus 27? sem kell felhozni a mellett, hogy vízre embereknek és állatoknak egyaránt szükségük van. Szerintünk két helyen kellene ártézi kutat készíttetni. A piactéren mindenesetre az egyiket, a hol a piacok és vásárok alkalmával úgy az embereknek, mint az állatoknak mindenkor megvolna a kellő friss, egészséges és pompás vízkészlet és a másik kutat a község központján, talán a gör. kath. templom közelében. Mi a magunk részéről tehát megpendítettük ezt s vajha eszménk visszhangra találna .... Minden kezdet nehéz, de mindenhez akarat kell! Felhívjuk mindazokat a kik hivatva vannak ezt a kérdést megvalósítani, hogy felemelt fővel, nyílt homlokkal szóljanak hozzá a tárgyhoz. Mi a lap hasábjait készséggel bocsájtjuk e célból rendelkezésére. Adja Isten, hogy eszménk megvalósuljon! .... Levél a szerkesztőhöz. Kedves Szerkesztő ur! A „Kővárvidék“ 34. számában ,,Em- lékeztetés tűzoltóságunkra“ cimii cikkében az ^ önkéntes tűzoltóság szervezését ajánlja. Enez irányban osztozom nézetében, mert ilyenszerü községekben mint a mi községünk is el sem képzelhető más tűzoltóság, mint „önkéntes“. Mert tapasztaltam, hogy nagyobb, népesebb és gazdagabb városok sem képesek rendes fizetéses tőzoltóságot fenntartani. Nálunk pedig éppen teljesen lehetetlen fizetéses tűzoltóságot — mint az tudomásom szerint egy időben tervezve volt, — fenntartani. Hogy állításomat számszerűleg is igazoljam a következő nézetemet fogom kifejezésre juttatni. Községünkben legkevésbé 20 tűzoltó feltétlenül szükséges, ezen kívül legalább négy altiszt és egy al- parancsnok. Az állandó alkalmazásban levő tűzoltó legénységnek egyenként minimum évi 360 K fizetést kell adni, ez csak 30 K havonként, tehát húsz tűzoltónak jár egy évre...................................... 7200 K. Az altiszteknek egyenként legalább 480 koronát évenként, négy altisztnek tehát .... 1920 K. Az alparancsnokhak egy évre ........................................... 600 K. Ös szesen 9720 K. Ezenkívül hol van még a szükséges felszerelés, ruházat stb. stb. Ilyen nagy kiadást egy ilyen község el nem viselhet, pláne ha az évenként befolyó tűzoltó váltságdíj összesen 400— 450 korona. Nem állítom határozottan azt sem, hogy akadna-é 20—30 olyan egyén, a ki az alakulandó önkéntes tűzoltó-egylet tagjául készséggel belépne, de okkal- móddal- majdnem biztos vagyok, hogy megalakulása semmi nehézségbe nem ütközne. A cél nézetem szerint legkönnyebben úgy volna elérhető, ha községünk minden rendű és rangú lakosa egyesült akarattal annak létesítésében teljes odaadással közreműködne, mert ezt mindnyájunk érdeke egyformán kívánja. Csakhogy nálunk más a baj! A közügy iránt nagyon mostoha az érdeklődés, mindenki a saját maga érdekét tartja élőbbnek és a közérdekkel nem törődnek. Pedig ha alapjában vesszük a dolgot, ez a község minden egyes lakossának egyszersmind magánérdeke is, mert a mi vagyonúnkat vannak hivatva megvédeni, megmenteni. Nézetem szerint az önkéntes tűzoltóság szervezése legbiztosabban akként volna keresztül vihető, ha egy 20 tagból álló bizottság küldetnék ki a célból, hogy ezen bizottság minden egyes tagja teljes odaadással oda törekedne, hogy tűzoltói szolgálatra alkalmas 20 egyén összeállit- tassék. Tehát mindegyik bizottsági tag csak egy embert volna köteles a szervezendő önkéntes tűzoltó-egyletbe való belépésre rábírni. Természetesen minden belépő tag kötelezné magát, hogy legalább egy évig az egylet tagja lesz. Az altiszti és alparancsnoki állásokra már akadna azután megfelelő ember. Én hiszem, hogy minden bizottsági tag feltétlenül képes lesz ennek megfelelni. Tapasztaljuk sokszor az életben, hogy sok ember számtalanszor szívesebben cselekszik valamit önként, mint a mikor annak cselekvésére kényszerítik. Tehát csak önkéntes tűzoltóságot szervezzünk! Példa rá a volt önkéntes tűzoltóságunk, melynek főparancsnoka gróf Teleki Sándor ur volt. Milyen lelkes tagjai voltak. A mióta pedig kötelezett tűzoltótestületté alakult, nap-nap után hanyatlik, feloszlásnak indult. Én hiszem és bizton reményiem, hogy az uj főparancsnoka, gróf Teleki Jenő ur személye is vonzani fogja az arra alkalmas egyéneket az önkéntes belépésre — már a mindnyájunk által tisztelt és nagyra becsült édes apja, gróf Teleki Sándor ur révén is. A szervezendő tűzoltóság természetesen szakképzett egyén által képeztet- nék ki, tartson minden héten gyakorlatot, hogy tűzvész esetén képes legyen hivatásának megfelelni. Alkalmaztassák legalább 2 állandó őr a tűzoltó őrtanyán, ezeknek tétessék kötelességévé, hogy éjjelnappal állandóan egyik ott legyen. Ezek tartsák rendben és mindig készenlétben a tűzoltó szereket, a vizhordó hordókat — Hogy lehetnék én szerencsétlen, mikor a világ legédesebb asszonykája az én feleségem. Nincs nálam most boldogabb ember széles e világon és a ki az ellenkezőjét állítja, az... az . . . — Az? — Az még nem csókolta meg a maga, a te eperajkaidat, mert különben dicshimnuszokat zengene a boldogságról és négy kötet verset lantolna a csókod mézédességéről! Megcsókoltam. 0 kontrát adott, én meg rekontráztam! Izzadtam, selyem zsebkendőm olyan vizes volt, mint mikor a mosónő hem- pergette a teknőben, a fő, hogy átestem az első összeütközésen. Hazudtam. Ereztem, hogy a hazugság a feleségemmel együtt vonul be bútornak ujonan berendezett lakásomba. Ez megvigasztalt kissé. Hazugsággal majd csak módját ejtem az éjjelezésnek s a házasság barrikádjait a hazugság ágyúival fogom romba dönteni. Örültem, hogy önmagam találtam meg helyzetem szatíráját, megelőzve ezzel minden gúnyolódó barátom élce faragását. Hazaértünk - uj otthonunkba. Terka nagyon izgatott volt s roppantul figyelt minden kéz- mozdulatomra. Arcán kétségbeesettsége ráncai fodrozódtak össze. Félt s úgy tűnt fel nekem, mintha minden pillanatban várná, hogy, torkon ragadom és megverem. Hallgatott. Én sem beszéltem. Szabad folyást engedtem a helyzet alakulásának. Szobalányom, a kit jóelőre betanítottam, rövid mondókával üdvözölte az asszonyt, a kit a parasztfruska természetesnek hitt naivitása idillikusán lepett meg. Az ajtó előtt hirtelen megállt Tera. De csak egy pillanatig mély sóhaj tört elő kebléből és vakmerő elszántsággal átlépte a küszöböt. Mindenre elvoltam készülve, csak arra nem, hogy az anyósomat a lakásomon találjam. A mikor az ember agyát sötét gondolatok népesítik be, olyankor még a friss puha kenyeret is a pesszimista szemével nézi. így voltam én is. Az anyósom, a ki különben vőlegénységem alatt nagyon kedves úri asszonynak mutatkozott, most úgy hatott rám, mint az a bizonyos fekete bácsi a dedós gyerekekre ... Ha nem teljes a hasonlatom, az csak az esetnek tulajdonítható. A kapkodásig ideges vagyok, ha e jelenetre visszagondolok s a legszebb koncepcióm is rendszertelen fantáziafoszlánynyá változik. Az anyósom leolvasta arcunkról, hogy készületlen a kedélyállapotunk s a vele való hosszabb diskurzusra.- Édes kis csibéim, szólt hozzánk. Csak azért jöttem, hogy elolvassam a leányom hozományát az ura kezébe. Aztán rögtön elpárolgók, édes csibéim! — De kérem, kérem, szóltam én a kedves csengő szavak hallatára, a mama mindig szívesen látott vendégünk, sőt állandóan tartózkodjék nálunk. Maradjon is rögtön itt, nem eresszük el többé,, nem bizony . . . — Átvillant az eszemen, hogy jó az öreg asszonyt a háznál tartani: a kontraszt, a mely feleségem és anyósom között külsőleg keletkezik, jó hatással lesz (feleségem szavára) belső érzelmeim kifakadására. Az anyósom azonban tapintatoskodva, nem is válaszolt meghívásomra, olvasni kezdte az ezres bankókat. — Egy, kettő, három ... tiz ... Tiz ezer forint! íme! vegye át édes fiam e kis tőkét és igyekezzék véle egy boldog családi tűzhely első alapjait megszilárdítani . . . Nem is hittem, hogy az anyósomnak ily szép stílusa van. Később azonban úgy gondoltam, hogy e jelenetre évek óta készülhetett és e szép mondatot valamely regényből vehette. Anyósom természetesen várta a hatást. Én igyekeztem is meghatódni, de könnyeim sehogysem akartak előcsillanni szemeimből, de azért én mégis siró hangskálában mondottam köszönetét és Ígéretet tettem, hogy e megható jelenetet (mert az csak megható, ha az ember tiz ezer forintot kap) sohasem fogom elfeledni! Anyósom igy is képzelhette el válaszomat, midőn e jelenetre készült, mert megelégedett mosoly futott végig ajkain. És most, Isten veletek! szólt és az ajtó felé indult. Feleségem azonban mégegyszer irtózatos módon pityeregni kezdett és anyja ROTHBÁRT JÓZSEF BOR- ÉS SZESZ-NAGYKERESKEDŐ SZATMÁRON, EÖTVÖS-UTCZA (KORONA ÉPÜLET). Ajánl jó minőségű finomitottt szeszt a legolcsóbb napi áron ; kitűnő gyümölcsitalokat, u. m.: szilva-, seprő-, törköly-, baraczk- és borovicska-pálinkákat; likőrökben: állásch, császárkörte, fodormenta, vanillia, rostopcsin, megyszesz, paprikaszesz és angolkeserü különlegességeket ; valamint mindennemű kül- és^ belföldi rumokat és különböző termővidékeken szüretelt és tisztán kezelt honi borokat. Araim jutányosait. - Áruim ls.itünőels.. - Tessék. próToarondclést tenni. _______ iT Czím: ROTHBÁRT JÓZSEF, SZATMÁR. 'WS
