Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-16 / 29. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár : Egész évre .................8 K Negyed évre .... 2 K Fé l évre......................4 „ Egy” szám ára . 20 fillér Sz erkesztő: /{(ima Henő. j Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagyscmkut, Teleki-tér 38*. sz. Főmunkatárs: Borgida József. meqjelen minden vasárnap. Újítások.*) Nagysomkut, julius 14. A községi elöljáróság — úgy tudom — két előterjesztést tett a főszolgabíróhoz, mint illetékes hatósághoz. Eltekintve attól, hogy a községi elöljáróság egyik tagja felelős szerkesztője e lapnak, - a két előterjesztés változást, újítást jelent községünk életében, érdekli a községet, szóljunk tehát hozzájuk. Az egyik előterjesztés azt célozza, hogy rendeztessék községünkben a bérkocsi-ügy. Illetve: életbe óhajtja léptetni a vármegyei szabályrendelet (1885-ben kelt; ide vonatkozó intézkedéseit. Azt jelenti ez, hogy ezután nem lehet fiakkeres mindenki, akinek lova, kocsija van. De iparigazolványt kell a bér- kocsisságra is épugy váltani, mint a cipész vagy kádár iparra. És ennek az újításnak sok lett az előnye. *) E czikket névtelenül kaptuk s bár igy elvünk ellen való — a közérdeket érintvén — közöljük mindazonáltal. Szerk. Azok, akik bérkocsira igazolványt váltanak, kötelesek fogatjaikat tisztán és i rendben tartani mindenkor. Azok csak j bérkocsisok lesznek majd és nem áll elő ezután, mint eddig sokszor, az az eset, hogy mezei munka idején vagy egyáltalán nem kapható kocsi, vagy, ha kapható, olyan áron, amilyent az illető fogattulajdonos kíván. És ez ilyenkor nagyon borsos, szokott lenni. Meg lett ugyanis hatóságilag szabva a járás egész területére, és a közelebb eső városokba is a menetdijszabály. Az abban megállapítottnál magasabb fuvar-dijat számítani, kérni vagy venni tiltva lesz. És még egy: ezuwrt*. -mi-ndehkor köteles lesz egy bérkocsis a beérkező vonatot várni. Éjjel úgy, mint nappal. Azért, hogy eddig soha, vagy nagyon is ritkán volt bérkocsi az érkező vonatnál, sokszor volt kellemetlensége az érkező idegen utasnak. Kiszállt a vonatból. Éjjel van. Természetesen csillagtalan koromsetét éjszaka. Esetleg hull, mondjuk ömlik az eső. Kiszáll, — szétnéz, keresi a bérkocsit; persze az ninincs. Es, ha az illető románul sem tud, bizony csak sok viszontagság után juthat be a községbe vagy a fogadóba. Ezután? Lesz a vonatnál bérsocsi, rajta udvarias bérkocsis, ki már mesz- sziről kiáltja az érkező idegennek: Parancsoljon felszállani, hova mé- tóztat? stb. Hát nem nagyszerű lesz ez ? Az ember nyugodtabban ül fel még (Isten bo- csá’ . . .) a kis vonatra is, ha már Gil- vácson tudja, hogy Somkuton bérkocsi várja . . . Sokak nevében kérem tehát én is a főszolgabíró urat, siettesse ezt a dolgot; hogy mielőbb lássuk a száguldó számozott bérkocsikat. * Amiről pedig most fogok szólani, az nem újítás. A szükség kényszerité ez előterjesztés megtételére a községi elöljáróságot. Aki hétfőn, hetivásár alkalmával a piacra jő, lehetetlen, hogy fel ne tűnjék A „KŐYÁRVIDÉK" TÁRCÁJA. Az én dalom. Fülembe néha busán, halkan Meg-meg csendül egy röpke dallam Álmatlan hosszú éjeken — És úgy rémlik, hogy egy szer-régen Valamely csöndes, hosszú éjen Már hallottam bus énekem. Oh, nem tudom már, hol hallottam De szivem sokszor meg-meg dob ban Magános hosszú éjeken — <8 tört hangjai a régi dalnak Sirva-zokogva felrivalnak, De dalom teljes nem leszen. Talán mikor majd eltemetnek, Végén a földi küzdelemnek Egészszé lesz bus énekem — S ha rámborul az éjek éje Akkor cseng föl az ének vége, Mert e bus ének életem . . . Lantos. ^8 R szegény vándorlegény. * Irta: Alpári Lajos. Tősgyökeres magyar ember volt Kranszki Pál uram vagy amint közönségesen hívta a nép: Pál bácsi. Magyar volt kivül-belül. Pedig úgy ötven esztendő előtt még a miatyánkot sem tudta elmondani magyarul. Úgy szakadt ide valahonnan messze idegen országból, mint szegény vándorlegény, kinek se országa, se hazája. De nem is volt más hibája ezen kívül, mert becsületes, iparkodó jóravaló ember volt. A mesterségében meg épen ritkította a párját. A falu vénei még emlékeznek rá, miként fogadta szolgálatába néhai Majoros István, az alszegi hires molnár, akinek két vizi malmán soha sem pihentek meg a nagy zakatoló kerekek. Nem volt a határban jobb módú ember nála. Malmain kívül voltak telkei, földjei, szőlői, rétéi s vagyont érő sok-sok igás- és lábas jószágai; de a mi mindezeknél is sokkal többet ért, volt neki egy hajr.alképü, tűzről pattant, búzavirág szemű, szép egyetlen leánya. Eszter volt a neve. Nem fakadt olyan rózsabimbó három vármegyében. Hát még a lelke! Olyan szelíd volt, mint a galamb és olyan jószivü, akár csak a jóságos mesebeli tündérkisasszonyok. Bezzeg szerette is mindenki, kiváltképpen az apja! Nem tudott olyant kívánni, amit egy szavára meg ne cselekedett volna s mégis egyszer úgy fordult, hogy majdnem kiűzte a házából. Az a szegény vándorló molnárlegény volt az oka mindennek. Mert hát úgy történt a dolog, hogy Esztikének nagyon megesett a szive, amikor a szegény vándorló bekopogtatott hozzájuk. Hogyne! mikor még kérni sem tudott az istenadta, olyan furcsa nyelven beszélt, hogy még a pap sem értette meg, pedig az már csak eleget tanult. De hát azért teremtette a jó Isten a szivet, hogy megérezze, a mit meg nem érthet az ember. Bizony nem szégyelte lesegiteni hátáról a batyut, melyet azután nem is kötött fel soha többé. No meg az igazat megvallva szép egy szál legény volt. Ha nem sütötte volna meg annyira a nap, királyfinak is beillett volna. Mi tagadás benne, rajta is felejtette egypárszor a szemét Majoros uram lánya, miközben az ételt s egy pohár jó borocskát oda rakta elébe. A legény is utánna pillantgatott, de csak úgy lopva, megijedt a szive dobogásától. Hej! ha itt maradhatnak — gondolta magában — bért se kívánnék én. Pedig ez a kívánsága hamar beteljesedett. Esztike előszólitotta édesapját és megkérte szépen, fogadja be a malomba, ne kóboroljon tovább a szegény lélek. Az öreg molnár dörmö- gött ugyan egy kicsit a szürke bozontos bajusza alatt, de csak úgy, hogy senki se hallja. Mit fog ő kezdeni ezzel a jött-menttel, a kinek a nyelvét sem érti ? Biz eleinte nehezen is ment a dolog, úgy kellett neki kézzel-lábbal mutogatni mindent, hogy mit csináljon. Hogy a fránya vitte volna el a nyelvét! Hanem az erős akarat lassan-lassan legyőzte a nehézségeket. Nehány hét múlva nem
