Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-25 / 26. szám
1905. junius hó 25. K Ó V A R V I D E K 3 azon czélból, hogy egymást egy életen keresztül boldogítsa. A teremtés fölséges „Legyen“ szavához hasonlít az ifjúnak ama „Szeretlek“ szava, mellyel megbüvölt szive választottja elé roskad s ha elhangzik reá a boldogító „Igen“, e két szó varázshatalma egy uj világ megteremtője lesz, melyben minden napfényben ragyog, minden örömben úszik, melyben a fájdalom is édes, a gyötrelem is boldogság. Ez uj világ kicsiny, de reájuk nézve értékesebb mindennél. Boldogságot ontó kincseit csak ők ketten tudják felfedezni benne. Központja ennek a világnak a családi tűzhely, melynek oltára körül két szív szerelme kering, kicserélve egymással a legédesebb érzéseit, mely emberi szivet dobogtathat. Ezen érzés hatása alatt az ifjú elhagyja a világ nagy piaczát, melyen idáig szabadon járt-kelt. Föláldozza szabadságát, ezen oltáron gyűjti össze munkásságának gyümölcseit, itt fut össze összes tevékenységének minden szála. A leány elhagyja szülőjének kedves hajlékát, azt a helyet, a melyhez a gyermekkor ártatlan játékuknak s a szülői áldozatos szeretetnek annyi édes emléke fűzi. Ide hozza lelkének szeplőtelenségét, szivének ártatlanságát és hűségét. És ez a kis oltár kárpótolja őket mindenért. A kit az egész világ nem tudott kielégíteni, azt kielégíti ez. A ki az egész világon 1 nem tudta boldogságát megtalálni, az megtalálja itt. Oly forrás fakad ez oltár tövéből, melyből később boldogságuknak hatalmas folyama dagadhat ki. Ámde vigyázni kell! Hogy ez a forrás ki ne apadjon! Mert hiába festi most a hízelgő képzelet jövő boldogságuk folyamát le nagynak, ha a forrás kiapad, kiszárad a folyam is. Annak a szeretetnek, mely most szivüket dobogtatja, állandóan kell égnie s hogy éghessen, a lángnak táplálékra van szüksége. S nagyot tévedne az, a ki azt hinné, hogy e táplálék talán csak az anyagi jólét! Ellenkezőlég! Az egymásnak hozott áldozat, az egymásért történő lemondás, az egymás kedvéért tett önmegtagadás ama tényezők, melyek leginkább képesek a szeretet lángját táplálni. Az ifjúság rózsás arczukról, miként ez a virágcsokor, elhervadnak ! A titkos jövő talán megpróbáltatásokat rejteget számukra! De a ki megtanult áldozni s lemondani a másikért, azt az élet körülményeinek változásai nem hozzák zavarba, az szivében örökké ifjan él s örökké ifjan szeret. De a szeretet állandóságának van még egy másik, az előbbinél is fontosabb tényezője. Miként a csillagok milliói a naptól nyerik fényüket, úgy az ember is csak addig képes nemes érzelmekre, mig minden nemesség főforrásával, Istennel áll összeköttetésben. Kedves ifjú házaspár! Ne feledjék soha, hogy ez a hely, hol az imént esküdtek egymásnak örök hűséget, Istennek háza és annak végtelen irgalmára figyelmeztet, ki irántunk való szeretetből meghalt érettünk a keresztfán! Esküvésüknek ő volt tanúja! Frigyükre az ő áldása szállott! Ne feledkezzenek meg azon kötelességekről, melyekkel neki tartoznak s akkor ez az áldás őrző angyalként fogja kisérni éltük pályafutásait. De nincs verőfény árnyék nélkül, nincsen öröm, melynek nyomába fájdalom ne lépne ! Kedves menyasszony! Községünknek s egy nagy vidéknek legszebb virágszála! A mai nap örömének nyomába is fájdalom lépett. Ezt a fájdalmat nemcsak szüleid és testvéreid érezik. Sokan csatlakoznak ehhez! Ez a kis templom elveszíti te benned imadságos csalogányát. A csalogány más vidékre száll szivével szeretni, szavával dicsérni istenét. De énekednek emléke közöttünk marad s a lelki örömökért, melyeket szereztél neküuk, hálával fogunk imádkozni boldogságodért! A szegények elveszítik vigasztaló angyalukat! Nem lesz, a ki megkérdezze könyezésük okát. Nem lesz, a ki felkeresse elhagyatott kunyhóikat! Ok árván maradnak ! De ugyebár néha vissza-vissza jösz közzénk kiontani nekünk liliom telkednek drága kincseit? Ahány könycsepp volt, melyet résztvevő szavad s jóságos szived felszántott, az ma mind egy imádságba olvad össze, mely boldogságodért esdekel! Az a kérés, melyet e vidéknek tízezer lakosa képvisel, elveszíti te benned ! tiszta ragyogásu gyémántkövét. Elveszíti rajongó tiszteletének tárgyát. De nincs e tízezer közül egy se, a kinek ma forróbb óhaja volna, minthogy légy oly boldog, mint a minő boldogságot angyalszíved s liliomlelked megérdemel! Most pedig férjednek oldalán indulj el boldogságod útjára! Rózsa fakadjon lépteid nyomában! Szemed örömtől legyen csillogós! Angyalok irigyeljék boldogságodat! Ne félj! A kit igy szeretnek, nincs mit félnie! Jó atyád, édes anyád áldása kisérnek utadon. Férjed szerelme s testvéreid szeretete virrasztanak álmaid felett! Légy boldog. Boldogságoddal boldogítsd azt az ifjút, aki hozzád valóban méltó. Isten áldjon! Isten vezéreljen! Isten védelmezzen ! * * * íme a beszéd. Dicsérni nem akarom, mert gyönge ahhoz az én toliam, csak a tényt referálom. Könnyekig meghatotta vele Veszprémy Sándor nemcsak az ifjú házasokat, nemcsak a nászközönséget, akikhez intézte, de mindenkit, aki a templomban jelen volt. Könny gyűlt mindnyájunk szemébe ... S ha szivünk örült is dédelgetett kedvenczünknek boldogságán, hogy eltávozik körünkből, - könnyekre fakasztott . . . A nászmenet a beszéd elhangzása után ugyanazon sorrendben távozott a templomból; amelyben jött, azon változattal, hogy a menetet vezető násznagy után az ifjú pár ment s utánnuk a négy nyoszolyó-leány vőfélyük karján. A kastély nagytermében Kenessey Béla ref. theol. tanár várta az ifjú párt és mint a vőlegény illetékes lelkésze, megáldotta a kötött frigyet, mely után magas szárnyalású beszédet intézett hozzájuk.*) (Az ebéd). Az egyházi szertartások lefolyása után ebédet adtak az örömszülők az ifjú pár tiszteletére. A nászmenetben felsoroltakon kívül ez ebéden még Kenessey Béla ref. theol. igazg., egyh. kér. főjegyző, Veszprémy Sándor r. kath. plébános és Szőke Béla nagybányai h. lelkész vettek részt. Az ebéden a szellemes felköszöntők egész sora hangzott el, melyeknek elsejét id. Teleki Géza gróf mondotta, az uj párra emelve poharát. Ezután Bethlen Pál gróf, Kenessey Béla, Veszprémy Sándor és különböző sorrendben Teleki Jenő és Géza grófok, Gyárfás Endre és Bethlen Bálint gróf mondtak tosztokat, az ifjú házasokat s az örömszülőket éltetve. (A búcsú.) Fél hat órakor állottak elő a fogatok. Elől a rózsákkal, virágcsokrokkal díszített négylovas hintó. És megkezdődött a búcsú. Természetesen nagyon érzékeny volt. Aztán kocsira ültek. A négy tüzes paripa pedig repítette őket, hogy a kisérő társaság nyomukba alig ért. Az utczán nagy néptömeg verődött össze. Kendő lengetéssel, kalap emeléssel, könnyező szemekkel vettek búcsút az imádott comtesstől. A négy tüzes paripa a virágos hintóbán a hosszurévi állomásig vitte őket. Ott ismétlődött az érzékeny búcsú. És aztán a külön vonat pöfékelő mozdonya diadalmasan repítette a gernyeszegi kastély urát és úrnőjét haza a — gernyeszegi kastélyba . . . Legyen ez a kastély a boldogság tündér-palotája számukra. — a. — f. Járásunk vagyona. Nagysomkut, 1905. junius 24. És még vannak a mi járásunk területén emberek, akik panaszra merészük nyitni a szájukat. Nos, hát ez irtózatos merészség akkor, amikor jut arra, hogy vagyonba fektessük a pénzünket. Mert jutott. És pedig nem is olyan régen volt. Emlékezhetnek rá a nem nagyon öregek is. *) E beszédet tárczarovatunkban veszi a t. olvasó. Szerk.
