Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-04 / 23. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUT! JÁRÁSI JEGYZŐ! EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. ElöflzotŐHi ár: Egész évre .................8 K Negyed évre .... 2 K Fé l évre......................4 „ Egy szám ára . 20 fillér Sz erkesztő: Barna Benő. Főmunkatárs: Borgida József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. 1867. junius 8. V. Ferdinánd lemond . . . Ferencz József még csak 18 esztendős. A legrosszabb időben lép a trónra. Ausztria előbb Olaszországgal — majd Poroszországgal keveredik háborúba. Mindkét helyen verességet szenved... Rossz lelkű tanácsadóira nem hallgat tovább. Deák Ferencz és Andrássy Gyula gróffal tárgyal. Végre létre jön a kiegyezés . . . Nemzet és király kibékülnek egymással. S a nemzet legnagyobb örömére 1867. junius 8-án megkoronáztatja magát. Pünkösd szombatja van ... A királyi palotából elindul az ünnepies menet. I. Ferencz József magyar tábornoki egyenruhában feltett kalpaggal — arany- csótáros fehér diszparipán ül. Erzsébet királyné pedig ezüsttel gazdagon hímzett fehér selyem magyar ruhában, magyar fejdisszel nyolcz fogatú díszkocsiban foglal helyet. Úgy mg, úgy bag... Úgy súg, úgy bug az estharang, S hangja oly szomorú, Nem tudom miért, de szivemet Úgy elfogja a bu! Talán talán azért zug-bug Oly fájdalmas hangon, Hogy a szivem, szegény szivem Jobban-jobban fájjon! Némulj el te zugó harang S csak akkor kondulj meg A mikor a temetőbe Visznek már engemet. Akkor sírj még bánatosabb Keservesebb hangon, Hogy annak a barna lánynak Szive meghasadjon. O-n —ef. A templom főbejáratánál Simor János herczegprimás vezetése alatt a főpapság fogadja . . . Majd a kápolnába mennek. A kórus zenéje megszólal ... A herczegprimás segédletével a főoltárhoz megy s magára veszi a miseruhát. A király s királyáé a főoltárral szemközt álló trónemelvényre lépnek. A koronázási jelvényeket az oltárra helyezik. f Az orgona elhallgat . . . A király kalapját kezében tartva leszáll a trón emelvényről s kíséretével a a herczegprimás elé lép. Meghajtja magát s az oltár alsó lépcsője elé tett széken foglal helyet. Főtisztelendő Atya! — Szól a kalocsai érsek latinul a herczegprimáshoz. „Az anyaszentegyház kívánja, hogy e lovagot — királylyá kend fel!“ Erre a herczegprimás a következő intelmet intézi — szintén latin nyelven a királyhoz: Felséges fejedelem! „Midőn ma a mi kezünk által királylyá kenettetel mindenek előtt fontold Látogatás a kórházban. Hanságyné, a hogy a kórház folyosóján végig ment, illatos zsebkendőjét a szájához szorította. Cárból, jodoform s egyéb illatokkal volt telítve a nehéz, siirü levegő, csupa bánat és betegség áradt szerte a szürke folyosón s az életerős szép asszony, úgy érezte, hogy nem birja sokáig ezt a nyomasztó környezetet. A mérsékelten tisztogatott ablakokon gyéren lopó- zott be a napsugár, mintha érezné az élet erőteljes fénye, hogy rossz helyen jár itt a kórházban, a temető előcsarnokában. Szürke zub- bonyos betegek, lesütött fejjel, némán, lassan vonszolták végig fáradt tagjaikat a folyosón; kíváncsian bámultak az asszonyra, a ki elfordította a fejét. A betegek utána néztek, a mint elrebbent előttük a fiatalság, erő és szerelem. Sóhajtottak, óh szerelem ! A szolga Hanságynét a 19-es számú szobába vezette. Kis czella volt, aránylag tisztán tartva. Ablaka az udvaron levő szánalmasan szegényes kertre nyilt. Az ablaktól jobbra ágy állott és benne egy férfi feküdt. Hanságy Tihamér a jeles pedagógus és iró, a szép asszony férje. Halálos kór gyötörte: szívós, alattomos, fájdalmas ; agyonrombolja az egész testet, de épen hagyja az agyat, hogy az utolsó perczig tisztán lássa maga előtt az iszonytató végzetet: tüdővészből lett vizkór. A szép asszony oda rebbent az ágy mellé meg a terheket, a melyeknek hordozására vállalkozol. A koronázás népeid kóYmány- zását teszi kötelességeddé s ezért Istennek tartozol felelősséggel! Ugyanezért legelsőbb is gondolj a vallásra! Légy készen azt megvédeni minden ellenséges támadás ellen . . . Az igazságot hagyjad uralkodni rendületlenül ! Légy az árváknak, elnyomottaknak gyámola! Tudd meg, hogy a királyi méltóság nem azért adatik, hogy önönhasznodat keresd, hanem azért, hogy összes népeid javára élj és csak földön túl — Istentől várj jutalmat!“ A király az oltár legalsó lépcsőjére tett vánkosra térdel. Mindkét kezét az evangéliumra helyezvén — leteszi az esküt. Utána a főoltár háta mögé megy, hogy a felkenésre elkészüljön. Visszatérvén az oltár legfelső lépcsőjén levő vánkosra térdel. Ott jobb karján és vállai közt a herczegprimás szentelt olajjal felkeni. Majd a főoltár hátához siet, hogy megtöröltessék. —————^ s leült a szélére. A beteg kinyitotta szemeit s mosolyogni próbált. — Asszonyka édes, eljöttél? Felelni akart a szép asszony, de szó nem jött ki a torkán. Csak azt akarta mondani : „hogy vagy, édes ?“ „Jobban vagy-e ?“, „szép idő van odakünn“ vagy egyéb ilyen banalitást — de nem tudott beszélni. Iszonyú rémület fogta el, a hogy a beteg eltorzult, kiaszott arczába nézett, a tágra nyilt kék szemekbe, amelyekben lomhán pislogott még az élet. Ez a rémület kiült az arczára, a beteg leolvasta róla. Vájjon meddig birja még? — gondolta a fiatalasszony s aztán zápor módjára eredtek meg könyei. S a haldokló ember ép lelkén keresztül czikázott a kínos tudat. — Soha nem szeretett engem. Meg akar már szabadulni tőlem. Milyen szép, milyen egészséges! S rekedt hangon suttogta: — Ne sirj. Ez kellemetlen. Nyugalom kell, föltétien nyugalom. Hanságyné megtörülte szemeit, visszanyerte önuralmát s mosolyogni próbált: Még mindig olyan szigorú vagy. A sírással a lelkemen könnyítettem. Most már megint jó kedvem van. — Két hét múlva még jobb kedved lesz. Akkor már kint fogok feküdni . . . Az asszony megdöbbenve, idegenül nézett reá. A férfi már a következő pillanatban megbánta a mit mondott. Elvégre az asszony nem tehet róla, hogy nem szereti őt. Minek vette A „KÓYÁRYIDÉK“ TÁRCZÁJA
