Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-04 / 23. szám
2 KŐVÁRVIDÉK 1905. junius hó 4. Onnan trónjához megy. Magára veszi Szent István palástját. Trombiták harsogása és iszonyú dobpergés közt megkezdődik a koronázási mise. A király a főoltárhoz megy. Letérdel. Meghajtja magát a herczegprimás előtt, ki Szent István kivont kardját adja kezébe. A király megfogás után hüvelyébe engedi s átadja a szolgálattevő papoknak, kik azt a király oldalára kötik . . . A király a nép felé fordul. Kihúzza kardját s megteszi vele a szokásos vágást. Utána ismét hüvelyébe ereszti. Most a főoltár legfelső lépcsőjére térdel. A nádorhelyettes és a herczegprimás fejére teszik Szent István király koronáját. A herczegprimás megáldja. Azután jobb kezébe adja a királyi pálczát — bal kezébe pedig az ország aranyalmáját. Majd pedig leoldja oldaláról Szent István kardját . . . A másodhelyettes háromszoros kiáltására „Éljen a király!“ megdördülnek az ágyuk s megszólalnak úgy Budán, mint Pesten a templomok összes harangjai hirdetve, hogy az országnak koronázott királya van. A királytól a királyi pálczát s az ország aranyalmáját elveszik s a főoltáron levő vánkosra teszik . . . A király a szent koronával fején a herczegprimás elé lép . . . A királyné levéteti fejéről a házi koronát s a herczegprimás elé járul. A királynét a király a herczegprimás- nak — mint felszentelőnek bemutatja. A királyné az oltár legalsó lépcsőjére tett vánkoson térdel, megcsókolja a herczegprimás által felé nyújtott keresztet s mig a mindenszentek litániáját mondják, a feljebb helyezett vánkos felé hajol. Ez alatt a nádorhelyettes leveszi a király fejéről a koronát s azt az oltárra helyezi. Litánia végeztével a herczegprimás a királynét is felkeni. Ennek megtörténte után a királyné kíséretével a sekrestyébe megy — le- töröltetés végett. Majd a herczegprimás elé térdel . . . Itt a veszprémi püspök fejére teszi a házi koronát, a nádorhelyettes pedig a herczegprimás segítségével jobb válla fölé tartja Szent István koronáját, honnan a nádorhelyettes a trónhoz viszi s a főudvarmester segítségével a király fejére teszi. A herczegprimás a királyné jobbkezébe adja a királyi pálczát — balkezébe az ország aranyalmáját s a király mellé a trónra vezeti. A herczegprimás „a Te Deum Laudamus“-t hangoztatja. Erre ismét neki zúdulnak a harangok. Folytatják a misét. Evangéliumkor a király a királyi pálczát jobb, az aranyalmát pedig bal kezében tartva feláll trónjában. Offertoriumkor a két fölség a főoltárhoz megy. Aldozik. Kánonkor leveszik fejükről a koronát . . . Mise végén a király fejére a nádorhelyettes a kalocsai érsek segítségével ismét felteszi a királyi — a veszprémi püspök pedig a királyné fejére a házi koronát. A templomi szertartás ezzel véget ér. Megnyílnak a templom ajtai. Jel adatik a koronázási menet továbbindu- lására . . . A belvárosi templom előtt Magyar- ország vármegyéinek földéből összehordott koronázási dombon, a király a nép el? Elvette a szépségéért, a kedvességéért, az apósáért, a ki hajdan tanára s később legjobb barátja volt. Azt hitte, hogy majd csak hozzá simul az asszony, meg fogja magát szerettetni tudni. Mindig lenézte a nőket, komolyan őket sohasem vette, a tanulásnak, alkotásnak élt s egyszerre aztán szükségét érezte annak, hogy asszony legyen mellette. S feleségül Vette a legszebb és legkedvesebb példányát ama játékszernek, melynek asszony a neve. Keservesen csalódott. A játékszer nem vált be, nem tudott bánni a feleségével, nem tudta megszerettetni magát, holott ő maga gyötrő szerelemre gyuladt iránta. S a felesége hideg maradt hozzá, a komoly tudóshoz, a ki lángolni kezdett, mint egy éretlen gyerkőcz. Jó volt, nyájas volt hozzá, de hideg maradt, idegen. „Nem ért, nincs lelke ; hitvány gyarló asszony“ mondogatta magában Hanságy s hideg próbált maradni ő isT De nem tudott. Viszonzás nélkül maradt, hitvesi szerelme gyötörte. Megutálta könyveit, Írásait, az iskolát; egész lényét ez az egyszerű, kaczagó asszony foglalta le, a kit meghódítani nem tudott, aki bár az övé volt Isten és ember előtt, a valóságban még sem volt az övé. Még ha gyermekük lett volna! Ez talán inkább összeforrasztotta volna őket. De házasságukat az ég nem áldotta meg gyermekkel, múltak a hetek, hónapok s mind idegenebb lett az asszony. Jött aztán a férfi betegsége. Halálos kór támadta meg a tudós szervezetét. A betegnek nem volt otthon maradása, a hideg, közönyös asszony mellett, a ki hitvesi odaadással, éjjet nappallá téve ápolta ugyan férjét, de mégsem úgy, mint életpárja életéért remegő asszony. Hasztalan volt Hanságyné tiltakozása, a férfi kórházba ment. Nem akart többé terhére lenni a feleségének. S az asszony ki jött hozzá a kórházba. Soha még csak gondolatban sem csalta meg az urát, de a napok, a melyeket egyedül töltött a lakásában, megérleltek benne egy gondolatot. Azt, hogy ő nemsokára özvegygyé lesz, de ezzel még nem záródhatott le fiatal, viruló életének érvényesülése. Csak aztán lehet boldog . . . azután. A férje sírja felett piros rózsa fog nyílni az ő számára, a szabadságé az igaz szerelemé ! . . Csak huszonnyolcz éves volt még! S beszélgettek. Szomorúan, közönyös dolgokról. A beteg-szoba nehéz szagát nem tudta legyőzni az asszonyi illat, az erős parfeuma, a mely ruhájából áradt. Úrrá lett a szoba felett a kórházi bűz s kínosan, nyomasztóan feküdt a szép asszony mellére. A napsugár végre is beletalált a zordon szobába s aranyos fényt ragyogtatott Hanságyné arczán. Szép volt, mint az angyal. Keserű fájdalom markolt a beteg szivébe. Égető vágyat érzett: megcsókolni a feleségét. Ha nem is szereti, ha hidegen is hagyja, mindegy csókolni, csókba fojtani szerette volna a nőt, a ki ma még az övé. Fel akart emelkedni; az asszony rémülten nézte. Kinos vergődés, a bénult tagok nem mozdultak már. — Már hideg a lábam, — mondta. — Jön a halál. Itt van már a lábamban. Hül . . . hül... Ezzel a falfelé fordult és meg sem moczczant. Az asszony pedig felállott s nesztelen léptekkel sietett ki a szobából. Kiment a kórházból s útközben betért a szabónőhöz. Gyászruhát rendelt. k. e. ezreinek örömkiáltása közt, kardjával a világ négy tája felé vág - jelezve, hogy az országot bármely oldalról jövő ellenség ellen megvédelmezi. Ennek 38 esztendeje! 38 éve, hogy dicsőségesen uralkodó felséges Urunkat első Ferencz Józsefet a budavári Mátyás templomban nagy pompával, szemkápráztató fénynyel roppant sokasságu nép lelkesedése s öröm kiáltása közt megkoronázták . . . Ezt ünnepeljük mi! — Mit is jelent az, ha a nemzet valaki fejére teszi Szent István koronáját? Sokat — nagyon sokat . . . Abban a perczben az egész nemzet igy szól hozzá: Mai naptól te vagy felséges Urunk, királyunk! Bárhová is vezet a sors, mi követünk! Hívásodra talpra állunk! . . . — De jelent még mást is ... A koronázott esküt tett arra, hogy az ország törvényeit megtartja és megtartatja. A nemzet jogát, szabadságát tiszteletben tartja. Az országot nem a maga akarata szerint kormányozza, de úgy, a hogyan azt törvényeink parancsolják . . . De olyan fontosságú még talán egy koronázás sem volt, olyan örömet egy koronázás sem hozott a magyarnak, mint az ezelőtt 38 évvel 1867. junius 8-án végbe ment királykoronázás. Ez hazánk egyik legnevezetesebb eseménye. Véget vetett az 1848—49-ben be- következet korlátlan, egyeduralmi állam- kormányzatnak. Helyre állt az alkotmányos élet . . . Azóta folyton erősödik nemzetünk. S most mint a költő is mondja: »Kelj nép, mely hosszú átok rabja voltál. Feléd szent ünnep képe integet! Örömre nemzet! Véghetetlen róna! S tündérvilágot festő délibáb . . . Mint hogyha nemzetünk nyílt lelke volna — Az örömhymnust zengve ad tovább /« Sz. Qy. Rz időjárás. Mezőgazdasági állam lévén, országunkra és népünkre nem lehet közönbös az időjárás változata. Úri emberek, kiknek egész életük zárt falak közt telik, egykedvűen veszik az időjárás változatait. Legfeljebb egy-egy bosszús mormogás fejezi ki elégedetlenségüket az eső vagy. hó miatt. Az ipari munkás is nem egyszer kel ki a magas istenek bölcs rendel- kezésése ellen, ha munkáját, dolgát késleli, háborítja az idő változása. A földet mivelőre pedig ugyanez nem egyszer istenáldás. Ha pedig kedvezőtlen, lehet elviselhetetlen csapás. Az országos jelentések jól eső hangulatba ringatják most az időjárás iránt érdeklődőket, a termés jól indul, az eső-
