Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-30 / 18. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTl JÁRÁS! JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár : Egész évre .................8 K Negyed évre . Fé l évre......................4 „ Egy szám ára 2 K 20 fillér Szerkesztő: Barna Benő. Főmunkatárs: Borgida József. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELENJ INDEN VASÁRNAP. Május eiseje. A természet feltámadásának szent dátuma : május elseje, ime újból elérkezett! Szent dátum, nagy ünnep ez. Ekkor tör ki az élet ősereje a mag diadalmas szárnyalásával a nemrég téli álmot alvó, de immár életre kelt földből . . . Csupasz faágakon pattog a rügy, zsendül a lomb, a mezőket beláthatlan messzeségben zöld pázsit borítja. És elárasztja az egész világot Májusnak magasztos fuvallata . . . Május! Te szent hónap! A természet husvét-ünnepe vagy Te! . . . Életre keltett a természet ölén min- j dent, mi hosszú időn téli álmát akadta. • • Ünnepi díszbe öltözteted a természetet, ; visszahozod éneklő madarainkat. És zeng a liget a vig madárdaítól és szállong a légben a magasztos fuvallat, mely mámorba ejt, uj életet áraszt . . . Ünnep vagy Május: az őserők feltámadásának ünnepe; hatalmas a természet és a parányi ember őserejének hajnalhasadása. Az emberé; a nagy, a világokat benépesítő emberé; a millióké, a munkásoké, a nyomorgóké, a rabszolgáké . . . Eláll ma a zakatoló gépkerék, szünetel a munka. Ünnepre gyűl a munkás. És mig teste megpihen pillanatra az örök munkától, lelke megrészegszik a májusi illatártól . . . Ez az ünnep! Amikor öntudatlan mámorban olvad fel a lélek és az ajak áhítattal énekli a kerek világ rabszolgáinak szabadságdalát: a Marseillaise-1. Millió meg millió ajakról száll e dal magasra, mely ez egyszer nem forradalmi dal, nem harczi riadó, hanem lélekből, szívből fakadó, szent áhítattal égbeszár- nyaló ima . . . Ne érezze hát senki a forradalom szelét, a harczi üzenetat benne. Hanem tudja meg és egész emberi lényével érezze át, hogy á’z az emberiség jobb jövőjének szárnyaló zenéje. Május van. Fakadó rózsák ingának a bokrok ágain; madárdaltól hangos az erdő; üde fuvallat iramlik végig a földön, melyet a tavasz első virágaival tarkított pázsitszőnyeg borit; tüzel a nap és pirosán kél a hajnal . . . Ebben a mámorral teli harmóniában — úgy illik — leborul mindenki és meg- illetődéssel üdvözöl Téged: Május elseje! Eg) szép mese. Az a lázas sietség, amelylyel lapunk vinni akarja előre a hala4|ís utján szeretett Nagysomkutunkat és az vaMiafäffös mara- diság, melyben tényleg leledzik: bosszantó ellentétet képeznek egymással. E lap hasábjain gyors egymásutánban közöljük a megteendő lépéseket, melylyel a község a haladás utján mind’ előbbre jutna. Hova tovább megjelentetjük a teljes képet, melyben a mi lelki szemeink előtt áll Nagysomkut. Elmélázva hallgatjuk a gyárak zakatolását; az utczáin keresztül masírozó katonák trombitaharsogását; lakói boldog megelégedettséggel korzóznak a szépen elkészített járdákon ; mig az otthonlevők kéjjel szürcsölgetik a frissen furott ártézi kútnak éltető, egészséges nedűjét; határában ringó aranykalászok jogosítják vérmes reményekre a józan, munkás népet; kivánatgerjesztő gyümölcsök terhelik a szépen gondozott fáknak ágait és a „kis vonat“ büszkén dohogva szállítja a gyárak termékeit s a határ felesleges terményeit... Egy szóval a nap egy boldog, viruló községre szórja sugarait . . . De mihamar a puszta valóra kell ébrednünk, csak az utczára kell lépnünk. Gyárak zakatolása helyett dühött bivalyok rémes bőgése hallható, melynek kíséretében rémült passasokat kergetnek az utcza A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCZÁJA. így falucska temetőjében. Ahová fordulok, amerre csak lépek, Mindenütt egyszerű fakereszthez érek. Semmi feltünőség, semmiféle pompa, Itt-ott egy koszorú, egy-egy hervadt, rózsa ... Széliében hosszában egyenlő minden hant. Egyformaság kivül, egy formaság alant . . . Czifrán vésett betűt, hazudozó verset Itt nem láttok sehot, Iájába kerestek. így igaz, igy békit a temető csendje; így hat megnyugtatón borongó telkemre. Egyenlőség! . . . im itt a te földi tanyád. Igazság! ... a sir-éj egyedül a hazád . . . Komor. R Hervieu paragrafus. — Értekezés. — A tényállás röviden a következő: Hervieu úr, párisi drámairó, a kodifikáló bizottságnál működik mint ... izé . . . Elvégre Nekem semmi közöm ahhoz, hogy mi az a kodifikáló bizottság? és nem érdekelhet Engem az, hacsak a részletekre is nem akarok kiterjeszkedni, nem érdekelhet Engem, mondom az, hogy mit csinálnak, vagy mit nem csinálnak egy ilyen kodifikáló bizottságban. Én, mint lelkiismeretes értekező, ismert szellemes és könnyed modoromban csak a Hervieu úr által kodifikált paragrafusról, a »köteles részről a szerelemben — házastársak között természetesen«, — akarok beszélni. Nem akarom jelen czikkem horderejét bőven vázolni, mert hiszen: dehogy akarnék Én a világért is szerénytelen lenni, de érdekesnek, sőt szükségesnek találom felemliteni, hogy előreláthatólag jelen czikkemet is, mint czikkeimet általában, minden müveit állam igyekezni fog saját nyelvére lefordittatni . . . Önök igazán disznóban vannak, hogy ENGEM, a stil finomságaiban duskálót és röviden, de kevesetmondóan: a gondolatok Krőzusát egy Hervieu paragrafusáról szóló, bár mély, de mégis magasan szárnyaló esszé Írására... Az esszének különben ezennel véget vetek, miután véleményem szerint a tárgyat elég alaposan sikerült megvilágítanom, feleslegesnek tartok továbbá minden ellenvéleményt az Én véleményemmel szemben, de tartozom hírnevemnek azzal, hogy a következőkben egy bájos kis jelenetet lessek el kimeríthetetlen fantáziámmal a jövendő franczia életből: SZEMÉLYEK: Dupont úr, Dupontné asszony, Rendőrtiszt, martalóczok stb. (Kellemes félhomály, széles díván, stb., stb. Az óra rémesen konditja az éjfélt, . . . stb., . . . stb. . . . Ölelések, csók, stb., stb., . . .) Dupont úr: (Túláradó érzelem-mámorban) ... Ah édesem ! . . . Uj év van! . . . . Most tudniillik egy más év jön ... A régi tudniilik elmegy ... A ... a ... múlt itthágy ... Csókolj meg! . . . Dupontné asszony: (úgy tesz.) Dupont úr: . . . A jövő! . . . Ilyenkor . . . a . . . jövő zenéje !! . . . illetve . . . ölelj meg! . . . Dupontné asszony: (Úgy tett.) (Csend van. A lágy szellő nem bírná lerázni csüngő harmatcseppjét a fák levelének.) Rendőrtiszt: (belép) A törvény nevében ! (Duponték szétrebbennek.) Dupont: (Kellemesen meglepetve) Naaaa?! R. t. (sziklaszilárdon) Az 1906. évi XLII. t. ez. 55. §-ának b) — úgynevezett Hervieu szakasza értelmében — eljöttünk, hogy megvizsgáljuk, miszerint Ön, Dupont úr . . . Dupontné: (Sikolt)! ? ! R. t. (szigorúan ránéz) . . . miszerint ön Dupont úr törvénykönyvünk fentidézett szakaszának, érdemben való végrehajtása alkalmával nem élt e vétkes könnyelműséggel, vagy pláne : nem vádolható-e törvénytelen mulasztással . . .
