Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1942

Megemlékezés gróf Széchenyi Istvánról születésének másfélszázados évfordulóján.

Faragó József ünnepi beszéde

a február 17-én rendezett Széchenyi ünnepélyen.

Valahányszor az iskola falai között megszólal a történelemnek egy- egy kimagasló szelleme és hozzánk beszél, hozzánk, mai élőkhöz, a régi elmúlt idők üzenetével, amelyet ránk bíz, amelyet lelkünkre köt, hogy adjuk tovább a távoli jövőnek, olyankor mindig csodálatos dolog történik. A Múlt beszél! A Múlt él! Bennünk él tovább. Hogyne élne bennünk? Hisz mi lelkesedünk, a mi arcunk lesz piros Petőfi szavára; egy Madách- csal mi szédülünk az élet rejtelmes mélységei fölött, és minket derít föl egy Jókai aranyos kedélye ma is. A Múlt él, és nemcsak szavaiban él, hanem tetteiben is és azok következményében. Hisz mi lenne velünk, lehnénk-e egyáltalán, vagy hol lennénk mi most, ha a honfoglaló Árpád vezér nem nyugatra, hanem keletre vezette volna erős, fiatal nemzetét? Eltűntünk volna az ázsiai néptengerben, mint annyi más. Eltűntünk volna akkor is, ha egy István király alkotó munkára nem fogta volna a nép féktelen erejét, beleillesztve azt az emberiségnek élén haladó, legmagasabb- rendü munkaközösségbe, az európai művelődésbe.

Él a múlt minden alkotója, nagy és kis hőse, munkása; bennünk élnek ők tovább — és itt laknak, az iskolában. Azért jövünk ide! Az ifjúság azért tölti itt legszebb éveit, hogy velük találkozzék, az igazi tanítómesterekkel, akiknek kezébe alázatos eszközül adják magukat tanítók és tanárok, hogy megtörténhessék az a mindennapi csoda: az élő Múlt átadhassa üzenetét az élő Jövőnek. — Láthatók és láthatatlanok, sokan vagyunk együtt, és •ebből a sorból elénk a Legnagyobb Magyar alakja lép most.

Jól ismerjük őt, még az arcvonásait is, szelíd, komoly tekintetével, amellyel mintha a jövőbe tekintene, aggódva, kutatva. Vagy talán a saját leikébe? Mindegy is az. A saját lelkében kellett megtalálnia a mi jövőnknek az útját. Át kellett élnie egész korának és egész nemzetének minden fontos, megoldandó életmozzanatát, hogy megtalálja azok folytatását.

Gróf Széchenyi István százötven esztendeje él. Egész életét tanulságul alkotta a Gondviselés, mint ahogy már születése perce is megfontolni valót