Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1927
5 nekünk ma a magyarságot jelenti s midőn ó’t ünnepeljük, magyarságunknak áldozunk. Ebben meg is van jelölve Herczeg Írói munkásságának legnagyobb irodalomtörténeti jelentősége. Ünneplésével kapcsolatban több jelentős méltatás jelent meg, igy Horváth János kiváló tanulmánya, Surányi Miklós hosszabb értekezése, ezeket megelőzőleg számos kritika s apróbb cikk, amelyek alapján Herczeg szellemi képét összeállítani — amire ez a megemlékezés is törekszik — igazán nem nehéz feladat. Herczeg korunknak formában és tartalomban legmagyarabb írója, folytatója Kemény, Jókai, Mikszáth írói irányának. Igazi nemzeti költő. írásai mintha a magyar félek legmélyéről feltörő megnyilatkozások volnának. A nemzeti élet egyre nagyobb mélységeibe száll alá s ehhez képest írói működése is folytonosan bensőbb és erősebb hatású lesz. Első munkáiban Bácska könnyelműen boldog alakjait mutatja be. De tekintete hamar komorrá válik, amint a magyar társadalom leikébe néz, amint a múlt fájó titkait kezdi fürkészni. Komolyabb az életszemlélete. Stilusa is megtelik lendülettel, meleget áraszt, színesen fénylik és merészen szikrázik. Alakjaiban több a meleg együttérzés, lelkűkben nagy történelmi problémák s társadalmi kérdések vívódnak. Nem nézik fölényes nyugalommal, hűvös előkelőséggel az életet, hanem egész szivükkel benne élnek a történelmi forrongásokban. Erkölcsi szempontjuk sem a merev társadalmi illendőség többé, hanem a szívbeli morálnak képviselői. Amint Herczeg meghallja magában a magyar élet lüktetését, figyelmét az élet tágabb köre, a társadalom mélyebb rétege, a történeti múlt sötét problémái kötik le. A Pogányok c. regénye ázsiai fajtánk európai tragédiáját hirdeti. Alapgondolata végigkísért a magyar történelem viszontagságai közt. A magyarság, a végtelen, szabad rónaság népe idegen itt, a nyugaton, — körülötte más lelkű népek áradata zúg, morajlik s ő ott áll közbül, mint testvériden ága nemének. — Az életfenntartás hatalmas ösztöne rákényszeríti a magyarságot, hogy a nyugati műveltség formáihoz alkalmazkodjék : elhagyja ősei hitét, az államélet fegyelmezett kereteibe lép, a pusztáról városokba vonul. — De lelke meg-megmozdul s amikor felsikolt benne ősi öröklött vándorösztöne, megrázkódik s háborogni kezd. A főhős, Márton kanonok, a besenyők ifjú vezére, a monostor várfaláról csillagos éjtszakákon messzenéz a széljárta pusztákba s hiába menekül a szentegyházba, hiába vezekel: eljön érte a puszta, ellenállhatatlanul, mint a tavaszi áradat, — s visszatér elhagyott népéhez, felveszi a céltatan küzdelmet és elbukik. — „A nagy lelki vívódások és habozások rajza ez a regény, melyeken a pogány magyarság vezetői keresztülmentek, mig a keresztény Magyarország megvalósult és megszilárdult. Az egyéni lélek
