Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

» (pl. a palota-homlokzaton a kaput és a Íölötte lévő részt előbbrehozza az épület általános síkjánál) gyönyörködtetik. így érdekes térhatásokat : lendületet és íestőiséget kap az épület. A barokk kor írása hasonló. A betűk továbbra is a renaissance-ban kialakultak, de a rézmetszés akkor új technikája megtanította a betűmetszőket is a hajszálvékony és vastagon árnyalt vonalaknak egy betűn való egyesítésére, és ezzel mozgalmasabb, nyugtalanabb lett a harmonikus renaissance-laptükör. A barokk címlap meg, mely különböző nagyságú, árnyalású, és dűlésű betűkből áll, és nyugtalan szövegét legtöbbször rézmetszetű építészeti keretben hozza, egészen az épületek térhatását utánozza, rajzban és szövegben egyaránt. Az élet az ellenhatások váltakozása. Az építőművészetben is a barokknak a térhatás eszközeiben való duskálás után a klasszicista korban megint a régi római tömeghatás lett kívánatossá. De a klasszicista épület nem oly derűs és könnyed, mint a renaissance-korabeli, nem olyan nehézkesen tömör, mint a román és nem is olyan méltóságosan erőteljes, mint a régi római. Sok a görög elem benne (pl. a palota-homlokzaton az előrelépő oszloprend), kicsit hideg, kimért. A klasszicista betű-formának a geometrikus szerkesztettség a legfőbb jellemzője; a korábbi írásmódoknak a vésőre, a tollfogásra emlékeztető apró, kedves járulékai, szabálytalanságai végleg eltűnnek. A sorhatás mértani szépsége a kor szűkszavú címlapjainak is egyetlen, de erőteljes hatású éke. Bodoni klasszicista betűtípusánál szebbet (vagy talán helyesebb így : tökéletesebbet) ma sem tudnak metszeni; pedig a tipográfia műértői restellik, hogy a mai egészen sima és csak a nagy falsíkok és ablaksorvonalak változásának ritmusával díszített épületek stílusának megfelelő betűket nem tudtak kitermelni. Kísérleteztek ugyan többféle típussal, de mindegyiknél az volt a baj, hogy csak rövidebb, reprezentatív nyomtatványok céljaira mutatkoztak alkalmasnak, egész könyvek komoly nyomtatás-egységeként, „kenyérbetű"-ként alig. Talán még legtöbb esélye az ú. n. groteszk betűtípus egyes változatainak van erre. Egészen árnyalás nélküli betűk ezek, talpuk sincs, és csak a lényeges formát adják a betűrajzból, minden ünnepélyesség, fésültség nélkül. De micsoda női szenvedélynek estünk áldozatul ! A betűk divatújdonságai iránt való érdeklődés alaposan eltérített bennünket gondolatmenetünktől. Vakon elrohantunk még olyan mérföldkő mellett is, mint a könyvnyomtatás fölfedezése. Pedig ez ugyancsak két részre osztja a betűkultúrát. Ami előtte v^n, az kolostorsk, tudósok, gazdag bibliofilek áhítattal körülvett ritka kincse, ami utána, az a köz mindennapi kenyere, sőt az ipar és az üzlet pénzváltó asztala. Nézzünk szét az első, kisebb, de szebb kultúrbirodalomban. Olyan igazán írta a mi Ráskay Leánk, a nyulakszigeti apácák „szerzését" másolván, 1510-ban: „Békesség vagyon az cellában. Az cellának kivüle nincsen egyéb, hanem csak hadakozás . . . Az cellában imádkozzál, írj, tanolj.. . olvass szentírást avagy gondolkodjál az Úristenről. . ." Igen, ilyen az a világ, ahol a középkori kéziratoskönyvek, a kódexek születtek. A szük kis cella négy fala közt vagy a nagyobb kolostorok külön írószobáiban a házilag gyártott pergamenlapokat kimérték. megvonalazták, rótták rájuk az egyforma gyöngybetűket, gondosan odajegyezték az ívek vagy a lapok aljára az utolsó sor utolsó szava után, a következő ív vagy lap kezdő szavát, az ú.n. őrszót (a lapszámozás ugyanis nem nagyon volt szokásban), sercegtek a tollak, suhogott a meglapozott finom bőrhártya egész nap az ügyesebb, tanultabb fráterek vagy