Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

20 ságában, egészen az anyagbavitel módozatainak utolsó részletéig.) A modern művészetlélektani Einíühlungstheorie-val szemben, amely szerint nem a műalkotásban van a szépség forrása: a sajátosan alakult érzelem, hanem bennünk, a műélvezőben, és mi vetítjük, érezzük bele a műtárgyakba azt, erősen ki kell emelnünk ennek az érzelem-feíérzésnek a műélvezésben játszó lényeges szerepét. Magának a műalkotásban testetöltött érzelemnek a kiérzése történhetik egyszerűbb, melegebb, mondhatnánk naivabb módon: az érzelmi rezonancia tényének puszta érvényesülésével, de történhetik magasabb fokon is: a művészi alapkategóriáknak, a szépség elengedhetetlen követelményeinek keresésével. De ez a magasabbfokú műélvezés is mindig érzelmi természetű marad. A művészi alapkategóriákat sem külön-külön értelmi méricskéléssel kutatjuk a műalkotásban, hanem valamiféle irracionális együttnézéssel akarjuk meglétüket örömmel tapasztalni vagy hiányukat fájlalni, és ilyen érzelmi alapon, érzelmi „értelemmel" t érzelmi „ítélettel" (ízlés) döntünk. Ez a döntés értelmi úton sem át nem látható, sem be nem bizonyítható — annak ellenére, hogy azt, amit a műfelfogáskor érzünk, igyekszünk a gondolat, az értelem nyelvére átfordítani és így másokkal is megértetni. A műélvezésnek ez a három állomása : a tárgy felfogása, érzelmi megnyílás a tárgy előtt és a műalkotásban testetöltött érzelem kiérzése — újra hangsúlyozzuk — nem a műélvezőre ráerőszakolni akart, mesterségesen kitalált szabály (így kell "műélvezni"), hanem tapasztalati megfigyelés, önkéntelen eljárásmódunknak tudatossá elemzése. Belőle azonban a helyes műélvezés módjára nézve alig visszautasítható tanulságok folynak. Ezek legfontosabbika : a műalkotás tárgyának előzetes értelmi felfogásában ne legyünk kicsinyesek, hogy a hideg észnek ez a rögtön működő és kizárólagos igénnyel föllépő kritikája be ne csapja a kaput az előtt a lelki tehetség előtt, amellyel egyedül lehet eredményesen megközelítenünk a művészetet : az érzelem előtt. Ha ezt a tanulságot figyelembe vesszük, elhárítottuk a modern művészet megértésének első akadályát. Aki ezt az esztétikai felfogást gyanúsan antiintellektualistának érzi, azt megnyugtathatjuk azzal, hogy a legintellektualistább bölcselet, a skolasztikus filozófia is (Jaques Maritain és az ő nyomán Schütz Antal) elismeri, hogy a művészi hatás teljes felfogása nem azonos a tudományos megismerés folyamatával, hanem annak sajátos esztétikai, kontemplációszerű természete van. Az előző tárgyalások során említést tettünk művészileg fogékony és kevésbbé fogékony műélvezőkről. Meumann, német esztétikus hat fokozatba osztja ebből a szempontból az embereket. 1. A legalsó fokon a szemlélő az egyébként egészen könnyen felfogható tárgyú képet valamely teljesen mellékes mozzanat alapján teszi ítélete tárgyává. Pl. egy munkás