Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937

4 Ha Szt. István politikai nagyságát összehasonlítással akarnánk lemérni, akkor a világtörténelemben csak Nagy Ottó, Nagy Károly, s a bolgár Nagy Simeon hasonlítható hozzá. Ha alkotásaiból következtetünk nemzeti nagyságára, akkor elég, ha az ősi magyar ének könnyek és bánatok közt István királyt igéző soraira gondolunk. Ezeréves fönnmaradásunk, nemzeti létünk legviharosabb századaiban a szentistváni gondolatok ébresztgetésével űzzük el a pusztulás és romlás szomorú árnyékait, és keltjük fel a hitet és reményt, jövőnket és küldetésünket illetőleg. Ha pedig Szt. István életprogrammjának alapvonalait akarnánk meghúzni, akkor azt kell mundanunk, hogy István király az egyetemes jellegű clunyi mozgalomnak a külvilágra és az államra vonatkozó reformelveit akarta önmagán és nemzetén megvalósulva látni, illetve élettéváltani. A szentistváni életprogramm ilyetén való felfogásához a magyar századok folyamán csak egy valakinek, Széchenyi Istvánnak programmja hasonlítható. Mindkettő előtt az emberhez méltó élet lebeg célkitűzés gyanánt. Mindkettőt faja és nemzete iránti határtalan szeretete és rajongása hajtotta elsősorban az önművelésre, hogy minél többet használhassanak népüknek. Tudjuk, hogy Szt. István kora szellemi életének magaslatán állt. Hiszen első forrásból kapta a szellemi hatásokat. Levelezésben volt Cluny legnagyobb apátjával, Odilóval is. Az a céltudatos munka, melyet nemzetének kereszténnyé tételében követett, következtetést enged egész szellemi valójára. Szent és megingathatatlan volt a meggyőződése, hogy a magyarság a kereszténységgel áll vagy bukik. Előtte is megismétlődik a szentágostoni látomás a civitas Dei-ről és a civitas terrena-ról. Apja, Géza fejedelem még nem látja át, hogy a magyarságnak a pogányságban való sinylődése nem emberhez méltó élet. Azért nem is teszi meg a döntő lépést a kereszténység felé. Határmesgyén áll. Egyik lába a pogány mult talajába kapaszkodik, másik lábával már lépést tesz az új korszak felé. Lelke még igazában pogány, de számító, konjunkturás politikai érzéke már megsejti, hogy mennyi előny származhatik népe számára, ha érdeklődése a nyugati keresztény kultúrközösség felé fordul. Szent István tetteit és jellemét már a lelke legmélyéről feltörő keresztény vallásosság irányítja, melyben nem volt sem alkalmazkodás, sem színlelés, csupán feltétlen hit és elszántság. Lelkében már él Szt Ágoston éles megkülönböztetése a két államról. A civitas Dei a cél, a civitas terrena az eszköz. Innen István király egész uralkodásának sacralis jellege. Aki máskép közeledik Szt. István egyéniségéhez és élete művéhez, az célt téveszt, és csak szánalmas torzképet fest monumentális egyéniségéről, mert nem veszi tekintetbe azt az alapigazságot, hogy minden egyéniség csak korában és korán át érthető meg. A Szt. István előtt lebegő civitas Dei velejárója, kiegészítője és koronája a pax Dei, amint azt Szt. Pálnál olvassuk pax Christi in regno Christi. A civitas terrena-nak is megvolt a maga békéje. A legismertebb a pax