Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937

5 Romana, mely Augusztus idején lengte át a római birodalmat. De ez a béke a fegyverek árnyékában pihent, erőszak, vér és vas alkotása volt, és a római sasok vaskörmei őrködtek fölötte. A pax Cluniacensis-nél sincs a fegyver kizárva. Hiszen Isten országa erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják magukhoz azt. Ebben az értelemben István király kezében is csillogott a kard, és kegyetlenül lecsapott, ha élete művét, a kereszténységet és a keresztény magyar királyságot veszély fenyegette. De Isten országának békéje mégis egészen más. A szó eredeti értelméből való, és Szt. Ágoston öntötte formába : Az emberek békéje : a rendezett egyetértés, az állam békéje : az állampolgárok egyetértése parancsban és engedelmességben. Minden dolgok békéje : a rend nyugalma. (Simon : Szent István és a bencés szellem.) Ezzel a renddel, fegyelemmel, egyetértéssel és a rend nyugalmával megkoronázott élet az igazán értékes, emberhez méltó és Isten előtt kedves élet, akár az egyén, akár a nemzet életét tekintjük. Ez a béke a lélek mélyén honol és a jóakaraton nyugszik. Éppen azért nem rombol le értékeket, nem szorítja vissza az értékes faji tulajdonságokat, hanem amint a kegyelem is a természetre épít, épúgy ez is felemeli, beoltja, megnemesíti azokat. Szent István legnagyobb érdemét abban látjuk, hogy lerakta a magyarság és kereszténység szintéziséhez vezető út biztos alapjait, és ezáltal új színt vitt bele a nyugati keresztény kultúrába. Most, hogy 900 év távolából szemléljük a szent király eszményi magasságba finomult alakját, úgy érezzük, hogy ami igazán értékes a magyar történelemben, azt mind neki köszönhetjük, és hogy életében és művében benne van az egész magyar történelem, mint ahogy a makkban a cser, a cserben a körülötte felnövő egész pagony. Amint életét és művét is az egyetemes keresztény gondolat szolgálatába állította, úgy lett a magyar történelem az egyetemes keresztény kultúra egy értékes és gazdag fejezete. Talán éppen Szt. István világtörténelmi nagyságának aláhúzására és nemzetünknek a kereszténység érdekében vállalt küldetésének maradéktalan elvégzése megjutalmazására ért bennünket a nagy megtiszteltetés, hogy Budapestet jelölték ki a XXXIV. eucharisztikus kongresszus szinhelyéül. Csodálatos napvágy hullámzott végig május második felében az egész katolikus világon. Napkelet és Napnyugat áhítatos arca fordult csonka hazánk szíve, Budapest felé. A lelkek királya, Krisztus, a kék Duna partján ütötte fel sátorát. A népek országútjának legforgalmasabb szakaszán tartott seregszemlét hívei fölött, magyar földön, a Hősök terén, ott, hol a kereszt védelmében elhaltak szellemei virrasztanak a szentistváni sorsküldetés öröksége fölött. Egy hétig dobogott nálunk a világegyház szíve, és futott hozzánk Krisztus misztikus teste vérkeringésének erőt, életet, fényt, meleget szállító sok-sok ezer vérere. Ügy éreztük, hogy a történelem folyamán most először kezd ébredezni Nyugat lelkiismerete,