Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1914

— 21 jönnek és mennek, változik fényük és árnyuk, a napsugár majd itt szűrődik át, majd ott hosszú kévesugarakban; a fény majd vakít, majd foszforeszkál, majd visszahúzódik; a szin majd jobban kifeslik, majd árnyékba borul ; a patak vize folyton másként szűri a sugarakat, a levegő másként vibrál, másként izzik ; a fák másként mozognak; emberek, állatok folyton-folyvást más képet nyújtanak. Ilyen változás mellett bajos dolog azt mondani, hogy úgy fessük a tárgyat, amint azt perspectivája mellett szemünk mutatja. Szemem úgyszólván minden pillanatban mást mutat. Ezen pillanat adja meg az új bázisnak alapját. Amig ugyanis a klasszicizmus bizonyos sciicmákat állapított meg és alakjait azonos eljárásra vezeti vissza: a napsütés, az árnyék, a szinek mindig olyanok, amilyenek azok a rendes világítás mellett előttünk látszanak, a fa mindig zöld, a hó mindig fehér, az arc mindig test-piros, a viz mindig kékes-zöld, szóval, amig a klasszicizmus az életet mintegy megállítja és hétköznapi ruháján kivül másba nem öltözteti; addig az új alaptörvény, az én-bázis törvénye egész más utasítással bocsájtja útra híveit : fess, de nem azt, amit mindenki lát, hanem amit te magad látsz: fesd meg az élet pillanatait, melyek neked tetszenek és melyeknek te vagy a szemlélője. Ha kék a hó, mikor te látod, fesd kékre; ha piros a viz, mikor te látod, fesd pirosra; ha zöld az arc, mikor te látod, fesd zöldre; mindig és mindent úgy fess, amint te látod. így fejlődött ki a szem bázisból az én bázisa, és ezen újabb irány érvényre jutásával megkezdődött a festészet ly rája. Az előbbi irányok, akármilyen tárgyat dolgoztak is fel, csakleirő, vagy elbeszélő szerepet töltöttek be, mert mindig csak a természet obiectiv rendjében mozogtak. Ha egy régebbi festő megfestette a reggelt, azt Írhatjuk ciméül: a reggel; az én-bázis behozatala azonban érvényre jutatta a művészetek terén is a subiectivismust, törvénye sokkal alanyibb és költőibb. Egy subiectio festő reggelének cime tehát már nem „a reggel," hanem az, „én reggelem." A festészetnek azon ágát, mely ezen én-törvényt tartja kiinduló bázisának: impressionismusnak nevezzük. a., Mivel azonban az impressionismus élénk és pillanatnyi benyomások (impressiók) feldolgozását tűzte ki feladatául, nagy nehézségek elé került. A festészet eddigi technikája, színkeverése, felrakása mind nyugodt, lassú munkához, nyugodt és egyenletes műterem világításhoz volt alkalmas, és még sem volt eléggé ki-