Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1913

— 8 — is elhagyta ekkor a tábori életnek fáradalmakkal vegyes örömeit, és barátjává lett vezérével ő is hazatért. Ámde a győztes hadvezér nem sokáig élvezhette fáradalmainak jutalmát, a jól megérdemelt nyugalmat. Kevéssel diadalmenete után váratlanul meghalt. Ez a szerencsétlen eset, legjobb barátjának ily váratlan elvesztése indította Pliniust arra, hogy volt vezérének emlékét megörökítse az utódok számára. Megírta két könyvből álló munkáját : De vita Pomponii Secundi, és ezzel eleget tett barátja iránt tartozó kegyeletének. A két római kiváló barátságának eme kiváló gyümölcséről sem tudunk többet, mint a cimét. Eddig Plinius fegyverrel a kezében, a hadi élet zajában szolgálta hazáját. Most a békés polgárok fegyverével munkálkodott polgártársai jólétén : szónoki tehetségével a forum forgatagában, tudományos kutatásaival otthonában. Két munkát irt ebben az időben (mindkettő elveszett): Studiosi I. II. és Bellorum Gernianiae I. XX. Az előbbi a szónok kiképzéséről szól, kezdve a lehető legfiatalabb kortól, majdnem — mint unokaöccse, Plinius Minor mondja — a bölcsőtől, az utóbbi felöleli a germánokkal viselt összes háborúkat. E munka eredetét érdekesen beszéli el Plinius Minor egyik levelében (Epistula ad Macrum). „Álomlátás birta e művének megkezdésére, — úgymond — mikor Germániában katonáskodott. Megjelent előtte ugyanis álmában Drusus alakja, aki Germániában széltében-hosszában diadalmaskodva ott is pusztult el: figyelmébe ajánlotta emlékezetének föntartását, és kérte, védje meg őt a méltatlan elfeledéstől." Ebben az időben a rómaiakat a quinquennium Neronis bilincselte le, az az időszak amikor a későbbi zsarnok még a szelídség, jóság mintaképe volt. Senki sem hitte volna, hogy ez a csupa jóság, csupa sziv uralkodó, Burrus és Seneca tanítványa, rövid néhány év leforgása alatt oly kegyetlen, szívtelen zsarnokká válik. Plinius is abban a hitben élt, hogy Nero uralkodása nagyon kedvező lesz a tudományok és művészetek fejlődésére és az állam jólétére. Nem csoda, hogy igy ő is csatlakozott a császár környezetéhez. Nero megbízásából Hispaniába ment, mint császári procurator. Amint mindenhol, itt is becsülettel, szorgalommal és — ami legkiválóbb erénye volt, — emberszeretettel végezte a rábízott munkakört. Itt is élt lelkében az a határt alig ismerő szorgalom, melynek szavára a germániai táborban sem töltötte szabadon a napi teendőkből megmaradt idejét. Szabad