Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1913

— 17 — A csillagokra tér vissza ezután Plinius. Beszél az álló és bolygó csillagokról, említi az utóbbiak közt a Saturnust, Marsot, Venust, sokat ád a Holdról, amelynek első vizsgálója Endymion volt. A szegény mindig éjjel volt kénytelen megfigyeléseit végezni; igy jött létre az a rege, hogy szerelmes a Hold istennőjébe. — Csodás alkotmányok az üstökösök. A lehető legkülönfélébb alak­ban jelennek meg ezek, és legtöbbször valami nagy szerencsét­lenséget, néha azonban jót is jövendölnek. Egy ilyen üstököst valósággal isteni tiszteletben részesítenek Rómában. Az isteni Au­gustus császár idejében jelent meg ez a mennyei jel az égen, épen az ünnepi játékok tartama alatt, melyeket a császár nagy elődjének, Julius Caesarnak emlékére rendezett. Hét napon át ra­gyogott az ég éjszaki oldalán, tisztán láthatták minden földekről. A nép bizton hitte, ez a fényes tünemény azt jelenti, hogy Cae­sar lelkét a halhatatlan istenek befogadták maguk közé. Ezért he­lyezték e csillagok képét az emlékszobor feje fölé, melyet kevés­sel utóbb emlékének szenteltek a Forumon. De nemcsak üstökösök, hanem egyéb bámulatos tünemé­nyek is mutatkoznak az égen. Látni ott fáklyákat, amelyek le is hullanak; például mikor Germanicus gladiátor-játékot rendezett, fényes délben rohant át az égen az egész nép szemeláttára egy ilyen jelenség. Látni hosszú, keskeny, tüzes gerendákat ; ilyet ész­leltek, mikor a lacedaemonok hajóhadát az athén _>k legyőzték és így elvették tőlük Graecia uralmát. Néha mégha-sad az ég — a görögök ezt chasma-nak nevezik — és látni a b nne rejlő tüzet. Ki is csap a tüz, és — aminél borzalmasabb látvány nincs a halan­dókra nézve — vércseppek alakjában tüzes eső 'zúdul a földre, mint például a CVII. Olympias harmadik évébe.1, mikor Fülöp király remegtette meg Graeciát. Nem kevésbé csodás jelenség az is, mikor több napot lehet látni az égen. így egyszerre kettőt láttak — állítólag — a Bosporus vidékén, reggeltől egész estig. Hármas napról is beszélnek a régiek, sőt a legújabb időkben is előfordult ez, Claudius császár alatt, mikor Cornelius Orfitus-szal consulkodott. De arról ez ideig nem volt még szó, hogy három­nál többet láttak volna. — A hold is megjelent már kettői, hár­mas alakban; ezeket némelyek éjjeli napoknak nevezték. Megje­lent és végigrohant az égen napszálltakor egy szikrázó, égő pajzs is, L. Valerius és C. Marius consulsága alatt. Ilyen és hasonló csodás dolgok hosszú sorozata után áttér 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom