Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1906

- 36 széröl nagyapáim voltak. Azt hittem tehát hogy engemet is Magyarország szabadsága áldozatául visznek, a melyek eltörlését a császár elhatározta lelkében." Hat hétig volt Rákóczi börtönében kihallgatatlanul, anélkül, hogy tudta volna, minő sors várakozik reá. Végre megjelenik nála Buccelliui gróf, ausztriai udvari kancellár. Rákóczi eleve kijelentette, hogy ő mint német birodalmi herceg és magyar főúr az osztrák törvényszéket maga felett jogosnak el nem ismeri. Csakhogy Rákóczi óvása ép oly hatás nélkül maradt, mint annak idején Zrinyié és Frangepán Ferencé. Az osztrák törvényszék elkészítette bizony a vádlevelet Rákóczi ellen és annak közzétételét a bécsújhelyi polgármesterre bizta, a kinek kötelességévé tette egyúttal kijelenteni, hogy ha Rákóczi a vádakra hat hét alatt nem válaszol, mint makacst fogják elmarasztalni. Ezen jogtalan lépések mélyen érintették a magyar főui önérzetét. Kijelentette: „Kételkedem abban, hogy ez az idézés a császár tudtával és parancsával történt, ki igen jámbor fejedelem s igy minden kétséget kizárólag vizszaemlékezik esküjére, a melyben a törvények megőrzését, megvédését és megtartását ígérte meg", s a vádlevelet visszautasította. De két nap múlva a polgármester újra felkeresi Rákóczit és most már az a meghagyása van, hogy akár fogadja el a megidézést Rákóczi, akár nem, hagyja ott. „Erre azt válaszoltam — írja Rákóczi — hogyha a császár megfeledkezett esküjéről, én emlékszem arra, amit a törvények megtartására letettem." Es hogy az iratot nem fogja még érinteni sem, a polgármester szeme láttára az asztalon krétával bekerítette ezen szavak között: „En nem nyúlok hozzá, lia velem rotbad is itt el." A rab Rákóczi börtönét azon bau csak ritkán zavarták meg ilyen rendkívüli eseménj^ek. Napjai szokott egyformaságban tűntek el meghatározott napirend szerint.