Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1906

- 32 A mindenéből kifosztott nép az elhagyottak gondviselőjéhez fordul : »Támaszd íel és hozd fel a mi szép napunkat, Láthassuk békével a mi országunkat, Vigy ki belőle minden labancokat, Építhessük meg romlott templomaidat. Mert míg a hazában csak egy német lészen, Békesség soha ott nem lészen egészen. Praktikája, magva, hogy végkép enyésszen Ki kell a németnek pusztulni egészen.« A tömeg másrésze pedig ökölbe szorított kézzel, vérben forgó szemekkel néz a császár-város felé és ajkai szaggatottan mondják : Oh-te átkozott Bécs! Sok károkat tettél, Sok szép gróf urakat ki megemésztettél ! Nemesi rendeket mind semmivé tettél, Szép szín alatt penig mind mérget készítettél. Magad vagy az oka te veszedelmednek, Nem lészen áldása rajtad az Istennek ! így érzett a nép ; és mig egyik kezével fegyver után nyúlt, a másikat esedezve, kérve tárta ki azon fiatal, idegen külsejű főúr után, ki elmerülve gondjaiba búfelejtőként hatalmas erdeiben vadászgatott. Azok a szegény jobbágyok, kik vadászatra elkísérték, meggyőződtek, hogy a fiatal főúr szava hozzájuk szelid és a szánalom hangjával van tele ; láthatták, hogy a vadakat űzve néha-néha meg-megáll, elmereng; arcára a jó kedv helyett a szomorúság rója be bánatos vonásait. Láthatták az ifjú fejedelmet, mint tépelődik azon, mikor kösse fel a szabadság fegyverét. A nagy tömeg pedig könnyes szemekkel fordult a Rákócziak nagy reményű sarja felé, rongyos ruházatát, kéklő sebhelyeit mutatva neki; figyelte tekintetét, mikor mondja már: „Edes népem, magyar népem, kard ki, kard !