Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1904

— 29 — élj és cselekedjél úgy, hogy életed és cseleke­deteid az eszes emberi természetnek magának és azon viszonynak, amelyben a mindenséghez és nevezetesen az Úristenhez áll, megfelelje­nek. Ezen elvnek alanyi mozzanata az eszes emberi természet­nek érvényesülése — egészen, testestül-lelkestül, érzéki, társas, ideális és vallási szükségleteivel és képességeivel, de mindig az elmének vezetése alatt ; tárgyi mozzanata a mindenséghez : a földhöz, társasághoz, a tudomány és művészi alkotás tárgyaihoz és mindezek fölött az Úristenhez való kötöttsége, viszonya, a­mely viszony az eszes emberi természetet állandóan ellenőrzi és kiigazítja és az erkölcsi világrendnek megvalósulását eszközli. Midőn tehát sokoldalú szeretetre és ügyességre neveljük a ta­nulót és a hivatás szeretetét ápoljuk benne, tartsuk mindig szem előtt, hogy evégre nem akármilyen cselekedet, hanem csakis azon tudatos és szabadakaratú cselekvés alkalmas, amely az eszes emberi természet magának és a mindenséghez való vi­szonyának megfelel. Ily cselekedetek erkölcsileg jók és gyara­pítják a szeretetet, jóvá teszik a növendéket és a »tiszta erkölcs« javára és az Isten dicsőségére szolgálnak : amelyek pedig e zsi­nórmértéktől eltérnek, erkölcsileg rosszak, megzavarják a szeretet rendjét és összhangját, rosszá és szerencsétlenné teszi az ifjú, embert, megdöntik és rabigába sülyesztik a nemzeteket és Isten­nek visszatetszenek. Nevelötisztünket akkor értük el. ha növendékünkben készséget fejlesztettünk, hogy mindig az erkölcsiség legfőbb zsinór­mértéke szerint cselekedjék. Valamely cselekedet erkölcsi jellege attól függ, vájjon az erkölcsi szabályra figyelő észből és a szabad akaratból származik-e, vagy sem. Az állat ténykedései épen ezért nem erkölcsi cselekedetek, és az ember életében is akad akárhány ténykedés, amely az erkölcsiség színvonala alatt áll. A tudatos és szabad­akaratú cselekedet erkölcsi jósága vagy rosszasága pedig az erkölcsi zsinór mértékkel való megegyezéstől függ. Itt mindenekelőtt az a kérdés merül föl, létezik-e egyál­talán egy egyetemes érvényű zsinórmérték? A moralpozitivizmus hívei tagadásba veszik. Szerintök természettől nincs különbség jó és rossz között, hanem e különbség önkéntes megálla­pítás dolga. E felfogás téves; mert az embereknek erkölcsi dolgokban való nagy véleménykülönbsége, a melyre a inoralskepticizmus hivatkozik, csak részben létezik. A vélemények nagy különbségében találkozunk állandó

Next

/
Oldalképek
Tartalom