Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1903

— 17 — a tanulók. Azért a szülők a beírás előtt az igazgató, illetőleg osz­tályfők tanácsánák kikérése nélkül szállást ne fogadjanak, a szál­lásadók pedig az említett feltétel nélkül deákokat saját érdekük­ben ne fogadjanak.« Senki se tartson tőle, hogy az iskola e vál­lalkozással helyközvetítő intezetté sülyed, nem, csak fontos pae­dagogiai érdekeknek szolgál. Szükséges továbbá, hogy világo­san s szabatos rövidséggel megszerkesztett szabáyzatot adhassunk a deáktartók kezébe, a melyben jogaikat és kötelességeiket kimerítően megtalálják. Evvel elkerüljük a hosszas és sokszoros magyarázásnak, felvilágo­sításoknak szükségességét és az otthon és iskola összhangzó együtt­működésének egyöntetű, biztos gyakorlatát honosíthatjuk meg. Végre szükséges, hogy az iskola vezetősége, az igaz­gató és az osztályfők a szabályzat megtartását ellenőrizzék, a deáktartó helyeket látogassák, a deáktartó­kat, ha szükséges megidézzék, szóval velük lehetőleg sürüen érint­kezzenek. Ez oly követelmény, a melyet az iskola vezetőségének eddig is teljesítenie kellett, ha a »Középiskolai Rendtartás« ide­vágó rendelkezésének lelkiismeretesen meg akart felelni. Ii. Milyen a jó deákotthon ? Az iskolának és deákotthonnak viszonyán kivül még meg kell azon elveket és követelményeket is állapítanunk, a melyek deákotthonok szervezésében szem előtt tartandók. Ez elvek és követelmények a deákotthonnak a szülőkhöz és iskolához való viszonyából, továbbá az otthon czéljából önként folynak, Az első követelmény megelőző fejtegetésünkből folyik s így szól : a deákotthon mindabban, a mi az iskola fel­adatának megvalósítására vonatkozik, az iskola vezetőségének ellenőrzése alatt áll. A »Középiskolai Rendtartás« a deáktartót a szülők he­lyettesének tekinti, a kire »a házi felügyelet és nevelés te­kintetében kötelességüket és jogukat átruházzák«, egyúttal szülők és iskola közt közvetítőnek, a ki »a gondviselésére bizott tanuló felől az igazgatóság vagy osztályfőnök értesítését elfogad­hatja. A deáktartó megválasztását vagy változtatá­sát a szülőkre bizzas őket az iskolával szemben mind­össze arra kötelezi, hogy eljárásukról utólagosan az igazgatónál jelentést tegyenek. Az iskola vezetőségének az a joga és kötelessége, hogy »ott, hol alapos oknál fogva a gond-

Next

/
Oldalképek
Tartalom