Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1880
8 szándékát. A görögök a phidiasi Zeus-szobor szemléletéből némi megszentelést nyertek, fölavatást a magasabb isteni életre, megtisztulva minden aljastól és bünsalaktól. Igen, az istenség különös ajándéka a művészet, hogy valósittassa az általa támasztott geniekkel uralkodó eszménket, hogy hirdesse ezek által az embereknek a természet és szellem eredeti közösségét, mint az isteni ős akarat és örök szeretet czélját, melynek a művészet volt mindenkor legdicsőbb hirdetője, és lesz kiválasztott magasztalója a világ végéig. Azért van e műtárgyakban az a sajátságos vigasztalás, valami kiválóan emberi melegség, mely a lét biztonságának különös kellemet és kényelmét érezteti velünk, és melegen a legszívesebb jósággal emlékeztet Istentől öröklött lényegünk méltó honára, a természet és szellem békéjében virágzó élet legtisztább magaslatára. 3) Lelkünknek gondolatait, szivünknek egész életét látjuk egyetlen nemes alakban testesülve, de már tisztultán a milyenné lenni ; kivánt, mindent ott hagyva, csak azt hozva el, a mi könnyű, finom, szellemi, — a lelket, olyan menten minden idegen anyagtól, mint Isten lehelé a testbe, hogy az itt most engedékenyebb anyagban teljes összhangban szervezze külső alakját. „Az emberi lét tökéletlenségeinek vég nélküli lánczolatában — mondja egy hazai irónk — a kiegyenlithetlen ellentétek, a szenvedélyek harcza, nyughatatlan kedélyünk szűnni nem tudó küzdelmei alatt, szóval az emberi tragoedia hosszú kinpadján egyedül a művészet alakzatai tükrözik a mindenséget illusorius öszhangzásban ; s a tökély e hazug képében rejlő hatalom tisztább légkörbe emeli lelkünket, békóba nyűgözi a folyton háborgó akaratot, befolyása alatt tiszta szemléletté olvad a fájó öntudat. A műélvezet tehát tárgyilag tekintve a legnemesebb bóditó szer; csillapító, békitő, engesztelő hatására nézve egyenrangú a vallás jótékonyságával.® — Csakhogy a műélvezetet mégsem mondhatjuk azért bódítónak, hanem inkább világosítónak, tisztitónak, nemesitőnek; mert a legmagasabb és legtisztább élvezetre képesít bennünket, a legmagasabbra, a bol- , dogitó érzet ugyanis, melylyel lelkünk a szépség szemléletében J eltelik, minden egyéb élvezetet messze fölülmúl; a legtisztábbra, mert e gyönyör ment az érzéki kéj salakjától. 8) Babics : Aesthetika, 82. és 242—3. 1.
