Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám
1927-12-06 / 276. szám
francia aksdémia tagját, aki több lapban elítélte a román kormány eljárását és Magyarországnak adott igazat. A francia közoktatásügyi miniszter erre felszólította Dupuyst, hogy vagy hagyjon fel a magyar—román vitás kérdásben irodalmi működésével, vagy pedig mondjon le a Sorbonne tanári székéről. Rot&ermere lord nyilatkőzik az Amerikai Magyar Népszavának (Bp. Ért.) Newyorki jelentés sze rlnt az ott időző Rothermere lord az Amerikai Magyar Népszava egyik szerkesztője előtt kijelentette, hogy teljes erejével dolgozik a trianoni szerződés revíziójáért, ezért az ott élő magyarság biihatik az óhaza jobb jövőjében és az igazság diadalába u. Korányi Genfben találkozik Bethlennel Genf, dec. 5. Korányi Frigyes báró, párisi magyar követ tegnap szintén Genfbe érkezett. Ki akarja használói ugyanis az alkalmat, ami kor itt a magyar miniszterelnököt, péoziigymioisztert és kűlügymin'sztert együtt találja mert a kötv6n>hanisitások ügye most anoyira lefoglalja, hogy aligha szakíthatott volna annyi időt magának, hogy jelentése meg tétele céljából Budapestre utazzék. A Nemzeti Szalon kiállításának megnyitása A«t az eléggé nem értékelhető kiállítást, melyet a Ne nzeti Szalon Békáscsabán a Kultu-palotában rendezett, vasárnap délelőtt nyitották meg ünnepélyes keretek között díszes, nagyszámú elit közönség előtt. A megnyitó beszédat dr. Berthőty István polgármester mondotta, amely előtt a reálgimnázium éneikara a H szekegyet énekelte el Povdzsay László vezetése alatt. Tartalmas, szép beszédében köszönetet mondott a Nemzeti Szalonnak, hogy megajándékozta Bék'scsabát egy ilyen gyö nyörü kiállítással és méltatta annak jelentőségét. A beszédre Díry Béla, a Nemzeti Szalon kormánybiztosa válasiolt a szalon vezetősége és a kiállító mü vészek nevében. Megemléte;ett a neves csabai művészekről, kü ön ki emelve azok legoevesebbikét, Vi dovszky Bélát, a világhírű festőmü vészt, köszönetet mondott a kiállítás megrendezése körül kifejtett támoga tásutért dr. Berthóty István po gár mesternek és dr. Korniss Gaza tanácsnoknak, az Aurora Kör elnöké nek. A tapssal és helyesléssel fogadott beszéd után a közönség elvegyült és sokáig gyönyörködött a szebbnél szebb képekben, megkezdve a vásár lásokat. A kiállítás megnyitása után délbea a Próféta vendéglő nagytermében Pataky Ferenc vendéglős jóhlr nevét dicsérő kitűnő ebéd volt, me !yen több mint ötvenen vettek részt Az első felköszöntőt a Nemzeti Szalon vezetős gére és a kiállító művészekre dr. Korniss Géza tanácsnok, az Aurora Kör elnöke mondotta gondolatokban gazdag, mesterien felépített szép beszéd kiséretében. Az üdvözlésre Déry Béla válaszolt, megköszönve a meleg és szeretetteljes vendégfogadást. Az ünnepek előtti torlódásra való tekintettel kérjük t. Hirdetőinket, szíveskedjenek hirdetéseiket lehetőleg a délelőtti órákban kiadóhivatalunkba eljuttatni. — A „Körösvidék" kiadóhivatala. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület választmányi ülése Vasárnap tartotta az egyesület igazgatóválasztmánya élénk részvétel mellett gyűlését bajc-ú Bellczey Géza gazdasági főtanácsos, főrendiházi tag elnöklete alatt, hogy előkészítse az egyesület fellépését a hét folyamán kezdődő gazdanapokon és egyéb időszerű gazdasági kérdésekben állást foglaljon. Miután az elnök meleg szavakkal üdvözülte a választmány uj tagját, dr. Márky Barna vármegyei főjegyzőt és Göllner Antalt a dobozi uradalom érdemes felügyelőjét a közelmúltban betöltött 40 éves gazdatiszti szolgálata alkalmából és örömmel jelenti, hogy gr. Wenckheim Matild alapító tagként belépett az Egyesületbe. Tárgyalás alá vette ezután a választmány a mezőgazdasági munkások betegsegélyezésének nagy horderejű kérdését, melynek megoldására a kormányt a genfi konvenció elfogadása kényszeríti és amely kérdésről az OMGE december 8-lkára a Magyar Gazdaszövetséggel karöltve összehívott együttes ülésén fog ismertető előadást tartani. A választmá y a genfi konvenció ide vonatkozó javaslatainak és az ennek a'apján hozandó törvénytervezetének ismerete hiányában csak egész általánosságban tudott állást foglalni oly irányban hogy a gazdasági cselédek betegsegélyzését azoknak baleset elleni biztosításával együtt lehetőleg általányozással ajánlja megoldani, mig az ídő-zaki gazdasági munkások ezlrányu szükségleteinek kielégítését állami és egyéni feladatnak kívánja tekinteni. E nagyfontosságú kérdés alapos megismerése és tanulmányozása céljából valamint az egyesület képviseletére dr. Láng Frigyes egyesületi ügyészt küldték ki az együttes gazdaérdekeltségi ülésre. A földmivelésügyi minisztériumnak jutalmazásra ajánlott gazdasági cselédek és mezőgazdasági munkások felterjesztésével kapcsolatosan az egyesület ismételten kéri, hogy tekintettel a vármegye népes voltára a jutalmak számát legalább annyival szaporítsa, hogy járáson kint legyen egy-egy gazdasági cseléd és egy-egy mezőgazdasági munkás jutalmazható és ezeknek a jutalmaknak átadása ünnepélyes keretek között az egyesület utján történjék. Az OMGE minden gazdát egyaránt érintő munkájába a kisgazdatársadalmat is nagyobb mértékben bevonni szándékozván, elhatározta, hogy minden vármegyéből két, a Gazdasági Egyesület által kijelölt kisgazdát hiv meggyüléseire, akiknsk költségei is fedezi. A választmány a vármegye két legtevékenyebb kisgazdaegyesületének, a békéscsabai és mezőberényi kisgazdaegyesületnek elnökeit terjeszti fel meghivamdókul az OMGE-hez. A Szántógéptulajdonosok Országos Szövetségének december 10 én meg'artandó évi nagygyűlésére a választmány dr. Láng Frigyest, mint a Motorőrség ügyvezető elnökét küldi ki. A kukoricamoly elleni védekezés ismertetésére az egyesület a Mezőgazdasági Kamara anyagi támogatásával 15 előadást tart a vármegye külöi böző községeiben, melyek közül a Békésen megtartó t előadás Morvái Mihály buzgó fáradozásai folytán nem remélt nagy sikerrel járt, miért is a választmány ezen érdemes, tevékeny tagjának elismerését és köszönetét fejezi ki. Egyébként megnyugvással állapitható meg, hogy ott, ahol a m >!y elleni védekezésre vonatkozó utasításokat lelkiismeretesen végrehajtották, annak eredménye szemmel láthatóan mutatkozott és a gazdákat mérhetetlen károktól óvta meg. Már most felhívja az egyesület a gazdaközönség figyelmét a debreceni Mezőgazdasági Kamara által tervezett lovas tanulmányi kirándulással egybekötött lótenyésztési s :akértekezletre, amelyre az egész kamara területéről fognak lovascsopcftok felvonulni. Békésmegyéből Orosházáról fog a lovascsoport elindulni és Békéscsaba, Békés, Szeghalom, Berettyóújfalun át Debrecenbe lovagolni, ahonnan a Hortobágyra rándulnak kt a lovasok és ugyanazon az uton térnek vissza. Útközben az utmenti birtokokat is megfogják szemlélni és a résztvevők ellátásáról és elhelyezéséről megfelelő gondoskodás történik. A szarvasi középfokú gazdasági tanintézet ünnepélyes felavatása f. hó 18 ikán lesz a földmivelésügyi miniszter részvételével, melyen az egyesület négytagú küldöttséggel fogja magát képviseltetni. Végül elhatározta a választmány, hogy évzáró közgyűlését decemhjer hó 29-ikén délután 11 órakor tartja meg. — Felülvizsgálati megbizás A fOldmiVdíődtigyi miniszter erősítette a megyét, hogy a teje'és ellenőrié sávéi a ssarvasmarhatenyésztők egyesületének felülvizsgalatával a győri gazdasági felügyelőséget bízta meg. Békéscsaba, lf27 december J5. HÍREK — Istentiszteletek a kormányzó névnapján. A békéscsabai róm. kat. és ref. templomokban délelőtt 9 óra kor, a« evangélikus templomban délelőtt 10 órakor a kormányzó név napja alkalmából istentiszteleteket tartanak, amelyekre a hatóságok, testületek, egyesületek képviselőit és a közön éget etu'on is meghívják. — Virilis megbízás. Fehér Flóris a békéscsabai városi képmelőtes tületoeo virilis jogának gyakorlásával Wiesner Jenőt, a kereskedelmi bank igazgatóját bízta meg. — Halálozások. Chv. Krmeczky Gförgyné, szül Such Anna folyó hó 4-én délu'án 5 órakor 87 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 6-áa délelőtt 10 órakor lesz a városi kórház halottasházából. As elhuayt ban Krmecaky Lajos városi kataszteri nyilvánta"ó édesanyját gyászolja. — Branyiczky Lászióná. szül. Do mokos Idus életének 39 ik, boldog házasságáaak 7 ik évében hosszas stenvedés után 1927. december 4 én este fél 10 órakor Újkígyóson el hunyt. December 6 én délután 4 órakor temetik Kossuth utca 195. sz. alatt levő gyászházból. Az engesz telő szentmíseá'dozat e hó 7 én délelőtt 7 órakor az újkígyós! róm. kat. plébániatemplomban fog bemutattatni. — A Szociális Misszió Társulat második ad'enti előadása is - teljes siker jegyében folyt le. Dr. Zaboray József csorvási plébános, szentszék! biró mondott megkapó beszédat az isteni gondviselésről és az embernek Istennel és lelkével szemben való kötelességéről. A nagy igazságokat hatalmas szónoki erővel véste be a hallgatóság lelkébe. Kázsmér Mici és Szepessy Márta sok megérdemelt tapsot kapjak szép szavalatukért. Debreczeny Eiluska, Mozart »Mysterium<-aiból játszott folyton növekvő művészi tudással. Kaisz Sarolta két szép éneket adott elő biztosan intonáló, szép csengő hangjával, Ágóts karnagy kísérete mellett. Végül a közönség a magyar Hiszekegyet énekelte. — Az orosházi felső mezőgazdasági iskola ujabb kitüntetése. Az október hó folyamán rsn dezett gazdasági, ipari és kulturális kiállítás biráló bizottsága a heiybali m. kir. állani felső mezőgazdasági i kolít az ott bamutstott ós az iskola müködísét ismertető gyüjtemaoy t ezüst é<-emmal tűntette ki. — December 11-én az egész országban Bem napot rendeznek. A lengyel lornáoy a jövő év ta* vaszán Bem József honvéd altábornagy Aleppoban nyugvó hamvait Magyarországon át h -szaszáliiltatja szülővárosába, Tavnowba. E».zel kapcsolatosan a magvar szabadságharc legendás Bem-apója halálának hatvanhetedik évfordulója alkalmából Lengyelországban és Magyarorszá gon is december 11 én otszágo3 Bsm-napot rendeznek. Eien a na pon a fővárosban és a vidéki vá ragokban díszközgyűlések, emlék táblaleleplezések, alkalmi színházi és mozielóedások lesznek, amelyeken a nagy szabadsághős érdemeit méltatják. A külömböző katonai szervezeteknél és az összes iskolák ban ünnepségecet rendeznek. A Bem ünnepségekkel egyidejűleg most je lent meg a tábornoknak, a magyar katonai érdemrend nagykeresztesénei képekkel díszített életrajza is. * Fotó-cikkek 1 Lemezek, papírok, vegyszerek és as összes kellékek Wénich Lajos drogériájában, Szem István-tér 16. — Mikor Gyulán járt az uj hercegprímás. Dr. Serédi Juszti nian, a* uj hercegprímás kétirben is megfordult Gyulán. Miud a két ízben a testvéri szeretet hoz'a ida. Ugyanis nővére: O tilia irgalmas nővér a gyu'ai állami közkórháxban folytatja nemes hivatását. Mindkét esetben az akkor még bencéstanár Serédi Jusztinián, a plébánia vendége volt. — Református tanítók gyűlése. A Körósvidek öciödi muatatársa irja: Az öcsöd—békésszentaod rási ref, tanítótestület, mint a békésbánsági ref. egyházmegyei tanítótestületnek fiókja f hó 3 áa, azaz szombaton d. u. 2 órai kezdettel Öcsödön, a református egyház tanácstermében rendes közgyűlését tartotta Szentmiklosy G»u1a békésstentandrási ref, rector tanító elnöklete alatt; előadok Szent mik'.óssy G.uU, Tokaji Gábor és Míthé Viktor tanítók vo tak. Este 7 órai kezdettel a gyűlés bezárása után a Vigh I<tváa fé e vendéglőben szükebbkörü társasvacsora volt. — Eltűnt egy orosházi kislány. Kóczi lloaka 13 éves lány szü einek noelkerti lakásáról még csütörtökön eltűnt. A leány eltűnésekor hosszú barna kabátot, p'ros sapkát, fekete harisnyát és fekete magasszáru cipőt viselt. Személyleírása : termete középmagas, arca kerek, pirosas. Aki tud róla, értesítse szüleit ragy a rendőrséget. —'A hék—mesterszállási ut törvényhatósági szakasza. A törvényhatósági oizottság tekintettel arra, hogy a hék—mesterszállási ut kiépítése már megkezdődött, a mesterszállás-héki útnak 7350 km. szelvényéből &z u. n. héki halomból ki ágazó és a héki majorig terjedő 2770 m. hosszú szakaszát a törvényhatósági utak hálózaába felveszi és ennek megfalelőleg Öcsöd községet ezen szakasznak a községi kösdülő utafe sorából törlésre utasítja. December 8-án és 11-én lesznek a lókai mükedvelőgárda előadásai, a városi sziuházban. Megjelent „Sao-matheusi remete" Mlgend Dezső uj kalandos regénye. A Szent István Társulat kiadása. Aranyozott vászonkötésben, K. Sávely Dezső művészi illusztrációival 6 pengő. A legszebb, legolcsóbb, legértékesebb karácsonyi ajándék ifjaknak és felnőtteknek egyaránt. Minién könyvkereskedésben kapható, vagy megrendelhető. 00 KJ&/1SJ1NA 00 SUPEKB AJAK.KOUGE A legszenzációsabb a/altplrosUó l Színtelen, de egészséges nőnél 2 perc alatt Izgató pirossá varázsolja az ajkat. Nem kell félni a csókolózástól, mert a csók nem veszi le. Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és illatszertárban. Ára 2.40 pengő. Vezérképviselőség: MIHÁLY OTTÓ gyógyárunagykereskedés, Budapest, VI. Podmaniczky-u. 43.