Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-12-06 / 276. szám

£Ai4*csaba, 1927 december 6 K&rOsvidé* — A szeghalmi kórház ügye. Szeghalom községe nagyobbszabásu kórházat akar épiteni és eanek cil faira felajánlotta as ottani szegény­házat, továbbá a Simái-alap 90 hold földjét ée annak tőkéjét. Ebben az ügyben most érkezett le a népjóléti miniszter döntése, mely nem ked vező. A miniszter ugyanis kimon­dotta, hogy az alapok máslrányu felhasználásába bele nem megy, de ha a község más fedezetről gondos­kodik. hsjleodó ez áilami támogatást megadni. Miután asonb^n ez a fel­tétel nehezen teljesíthető, valószínű, hogy a szeghalmi kórház ügye holt pontra ju'ott, — A tótkomlósi uj polgári fiu­és leányiskola. A napokoan köl tözött he a tótkomlósi áll. polg. fiu • és leányiskola díszes uj otthonába. A köitözködési idő alatt két napos szünet volt. A harmadik napon a tanú ók az iskola tágas tornacsar nokábaa gyülekeztek össze. Je szenszky János ág h. ev. lelkész magesszárnyalásu és hazefhságtól izzó beszéd után áhítatos ima kere­tében megáldotta az uj épületet. Isten áldását kérte a tanári karra, a tanulókra és a magyar kuitura ezen uj várára, a pompás iskola­épületre. A rövid, de lelkes ünnep­ség a „Hiszekegy" eléneklésével ért véget. Az iskola hivatalos felavatása későbbi idóben fog megtörténni nagyszabású ünnepség között. — Eljegyzés. December 3-<<n Jeney Mdüciaát eljegyezte Szegedy Pé<er. (Minden külön értesítés he­lyett.) — Iskolaszolgát keres a hely beli polgári fiutsaola. Előnyben ré­szesül, ki a köítészetban jártas. — Balázs Árpád nagy érdeklő­déssel várt mtg .ar nótaestjét decem ber 18 án tarjak meg. — Ezüstlakodalom Tótkomlóson. A „Körösvidék" munkatársa irja: Fényes keretek mellett ünnepelte meg november 30-án Andrásnapját Tótkomlóson Gyurkovics András köztiszteletben álló evangelikus egy­házfi, aki hivatásának mindenkor példás, lelkiismeretes teljesítésével s gyakorlottsá­gával az egész gyülekezet megbecsülését vivta ki magának. Gyurkovics András és neje Szokol Mária ezen a napon tartották boldog házasságuknak 25 éves jubileumát, mely alkalommal a nagyszámú rokonságon, ismerősökön és tisztelő barátokon kívül ju­bileumi ünneplésükön résztvett az ev. egy­ház vezetősége, lelkészikara és gondnoksága is. E nevezetes napjuk emlékére az egyház­finéJSzokol Mária Isten iránt hálával telt szív­vel egy nagyon szép oltár- és szószékteritő­vel ajándékozta meg az egyházat körülbelül 500—600 pengő értékben. — Hangverseny Kétegyházán. A „Ké egyhazai Eiekkar" a sze­génysorsban szenvedő iskolás gyer­mekek karácsonyi ajándékozására, jótékooycélu hangversenyt rendez özv. Berta Kálmánné vendéglőjének nagytermében f. hó 8-án este 7 őrei kezdettel. Műsor : 1. Nyitány, zongora. 2. Schubert : Mi szép az éj (vk.) 3. B aszód : Tartja ProVop Sácdor az énekkar elnöke 4. Har math A. : a) Jej de hangos a be­csali C3árda. b) Viszik a mennyasz szonyt. c) Jaj de fáj a szivem, d) V konyhéjja van a piros almának (vk ) 5. Magyar nótákat énekel Varga András. 6. Kacsók P dr. Lepihent az egész tábor (v .) 7. Madrigál, quartet énekli : Qedő Margitka Var da Aranka Borbély Kálmán és Óvári Istvá. 8 Harmat A.: Petőfi nó ák (vk ) a) Juhász legény, b) Fürdik a holdvilág c) Befordultam a kony bába, d) Tiz pár csókot egy végből. 9) Magyar nóták : énekli Gedó Mar giska. 10. Lányi : Népdalegyveleg, Elmegyek és nem tudom még hová. (Férfikar.) 11. Karvaly V.: Nem, nem, soha (vk) Külön meghívót az énekkar nem bocsájt ki. * Számos női bajnál a termé szetes „Ferenc Józtef" keserűvíz használata végtelen nagy megköny­nyebülést szerez. A nőorvosi ktloi kák bizonyítványai tanusitját, bogv a rendkívül enyhe hatású Ferenc József vizet különösen a szülészeti osztatyoo a legjobb sikerrel alkal­mazzák Kapható gyógyszertárakban, drogériáiban és fűszerüzletekban. — Kerékpárlopás. Nóvák G?örgy békéscsabai V. ker Bercsényi utca 37. szám alatti lako3 f .ljeleotést tett a rendőrségen ismeretlen tettes el­len, aki pénteken este ellopta a Ber­csényi utca sarkán levő Botyánsikv kocsma előtt hagyott kerékpá ját 240 értékben. A kerékpársz«m 1272 régi zöld rendszám és 477.693 gvári szám volt. A nyomozást megindi tották. — A cserkészmozgalom kétheten­ként megjelenő újságja, a Magyar Cserkész, a régi békeidők nagy és nivós ifjúsági lapjaira emlékeztet mind kiállításával, mind tartalmával és terjedelmével. Csak nagy elterjedtségével lehet megmagyarázni azt, hogy meglepő olcsósága mellett most minden előtizetőjét egy 116 oldalas nagy képes cserkésznaptárral lepi meg. 1 Ezt a naptárt a lap uj előfizetői is megkapják ajándékba. A „Magyar Cserkész" legújabb számának változatos tartalmából kiemelkedik az a be­szélgetés, melyet egy jelenleg Londonban időző magyar cserkésztiszt folytatott a Nem­zeti Nagytáborban nálunk járt lord Hamp­tonnal, a világ főcserkészének helyettesével. A „Magyar Cserkész" nagy karácsonyi száma az ifjúsági újságírás szenzációja lesz. Előfize­tési ára fél évre (12 számra) 3*60 pengő, egyes száma 32 fillér. Kiadóhivatal Buda­pest V., Hajnal-utca 6. Cserkészház. — Uj Idők, Herczeg Ferenc képes iro-' dalmi hetilapjának legújabb számában Har­sányi Zsolt kedves és humorral fűszerezett regénye folyik, ezenkívül elbeszélést irt Er­dős Renée, A. Scholl, Lőrinczy György, Kolossváry Endre, cikket Lyka Károly. Fi­nom művészi képek reprodukciói díszítik a szöveget, amelyet gazdag rejtvényrovat és szerkesztői üzenetek egészítenek ki. Az „Uj Idők" előfizetési ára negyedévre 6'40 pengő. Mutaiványszámot díjtalanul küld a kiadóhiva­tal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. A rádió keddi műsora 9'30: Hirek, közgazdaság. 11 : Ultrafon­hangverseny. 12: Pontos időjelzés, hirek, közgazdaság. 1 : Időjárás- és vízállásjelentés. 3 : Hirek, közgazdaság, élelmiszerárak. 4 45 : Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 5 : Nagyváradi Bura Sándor és cigányzene­karának hangversenye. 6' 15: Dr. Gaál Ist­ván ; „B repülő sárkányok a föld közép­korában.". 10: Az Operaház díszelőadása. 10'45: Pontos időjelzés, hírek, közlemények. 11 : Pertis Jenő és cigányzenekarának hang­versenye. Ismeretterjesztő előadás Öcsödön A Körösvídék öcsödi munkatársa irja: Vallásos és ismeretterjesztő estét tartottak az öcsödi ref. tanítók S. Hegedűs Lajos s. lelkész vezetésével a község „keserű" ré­szén lakó lakosok előtt. Az esteli órákban mintegy 90—100 hallgató volt jelen s iga­zán áhítattal énekelték, Sófalvy Ferenc ref. kántor harmoniuma után a CV. zsoltárt. Hegedűs lelkész imája majd bibliai magya­rázata kötötte le a hallgatók figyelmét. Val­lásos énekek, imák, beszédek után Bartha Lajos ref. tanító olvasott fel ,,A szülők hi­bái a gyermeknevelésben". Szinte jólesett nézni a helyeslőleg bólogató fejeket s szinte a lelkébe lehetett látni némely szülőnek, mintha mondta volna: Bizony ezt magam is igy csináltam gyermekeimmel I A tanítók közül Nagy Elek ig. tanító, a Mészáros és Tóth pár, Tokaji G. tanítók voltak jelen, kik a már e hónapban tartott negyedik és az ezután a tél folyamán is hetenkint szerdán „Keserűben", csütörtö­kön Váncsodon tartandó vallásos és isme­retterjesztő esték előadói. Ez estén kedves jelenet volt két kis 11. oszt. iskolás leánykának szavalata. Köszö­netet érdemel a község főjegyzője, Golian Lajos, aki a két tanterembe bevezetett vil­lanyvilágítást díjtalanul bocsájtotta rendelke­zésre ezen esték előadói részére. Fixessen elő a Körös vidékre ! MTi &éfetf«c«a2Mü? tMtoJOnalt elealése alapjda Zürichben a magyar pengőt 90-75 el jegyezték *igo! font 27-99 00 Izokol 16-95 00 íinár 10 07 30 X'liár 570'50 00 "t. frank 22-70 Válnia* 100 Lei 100 Líra 100 Márka 100 Schill. 100 Sv. fr. G au* » r« 5i 77 kg. 8 kg. ?9 80 kg. t Js*­^rpa !<ngeri ?1rárpe Repca »«í> jrpe Öl 88 tiszavidákl ii&zavidékl tisxa vidéki tiszavidéki 30 55­30 95­31 20 31 30 29-50 2650 26 00­29 50­48 00­24 50 19 25­22 50 •55 31 15 136 75 80-70 11 -45 -30 70 -31 lí 31 35 -31 50 -29 65 -27 00 -26 50 -31 50 - 48 50 -25 00 -19 50 -23 50 Ferexcvúroai »9Tié*vam >íí Arak: Fiatal Wnnyt 1 32-138, közép 1-5^—1 54 aebéz 1*6 2—1 64. Essüstfenyő I ! karácsonyfa \ minden \ mennyiségben előiegyex&ető I 50 fillértől kexdíve. | Viszonteladóknak, árengedmény. viiész Sszöllősy és Weisx fatelepén Békéscsabán, T&urzó-utca 1. 1 liter rum Z'80 pengő ismét hapható. Rizsbísa disznóölésekhez a legolcsóbban F&szerKeruK. rt-nül Andrássy-ut 11 * A vásári posztókereskedők, értesitik az igen tisztelt vevőiketi hogy a 7 én tartandó békéscsabai országos vásár alkalmával a Ferenc József-tér páratlan számú oldalán lesznek elhelyezve. Szent Péter esernyője A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület jótékony előadása C*oma Gyula, akit sokoldalú te­hetsegéről és fáradhatatlan, hasmos iársidilmi tevékenységéről széltében jól ismer mindenki, legutóbb megint egy kedves előadás szép emlékével ajándékozta meg a közönséget. Az ő avatott kezű, tökéletes rendezésé­ben mutatta be ügyes, válogi ott műkedvelők érdenes csoporja a >Sient Péter esernyőjec cimfl Mik­száth vígjátékot pompás erkölcsi és anyagi sikerrel. Az idei szezon magas színvonalú műkedvelő e'őadásainak soröb m is f gyelemreméltó esemény és ko­mosy feladat volt a „Szent Pater­esernyőja" szinrehozatala s hogy Csomáék ezt a neb-z feladatot ilyen szép sikerrel oldottál meg, az a tö­kéletes, gondos, szakszerű rendezői munka mellett a jól megválasztott szereplők lelkes buzgóságának és ki­váló rátermettségének köszöuhető Az előadás üonepettje volt Kőry Klári (Veronka, Bsiyi plébános nu gei), aki bájos alakításával, közvet tea fellépésével szerepének minden megnyerő kedvességét hűen, hatáso­san dombo itota ki. M<sltó ügyes partnere volt Falussy Miklós (V dra György besztercei ügyvéd) s ugyan­csak kedvesen lenyűgöző hatással játszottak a vezető együttes többi kiválóságai is : Báthory Nnsi (Lonka, Vladin felesége), Csorna Gyuiáné, aki végtelen kedvességgel oldotta meg híngu'atos, szép szerepét Már­tonné, Kaisz Mária (Adamecznt), Báthy Z'öfi (Vlme Kriszbay francia nevelőnő pompás szerepében) Mi­hucz Anna, (Münzné), Orosz Margit íM<a?uc*ánné), továbbá a férfiak kö ztíl még Gerber Dstső, Vigh Lá-íz'ó, Áchim Aodras, Thiesz János, Igert Antal, stb. Csorna Gyulát közveuea szereplésével is szép lendületet tdott az előadásnak. Csorna Gyula kimagaslóan tökéletes volt kis sze­repében (Billeghy Máté) s nagyszerű előadó és alakító képességének ujabb fényes tanújelét adta. Méltán osztoz­nak a háromszor is megismételt elő­adás tökéletes ziíerebsa a többi ki­ünő szereplők is : Paulik János, Bdán László, Popovits László, Vo zár István, Sflávik György, Frankó László, Szilágyi Sándor, Andó Mi­hály stb. Jellemző a szombat esti főelöadás meleg szinházias hangulatára, hogy egyes jelenetek után a színpad va­lóságos virágoskertté változott. Eismerés illeti az előadás rende­zőjét, Csorna Gyulát a darab k tüaő megválasztásáért és gördülékeny, tö­kéletes előadásának rendezéséért s a szereplőket, akik kiváló képességük­kel és nemes igyekezetükkel lehe­tővé tették, hogy a darabot méltó formában élvezhesse a közönség. Egyszobás lakás mellékhe­lyiségekkel, udvarral, kerttel VI. Thurzó-u. 3 alatt kiadó. Ugyanott bútorok és különféle háztartási cikkek folyó hó 8-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor önkéntes árverésen elfognak adatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom