Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-11-06 / 251. szám

4 Körös vidék Békéscsaba, 1927 november zelhetetlen gyorsasággal termettünk ott mindnyájan az épület sötét oldala mellett, a kisuteában, ahol is csupa széleskarimáju szeminárista kalapokon tapostunk ... Mire a jó Polizeidienerek (városi rendőrök, akiket a százkoronás bankókhoz hasonlítottunk, mert számot viseltek és sohasem voltak ott, ahol a legnagyobb szükség lett volna rájuk) csapatunk elejéről és végéről a tetthelyre jutottak, már nem volt egyéb dolguk, mint az öreg városháza celláiba biztonságba helyezni a kövezeten maradt egynéhány fáklyaszagoló szemináristát. Mi azután vonultunk tovább. Megvédtük zászlóink becsületét. Teljesebb önérzettel fujhattuk, hogy „Ha mégegyszer azt izeni, Mindnyájunknak el kell menni..." Ügy éreztük, hogy el is megyünk még egyszer, mert ez így nem maradhat, jönni kell még a leszámolásnak, ne sírj, ne sirj Kossuth Lajos, Negyvennyolcért mi még megfizetünk!... * Igy akkor. Azután verekedtünk is, úgy mint hős nagyapáink Negyvennyolcban. Vérünket hullajtottuk, mellünket vittük golyók záporába és szuronyok elé . . . elhullottak legjobbjaink a hosszú harc alatt és Te látod Kossuth Apánk, hogy mindent hiába tettünk! A rongy világ, a csalfa csapláros nem törölt adósságainkból, hanem más ujabbal tetézte őket! Üzenj, üzenj mégegyszer Kossuth Lajos !... mmtoMMMMtomtoMMMM A tótkomlósi határban Az árua pusztán tarkáló uirág. Fölöttem hószin, tündöklő uilág; A róna lelke halkan elmereng... S mint heruadt álmo}, mit a sziu regél, Fehér selyemszált üz a kósza szél S a messze téren sápadt köd dereng. Halott esend — de nem az éjek-éje, Nem a sírok gyászos, bús setétje; A esend itt érees, sziudobogtató. A hallgatás itt tiszta, mint az ég, Mikor rozsáló nyári fényben ég... S a némaság itt oly lágy, megható. Tótkomlós 1927. SZÓTÉR ISTVÁN. Dr. SZILASSY ANTAL ügyvéd,a békéscsabai Levente Egyesület újonnan megválasztott elnöke. Autókereskedőnél Egy ur beállít az autókereskedőhöz és igy szól: — Mikor három hét előtt egy autót vettem önnél, megígérte, hogy minden törött részt pótol. — Igen, uram, És mivel szolgálhatok ? — Adjon nekem egy uj lábszárat, egy kulcscsontot, három körmöt, egy felsőajkat, négy fogat és a feleségem részére egy uj nyelvet, Szép bók — Igazán nagyon kedves, hogy engem hazáig kisért. - Óh, en csak azért tettem, hogy megtudjam, hogy hol laknak, mert papája már nagyon régen tartozik, — A békéscsabai reálgimnázium „Csaba" cserkészcsapata. (Középen dr. Rell Lajos, a reálgimnázium igazgatója és Mazátl László tanár, a csapat parancsnoka.) Ezt a képet névnapi ajándékul küldték a „Csaba" cserkészek Vidovszky Kálmán országos cserkész ellenőrző megbízottnak, a „Magyar Cserkész" főszerkesztőjének, aki a csapatnak s a békéscsabai cserkészetnek megalapítója volt. (Littman A. felvétele.) Séta az egri vár fölött és alatt Irta: HERKE MIHÁLY. Ott jártam Dobó István városában ; abban a dicsőséges multu, örökemlékezetü városban, amelynek múltját a történelem lapjaira aranybetükkel irta föl nem a történetíró, de a magyar fegyver, a magyar ököl és a magyar nők égő s lángoló hazaszeretete... És annak a férfi oroszlánnak a két karja, a kardja és a buzogánya, akinél hősebbet, nagyobbat és dicsőbbet alig szült még magyar anya, alig nevelt még magyarföld... Akinek gyönge, fénytelen mása csak az a zordon ércszobor, amelyik nehéz acélpengéjét sújtásra emelve, ott áll komoran, dacosan most is Eger város piacán — hirdetvén ötszáz esztendő multán is a magyar kitartást, a magyar vitézséget és a magyar kard hatalmát: Dobó István várkapitány, meg Mecskey főhadnagy és annak a névtelen egri asszonynak a képében, aki duzzadt, gömbölyű, két karjával egy darab sziklakövet emel magasba, hogy lesújtson, hogy halált, siralmas nagy halált küldjön arra a vakmerő pogányra aki Egervár bástyáját megostromolni, megmászni vakmerő... Mikor leszálltam a "prüszkölő, zakatoló vonatról, első dolgom az volt, hogy megnézem az egri várat. — Bár nem vár az már, csak néhány bástyafal; csak néhány várkapu, melyeket zöldre, mohosra festett az ötszáz esztendő viszontagsága és vihara... Mégis ugy vágytam oda! .. Vágyakoztam, hogy meglássam, megnézzem azt a helyet, amelynek minden porladó köve, minden göröngye és homokszeme kiáltó tanúsága a magyar dicsőségnek és a magyar hazaszeretetnek... Leültem a hajdani vár udvarának délnyugat felé néző magaslatán, ahol az egri csillagoknak halhatatlan írója alussza örök álmát egy szerény, két faderékből ácsolt egyszerű fakereszt lábjánál, az egri várnak vérrel és dicsőséggel megkeresztelt, megszentelt földjében-.. Néhány szál árvácska, meg egy pár nefelejts diszlett éppen a sírján, szerényen meghúzódva, minthacsak a nagy költő síró porából sarj adóztak volna ki... Aki a halálban sem akart feltűnőbb, különb, több és nagyobb lenni, mint amilyen életében volt és akart lenni, Elnéztem azt a jeltelen és egyszerű sirt. — S azon akadt meg a gondolatom, ha vájjon a magasságos mennyben találkozik-e majd egyszer Dobó István és a Gárdonyi Géza lelke?... Ráismernek-e vájjon egymásra? Hiszen egyik a kardjával és a buzogányával, a másik meg a — tollával szerzett elenyészhetetlen örök dicsőséget a magyar névnek és — Tinektek egriek! — Vájjon nem felejtették-e el ezt Dobó István unokái és Ti, egri asszonyok píros arcú, feketeszemű, nótás leányai ?.. . Az az egypár árvácska, meg az az egy-két szál nefelejts a költő sirján, minden, ami a szivetek szerint neki jár?... A nagy költő sírjától elmenvén, fölkerestem az úgynevezett „sötét kapút," Egy sziklába vájt mély és tágas üreg az, erős vaskapúval elzárva. — Amint benéztem a rácson, jobb kéz felöl ott láttam egyet a Dobó István ágyúiból. Kifelé nézve, földnek szegzett hosszú csövét naprólnapra emészti a rozsda, Kerekei tágulnak, lazulnak. Megemészti majd lassankint azokat is az idő, a nyirkos barlangi pára, a beszálló és ráülő téli köd-.. És Dobó István halált okádó és dicsőséget szerző ágyújával elköltöztk majd az egri várból az egri dicsőség is-.. Pedig az ágyútól hátrább, balra, ott fekszik egy oltárszerü emelvényen Dobó Istvánnak, a hajdani várkapitánynak ércbe öntött domborművű alakja: fején sisakkal, mellén pajzszsal, mellette karddal és buzogánnyal... Ha megmozdulhatna még egyszer ércszeme s a kanóca tüzet gyújthatna ágyúja torkába — hej saskeselyük, dögreleső hollók, hej, trianoni határ, de messze repülnétek ! Dobó István reliefjének háta mögött meg ott áll a honfoglaló ősök emléke. Hallgatag, fehér kőoszlop. A rávésett betűk bizonyságai a nagy múltnak, a magyar dicsőség soha meg nem fakuló örök fényének... Ennek a hátamögött. sötét, levezető üreg tátong. Ötszáz éves múltnak ránk meredő emléke. Kúszik, kanyarog le a hegy mélyébe • • • Hogy mennyi titkot, mennyi tudnivalót rejtett az egykor magában, azt csak az a tudományos búvárlat lesz hivatva földeríteni, mely most van ott folyamatban, Onnan lekúszva, megkerültem a várat az úgynevezett „ Makiári "kapu felé, amelyik oldalon a magaslatot és azzal együtt a hajdani egri várat is 7 esztendővel ezelőtt kettévágta az Eger—Putnokí vicinális vasút. Akkor a hegyhát két testté alakult. A keskenyen elnyúló kisebbik rész a pályatest jobb oldalára esett. Ebből indult kí most a tudományos kutatás, mely nem sokára föl fogja tárni Egervárnak ötszáz év óta eltemetett földa'atti rejtekeit, folyosóit, termeit és titkait-- Ezt a nyulványos hegyhátat mász tam meg azután. Körülbelül a közepe táján vágták bele a csákányaikat a kutató tudomány emberei, két évvel ezelőtt. .. A keskeny hegy maradványon egy méternyi széles folyosót vágtak ki a munkás kezek, keresztben. Alig haladtak azonban egy félméternyire a hegy felszínétől, már rábukkantak egy eddig ismeretlen folyosó, azaz alagút bejáratára, ameiy a köznapi kíváncsi szemek elől ma már egy frissen ácsolt ajtóval van elzárva... Az ajtón felirat áll: „A kulcs megkapható a Várköz-utca 11. sz. alatt..." Elmentem oda. Egy fiatal, rokonszenves férfiú fogadott, aki bizonyos beléptidij lefizetése ellenében kész volt a földalatti rejtekekben való kalauzolásra. S egy karbidlámpával a kezében, megnyitotta előttünk az ajtót. Mintegy két méternyi széles és ennél valamivel magasabb, hirtelen lefelé lejtő, sziklába vájt folyosóba léptünk be. Mikor a hűvös, nyirkos földalatti lég végig csókolta arcomat, bizonyos borzongató érzés futotta át egész valómat... Itt állok hát egy ismeretlen világ előtt: egy eddig rejtve volt, ötszáz éves titoknak előcsarnokában... Egyszerre negyedfél századdal lettem öregebb... (Folyt, köv.) BÉKÉSI ARCKÉPCSARNOK Kinn a farkas, benn a jogász (Kovács mácsonya)