Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) június-október • 140-246. szám

1927-07-23 / 165. szám

Békéscsaba, 1927julius 23 Ára ÍO fillér Szombat VIII. évfolyam 165. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba Szent István-tér 18. Teleion 60. fUggetlen Keresztény politikai napilap A „Falu" Szövetség Qlvatalos lap Ja Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 6 pengő. Egy hóra 2 pengő. Egyes szám ára 10 fillér A magyar igazság Lord Rothermere, Magyarország melegszívű és hatalmas barátja foly­tatja azt az akcióját, melyet a tria­noni békeszerződésnek Magyarország megcsonkítását elrendelő pontjai ellen indított. Annakidején, amikor a Daily Mail hasábjain előszór láttak nap­világot Rothermere lord sorai Csonka­magyarország érdekében, a cseh külügyminiszter minden erejével ellen­akciót diktált sajtójának és azzal vá­dolta meg Magyarország barátját, hogy háborút akar szítani az utód­államok között. Lord Rothermere most levelet intézett Benes külügy­miniszterhez, amely levél teljes egé­szében a magyar sajtóban is nap­világot látott s ezekben a sorokban Rothermere alaposan megcáfolja a Benes vádaskodását. És megmondja most már nyíltan és őszintén azt is, hogy „Ilyen kiáltó igazságtalansá gokat nem lehet szótlanul nézni. Magyarországnak vannak barátai, akik nem nyugszanak, mig az egész világ tudomást nem szerez a vele történt igazságtalanságokról, arról, hogy az utódállamok mennyire el­nyomják, jogaikból kirekesztik a hoz­zájuk csatolt magyarokat." Hát igen. Ugylátszik, Magyaror­szágnak mégis csak vannak barátai, akik nem engedik a jogtalanságokat továbbra is a feledékenység homá­lyába szorítani. Lassan lassan kezdik észrevenni világszerte, hogy súlyos igazságtalanságok történtek velünk, amikor történelmi határainkat meg­nyirbálták s amikor a kényszer hely­zetben lévő vesztésféllel szemben, az erőszak brutális eszközeit alkal­mazták. Számtalanszor fölvetettük már a revízió kérdését és kértük, hogy vál­toztassák meg a trianoni békedik­tátum kegyetlen és igazságtalan ren­delkezéseit, amelyeknek eredménye­képen most színmagyar területek kerültek rabszolgasorsra az iden kor­mányzatok önkényuralma alatt. Han­gunk pusztába kiáltott szó volt min­den esetben és csak azt értük el vele, hogy az utódállamok, ezek kö­zött is vezető helyen Csehszlovákia, harsonázó támadást kezdtek Magyar­ország ellen és meggyanúsítottak bennünket, hogy titokban háborúra készülünk ellenük. Persze az aggo­dalom teljesen jogos volt, mert ma­guk a rágalmazók is tudták, hogy nekünk van igazunk és ezt az igaz­ságot nem nézhetik sokáig bekötött szemmel a világ államai. Legyőzni, megalázni lehet egy olyan országot, amely önhibáján kivül került a nagy világégés forgatagába, de jogtalanul és büntetlenül megcsonkítani soha. Barátaink már jelentkeznek minden oldalról és köztük Anglia, a legha­talmasabb európai birodalom hangja szól bele legkeményebben a mellet­tünk történő demonstrációba. Ma már az egész kontinensen Magyarország meggyaláztatását tárgyalják, ma már kétségtelenül elismerik, hogy lesújtó igazságtalanság történt az ezer éves történelmi múlttal birő magyar nem­zettel és ezek után jogosan remény­kedhetünk az eljövendő revízióban, melynek vtssza kell juttatnia hoz­zánk azokat a színmagyar területe­ket, melyek most idegen járom alatt tovább szenvednek magyarságukért, mert nem akarnak behódolni és meg­alkudni a helyzettel. Lord Rothermere szava biztosan el fog jutni mindenhová, ahol ille­tékes fórumok vannak ennek a kér­désnek elintézésére és mi meg va­gyunk győződve arről, hogy igaz­ságunk előbb utóbb győzedelmes­kedni fog. Lord Rothermerenek pedig forró és hálás köszönetet mondunk közbenjárásáért. Olyan meleg és ba­rátságos magyar szívvel mondunk köszönetet, amely bizonyára fájni fog ellenségeink táborának, de amely mégis megilleti azt a bátor és szó­mondó barátot, aki a világ legki­emelkedőbb szószékéből exponálta magát és nemzetét a magyarok igaz­sága érdekében. Ötvenezer ember nézte végig az uj román király bevonulását Egyetlen üdvözlő kiáltás sem hangzott el — A nép Károly trónörökös mellett van (Bp. Ért.) Bukaresti jelentés szerint legalább 50,000 ember nézte végig a király bevonulását, amely a legnagyobb csendben történt. — Egyetlen üdvözlő kiáltás sem hallatszott, csak a kalapjukat vették le a fejükről a királyi bevonulást végignéző emberek. A románok a határon szigorúan át­vizsgálják az utasokat és a magyar oldalról átmenő autókat nem engedik vissza. A nép még most is Károly trónörökös mellett tart ki, aki ép olyan népszerű, mint valamikor Magyarországon Rudolf trónörökös volt. Egész bizonyosra veszik, hogy Károly trónörökös egy napon meg fog jelenni és átveszi jogos tulajdonát, édesapja trónját. Minisztertanács (Bp. Ert.) A kormány tagjai ma délelőtt 10 órakor dr. Vass József helyettes miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tartottak, amelyen a kormány tagjai nevében Pesthy Pál igazságügyminiszter sajnálkozásának adott kifejezést a helyettes miniszerelnököt ért szerda esti támadásért. A minisztertanács dr. Vass József ünneplése után a drágasági ankéttel kap csolatban a szükséges intézkedésekről tárgyalt. ———•• m nini w«^ t.M»iMMmiiiiiiaiiiiiMtm—«nmiM«mMM«MiManWMlJmmmw>—»«IM— Meg lehet találni az utat a magyar-jugoszláv béke felállítására Nincsics nyilatkozata (Bp. Ért.) Nincsics volt szerb külügyminiszterrel Belgrádban beszél­getést folytatott lapunk tudósítója, akinek a volt szerb miniszter kijelen­tette, hogy meggyőződése szerint meglehet találni az utat Magyarország és Jugoszlávia békés barátságos viszonyának felállítására. Károly román herceg nem vetette el a trónra­lépés reményét Jelen akar lenni Páris, julius 22. (Wolf) A Matin megállapítja, hogy Károly román herceg még mindig Páris mettett, neullyi villájában tartózkodik. Egyben nyilatkozatot kö zöl, melyet egy, a herceghez közel apja temetésén álló, magasrangu személy adott át. A nyilatkozat a herceg nevében a következőket tartalmazza : Károly ro­mán király, kit atyjának halála mé lyen lesulytott, sajnálja, hogy a sajtó számára e pillanatban még nem ad­hat semmiféle közlést és nem teheti meg az uj helyzet által megkívánt nyilatkozatot. Tegnap délután táv­iratot intézett a román királyi csa­lád tagjaihoz, melyben kifejezte azt ez óhaját, hogy jelen akar lenni atyja temetésénél, a táviratra még eddig válasz nem érkezett. A lap hozzá fűzi, hogy a nyilatkozat meg­fogalmazása arra vall, hogy a her­ceg megvan győződve jogairól és még mindig nem vetette el a trónra­lépés reményét. Kilenvenezer néző egy boxmérközésen (Bp. Ert.) Newyorki jelentés szerint aDempsey-Charkey világbajnoki box­mérkőzést 90.000 ember nézte végig. Motorkerékpárszeren­csétlenség Két Qalottal (Bp. Ért.) Bécsből jelentik: Teg­nap este Klosterneuburg mellett egy Puch oldalkocsis motorkerékpár tel­jes erejével belerohant egy autó­buszba. A motorkerékpár vezetője egy villamossági vállalat szerelője volt, az oldalkocsiban egy ismeret­len leány ült. Mindketten szörnyet­haltak. Rothermere lord arcképe az irredenta szobrokon (Bp. Ért.) Indítvány tétetett hogy a Szabadság-téren álló irredenta szobrok mindegyikére helyezzenek el egy bronztáblát, amelyen Rothermere lord domborművű arcképe alatt meg­örökítenék a lord nyilt levelének ki­emelkedő részét. Az ötletet lilienfeldi vitéz br. Abele Ferenc altábornagy, a legfőbb honvédtörvényszék elnöke vetette fel. Földet kap a szlovák püspöki testület (Bp. Ért.) A prágai lapok jelentése szerint Csernoch János bíboros her­cegprímás felföldi birtokait, amelye­ket a csehek kisajátítottak, a legkö­zelebbi napokban átadják a szlovák püspöki testületnek. Felmentett bankárok (Bp. Ért.) Baran Lipót és Nádas Lajos bankárokat, akiket 25 rend­beli sikkasztással vádolt meg az ügyészség, a bíróság felmentette a sikkasztás vádja alól és kimondotta, hogy a bankárok aktivaknak hihet­ték magukat, amikor üzletet kötöttek és jogukban volt a náluk letétbe he­lyezett értékpapírokat és készpénzeket egy harmadik személynél elhelyezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom