Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám
1927-03-22 / 66. szám
Körösvidé k Szép sikerű volt az orosházi tenyészállatkiállitás tiázi tenyészállatkiállitás a kiállítás iránt zórigazgatót, Tarr Gyula földmivesiskolai igazgatót, Mattiásits Sándort a vármegyei gazdasági felügyelőség élén, Pöschl Nándort stb. Ugyancsak Kállay Miklós kama rai elnök adta át a biráló [bizottság álta! odaitéit miniszteri okleveleket, kamarai ós mezőgazdasági szövetkezeti dijakat, valamint Iványi István orosházi kisgazdának mezógaz dasági erdősítésért a földmivelésügyi miniszter által adományozott dicsérő oklevelet, A kiállítás megnyitása ós a dijak kiosztása után a közönség sokáig gyönyörködött még szép és értékes kiállításban. Délután az orosházi Kisbirtokosok Szövetkezetében állattenyésztési vándorgyűlés volt nagyszámú órdeklődó jelenlétében, amelyen Kállay Miklós kamarai elnök tartalmas megnyitója után dr. Plosz Bé!a földmivelésügyi államtiikár tartott hasznos, magasnivóju előadást, melyet mindvégig feszült figyelemmel hallgatta a közönség. A maradandó emlékű kiállitás ügyes és szakszerű megrendezéséért a legteljesebb dicséret és elismerés illeti meg Meczner Károly kamarai titkárt, Lubinszky Ernő az orosházi téli gazdasági tanfolyam vezetőjét, Orosháza nagyközség elöljáróságát és kisgazdatársadalmát. mazz Isten kezdetű éneket. Kirner Gusztáv Reményik Sándornak Kegyelem cimü költeményét szavalta el s a kiváló szónok ezúttal pompás szavaló tehetségét mutatta be s aratott nagy sikert. A közönség azzal a fölemelő ér zéssel távozott, hogy az Ev. Nőegyesület nemcsak a karitatív munka terén, hanem városunk kulturális munkájában is előkelő helyet foglal el. Békéscsaba, 1927 má cia» 22 Meg0cili egy magyar oroszlünvadász Pár is, március 21. Hunyadi János gróf, az ismert magyar oroszlánvadász szudáni expedíciója folyamán, a mult hét végén szerencsétlenségnek esett áldozatul. A grófot vadászat alkalmával egy oroszlán megtámadta és súlyosan megsebesítette. Az orvosi segítség nem járt eredménnyel és a gróf mielőtt még kórházba szállították volna, meghalt. Chartungba vitték és ott fogják eltemetni. A szerencsétlenül járt oroszlánvadász testvéröccse Hunyady József grófnak, Károly király volt főudvarmesterének. _2 A gazdasági ismétlőiskola kibővítése ügyében azt az előterjesztést fogadták el, amely szerint a város keszséggel fedezi a költségek felét is, ha ennek megtérítésére kötelező formában tesz ígéretet a kultuszminisztérium. A békéscsaba—csorvás—orosházi uti érdekeltségnek az érdekeltségi körzet kiterjesztése iránt benyuj tott ujabb kérelmét nem tárgyalták, hanem mint ujabb fellebbezést az előbbihez továbbították a törvényhatósági bizottság elé. Több kisebb jelentőségű ügy elintézése után a gyűlés délben véget ért. Kézrekerült egy rablógyilkos szökött fegyenc Miskolc, március 21. A miskolci rendőrség bűnügyi osztálya többszörös rablógyilkosság ügyében folytat nyomozást. Pénteken Délután házasságszédelgés és más szélhámosság miatt őrizetbe vettói Miskolcon Szabó Imrét. Szabó vallomásában elmondta, hogy öt társával másfél évvel ezelőtt megszökött a Csillag börtönből és végigfosztogatták Bácsbodrogvármegyét. Egy helyen ellenállásra találtak, ahol baltákkal támadtak az ellen állókra. Azt már nem tudja, hogy mi történt, de arra emlékszik, hogy ő maga 4 embert ütött le. Földrengés Budapest, március 21. MTI. A Budapesti Egyetemi Földrengéstani Observatorium jelenti: március 19 én 13 óra 5 perckor Bakonyszentlászlón földrengés volt. A Budapesti Földrengéstani Observatorium miiszerei 9 óra 13 perckor és 13 mp.kor jelezték a földrengést. A föld mozgás Budapesten 1 5 percig tartott. A Békésvármegyei Orvosszövetség gyűlése Vasárnap délután tartotta a Békésvármegyei Orvosszövetség évi közgyűlését Békéscsabán a tagok nagy érdeklődése mellett, ugy, hogy több mint száz orvos vett részt. A gyűlést dr. Remenár Elek elnök nyitotta meg tartalmas beszéd kíséretében, nagy általánosságban megemlékezve a mult év nevezetesebb eseményeiről. Megemlékezett dr. Széli gyermekmenhelyi igazgató főtanácsosi kinevezéséről, dr. Tóth szarvasi orvos képviselővé történt megválasztásáról, dr. Keleti Ignác 80 ik évfordulójáról, Belopotoczky szarvasi orvos elhalálozásáról. Majd felkérésére dr. Szórádi főorvos a titkári, dr. Szalai Dezső a pénztárosi jelentést terjesztette, amelyet tudomásul vettek. A tisztújítás során a régi tisztikart választották meg újból egyhangúlag. A tagsági dijat évi nyolc pengőben állapították meg. A gyűlés végeztével dr, Gály Géza a gyulai József Szanatórium igazgató-főorvosa tartott a „Tuberkulózisból magas nivóju értékes, a hallgatóságot lekötő tartalmas előadást. Nagy érdeklődés Gyönyörű siker jegyében zajlott le vasárnap az orosházi tenyészállatkiállitás. A kiállítás sikerét főképen az állatok nagyszámban való felhajtása jellemezte, úgyhogy több mint kétszáz szarvasmarhát és lovat állítottak ki. Külön kell megemlékezni a kiállítás gondos és körültekintő megrendezésórői és kiállítási terület szakszerű, pompás és kenyelmes beosztásáról, amely ugy a közönség, mint a biráló bizottság szempontjából előnyös volt. Gyönyörűen volt ez egész terület díszítve, mig a rendezőség tagjai gazdaifjakból állottak, akik készségesen előzékenyen állottak a közönség rendelkezésére és adták meg a szükséges útbaigazítást. Fél tiz órakor nyitotta meg a kiállítást hatalmas beszéd kíséretében Kállay Miklós, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kemara elnöke díszes és nagyszámú közönség jelenlétében akiknek soraiban a megye és környéke gazdatársadalmának minden rétegének képviselőin kívül ott láttuk : dr. Plósz Béla föidmivelésügyi államtitkárt, dr. Kovacsics Dezső főispánt, a Békósvármegyei Gazda sági Egyesület képviseletében Gal góczy Géza társelnököt és Sólyomi Lipót főtitkárt, dr. Rácz Lajos kamarai igazgatót, Ulrich Jenő kerületi mezőgazdasági szövetkezeti veAz Ev. Nőegyesület böjti előadása A Békéscsabai Ev. Nőegyesület f. hó 20 án, vasárnap délután 5 óra • kor tartotta második böjti előadását a Rudolf reálgimnázium tornatermében. Az előadáson rendkívül sokan vettek vészt, vidékről is, akiket dr. Kirchknopf Gusztáv hírneve vonzott ez alkalommal. A műsor első és utolsó száma az Iparo3 Dalkör éneke volt s a Lukoviczky Endre karnagy vezetése alatt álló énekkar előadása fegyelmezettségével s az elő adott darabok finom kidolgozásával ezúttal is nagy élvezetet nyújtott. Berbekucz Margit szép szavalata megragadta a közönséget. Madarassyné Miskey Margit kellemes hangon, szép sziaezéssel adott előtt két éneket s a közönség kívánságára még egy Gyóni dalt. A délután fénypontja volt dr. Kirchknopf Gusztáv előadása, aki a Nagy gondolat, törpe emberek cimen Budapesten tartott előadásából s az arra támadt visszhangból kiindulva meggyőző erővel, gyönyörű gondolatokkal, ragyogó stílussal fölépített előadásában kifej tette, hogy sem az u. n. nyugati kultura, sem más, hanem egyedül Jézus az, aki felé a modern társadalomnak törekednie kell. A gyö nyörü előadás percekig fogva tartotta a hallgatók lelkét. — Péterffy Iby zongoraszámát meglepő készség, teljes átérzés és kifogástalan technika jellemezte. Karácsonyi Já nosné Péti Lajos zongorakisórete mellett érzéssel énekelte az Irgal Kifosztottak három üzletet Békésszentandráson Szarvas, március 21. MTI. Bákésszentandráson péntekről szombatra virradó éjszaka sorozatos betöréseket követtek el. A tettesek először feltörték Lengyel Ferenc füzesi szőlőjében lévő kunyhóját s onnan megfelelő eszközöket baltákat, harapófogókat stb. vettek magukhoz. Majd bementek Békés szentandrás községbe, ahol Szabó Pál hadirokkant trafikos kisárudájá nak ablakán bemászva összeszedték az összes szivar- és szivarkaárut ós a kézipénztárat is magukhoz vették. Innen a Grober Lázár féle kocsmába és rőföskereskedésbe mentek, ahonnan többszáz pengő értékű rófösárut vittek el. A negyedik betö rést Nagy György hentes és mészáros üzletében követték el, ahonnan szintén pénzt és hentesárut zsákmá nyoitak. A csendőrség megindította a nyomozást, de eddig még nem sikerült a tetteseket elfognia. A Református Leánykör böjti délutánja Első bemutatkozása volt a Református Leánykörnek a vasárnap délutáni szereplése, amely minden tekintetben jól sikerült. Zsúfolásig megtöltötte a közönség a Kultúrpalota nagy termét, hogy gyönyörködjön abban a komoly műsorban, mely minden pontjában osztatlan tetszést aratott. A műsor középpontjában álló beszéd, Thomanné klasszikus Bacháriája és XVI-ik század beli éneke tiszta, finom hangon nagy művészettel előadva elragadta a közönséget. Gyulai Margit éneke a szeretetről, szövegének é3 dallamának szépsége mellett az előadó fiatal lány hangját, énektudását és előadói készségét di cséri, d Muít-Jelen Jövő költemény előadásával Benedek Lulu, Koppányi Irmi és Sö^ét Balázs hódította meg a közönséget, szerepét mindenik kifogástalanul mondta. K. Rásó Ida csodálatos beszéd művészetét ragyogtatta Endrődy Sándor hatalmas, mély gondolatokkal, költői szépséggel teljes Éjszaka cimü költeményének elszavalásával. Tökéletes és művészi szép volt ez a szavalat Színtársulatunk e két derék református tagjának ez uton is köszönetet mond a Leánykör önzetlen, egyházias érzésből fakadó szereplésükért. Az énekszámoknál a zongorakiséretet Moczkovcsák János látta el nagy rátermettséggel. Német orvosok küldöttsége érkezett Budapestre Budapest, márc. 21. Tegnap este Budapestre érkezett a német orvosok küldöttsége, amely Budapest fürdőügyi és más hasonló intézményeit fogja tanulmányozni. Ma délelőtt Sipőcz Jenő polgármesternél és Vass József népjóléti miniszternél tettek látogatást, délután pedig József Ferenc kir. herceg, a Budapest—fürdőváros Egyesület elnöke fogadja őket. Tanácskozásokat folytatnak azonkívül abból a célból is, hogy a Budapesten rendező nemzetközi, fürdőügyi és idegen forgalmi kiállításon a német fürdők is minél impozásabban vegyenek részt. • ••••••• •••••••••••••••••••••••• •••••••••••• Fizessen elő a Körösvidékre !