Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám

1926-08-13 / 182. szám

2 Körösvidélc Békéscsaba. 1926. augusztus 13 Háziipari nyersanyagok bejelentése és értékesítése A háziipari nyersanyagok értékesítésének szervezetlensége kövelkeztében a gazdaközönség kitermelt nyersanyagát (füzvessző, gyékény, nád stb.) nem tudta eddig megfelelő áron értékesíteni. Ugyanekkor a háziipari nyersanyagokat feldolgozd ipar a legnagyobb mértékben nélkülözte a nyersanyagot. Ez a sajnálatos körülmény, mely ugy a termelőt, mint a feldolgozó ipart sújtja, arra késztette a m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Növényforgalmi Irodáját, hogy az árucsere legegészségesebb és legelőnyösebb megoldása érdekében, összekötő kapocs legyen a termelő és a feldolgozó ipar között. A baj orvoslása érdekében az első lépés volna, hogy a termelő közönség haladéktalanul lépjen öszköttetésbe a fenti hivatallal, közölve vele azt, hogy milyen háziipari nyersanyagot termel, pontosan megjelölve annak fajtáját, minőségét, kitermelési időszakát, folyó évi várható hozamát stb. Ugyanekkor fenti hivatal a feldolgozó iparral érintkezésbe lépve, meg fogja állapítani a belföldi szükségletet és a fölöslegek külföldi elhelyezése érdekében a lépéseket azonnal megteszi. A Földmivelésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Növényforgalmi Irodája (Budapest V. Országháztér 11. sz.) mindenkor a legnagyobb készséggel ad szakszerű felvilágosítást nemcsak az ültetés és kitermelés módozataira, hanem az értékesítési lehetőségekre is. Folytatják a magyar—cseh tárgyalásokat Budapest, augusztus 12. A magyar-cseh gazdasági tárgyalásokat szerdán délelőtt folytatták. Olyan hirek terjedtek el, hogy ma már meg is kötik a provizóriumot. Beavatott helyről azt közlik, hogy a magyar kormánynak az a célja, hogy ne provizórium jöjjön létre, hanem végleges tarifális szerződést kössenek. ••••••• •••••M* ••••• Windischgratz herceg kiegészíti vallomását Budapest, augusztus 12. Windischgratz Lajos herceg, bünperének másodfokú főtárgyalásán ujabb részietekkel akarja kiegészíteni a törvényszéken tett vallomását Schulze és a franciák szerepére vonatkozóan. A nagy per főtárgyalását az Ítélőtábla dísztermében tartják meg. Sikkasztás a szeghalmi postán A Magyar Távirati Iroda jelenti: Debreceni jelentés szerint a postaigazgatóság most fejezte be a szeghalmi postahiány ügyében a vizsgálatot. Megállapították, hogy Pap József postafőnök több milliót sikkasztott. A postafőnök mindent beismert, amire letartóztatták és átadták az ügyészségnek. «•••••••••••••••«•••••••••••••••••••«•••••••«••••••• Alapi Nándor, az országszerte s igy Békéscsabán is kiválóan ismert művész, a Kamara Színház nagytehetségű igazgatója, aki kiváló értékű erőkből álló társulatával már sok élvezetes estét szerzett közönségünknek, Békéscsabára érkezett, ahol ismerőseit kereste fel és szerkesztőségünket is meglátogatta. — Őszinte örömmel látom — mondta kérdésünkre — hogy a kedves, műértő csabai közönség nem felejtett el még bennünket és komoly érdeklődéssel néz közeli ujabb vendégszereplésünk elé. Persze könnyű volt megerősítenünk Alapi igazgatót ebben a meggyőződésében, hiszen ugy az ő, valamint társulatának kiváló hirneve és az a klasszikus értékű, változatos műsor, amit hoz, egyformán biztos garanciája a vendégszereplés legteljesebb erkölcsi és anyagi sikerének. Vígan vannak a majorban . . . Szentetornyán Székács István fiatal földbirtokos régi jó idők kedves szép szokását elevenítette fel. Az aratás, a cséplés befejeződött. Megtelt piros búzával a hombár, aratók, cséplők gondoltak szépet, kedveset. Szombaton, e hó 7-én este ünneplőbe öltözött a munkáshad. Marokverő lányok buzakalászból, illatos mezei virágból hatalmas csokrot kötöttek s arató legényektől, cséplőmunkásoktól kisérve vitték a kastélyba, hogy váratlanul meglepjék az ő szeretelt kenyéradó urukat. A hatás megható volt. Reszkető kézzel, könnytől csillogó szemmel vette át a csokrot a fiatal földesúr. Az öröm könnye ragyogott szemében. Van még hála, önzetlen szeretet a mai léha időkben is. A meglepetés annál kedvesebb volt, mert váratlanul jött. Ám Székács István feltalálta magát. Egy intés, — tálca csörrent, pohár csendült, a hűséges jó Gyapjas hozta is már a gyöngyöző bort! Sorba koccint a fiatal földesúr fiatallal, öreggel, leánnyal, legénnyel. Asztalok, székek kerülnek ki a verandára, valahány van, pedig sokan vannak, nyájas szavú biztatásra mind szépen helyet foglalnak. Helyben nincs válogatás, kiki ahol széket lel. Hogy éppen egy marokverő lányka mellé ül le a földesúr egyik bájos nővére, baj is az, lám, a fiatalúr egy ősz bácsi, az első kaszás mellett foglal helyet. Ugy szép az, ugy igazi magyaros. Beszélgetnek, koccintgatnak, iszogatnak. A bor megoldja a nyelveket, a nyájas, kedves szó kitárja a sziveket. Egy-egy nóta zendül. Eleinte csak halkan, de mindig bátrabban, erősebben. Legény kezdi, kipirult lány viszi fel, fel a magasba. A nóta száll, száll, terjed közbe szerteszét. Rá jobbról balról nemsokára viszhang kél, vagy tán más ... Bizony más hintó robog erről is arról is jönnek a jóbarátok, a házigazdát szeretők, tisztelők. Berobog a mindig kedves, mindég tréfás vitéz Bánhegyi, jön daliás Tóth János, bizony megjött az öreg majorból ifjú Székács József is. Csak ugy gyalogosan ballag már vitéz Kemény Mihály is. Nem telik bele egy jó óra s felséges csirke- és juhpaprikás került az asztalra. A paprikás fogyott, a bor folyt, a kedv nőttön-nőtt. Mordult a nagybőgő. Megjött a nagyszénási banda. Felszólt a hegedű, sikolt a klarinét, leány, legény táncraperdült! És lón tánc kivilágos virradatig. Ott ugyan nem volt petrezselyem-árulás I Hogy is lett volna, mikor magának vitéz Qéza barátunknak két szalvéta nem volt elég, hogy arca verejtékét szárazra e. Aki ennek az éjjelaek a gyönyöreit végigélvezhette, mind azt vallja: az ilyen izig-vérig magyar szivü, gavallér földesurat, Székács Istvánt, az Ur Isten áldja meg mind a két kezével 1 (M. L.) — Ülés. A gyámpénztár vizsgálóbizottsága 14-én délelőtt fél 12-kor ülést tart. — Eljegyzés. Mérey Gyulának, a gyulai rkath. leánygimnázium tanárának leányát, Mérey Margitkát eljegyezte Baranyik Béla m. k. p. ü. számellenőr (Qyula.) Fürdői levelek Képek egy nagy fürdő életéből Abbázia, 1926 augusztus 8. A strand Forrón süt le a nap a strand homokjára. Szerte-széjjel tarka változatosságban sütkéreznek az emberek. Diszkrét és elegáns pijamák, élénk szinit japán napernyők, tarka fürdőköpenyek, indiszkrét (sohasem Ízléstelen) fürdőruhák, szép és csúnya asszonyok, bájos és rossz nevelésű leányok, úriemberek és neveletlen kamaszok, szellemes férfiak és tapintatlan sihederek ... rendkívül változatos, nagyon érdekes képet adnak. Odébb a tengerben vidáman lubickol a sokszáz fürdőző. Van, aki kitartóan úszik, ott egy társaság kacagva játszik, amott egy csomó gyerek sikoltozik, itt meg a sziklákon ülve egy csomó öreg néni bujt össze. Szörnyen botránkoznak, de azért a világért sem mennének el. Még a fürdésről is megfeledkeznek, csakhogy mennél mélyebben megvethessék »a mai kort.* És holnap újra itt lesznek, csakhogy valamivei — korábban jönnek. Közben sűrűn mondják : >nem jó a mai fiatalságot nézni sem< — amellett kitartóan néznek. Még a lorguetet is magukkal hozták a fürdőköpeny zsebében. Ennek a nyugtalan, mindig más képnek olyan csodálatosan szelid, nyugodt keretet ad a sötétkékszinü Adria a maga fenséges szépségében. Milyen tiszta a kék viz ! Milyen fehérek a vitorlák I Ez ilyen lehetett a régi jó világban is, amikor a nénikék először voltak itt. Egy jóétvágyu ember Ott ül a strand egyik nagy ernyővédte asztala mellett. A homlokáról gyakran törölgeti a verejtéket. Nagy munkában van : ebédel. Még messze van az ebédidő, de ő már kosztol. Dupla tokája, tekintélyes pocakja arról beszél, hogy most van ez az ember főfoglalkozásánál. Már néhány perce figyelem. Nem érdekli semmi, ami körülötte van. Mit neki a kék Adria, a hizott hölgyek, a strand tarkasága I Minden gondolata: a koszt. Hol a poháron, hol a tányéron van a szeme. A poharába jégdarabokat rakott. Arra önti a szódavizet, amelyből limonádét csinál. Minduntalan uj porciókat »creál< nagy szakértelemmel. Közben mohón eszik. Nem is evés ez, hanem falás. Hihetetlen gyorsan tűnnek el az egymásután következő fogások. Ha az egyik étel elfogyott, nem győz várni a másikra. Minduntalan felugrik siettetni a pincért. Alig egy félóra alatt beszedett vagy hat fogást. Most nagylustán elterül a kényelmes fonott székben. Megelégedetten verdesi a feszülő trikót pocakján. Az az érzésem, hogy mindjárt elalszik és horkolni fog. De egyszerre riadtan felugrik. Kotorászik a szomszéd székre vetett fürdőköpeny hatalmas zsebében. Kivesz egy nagy zacskót, amelyből körtéket huz elő. Az elsőt félig meghámozza, a többit csak ugy hámozatlanui, gyorsan falja fel. Azután megint elégedetten dől hátra. Ez az ember nem fog másra emlékezni Abbáziából, csak a fogásokra, csak a kosztra. Kiránduláson Van itt Abbazia felett egy hegy tetején egy nagyon szép kis templom. Az Istent kereső jámbor lelkek buzgalma építette fel néhány száz éve. Körülötte csak néhány ház van. Hallottam, hogy onnan pompás kilátás van a tengerre. Kirándulást terveztünk oda. Ugy gondoltam, hogy a nem nehéz, de sok élvezettel kecsegtető útra sok társunk lesz, de mindenkitől kosarat kaptunk. Mindössze hárman indultunk el, meg három gyerek. Már a felfelé vivő ut is gyöoyörti. A tenger felől friss, üde levegő, enyhe szellő simogat s minden kis terrasz uj szépségeket tár elénk. Egy darabig még csak találkozunk emberekkel, de a hegy oldalán épült korcsma elnyeli az összes »turistákat«. Itt mindenki megpihen és mindenki — leragad. Csak a mi kis csapatunk kapaszkodik kitartóan. A gyerekek futkosnak, szedert keresnek. Kis húgunk virágot szed a hegyi templom oltárára, mi meg azon beszélgetünk, csodálkozunk, hogy egy árva lélekkel nem találkozunk ezen a szép uton. Fenn a hegytetőn a kis templom terraszán még őszintébb a csodálkozásunk. Festői a kilátás. Alattunk látszik Abbazia sok szép szállodájával, parkjával. A sima, kék Adrián úszkáló csolnakok apró mozgó pontocskák csupán. A hajók is mintha csak játékok volnátak. Szemben velünk Fiume látszik. Távolban Cherso kéklik s ott messze sejtjük Piccolot. A másik oldal felé hegykoszoru felett trónol a legmagasabb csúcs, a Monté Maggiore. Nem lehet betelni ezzel a változatos szépséggel. És mégis csak hatan vagyunk idefent. Lent Abbaziában zsúfolásig tele van minden kávéház. Este a baarokban nem lehet helyet kapni. A strandfürdő homokján ezerszámra lustálkodnak erős, egészséges fiatal fiuk és leányok. Itt pedig, ahol kevés fáradság árán annyi szépség tárul az ember elé, csak hatan vagyunk. Hol van ez a mindig csak élvezetek után futkosó, csak mulatni vágyó (és éppen azért az igazi szépségeket soha meg nem találó) nép attól a néhány jámbor paraszttól, akik egy egész templomot hordtak fel ide a hegyre, az Isten közelébe ! Arra kell gondolnom, hogy az a lent mulató, táncoló nép, amely olyan fiatalnak, olyan életerősnek látszik a sekélyvizű strandon — a homok népe csupán, akiknek egész életük a fövényre van épitve s épp azért soha sem tudnak feljutni a hegyre, a kősziklára.