Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám
1926-06-26 / 143. szám
6 Körösvidélc Békéscsaba, 1926 junius 22. — Hadikölcsöntulajdonosok figyelmébe. A békéscsabai hadikölcsöntulajdonosok f. hó 27-én, vasárnap délután 3 órakor a Fiume éttermében nagy gyűlést tartanak, amelyen résztvesznek a budapesti kiküldöttek is. Az előkészitő munkálatokat Hursan György békéscsabai gazdálkodó (Berényi-ut 41) végzi. — Házhelyigénylők figyelmébe. A házépitőbizottság a kölcsönnel épitkezni akarók összeírásának határidejét egy héttel meghosszabbította. Tehát junius 30-ig okvetlen jelentkezzenek az illetők a Népház 4. számú szobájában szerdán, szombaton és vasárnap délelőtt, * Prima olcsó harisnyák érkeztek nagy választékban a Csipkeáruházba Andrássy-ut 6. — Eltörte a bokáját. Szeles Mihály 43 éves Máv vonalőr csütörtökön este fél 6 órakor a Mezőberény és Békésföldvár között levő 49. számú őrház udvarából az őrházba igyekezett. A megázott csúszós talajon megbotlott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a bal lábán bokacsönttörést szenvedett. A sérültet még csütörtökön este'a békéscsabai kórházba szállították a mentők. * Varrógépjavitásokat szakszejüen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer Varrógép Részvénytársaság Békéscsaba, Andrássy-ut 11. — Gyermekgyilkosság. K. E. 19 éves békési illetőségű cselédleány szolgálati helyén Békéscsabán f. hó 20-án délután egy fiúgyermeknek adott életet. A nyomozás és az orvosi boncolás során megállapították, hogy az újszülött rendesen kifejlett és élve jött a világra. Halálát fulladás okozta. A lelketlen anya ellen emberölés büntette miatt indult meg az eljárás és felgyógyulása után átkísérik a gyulai ügyészség fogházába. * Különlegességek selymek és csipkékben a Csipkeáruházban Andrássy-ut 6. — Letörik a kalózkereskedelmet. A kereskedelmi és iparkamarához az utóbbi időben számos panasz érkezett, amely szerint fővárosi és külföldi iparosok és kereskedők ügynökei járják be a vidéket és a fogyasztó közönséget keresik fel megrendelések gyűjtése céljából. Az 1900. évi XXV. tc. értetmében az iparos vagy kereskedő lakhelyén kívül megrendelések gyűjtése végett csak olyan iparosokat vagy kereskedőket kereshet fel, akik üzleti körükben az illető áru eladásával, vagy felhasználásával foglalkoznak. Viszonteladókon kívül a vidéki ügynököknek nincs megengedve közvetlen a fogyasztó közönséghez fordulni ajánlataikkal. A helyi iparosság jogos érdekeinek megvédése céljából a kereskedelmi és iparkamara megkereste az illetékes hatóságokat a jogosulatlan megrendelésgyüjtők megrendszabályozása céljából és felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy amennyiben ilyen esetek tudomásukra jétnak, panaszaikat az illetékes kihágási bíróságnál minden esetben tegyék meg. * Francia és német órákat adok kezdőknek és haladóknak a nyári szünidő alatt is. Pécs nyelvmester, Teleki-utca 7. Tőzsde O. MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján Valuták Angol iont 349375 Lei 332 Szokol 2120 Lira 2672 Dinár 1267 Márka 17044 Dollár 71550 Schilling 10126 Francia frank 2158 Svájci frank 13865 Gabonaárak 76 kg. tiszavidéki 435000—437500 77 kg. tiszavidéki 440000—442500 78 kg. tiszavidéki 442500—445000 79 kg. tiszavidéki 445000—447500 Rozs pestvidéki 237500—240000 Tengeri 232500—235000 Takarmányárpa 235000—245000 Zab 285000—290000 Korpa 165000—170000 Ferencvárosi serlésvásár Maradvány 696. Felhajtás 688. Eladva 227. Könnyű 14000—16000, közép , nehéz 16000— 17200. Szenzációsak a Könyöt-clrKusz előadásai Az igen előnyösen ismert Könyötcirkusz csütörtökön este tartotta a kaszárnya mellett felállított kényelmes többezer ember befogadóképességű sátorban megnyitó előadását. Az előadások csak a legteljesebb elismerés ahangján emlékezhetünk meg. Olyan gazdag és a legkényesebb igényeket kielégítő változatos a műsora, hogy össze sem hasonlítható az országot elözönlő vándorcirkuszok előadásaival. A kiváló, fővárosi nívójú megnyitó előadásban telt nézőtér gyönyörködött és annak minden számát zugó tapssal honorálták és adott kifejezést megelégedésének. A nagyon élvezetes és kifogástalan előadásokra felhívjuk a közönség figyelmét. A cirkusz csak vasárnapig tartózkodik Békéscsabán. KÖZGAZDASÁG Védekezünk permetezéssel almamóly ellen A nehéz gazdasági viszonyok között a gazdatársadalom reászmélt a gyümölcstermelés rendkívül hasznothajtó voltára, látva sok esetben, hogy a szólőre fordított kiadása jórészt a gyümölcsfái termésének értékesítésétől térült meg. Ehhez azonban szükséges volt, hogy a gyümölcsfáit a rágókártevők, különösen pedig az almamóly pusztítása ellen okszerűen permetezze, féregmentes értékes gyümölcsöt termeljen. Mult évben Sveicban a Wadénswilli-i gyümölcsvédelmi kongresszuson az arzénkészítményekkel való permetezés eredményességét ismertették, kimutatva, hogy a kezeletlen fák 70 kg. terméssel szemben az arzénkészitménnyel permetezett gyümölcsfa 250 kg. féregmentes, értékes gyümölcsöt adott. Ilyen arzénkészitmény nálunk, a már évek óta kitűnő eredménnyel használt Arzóla permetezőszer. Az almamóly ellen az Arzóla permetezést közvetlen a virágzás után végezzük, s azt 3 heti időközben 2—3szor megismételjük, amig azok pusztításától tartani nem kell. Az Arzóla permetezés a szőlőmoly ellen is véd, de az első permetezést még a virágzás előtt kell végezni. Az Arzóla bármilyen permetléhez hozzákeverhető és azzal együttesen permetezhető. Az Arzóla permetezés féregmentes, értékes bő gyümölcstermést eredményez s igy a permetezés költségei sokszorosan térülnek meg. Apróhirdetések Eladó a Körösvidék árusító bódéja (amelyik régebben a Fiume sarkán állott) egészen használható. Megtekinthető a Körösvidék udvarában. Bővebbet a kiadóhivatalban. Gerendáson, kövesut közelében 23 hold tanyával és felsőnyomáson 8 hold eladó Bővebbet 111., Jókai-u. 37 alatt Drienyovszky Mihálynál. 3684 Elköltözés miatt sürgősen eladó 400 négyszögöl konyhakert és gyümölcsös termése, egy 18 négyzetméter nagyságú valódi perzsaszőnyeg, egy JCVI. Cajos boudoire garnitúra, oszlopos carrarai márvány pillér stb. Cim a kiadóban. 37o5 Eladó egy kocsi 1., Egressy-u. 22. Három drb 3 hónapos malac eladó Munkácsy-u. 11. Egy fedeles Ifintó, egy erős stráfkocsi eladó Vlcskó Lajosnál Lázárutca 32. Keresek f. évi julius hó 1-ére hizlalótelepemre egy nős, esetleg kis családu magtárost (kulcsárt). Jelentkezni ifj. Bakos Mátyásnál Munkácsi-utca 12. szám alatt. 3713 Központban II., Kinizsi-u. 9. számú ház sürgősen eladó. — Ugyanott bútorozott szoba kiadó. ' 3716 Szíjgyártó segéd, jó munkás, azonnali munkára felvétetik Marottye szíjgyártónál Békéscsaba, Andrássy-ut 18. Egy sárga, fedeles hintó eladó II., Kazinczy-u. 9. 3722 Gerendáson Orosházi-ut mellett 4 hold szántóföld eladó. Bővebbet Machlik Andrásnénál I., Wesselényi-u. 6. 3720 Egy üzlethelyiség — irodának is alkalmas — kiadó. Baross-u. 7. szám alatt. 3719 1. ker., Csányi-u. 3. számú ház eladó. Ugyanott 2 lóra való fehér kulcsos uj szerszám is eladó. Jelentkezni ugyanott. 3568 Két szoba és kamra bútorozva vagy anélkül Andrássy-ut 23. földszint azonnal kiadó. 3626 Tejoltó sajt készítéshez! Salieyl befőzéshez Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szt. István-tér 16. Eladó egy jókbarban levő 16-os Lancaster vadászfegyver. Megtekinthető Kisgazdák Szövetkezetében, Szent István tér 18. 3627 Tanoncnak ügyes fiút felvesz Rattay uri szabó, Petőfi-u. 2. 3634 A békési Jantyik-féle téglagyárban anyagkészlet van. Régi fajta kézi lapos cserép, gerinccserép stb. kapható és megrendelhető. 3694 Jó kézirásu, érettségizett gyakornokot keres helybeli pénzintézet mielőbbi belépésre. Nyelveket beszélők előnyben. Ajánlatokat „Pénzintézet" jeligére a kiadóhivatal továbbit. Eladó öáz. V. ker., Orosházi ut 45. sz. félház előnyös fizetési feltételek mellett, azonnali beköltözéssel eladó. Bővebbet a Békéscsabai Iparosbanknál. 3585 Szeghalmon, a piac közelében, 239. sz. ház. melyben 3 üzlethelyiség (egy 16 éve fennálló italmérés, egy hentesüzlet) és több lakás van, eladó vagy kiadó. Bővebbet Piltz Ádámnál Szeghalmon (az állomás mellett). 3649 Tisztviselőtelepen 2 szoba, 1 konyha, 1 kamra több évre kiadó Szöllő-utca 24. alatt. Két szoba és mellékhelyiségekből álló különbejáratu beköltözhető félház eladó I., Egressi-utca 28. (belső ház). 3685 Egy szoba, konyha, kamrás lakás julius 1-től kiadó. Cim a kiadóban. 3277 Szép bútorozott szoba kiadó házaspárnak is VI. Thurzó-u. 28. 3697 Cakatossegédetfelvesz Dorn gépmühely Békéscsaba, Kinizsi-utca 11. 37o3 Elsőrendű vályog kapható. Értekezni lehet a Sipos fadepóban. 2352 Ügyes fiu fogtechnikus tanulónak felvétetik. Molnár J., lrányi-u. 12. 3512 Eladó ház. I., Kölcsey-u. 2. számú újonnan épült, 30 évig adómentes, melyben két padolt szoba, konyha, speiz, kamra és mellékhelyiség van. Érdeklődni ugyanott. 36o8 Jóbarátja minden hazafias gondolkozású polgárnak a „Körösvidék" napilap, amely legerősebb, legőszintébb, legelterjedtebb és éppen ezért legolcsóbb újságja is a messzi környéknek. Nincs község, nincs falu, nincs tanya a Körösök egész vidékén, amely ne a „Körösvidék"-et vallaná saját lapjának, mert a „Körösvidék" újságnak minden községben vannak értékes munkatársai és elárusítói. A „Körösvidék" a legönzetlenebbül és a legszívesebben karol fel minden igazságos ügyet és minthogy napontasokezer példányban járja be négy vármegye területét, a legtekintélyesebb szószólója a községek és városok ügyeinek. A „Körösvidék" a Körösök egész vidékének életét hűen tükrözteti vissza, de amellett legkorábban közli az összes országos és külföldi események híreit is, tehát minden pesti újságot is pótol, sőt, minthogy itt van helyben, meg is előz ! Saját érdekében cselekszik a Körösök vidékén mindenki, ha belép a „Körösvidék" előfizetőinek hatalmas táborába. A „Körösvidék" napilap előfizetési ára egy hónapra 25 ezer, negyedévre 75 ezer korona. Ezt az összeget, valamint hirdetéseket is a „Körösvidék" kiadóhivatalába (Békéscsaba, Szent István-tér 18. sz.) kell küldeni. Telefon 60. Kiadja és nyomtatja a Körösvidék Rt. A kiadásért felelős : Uhrin János