Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-02-28 / 48. szám
Kőrösvidók Bckcscsaba, 1926 február 28. sikerű önálló dalestje s aki klaszszikus és müdalokat énekel, dr. Schindler Marianne, a neves zongoraművésznő, továbbá Berentés Lajos és dr. Bartyik Mátyás, a megyeszerte ismert előadóművészek, valamint a két helybeli dalárda. Ugy a közgyülösen, mint a hangversenyen megjelenik dr. Kovacsics Dezső főispán is, aki a rendezőség ezirányu kérelmit a legnagyobb szeretettel teljesitette. A hangversenyre jegyek 40, 30 és 20 ezer K-ért előre válthatók a Körösvidéknél. A tiszta jövedelem a Tanáregyesület karitatív alapjaié s igy felülfizetéseket is köszönettel fogadnak. Hangverseny után közvacsora lesz, melyre az iveket ma bocsájtják ki. Kitüntetett iparosaink Roncs Kormánybiztos főispán Vésztőn fl károsultak vetőmagját időben kiutaltatja a kormány Békéscsaba, február 27. A „Körösvidék" vésztői tudósítója jelenti: Dr. Kovacsics Dezső kormánybiztos-főispán és dr. Horémusz István műszaki tanácsos a m. kir. földmivelésügyi minisztérium kiküldött titkárával e hó 26 án Vésztön voltak. Az elöljáróság Tardy Lajos főjegyző által tolmácsolt szép beszédben hozta tudomására a főispánnak, hogy Vésztő község egyhangú lelkesedéssel díszpolgárra választotta. Kovacsics Dezső meghatott hangon mondott köszönetet ezért a legnagyobb kitüntetésért s azért a magyaros szeretetért, amellyel felajánlja faluját Vésztő az ő bocskorosok által elrabolt szülőfaluja helyett. Majd újra bejárták az árterületeket s megállapították, hogy az eddig felszabadult területeken a vetés mind tönkrement. Összeiratták a vetőmagszükségletet s a földmivelési minisztérium megbízottja biztosította az elöljáróságot, hogy a szükséges vetőmag kellő időben és mennyiségben az árvízkárosultak rendelkezésére fog állani aratás utáni visszafizetés kötelezettsége mellett. Tobb panaszost kihallgatott, kisegített és megvigasztalt, majd a segítettek, megvigasztaltak és az egész község á dásától kisérve hagyta el újra Kovacsics Dezső Vésztő községet. Két csabai iparos ünneplése Jelentette a Körösvidék, hogy a m. kir. kereskedelemügyi miniszter hasznos, értékes munkásságáért elismerő oklevéllel tüntetett ki két jeles, általánosan tisztelt és szeretett régi békéscsabai iparost. Ma ünneplik őket iparostársaik s az ünneplésben őszinte örömmel osztozik a város egész társadalma is, mert mindenki tudja, hogy igazán érdemes iparosembereket ért a magas kitüntetés. Dorn József 68 éves már, de még mindig a legnagyobb munkaszeretettel .foglalkozik széltében ismert üzemének felvirágoztatásával. Már 23 éve foglal helyet Békéscsaba tekintélyes iparosai sorában. Csak szorgalma, munkája és kiváló szaktudása révén teremtette meg az egész Alföldön páratlan üzemét, a melyben saját készítésű gépeivel gyártja az összes szomszédos államokban is elterjedt Dorn féle törekrostát. Ez a nagyszerű találmánya messzi vidékeken ismertté tette nevét és a legmagasabb körök elismerését is számtalanszor vivta ki számára. Társadalmi téren is értékes tevékenységet fejtett ki. Az ipartestületnek alelnöke, a cséplőgéptulajdonosok megyei egyesületének pedig évtizedeken át elnöke volt. Schwizner Károly, a város legelső szállodájának és kávéházának bérlője a másik ünnepelt. Már 66 éves de a szakadatlan szorgalmas munka, amelyről nevezetes is ismerősei körében, mintha csak egyre fiatalítaná. Aki a Fiúméban legkorábban kel és legkésőbben fekszik le, az még ma is Schwézner Károly. Pedig bizony már 53-ik éve szorgalmaskodik ezen a pályán. Csabára 40 évvel ezelőtt jött először, majd 1892-ben Aradon önállósította magát. Büszkén említi, hogy csak a maga szorgalmából, a maga erején lett azzá, aminek ma az egész környék ismeri. * Mindenkinek érdeke meggyőződnie a Csipkeáruház szenzációs áruiról és árairól. HÍREK — Az Evang. Nőegyésűlet első böjti délutánja. A békéscsabai Evangélikus Nóegyesülct vesárnsp délután 5 órakor tartja első bójti délutánját a Rudolf reálgimnázium tornatermében. Dr. Rell Lsjos reálgimn. igazgató tart előadást. A műsor a kővetkező.: 1. Az Ev. Vegyeskar éneke. 2. Dr. Gajdács Gyula zongoraművész zongorajátéka. (Serényi: Andante pastorale és Chovan Kálmán : Magyar est). 3. Dr. Rell Lajos előadass. 4. Toman Pálné énekszáma, ő. Patay András szavalata. 6. Az Ev. Vegyeskar éneke. A délutánra ez uton hívja meg a tagokat s az érdeklődő közönséget az elnökség. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat szívesen fogad bz egyesület szegényei javára. — A mai fotballmérközések. Vasárnap délután fél 3 órai kezdettel az OTK és a CsAK bajnoki mérkőzést tart a CsAK Réthy-utcai sporttelepén. Kave—Gy S. C. Ma, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja a Kave bajnoki mérkőzését a Gyomai Sport Club csapatával a CsAK Réthy-utcai sportpályáján. Tekintettel arra a körülményre, hogy az őszi fordulóban a Gy. S. C. csak a Kave öngóljával tudott eldöntetlent kicsikarni, a győzelemért heves küzdelem várható a két csapat között. Helyárak Tribün 15,000 K, állóhely 8000 K, diákjegy 5000 K. — Nagyböjti előadás. A Kultúrház nagytermét zsúfolásig megtöltötte a közönség az idei második nagyböjti előadáson. Örvendetes jelenség ez, mert csak a nagyfokú érdeklődés lehet a csalhatatlan bizonysága annak, hogy akarjuk a lélek és társadalom bajainak orvoslását. Koperec Juliska nagy tudással, a sziv és lélek őszinte, tisztán csendülő páthoszával szavalt egy alkalmi költeményt. Az előadás szónoka dr. Domanek Pál hittanár s. főtanfelügyelő volt, aki éles logikával s a lelkek mélyéig ható megrázó erővel bizonyította a liberálizmus aknamunkáját, amellyel sírt ásott a háborúban elvérzett magyarságnak. Vé gül Takácsy Dénes énekelt Agóts Arzén kíséretével, több szép böjti vonatkozású éneket a nagyszámú közönség viharos éljenzése és tapsa mellett. A következő előadás március 5 én lesz, amelyen beszédet mond P. Badaiik jezsuita atya. * Tavaszi női kabátok nagy választékban, feltűnő olcsó árakon : Kulpin Jakab divatáruházában, Békéscsabán. — Az Aurora Kör közgyűlése március hó 6 án, szombaton este 6 órakor lesz a Kultúrpalotában. A közgyűlésre ezúton hívja meg a tagokat az elnökseg. — Jogtudományi doktorátus. Dr. Zolnay Imrét, a vésztői refor mátus egyház vallástanitó lelkészét a szegedi tudományegyetem tanácsa jogtudományi doktorra avatta. Az ifjú lelkész, aki csak tavaly szerezte meg az államtudományi doktorátust, egy évre rá a másik doktorátust is elnyerte, ami az önképzésnek ritka szép példája. — Levente hírek. Felkérem az ifjúsági bktató urakat, hogy f. hó 28-«n vasárnap délelőtt 10 órakor irodámban megjelenni szíveskedjenek. Testnevelési vezető. * Selyemfényű fátyol harisnya párja 25000 korona, prima flór férfizokni lényegtelen gyári hibával 20.000 korona. Műselyem eombiné nadrág 98.000 korona a Csipkeáruházban. — Változás az adófelszólam • lási bizottságban. Dr. Tardoss Dezső, a békéscsabai adófelszólamlási bizottsági tagságáról lemondott s helyébe a vármegyei törvényhatósági bizottság dr. Cnristián Káli mán gyomai ügyvédet választotta meg. * FOTÓ-CIKKEK Wenioh Lajos drogériában, Békésosaba. — Az Evang. Leányegyesület | szokásos összejövetelét március 3-án j szerdán délután 6 órakor tartja a presbiteri teremben. Ez alkalommal Jakabfy György lelkész Miért van szükség biblia órára ? cimen tart előadást. A biblia magyarázatot is folytatjuk. Elnökség. — Megszűnt Békésen a sertésorbánc. A járási föszolgabiróság értesítése szerint Békés község területén a sertésorbánc megszűnt. — Cserkészhirek. A Magyar Cserkész Szövetség V. kerülete ma tartja közgyűlését Szegeden. A közgyűlésen a terűlet minden csapatának képviselői megjelennek, de részt vesznek azon Szeged városának vezető egyéniségei is. A 184 sz. „Csaba" cserkészcsapat a maga szűk körében tegnap ünnepelte a cserkészet megalapítójának Baden Powell angol tábornoknak, a világ főcserkészének 69 -ik születése napját. Ez alkalomból táviratilag üdvözölték az ünnepeltet. — A Vendéglősök Ipartársulata Schwézner Károly ünneplését az előző értesítéstől eltérőleg az Ipartestűlettel együtt ma d. u. a városháza nagytermében tartja meg. — Mindenki nézze meg a Körösvidék legújabb szenzációs külföldi képeit (Szent István-tér 18.) — Földigénylők figyelmébe. A gerlai uradalomból megváltott földek kiosztását, mely a mult héten elmarad', március 3 ón, szerdán fogom folutatni. Ez alkalommal az egyholdas 2—48 sorsolási számúak fognak elhelyeztetni. Illés főmérnök. — A békéscsabai Ipartestület ma dalután 3 órakor tartja évi közgyűlését a váro'ház^ nagytermében. * SINGER VARRÓGÉPEK kizárólag nálunk kaphatók. SINGER VARRÓGÉP RT. Békéscsaba, Andrássy-ut 11. *) Kertek tervezését, átalakítását magyar, francia és vegyes siíl után, úgyszintén sirok díszítését, karbantartását és mindennemű parkírozást művészies kivitekben igen mérsékelt áron vállalok. Állandóan kaphatók bokor és magas rózsák, buxus, mindenfele disz- és sorfa, valamint 2 éves fekete földben nevelt gyümölcsfdcsemetéK. Horváth- kertészet, Békési-ut, Kísrét 26. * Crépe de chine kitűnő minőségben 120.000 korona, 140 cm. széles marocain trikót 78.030 korona, l 1/* méter egész ruhára elég. Csodaszép divatszallagok, 12 cm. széles rips szaliagok gyönyörű színekben 18.000 korona, csipkék métere 2000 koronától az Andrássy-uti Csipkeáruházban. — A Békés—csanádi HÉV uj igazgatósági tagjai. A Békés— csanádi helyiérdekű vasút igazgatósága ba a vármegye törvényhatósági bizottsága legutóbb tartott ülésen az alábbiakat delegálta: Ambrus Sándor (Gyula), dr. Berthóty István (Békéscsaba), dr. Haviár Gyula (Szarvas) Grammling Alajos (Ókigyós) és dr. Konkoly Tihamér vm. főjegyző. — A lábbelikészitő iparosok szakosztálya hétfőn este 7 órakor a szokott helyen választmányi ülést tart. — A békéscsabai lakatos-, mechanikus- és elektrotechnikus szakosztály március 2 án este 7 órakor az ipartestület helyiségében gyűlést tart. A tagok pontos megjelenését kéri az elnökség. — Juhtenyésztési szakelőadás. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara a juhtenyésztés tenyészszinvonalának felfokozása céljából juhtenyésztési szakelőadást tart Békéscsabán március hó 14 én délután 4 órakor. Az előadás főképpen a bonitirozásról és ezzel kapcsolatos fontos kérdésekről, valamint a tövzskönyvezés szükségességéről szól. Kérik a juhtenyésztéssel foglalkozó birtokosokat és a nagyobb uradalmak vezetőit, hogy az előadáson minél nagyobb számban jelenjenek meg. —- Az Apolló Mozgó közli a t. nagyközönseggel, hogy csütörtökön és pén eken a nemrég elhunyt országos nevü színésznőnek, Blaha Lujzának egyetlen filmszereplése, Csiky Gergely színmüve, a „Nagymama" kerül műsorra, melynek főszerepeit Blaha Lujza mellett a régi színészgárda nagyhírű nevei: Fényes Annuska, Várkonyi Mihály, Szirmai Imre és Mészáros Alajos játszák. A különleges filmszenzációra ezúttal is felhívjuk a közönség szíves érdeklődését. * A legzamatosabb gyümölcs az őszibarack. Faja már az ültetést követő évbem terem. A legkiválóbb fajtákban szállítja Ungváry József faiskolája Cegléd. Budapesti irodája VI., Andrássy-ut 56. Árjegyzék ingyen.