Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám

1925-09-20 / 212. szám

Békéscsaba, 1925 szept. 20. Arm WOO korona. Vasárnap VI évfolyam 212. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. füptfstlen korosxtóny politikai napilap . Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztö MIOEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25C00 K. Egyes szám ára 1000IK Diábnyomor (vA) Most, hogy már az egyete­meken is nagyrészt megkezdődtek az előadások, amikor a legtöbb fő­iskolának is kinyíltak kapui, ismét aktuális a diákok gazdasági helyze­tének megbeszélése. Épen erről nyi­latkozott egy fővárosi lap tudósítója előtt a diáknyomorenyhitő akció tanár vezetője. Nyilatkozata nagyon fájdalmas színben tünteti fel az egyetemi ifjúság sorsát. Illő, hogy néhány sort mi is szenteljünk ennek az ügynek. A nyilatkozat többek közt azt mondja, hogy az idén jóval keve­sebb ifjú iratkozott be az egyete­mekre, mint a mult évben. Ez ma­gában véve nem volna tragikus, hiszen úgyis túltermelés van diplo­más emberekben. A kis Magyar­ország nem tud eltartani annyi dip­lomás embert, mint amennyi a túl­zsúfolt egyetemekből kikerül. Ha ezt tekintetbe vesszük, akkor még sze­rencsének kell tartanunk, hogy végre nemcsak az u. n. lateiner pályákra mennek az intelligens ifjak. A tragikus ebben csak az, hogy a nyilatkozó professzor szerint az egyetemi tanulmányoktól ép azok maradnak távol, akik arra a leg­rátermettebbek volnának: az intelli­gens középosztály értelmes fiai. Tud­niillik éppen ez az osztály az, ame­lyet legkegyetlenebbül vernek a vi­szonyok. Ez az osztály ment leg­jobban tönkre ugy, hogy nem bírja viselni a drága tanulás költségeit. Ha ebből a nézőpontból vesszük szemügyre a diákság sorsát, akkor gondolkodóba kell esnünk. Mert ha üdvös dolog volna is az egyetemek diáklétszámának egészséges csökké* nése, de súlyos baj, hogy épp a legtehetségesebb elem marad kivül az egyetem kapuján. Így előállhat majd az a fonák helyzet, hogy a szellemi munkára termett emberek lesznek gyakorlati pályákon, míg a vezető szellemi állásokat a tehetség­telen, de pénzes elem foglalja el. Jó volna ezen komolyan gondol­kozni és végre egészséges diák po­litikát csinálni. Meg kellene adni feltétlenül a lehetőséget annak, hogy minden tehetséges ifjú gond nélkül tölthesse el az egyetemi tanulmány­útra szánt időt. De viszont csakis a tehetséges és a kötelességüket tel­jesítő ifjakat kellene segíteni. Ma ugy áll a helyzet, hogy a ke­vés diákjóléti intézmény élvezéséhez mindenkit feljogosít a szegénysége, tekintet nélkül munkája eredményére Aztán meg itt is tombol az átkos protekció. Ha azonban csak azokat részesí­tenék segélyben, akik kötelességü­ket híven teljesitik, akkor bizonyo­san elegendő volna a most rendel­kezésre álló csekély anyagi erő is a diáknyomor enyhítésére. Szép volna az is, ha minden vá­ros és község taniitatna egy egy te­hetséges szegény fiút, de természe­tesen csak azzal a feltétellel, ha a segélyezett pontosan elvégzi a mun­káját. Jól szervezett csak az érdeme­ket jutalmazó nyomorenyhitő akció­val könnyen el lehetne érni, hogy minden eszes, szorgalmas magyar fiu tanulhasson Ezeknek anyagi tá­mogatása volna a legszebb nemzet­mentő munka. Komoly a helyzet Kínában London, szeptember 19. Pekingbe induló brit delegáció tiszteletére adott villásreggelin Cham­berlain azt mondotta, hogy Kínában valóban komoly a helyzet és rámuta­tott az olt működő külömböző külföldi befolyásra, amely az ottani hely­zetet felhasználva, a maga érdekeit keresi. A válságos helyzet jóakarattal és kellő megértéssel elsimítható. Nyugalom a marokkói harcuonalon Fez, szept. 19. A harcvonalon általában nyugalom uralkodik. 40 bennszülött család felhagyott az ellenállással. Abd el Krim székhelye körül ágyukat és gépfegyverosztagokat állít­tatott fel. Habdu sejk fiát Abd el Krim parancsára agyonlőtték. Aidirban 13 előkelőséget letartóztattak. Mó kereskedelemügyi miniszter nyilatkozata a magyar-osztrák kereskedelmi szerződésről Bécs, szept. 19. A Neues Wiener Journal cimü lap intervjut közöl Valkó Lajos kereske­delemügyi minisztertől, aki azt Genf­ben adta a lap munkatársának. Az intervju a magyar és osztrák keres­kedelmi szerződés kérdésével foglal­kozik. Magyarország és Ausztria között a kereskedelmi szerződés ügyében folyó tárgyalások sikeresen haladnak előre. Tekintettel kell azon­ban lenni a vámtételek roppant nagy­számú kérdéseire s igy a tárgya­lások hosszabb időt fognak igénybe venni. A tarifaszerződés Magyarországot abba a helyzetbe hozza, hogy az ipari termékek nagyobb részét Auszt­riából szerezheti be. Ausztriát is elő­nyösen fogja érinteni a sikeres szer­ződés, amennyiben Magyarországból olyan cikkeket kaphat, amelyek más Zsuzska! A nyarat vidéken, egy régi, ked­ves barátomnál töltöttem. Családja a tengerpart nellett nyaralt. A füs­tös, fojtó levegőjű fővárosból öröm­mel fogadtam el barátom meghívá­sát s osztottam meg vele szalmaöz­vegysége egyhangú napjait. Fővá­rosi énemből lassan tanyai emberré j változtam. Élvezettel, tele tüdővel \ szívtam a hajnali, balzsamos, illa- \ tos levegőt s hosszan elgyönyör- j ködtem a virágokon rezgő harmat­cseppeken, a galambok bugásán s az aranyos napfelkeltén . . . Most már nem csodálkoztam, hogy míg én sápadtan, ráncosán, itt-ott jelent­kező reumákkal értem el az 50 évet, barátom ma is friss, piros pozsgás, acélos izmokkal, vig kedé­lyei rendelkezik. Ilyen levegőben, ilyen életmód mellett el sem képzelhető ez más­kép ... és mégis . . . Voltak na­pok, mikor az én öreg barátomon is lehangoltságot vettem észre, mi­kor ugy rémlett, eltűnődve el elré­vedez a messzeségbe . . . Talán a családja után vágyódik ? gondoltam, de hiszen onnan minden nap jön vig megnyugtató levél — nincs oka értük busulni, aggódiii. Nem faggatom — a bizalom ön­ként kell jöjjön . . . Az idő elesőzött — lassan a szo­bára lettünk utalva. Egy ilyen esős napon lapozgattam a fénykép albu­mában. Régi divalu képek — sár­gult aláírások — rég elfelejtett em­lékek ... A sok csinos uri kép között egy kackiás cselédleány vagy menyecske képe — hogy kerül ez ide ? Megfordítom — csak ennyi: „Viola — Zsuzska !'• Kérdőn nézek öreg barátom zavart arcába s ő las­san, vontatottan kezd mesélni: „Husz évvel ezelőtt történt — ugyanebben az időtájban. — R sors utamba sodort egy nőt. — Nem nagyon érdekelt, csak mint újdon­ság pár napig, hiszen abban az időben ezer dolgot, gondot vettem a nyakamba. — Kezdő gazda vol­tam nagy tervekkel, sok ambícióval s a nő csak mint szükséges szó­rakoztató szerepelt az életemben. Tul a meggondolatlan ifjúságon és innen a megállapodott komoly, férfi koron. Más volt mint a többi. Első találkozás után, felületes, könnyelmű kacér teremtésnek képzeltem — a másodiknál a gondolkozó, érző, tartalmas nők közzé soroltam — a harmadik találkozásnál már untam. Egyszóval szerelemről szó sem lehetett és mégis nagyon mély em­léket hagyott lelkemben. Nem akarok hosszadalmas, ap­rólékos lenni, csak annyit, hogy pár találkozás után ez a nő belém sze­retett, avval a rajongó, odaadó, s mindamellett szerény, szemérmes szerelemmel, ahogyan csak egy so­kat szenvedett, érett, finom lelkű nó tudhat szeretni . . . Nagy kő esett le aszivemről amikor elutazott. — Azután sok levelet kaptam tőle, néha udvariasságból én is válaszol­tam, mindig hűvösen, kimérten. Abban a korban voltam, mikor nősülésre kellett gondolnom, s emiatt rendeztem a tanyámat — csinosí­tottam a lakásomat és kicseréltem a személyzetet. — Ekkor kaptam ezt a fényképet egy ajánló levél kíséretébe az én kis barátnőmtől — gondolkozás nélkül köszönettel fo­gadtam — annál inkább, mert ép egy megbízható szobaleány hiány­zott a tanyámról. — Pár nap múlva megérkezett. Az álla fel volt kötve, a foga fájt — feje bekötve piros pettyes kendővel — igy nem csoda — nem a legbarátságosabban néz­tem rá, de később nagyon szorgal­mas, megbízható személynek bizo­nyult. Kint a tanyán a béresnél aludt és kosztolt, ha kimentem ragyogott a szobám, a vázákban mindig friss virágok illatoztak és ízletes ebéd várt. — De Zsuzskának mindig fájt valamije, hol a torka, hol az álla, hol a feje volt bekötve s amellett majd ki csattant, olyan egészséges, piros színe volt s a szemei, ha rám emelte, mindig könnybe úszott s a könnycin keresztül is hamiská­san mosolygott. Ilyen volt Zsuzska a tanyán. Levelezésemet a nyári kis barát­nőmmel fenn tartottam, de hova tovább ritkábban s az utolsó leve­lemet eljegyzésemre kaptam tőle. Esküvőm után — tudod — na­gyon boldog voltam s talán észre sem veszem, — ha béresem nem figyelmeztet, hogy a Zsuzska nagy beteg. — Láz gyötörte a szeren­csétlent, le fogyott, nem evett, nem aludt, de azért a dolgát végezte egy panasz, zok szó nélkül. Pár hónap múlva — ahogy a gó­lyakelepelés közeledett házunk felé — behoztuk a Zsuzskát a tanyáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom