Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-28 / 244. szám
Körösvidék Békéscsaba, 1925 október 28. raszt határtalan földszerelmét, de egyik sem ad magyarázatot e szent vonzalom alapokáról. Igen megütkőznénk e nagy tévedésen, mert hiszen amily mélabús, ép oly együgyű és kései is e megállapítás, ha — az Újság szellemét és környezetét ismerve — fel nem tételezhetnénk, hogy nekikeseredett kollegánk nem annyira „uj" mint csupán csak vak „énekes Vazul "-ja lehet a magyar kérdéseknek. Mert igaz, azt még nem láttuk Vitéz Miklós menynyire mélyedt el a magyar paraszt eme jellemvonásának boncolgotásába. Ámde az is igaz, hogy nem egy irónk, köztük legmeröbben Szabó Dezső — különösen az „Elsodort falu"-ban — rég megfelelt már e kérdésre, melyet p. u. Zilahy is érint a „Süt a nap"-jában a többiek között. Kár volna a bővebb magyarázgatásért, állitásunk igazolására minden fáradság, ugy érezzük. Mert ha olvasta, de nem értette át kollegánk ez írók müveit, mi nem tudunk Szabó Dezsőbbek lenni Szabó Dezsőnél és Zilahybbak Zilahynál. Ha meg csak ezután olvassa: vagy irányitásunk nélkül is rátatál, lelke világánál arra, mii eddig nem látott, vagy kalauzkodásunk sem lehetne eredményes. Minden attól függ, milyen messze esik Jeruzsálem Makótól ? Hanem egyet jegyezzen meg a fővárosi fajtiszta .Újság" munkatársa: Ok és alap nélkül ne merészeljen a magyar irodalom valamely hiányosságáról dadogni olyan ember, aki annyira süket fülére és lelkére egyformán, hogy nem bir megérteni rég ideje és világosan hangzó beszédeket I —jsz Mi van ma? I92B, okt. 28., mxerda R. kath.: Sim.,Judit. Prot.: Sim., Judit Nap kelte 6 óra 0/ perckor, nyugta 16 óra 50 perckor (4-50) Holdkelte 15 óra 49 perckor, d. e. nyugta 2 óra 16 perckor, éjjel Este Va7 és Vs9 órakor mozielőadás az Apolló mozgóban Zürichben a magyar koronát 0'0072-70-el jegyezték Készül a villanytelep Szeghalmon Több ízben megemlékeztünk arról, hogy Szeghalmon, egy nagyobbszabásu központi villanytelep épül, a honnan több községet, egyelőre Szeghalmot, Füzesgyarmatot és valószínűleg Körösladdnyt látná el világítási és ipari célokra szolgáló villamosárammal. Az építkezési munkálatok már javában folynak és még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év január hónapjában a villamos világítást ezekben a községekben már üzembe is helyezik. Tervbe vették, hogy a többi környékbeli községeket, igy Dévavdnydt, Vésztőt, Okdnyt, Csökmöt is bekapcsolják a szeghalmi telepbe. A tárgyalások mindezekkel a községekkel folyamatba vannak téve. 9z igazságügyminiszter elé kerül Rákosiéi! Qgye Visszavonják első vallomásukat b kommunistái!. Miskolci Ágost ügyészségi alelnök 3 hét óta tartó megfeszített munka után befejezte a kommunisták kihallgatását. Rákosi, Gőgös és Hámán Kató, a Trojka tagjai kezdetben büszkén vallották a terhükre rótt bűncselekményt. Amikor tudomásukra hozták, hogy ellenük az eljárás statáriális uton folyik, kezdték visszavonni a rendőrségen és az ügyészségen tett beismerő vallomásukat és látszott rajtuk, hogy tisztában vannak helyzetük komolyságával. Nem sikerült kideríteni, hogyan volt lehetséges, hogy a kommunisták adott jelre éhségsztrájkot kezdtek. A legszigorúbb vizsgálatot indították annak megállapítására, hogy hogyan tudtak egymással érintkezni. Az ügyészség á legközelebbi napokban részletes jelentéssel együtt felterjeszti az igazságügyminisztériumba a kihallgatásokról szóló összes jegyzőkönyveket és aktákat és a minisztérium dönt arról, hogy elegendők-e az adatok arra, hogy az ügyészség a kommunistákat a statáriális biróság elé állítsa. üranypengö — ezfistpengo és nikkelgaras Budapest, október 27. R nemzetgyűlés mai ülésén terjesztette be Bud János a pengő érték megállapításáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot. A javaslat első §-ában kimondotta, hogy a koronaérték helyébe uj érték jön. Az uj érték arany értékszámolási egysége a pengő, mely 100 garasra oszlik Aranyból 20 pengős és 10 pengős érmet veretnek. Egy kgr. ötvözött aranyból 175 huszpengós, vagy 342 tizpengős aranyérmet veretnek. Ezeknek az aranyérmeknek képlapján Magyarország címere angyalokkal és „Magyar Királyság" felirat, a veretés évszámával, hátlapján pedig virág díszítéssel „20 pengő," illetve „10 pengő" értékjelző lesz. A 20 pengős átmérője 20, a 10 pengősé 18 mm. lesz. A 6 § szabályozza a finomság és a suly tekintetében szükséges teljes pontosság biztosítását. A 10 § megállapítja, hogy az aranyérmeken felül a következő pengőértékeket kell verni: Ezüstből egy pengő, nem nsoias fémből 50, 20, 10, 2 és egy garas. A 11 § értelmében ezüst érmeket mindössze 50 millió pengő értékben lehet veretni. Az egy pengős súlya 5 gramm, átmérője 3 mm. Nem nemes fémből mindössze 30 millió pengő névértékűt lehet verni. Az 50, 20, 10 garasos érmek nikkel és réz ötvözetből, 2 és egy garasosak réz, ólom és cin ötvözetből készülnek. A 16 § kimondja, hogy a koronaérték aranyérmei az 5, 2, 1 koronás ezüstérmek, 2, 1 filléres pénzek, az ausztriai értékű egy forintos 1927 január l-re törvényes fizetési eszköz jellegüket elveszítik. A második fejezet a koronaban való kötelező számítás helyébe 1927 január 1-én a pengő értékben való kötelező számítást tűzte £ki. Megállapíthatjuk, hogy 12500 papírkorona egy pengő. Egy aranykoróna 1'15854 pengő. Vakmerő szélhámosság a kormányzó vejének a nevével Budapest, október 27. A chicagói lapok egy nagyszabású körmönfont magyar szélhámos esetéről írnak, aki Fáy Lászlónak, a kormányzó vejének adta ki magát és azt mondta, hogy a legitimisták áskálódásai miatt volt kénytelen a kormányzó leányához kötött házasságát felbontani és Amerikába kivándorolni. Többek között eljegyzett egy chicagói milliomos leányt, akinek családja elhitte meséjét. Megállapították, hogy rutul visszaélt azzal a véletlennel, hogy őt is Fáynak hívják és bár a kormányzó vejével még csak rokonságban sem áll, eltudta hitetni a kormányzóval való közeli nexusának meséjét. A chicagói lapok a legnagyobb felháborodással irnak arról, hogy ez a iealjasodott ember bele merte keverni szélhámosságai központjába Magyarország kormányzójának a nevét. Üllatöraft az őszi csabai vásáron Hétfőn és kedden zajlott le a békéscsabai őszi országos állatvásár , elég kedvező körülmények között. | Kedvezővé a vásárt az tette, hogy az előző vásárhoz viszonyítva sokkal több állat cserélt gazdát a vásár folyamán. Szarvasmarhában és sertésben is nagy volt a felhajtás, de a lóvásár oly nagy volt, amilyenre már rég nem emlékeznek. Ennek magyarázata különben az, hogy nagyon sokba kerül a téli lótartás és nincs meg a haszna. Hétfőn mintegy 1200 darab jószág cserélt gazdát és a nagy felhajtás ellenére elég magasak voltak az árak. A hétfői pénzforgalom meghaladta a három milliárd koronát. Ugyanazt mondhatjuk ela keddi lóvásárról lis. Az árak itt is elég magasak voltak, amit az idézett elő, hogy külföldre való exportálás céljbából sok lovat vásároltak össze. A vásár folyamán egyébként az alábbi árak alakultak ki: Szarvasmarha: Tehén 3000000 -5000000 K Borjú 800000—1000000 K Juh 150000—200000 K Sertés: Sertés sovány kg.-ként 14000 K Sertés hízott kg.-ként 15000— 16000 K Malac 6 hetes 80000—100000 K Koca 1500000-2000000 K Ló: Igás ló 3000000—6000000 K Vágó ló 5ooooo—6ooooo K Luxus ló 8000000—12oooooo K (Minden ár darabonként értendő.) Bnya- ÉS "csBcsBrnöyÉdBÍmi előadások a szeghalmi járásban Hüzdeiem a tüdivész ellen Szeghalomról irja tudósítónk, hogy az ottani mozgószinház vasárnap esti előadásán szünet közben dr. Hajdú Endre községi ügyvezető orvos igen érdekes {felolvasást tartott az anya- és csecsemővédelemről, felvilágosítván a hallgatóságot, hogy a terhes nö, a gyermekágyas anya és a csecsemő egészségét hogyan lehet a legsikeresebben megóvni. A közönség, mely a színházat zsúfolásig töltötte meg, mindvégig a legnagyobb figyelemmel hallgatta a közérdekű és közhasznú előadást s a végén a felolvasó orvost megtapsolta és megéljenezte. Azt is közlik velünk, hogy Kiss László szeghalmi járási fószninobiró kezd? den közst lesznek ilyen >is csecsemővédt. elleni védekezés helyen maga a fi. szabadelőadást tartani, hogy meggyőzze a nagyközönséget, miszerint a nemzet egészséges tovább fejlődésére és megerősödésére, milyen messze kiható kérdések az anyák- és csecsemők egészségének az eddiginél intenzivebb megvédése, de különösen az emberiség réme, a tüdővisz elleni sikeres védekezés propogálása. Igen kívánatos volna, ha hasonló népies előadásokat, mindenütt az egész országban rendszeresen tartatnának. Bronzkori lelet Kondoroson A kondorosi tanyákon házépítés közben, alapozáskor a munkások régi edényekre s bronztárgyakra akadtak. Bencze József kántortanítónak sikerült a lelet egy részét megszereznie s átadta azt Stercula Jenő endródi gyógyszerésznek, ki lelkes támogatója a régészeti kutatásoknak. A leletet aztán Krcsmárik Endre tanárnak mutatta be, ki a rendkívül durva müvü, fekete színű s töredékes agyagbögre s egy vastag bronzhuzalból készült karkötő alapján bronzkorinak jelöltejmeg e régiségeket, amelyek tehát még Krisztus születése előtt kerültek a föld alá.