Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-28 / 244. szám
Békéscsaba, 1925. október 28. K6ré9vidék 3 HÍREK 9 „Hőpösíidéh" előfizetőihez! Értesítjük tisztelt előfizetőinket, hogy a „Körösvidék" sorsjátékában minden negyedéves és hónapos előfizetőnk is részt vesz (ingyen sorsjegyet kap), aki előfizetését akár a folyó évnegyedre, akár november hóra megujitotta már, vagy legkésőbb november hó 7-ike előtt megujitja. Tisztelettel a „Körösvidék" kiadóhivatala. — A reformáció emléknapját a Rudolf-reálgimnázium is megüli. Az iskolai ünnep az ifjúsági istentisztelet után 31-én délelőtt 11 órakor lesz a reálgimnázium tornatermében. Az emlékünnep műsora a következő: 1. Vidovszky Kálmán vallástanár üdvözli a megjelenteket. 2. Porkoláb Qy.: Luther. Szavalja Orabenhofer István VII. o. t. 3. Ünnepi beszédet mond Réthy Dezső VIII. o. t. 4. Az „Erős várunk"-at énekli az ifjúsági énekkar Povázsay László énektanár vezetésével. 5. Luther Wartburgban. Pályadijat n>vii mü. Felolvassa Moczkovcsák István VII. o. t. 6. Kozma A.: Az agg prédikátor. Szavalja Kiszely János VII. o. t. 7. Gályarabok éneke. Énekli a közönség. Az ünnepre a szülőket s az iskola barátait tisztelettel meghívja a reálgimnázium tanári kara. — M !~ J" ipján egész i kegyszerek. jz idén vasár*» érdeklődtek ,/ a vasárnapi rendelkezések „ . w..u.nuinak-e azokra az üzletekre, ahol koszorúkat, gyertyákat, csokrokat árulnak. A rendőrségen megnyugtatták az érdeklődőket azzal, hogy Mindszentek napján a kegyszerek árusításával foglalkozókra nézve nincs záróra. Ugy, mint hétköznap, nyitva lehetnek egész estig azok az üzletek, ahol gyertyákat, koszorúkat, csokrokat és más ez alkalommal használt kegyszereket árulnak. — Szülői értekezlet. A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-reálgimnázium tanári kara e hó 30-án délután 3 órakor szülői értekezletet tart, amelyre a gyermekeik ügye iránt érdeklődő összes szülőket ez uton is tisztelettel meghívja a reálgimnázium igazgatósága. — A szombati előadás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Aki ott akar lenni ezen a gyönyörű, nagy gonddal rendezett ünnepen, az siessen előre megváltani jegyét a Wénich-drogériában. — Értekezlet az állomásfőnökségen. ft békéscsabai állomás kibővítésével kapcsolatos ut- és vízrendezési ügyek megtárgyalására f. hó 30-án délelőtt 9 órakor értekezlet lesz az állomáson, amelyre meghívták a város polgármesterét és az érdekeltségeket. — Azonnal küldje be élő' fizetését, mert elkapkodják sorsjegyeinket l — Időjóslat. A meterológiai intézet jelentése: Egyelőre változás nem várható. Később növekedő felhőzettel hőemelkedés. — Igerth Antal az eleki polg. fiúiskola igazgatója. Megírtuk, hogy Igerth Antal békéscsabai polg. fiúiskolái tanárt az eleki polg. fiúiskola igazgatójává nevezték ki. Vasárnapi közleményünkbe kellemetlen sajtóhiba csúszott be, ugyanis a hirbe Elek község helyett Endrőd község neve került, holott köztudomás szerint az endrődi polgári fiúiskola érdemekben gazdag, jeles igazgatója Koczkás Sándor, aki (mint egyébként Igerth Antal is) a , Körösvidék 0 lapnak értékes munkatársa. — Tisztviselői üdülőház épül szövetkezeti alapon Balatonfüreden. A Balatoni Szövetség értesítette a várost, hogy szövetkezeti formában egy 100 szobás üdülőházat szándékozik megépíteni, mely az egész éven át nyitva levő Balatonfüred fürdő központi helyén egy erre a célra rendelkezésre álló három uccától határolt szép telken épülne. A ház kötelékében lehetőleg csak tisztviselőket vesznek be és az üzembentartás a szövetkezeti alapon, tehát önzetlen formában történnék. Felajánlja a szövetség a városnak, hogy a tisztviselőüdültetés céljaira egy-két szobát biztosítson. Az épületben részes testületek a szobák felett szabadon rendelkeznek. A szövetség egyelőre csak elvi nyilatkozatot kér. Tájékoztatásul közli, hogy egy szoba hatezer aranykoronába fog kerülni, ami azonban az árlejtés során még mérséklődni fog. — Ingyen kap egy darab „Körösvidék" sorsjegyet, ha legalább egy hónapra előfizet lapunkra. — A csabai testnevelési oktatók elismerése. Diessl Károly vármegyei testnevelési felügyelő dicséretét és teljes elismerését küldte leiratában Visnók Bálint, vitéz Horváth Pál, Suszta András, Sass Kálmán és Qábor János oktatóknak. Dr. Berthóty István polgármesternek a csabai testnevelés körül kifejtett odaadó munkásságáért meleg köszönetét fejezte ki. * Gépjárművezetői tanfolyam Békéscsabán. F. hó 29 én gépjárművezetői (soffőr) tanfolyam nyiük meg, Sikorvszky Jakab oki. gépészmérnök, szaktanár vezetésével, melyre jelentkezőket felvesz és bővebb felvilágosítást nyújt Faragó Sándor gép-, műszaki és autófelszerelési cikkek kereskedése Békéscsaba, Andrássy-ut 50. Telefon 144. — Eljegyzések. Csatlós Balázs, Újkígyós község érdemes főjegyzője eljegyezte Szabó Ilonka tanítónőt. Csatlós Imre tanitó eljegyezte Keresztessy Mariskát. — Országos vásár Vésztőn. A vésztői országos vásárt november hó 4-én tartják. — Egy vagon príma tűzifát nyerhet Ingyen, ha azonnal előfizet a „Körösvidék"-re / — Id. Victor János theológiai tanár előadásai Békésen. Id. Victor János budapesti ref. theológiai tanár 4 napig Békésen tartózkodott. E hó 22, 23. és 24 napján a ref. elemi iskolák tanítványai előtt tartott mindenkor fenkölt lélekröi, mély vallásosságról, egyházszeretetröl tanúskodó előadást a reálgimnázium nagytermében. Utolsó előadását 25-én tartotta, melyen, mint egyébkor is, igen nagyszámú felnőtt jelent meg. Különösen az egyházi belmissziós munka kiépítésének, a vasárnapi iskolák létesítésének fontosságáról* jelentőségéről beszélt Előadása mély megértésre talált hallgatói lelkében s hisszük, nem marad el a kívánt eredmény. — Egy nagyasszony halála. A szarvasi ev. főgimnázium egykori hírneves tanárának Szemián Dánielnek özvegye hunyta le szemét örök álomra f. hó 23-án, Szarvason. A 88 éves úrnőt egész Szarvason tisztelték és szerették s a legőszintébb részvét kisérte utolsó útjára, a szarvasi ev. ó-temetőbe. Halála rokonain és nagyszámú tisztelőin kivül egyetlen leányát, Gizellát borítja mélységes gyászba. — A békéscsabai Nőegylet felhívja tagjait, hogy a hősök temetőjében levő sírokra szánt virágaikat, esetleg gyertyáikat október hó 31-én vagy november hó 1-én d. e. 10 óráig bármelyik cserkésrcripat otthonába szállítsák. A cserkészek gondoskodnak azok elhelyezéséről. — A Magyar Nemzeti Szövetség felkéri tagjait, hogy a hősök sírjára szánt virágaikat (gyertyákat) bármelyik cserkészcsapat otthoríba szállítsák. A cserkészek majd kiviszik a hősök temetőjébe azokat — Revizió alá veszik a trafikengedélyeket. Ezelőtt öt esztendővel hajtották végre a trafikengedélyek revízióját, amelyet a pénzügyminiszter rendelete szerint most megismételnek. A revizió célja a hírek szerint az, hogy csak szegény emberek kezén maradjon trafikjog. — A nKőrősvidék" sorsjegygyei ezerszerte biztosabban nyer, mint bármelyik más sorsjeggyel. * Mit jelent a Pengő az életben, erre válaszol a Pesti Tőzsde uj száma. Báró Kornfeld Pál amerikai tárgyalásairól, a Nasiczi közgyűléséről, a Fiumei Rizshántoló aranymérlegéről, a Magyar Német Bank ujabb botrányairól, a Nemzeti Hitelintézet tőkeemeléséről érdekes riportok számolnak be. Szenzációs fiumei tudósítás számol be a fiumei torpedógyár szomorú sorsáról, a Bauxitról, a zameii játékkaszinó életéről. Érdekesebb cikkek: a biztosítók védekeznak az angol invázió ellen. Nagy pénzbőséget és jó tőzsdéket várnak Locarno után. Ujabb nagy üzemkoncentrációt akarnak a gépgyárosok. Svájci számlára veszik a sörpapirokat. Az árutőzsdékről, a vidéki hiteléletről, az ingatlanforgalomról, a nemzetközi fiankkontreminról közöl szenzációs tudósításokat a lap, amelyben exotikus tárcákon kivül 24 oldalra terjedő érdekes olvasnivaló található. Ára 5COO K. —- Gserkészhangverseny. A Ruszka Sándor tanár lelkes vezetése alatt álló gyomai áll. polg. fiúiskolái „Botond" cserkészcsapat november hóban rendkívül érdekes műsoru cserkészhangversenyt rendez, melyre az előkészületek javában folynak. — A gyomai népművelési bizottság megnyitó előadása. A gyomai népművelési bizottság az elmúlt szerdán este tartotta ünnepélyes megnyitó előadását a községháza disztetmében. — Az egyik előadó Krcsmárik Endre tanár, a bizottság elnöke volt, ki „A tüdővész gyógyítása elektromos vibrációkkal" cimen tartott igen tartalmas és modern színvonalú szabadeiőadást, mig Pétermenn József főjegyző „A megszólás" cimen olvasott fel, igen élvezetes, de amellett felette tanulságos kis csevegést. A meUékszámok közül kedves meglepetés volt egy ujdonságszámba menő zeneszám, Dancsó Árpádné rendkívül kellemes citerajátéka, Igric Eduárd hegedükisérete mellett. A magyar és külföldi szerzőktől bemutatott darabokat többször meg kellett újrázni. — Százhuszonkilenc cigány a vádlottak padján. A pécsi törvényszéken monstre cigánypör tárgyalását kezdik meg a jövő héten. Az ügyészség ugyanis összesítette azokat a lopási és rablási eseteket, amelyet az alsó Dunántulon 1918-tól 1925-ig egy kóborló cigánybanda követett el. A pörnek 129 vádlottja és tanuja van. Minthogy a törvényszék nagy tárgyalóterme kicsinek bizonyul a nagyszámú vádlottak részére, valószínűleg a pécsi városháza közgyűlési termében fogják a többnapos tárgyalást megtartani. — Egy vagon príma tűzifát nyerhet ingyen, ha azonnal előfizet a „Körösvidék"-re! — Hirdetmény. Értesítjük a t. közönséget, hogy november hó 1-én d. u. 1 órától kezdve autóbusz járatokat közlekedtetünk a hősök temetőjéig. Az állomástól indul minden egész és félórában. Vissza a hősök temetőjétől minden egynegyed és háromnegyed órában. Egyszeri menetdíj 6000 korona. Békéscsaba, 1925. október hó 26-án. Igazgatóság. * Vegye meg az „A gr ária" huskonzerva patkányiitó szeü. Kapható gyógyszertárban, drogériában és a készitőnél: Standard Budapest, Kossuth Lajosucca 14. * Könyvelést vállalok a délutáni órákban. Cim a kiadóhivatalban. .Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni írok igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásába! i AM. Figyelem t Még kapható az olcsó könyvsorozatokból egypár 26—125,000 K-ig a Kőrösvidék könyvkereskedésében.