Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1922-11-04 / 252. szám
Békéscsaba, november 4. Vass József miniszter nyilatkozata a Horthyakeió szervezetéről Budapest, nov. 3. Tegnap az a hir terjedt el a Horthy kormányzó által kezdeményezett nyomorenyhitő akcióval kapcsolatban, hogy az akció intézését ketté osztották. Erre vonatkozóan ma munkatársunk megkérdezte Vass Józsei minisztert, aki a következőkben nyilatkozott: Az Ínség enyhítésére két külön akció indult meg. A fővárosi inségakció fedezete már biztosítva volt akkor, amikor a Horthy-akció megindult. Az akció egyik része a munkanélkül való agrárrétegek felsegitésével foglalkozik s a minisztérium hatáskörébe tartozik. A másik rész, amely a fővárost és környékét, továbbá a szociális irányú nyomort enyhíti, a kormányzó fővédnöksége alatt a népjóléti minisztérium hatáskörébe tartozik. A Horthy-akció a vidéken az adminisztratív tervekre támaszkodva, már teljesen ki van épitve. Az ide bekapcsolódó vidéki városok ugy, mint a budapesti kerületek, a legmesszebbmenő módon arra törekszenek, hogy igénybevegyék a szociális téren követendő karitatív segítő munkákat. Tárgyalták az oláh parlament ben Szilágyi Lajos beszédét Bukarest, nov. 3. Szilágyi Lajos beszéde és a nagy port vert vizűm ügy miatt a vihar a legjavában folyik a bukaresti parlamentbe. Dúca külügyminisztert az interpellálok egész sora rohamozía meg, amelyekre oiyan burkoltan válaszolt, hogy válasza a román és a magyar diplomácia viszonyára igen mérgesitőleg halhat. E viszony kedvezőtlenebbé fordulását nagymértékben előmozdíthatja az a körülmény, hogy a kamarában ugyancsak nem válogatták meg szavaikat azok a képviselők, akik Szilágyi felszólalása miatt a magyar kormány akcióját szeretnék felfedezni. A másik része a képviselőknek az és a magyarság felszólalásának azt hangoztatja, hogy a magyarság Erdélyben a határokon tuli biztatások miatt ellenséges érzülettel viseltetik a koronás fő iránt. A francia nacionalisták is erélyes eljárást követelnek a szocialisták ellen Páris, nov. 3. A francia nacionalisták erősebb eljárást követelnek a szocialistákkal szemben. A fascisták uralomra jutása a francia nacionalista köröket a szocialisták ellen folytatott küzdelmükben rendkívül megerősítették. A francia hazafiak most erélyes eljárást követelnek a szocialista törekvések ellen. Elkészült a második Szimplon-alagut Róma, nov. 3. Elkészült a második Szimplon-alagut, Európának ez a legfontosabb összekötő vonala, sok munka és sok költség igénybevételével. Az alagút Olaszországot Svájccal és Svájcon keresztül Franciaországgal köti össze. A régi Simplon-alagut nem volt már elegendő az óriási forgalom lebonyolítására. A vegétbeH rablók szekeret is lopnak a rablott holmi elszállítására Bukarest, november 3. A napokban Loma községet husz katonai fegyverekkel és revorverekkel felfegyverzett bandita támadta meg. A banditák először a községházát szállták meg, ahol a bírót és a szolgát találták. Azt követelték, hogy a pénztárszekrény kulcsát adják át. A bíró kijelentette, hogy otthon felejtette. Erre egy csapfuróval lyukat fúrtak a pénztárszekrényhe s aztán szénsavval kinyitották a szekrényt, melyből 28.312 lei közpénzt elloptak. Aztán a birót és a szolgát megkötözték és az iskolába mentek. Az iskolába érve a tanítót ugy fejbeütötték, hogy elájult, majd elvették tőle fizetését, melyet aznap vett fel és különböző tárgyakat, 4315 lei értékben. Innen a boltba mentek s cukrot, teát s egy nagy üveg pálinkát loplak, 3163 lei értékben. Végül egy paraszttól szekeret loptak, arra felrakták a lopott tárgyakat és eltűntek. It R tO £ E 8 fl I ISBIIBaaUHB 8 K H « Több mini 60 százalékba! emeiti az inszolpiíoÍÉSÍ tiíjÉSf Pénteken délelőtt fél 11 órakor tartotta a városi villamosmüvek igazgatósága dr. Berthóty István polgármester elnöklete alatt ülését, melyen november hó 1-től kezdve a következő uj áramszolgáltatási dijakat állapították meg : Rendes fogyasztókat, hektówattóránként 6 koronáról 10 koronára, kávéházak és vendéglőkét 8 koronáról 13 koronára, kis motorüzemekét 3 koronáról 4-5 koronára, városi tisztviselőkét 2'20 koronárói 3 5 koronára. Az átalány világitásnál 50 százalékkal, az árammérő kölcsöndijat ugyancsak 50 százalékkal emelték fel. Egy waggon fának három helyen való felvágása 3500, fél waggon 2100 korona. Egy waggon fának négy helyen való felvágása 4300, fél waggon 2600 korona. Mindenki méltányosnak találta a mai viszonyok között egy bizonyos arányú emelés lehetőségét, de arra azonban senki sem volt elkészülve, hogy egyszerre hetven százalékkal emeljék az árakat. Bármennyire is hangoztatja a telepigazgatósága, hogy a kiadás költségei rohamléptekben haladnak, még sem találjuk szükségesnek, hogy egyszerre ilyen nagyarányú emeléssel terheljék meg a lakosságot. Igaz, hogy ez óránként nem olyan sok, de egész hónapon vagy éven keresztül mégis sokra megy. Azt az érvelést pedig, hogy a petroleumvilágitás még drágább, nem lehet felhozni, mert akkor minek villanytelep, ha abból semmi előnyünk nincs. Ujabban minden hónapban van emelés, ha pedig minden egyes alkalommal ilyen arányban emelnek, akkor igazán az kibirhatatlan lesz és könynyen megtörténik, hogy magára marad a telep és inkább sötétségben lesznek az emberek, mintsem olyan méregdrága áramot használjanak. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Feiiiivos a liscsabai ipfoisiolai tanfolyamon nolo éwME A Békéscsabai Népfőiskolai tanfolyam előkészítő munkálatai serényen folynak. A megnyilvánult érdeklődésre való tekintettel a Népfőiskola vezetősége szélesebb körre is kiterjeszti az intézmény munkásságát s bevonja abba a kereskedő és iparos ifjúságot is. A Népfőiskola, mint az iskolán kivüli oktatás egyik legmagasabb és legrendszeresebb szervezete korszerű tudományt népszerű formában, de bizonyos magasabb színvonalon nyújt hallgatóinak, még pedig telejesen ingyen. A Kisgazdák Egyesülete, mint jelentettük is, már lelkesen felkarolta e nagyrahivatott intézményt s ifjabb tagjai közül máris sokan jelentkeztek a tanfolyamra. Hasonló támogatás iránt megkereste a tanfolyam vezetősége a Kereskedelmi Csarnokot és az Ipartestületet is s amennyiben a kereskedő és iparos társadalom részéről is megfelelő érdeklődés nyilvánul, a Népfőiskola vezetősége a mezőgazdasági irány mellett a kereskedelmi és ipari ismeretek tanításáról is gondoskodni fog. A Népfőiskola ünnepélyes keretek között e hó 11-én fog megnyílni a városháza nagytermében. Jelentkezéseket a Kisgazdák Egyesületébén, a Kereskedelmi Csarnokban, az Ipartestületben s a három helyi lap szerkesztőségében csak e hó 8-áig fogadnak el. A tanfolyamra jelentkezhet minden iskolaköteles koron tul levő felnőtt egyén. Ámen." 1922. nov. 4-., szombat R.k.: Bor. Károly. Prot.: Károly. Napkelte 6 óra 48 perckor, nyugta 16 óra 38 perckor. (4 38) Holdkelte 16 óra 48 perckor (d. u.), nyugta 6 óra 15 perckor (éjjel.) Délelőtt fél 11 órakor a nyomorenyhitő bizottság ülése. Délután 6 órakor a Kereskedelmi Csarnok választmányi ülése. Este fél 7 és fél 9 órakor mozielőadás a Városi Mozgóban. 3 holottoh napjai gyűjtés eredménye Hözel ¥0,000 korona a tüdősteeftnek A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület békéscsabai fiókja, mint minden esztendőben, ez idén is gyűjtést rendezett a szegénysorsu tüdőbetegek segítésére. A gyűjtés előkészítését és rendezését illetőleg nem nagy buzgóság mutatkozott. A máskor olyan fáradhatatlan hölgyek közül az idén csak Korossy Anna, Sólyomy Lipótné és özv. Rohay Jánosné vették ki részüket a munkából. (Rohayné — mint eddig minden évben — ezúttal is a katholikus leányok lelkes gárdájával szorgoskodott a gyűjtés körül.) De amit a jótékonyságban már megfáradt hölgyek elmulasztottak, azt kipótolták a „Csaba" cserkészek. Ezek a minden nemes munkára örömmel siető ifjak egész odaadással teljesítették szép kötelességüket. A cserkészek már a délelőtt (november 1.) folyamán feltűntek a róm. kath. templomban s a forgalmasabb temetők kapujában, délután pedig már egy órakor ott voltak minden temető előtt, hogy összegyűjtsék azokat a filléreket, amelyeket a könyörülő szeretet hozott el a szenvedő, tüdővészes, szegény embereknek. A cserkászfíuk igyekezetének gazdag gyümölcse lett. A közönség szívesen áldozott a nemes célra s bizony nem igen akadt ember, aki legalább néhány koronát ne tett volna a cserkészek urnájába. Igy érthető, hogy az eredmény minden eddigi gyűjtésnél jóval nagyobb. A Szarvasi-uti róm. kath. temető előtt, hol a „Csaba" cserkészek I. őrse és özv. Rohay Jánosné gyűjtött a katholikus leányokkal, összegyűlt 5264 K, a vasút melletti evang. temetőben (II. őrs gyűjtése) 6497 K, a Széchenyi-ligeti róm. kath. temető előtt (III. őrs gyűjtése) 6453 K, a Hősök temetőjében (IV. és I. őrs gyűjtése) 7326 K, a róm. kath. templom, a bogárházi s kastélyi temetők előtt 7357 K, a Berényi-uti evang. temetőben 3608 K. Ezenkívül néhai Seiler Elek emlékére küldetett 1500 K, úgyhogy az egybegyűlt adományok főösszege 38005 K. A begyült összeget a békéscsabai szegénysorsu tüdővészesek segítésére fordítja a vezetőség. Mi a magunk részéről csak örömmel állapítjuk meg, hogy népünkből nem veszett még ki az áldozatkészség. Ne is vesszen ki soha, mert addig lehet csak köztünk boldogság, mig él az emberek szivében könyörület a szenvedők iránt. enNB•••••••••••••••••••••• Lakást keres magántisztviselő, lehetőleg 2—3 szobásat. i Ár mellékes. Oim a kiadóhivatalban. 232