Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1922-11-04 / 252. szám
Békéscsaba, i 922. november 4. [BUÉI 3 szerhesztőséghez Tekintetes Szerkesztő Ur! R vasárnapi teljes munkaszünet feletti hirlapi polémiához nekem az az észrevételem, hogy a mai állapot mellett igazuk van a kereskedőknek is, a kisgazdáknak is — az állapot tehát nem kielégítő, mert a hétköznapokon dolgozó napibéresek, ugy a mezei, mint az ipari munkások és az irodában dolgozó napidijasok is, foglalkozásuk befejezte után este már zárva találják az üzleteket és nélkülözni kénytelenek oly dolgokat, melyeket csak személyesen vásárolhatnak be. S kulturállamok — hol a zsidóság még nem uralkodik annyira, mint nálunk — ezen ugy segiienek, hogy az üzleteket a hét utolsó napján, szombaton este 9 óráig tartják nyitva s másnap egész nap mindenki pihenhet és imádhatja istenét, kitol erőt nyerhet a következő hét fáradalmaihoz. Miért nem tudjuk mi is ezt megcsinálni ? Egy ébredő magyar. Bányarobbanás Lupényban Hét megszenesedett holttestet húztak ki az llona-tárnábél. Dinamitrobbanás folytán törtóntaszerenosétlenség az felrobbant, majd a patPetrozsény, nov. 3. A májusi szomorú emlékű lupényi bányakatasztrófa tegnap délután megismétlődött. Csupán annyit tudunk egyelőre, hogy az ujabb szerencsétlenségnek eddig hét halottja van. A rettenetes katasztrófa pillanataiban nagy pánik keletkezett, amely még 24 óra múlva sem ült el teljesen, igy még megközelítőleg sem lehet képet alkotni a szerencsétlenség igazi méreteiről. A katasztrófa tegnap délután a nagykiterjedésű Ilona-tárnában történt. Több száz munkás dolgozott a tárnában, ahol a széntömböket dinamitpatronnal robbantották. Miközben az egyik munkás a dinamitpatronra ráütött, — A vármegyei közigazgatási bizottság ülése. Békésvármegye közigazgatási bizottsága havi rendes közgyűlését e hó 13-án, hétfőn fogja megtartani a vármegyeháza széktermében. — Korlátozzák a vasúti forgalmat. Jelentettük már a lapunk pénteki számában, hogy a szénhiányra való tekintettel a MÁV. igazgatósága a vasúti forgalom korlátozását határozta el. A korlátozás 8 napi időtartalomra f, hó 5-től 12-ig tart. Bővebb tájékoztatás végett közöljük, hogy a korlátozással kapcsolatban nem közlekedik a BudapestBékéscsaba vonalon: a Budapestről 13-25 (1-25) órakor induló 614 sz. és Békéscsabára 21-05 (9 05) órakorérkező személyvonat, a Békéscsabáról 4-00 órakor induló 611 sz. és Budapestre 11-30 órakor érkező személyvonat, a Békéscsabáról 23-31 (11-31) órakor induló 6 5. sz. és Budapestre 6 40 órakor érkező személyvonat, a Budapestről 21-30 (9-30) órakor induló 616. sz. és Békéscsabára 3 30 órakor érkező személyvonat. A Szeged—Békéscsaba vonalon : a Békéscsabáról 3 50 órakor induló 5002. sz. és Szegedre 10 55 órakor érkező gyorsvonat és a Szegedről 2024 (8-24) órakor induló 5001. sz. és Békéscsabára 23-13 (11-13) órakor érkező gyorsvonat. — Uj gazdasági vasútvonal Ujkigyós és Ókigyós között. Gróf Wenckheim József uradalma az ókigyósi állomáshoz csatlakozó gazdasági vasutból kiágazólag az államvasút ujkigyósi állomásához egy keskenyvágányu lóvasutat létesített és emellett egy rendes vágányu rakodó vágányt. — A muzeumi bizottságának ülése. A muzeumi bizottság f. hó 11-én délután 3 órakor ülést tart. ron lángjától felrobbant a felgyülemlett bányalég is, amely óriási erővel az Ilonatárnát a levegőbe röpitette. A hatalmas robbanás zajára összefutottak a szomszéd tárna munkásai. Percek alatt síró asszonyok és gyermekek százai tolongtak a haláltárna mellett és azonnal munkába lépett a gyár tűzoltósága is. A tűzoltók behatoltak ez égő tárnába és az első félórában hét megszenesedett holttestet hoztak felszínre. Valószínű, hogy a szerencsétlenségnek még számos halottja van, mert jelentéseink arról eddig még nem számoltak be, hogy a tárnában dolgozó több száz munkással mi történt. — Az orosházaiak a menetrend megváltoztatásáért. Az orosházai Ipartestületi és Kereskedelmi Kör a kereskedelmi minisztertől a Szentes—Orosháza és a Mezőhegyes—Orosháza közötti vonalon a menetrend megváltoztatását kérte. A miniszter a kérelmet megtagadta, hosszasan indokolva, hogy az államvasutak nehéz helyzete miatt a forgalmat redukálni kell, nem hogy uj vonatpárokat állíthatnának forgalomba. — Uj magánkórház a megyében. Dr. Belopotoczky szarvasi községi orvos egy magánkórház építésére kért a minisztertől engedélyt. A miniszter a terveket jóváhagyta némi módosításokkal, amelyeket már azóta foganatosítottak. A kórház Szarvason a gróf Bolza kastély épületében lesz elhelyezve és szanatórium jellege lesz. A kórház berendezése és felszerelése a legmodernebb orvosi igényeknek is megfelel. A vármegyénkben tehát ismét egy modern kórházzal több lesz mint eddig és reméljük a szarvasi magánkórház sem fog elmaradni a többiek jóhire mögött. — A szarvasi tanítóképző felvétele az ellátatlanok közé. R közélelmezési miniszter a szarvasi ág. evang. tanítóképző intézet kérelmére az arra jogosultaknak az ellátatlanok névjegyzékébe való felvételét megengedte. — Halálozás. Özv. Szelner Mihályné f. hó 3-án, reggel fél 9 órakor 70 éves korában elhunyt. Az elhunytban Szelner Mihály kereskedő édesanyját gyászolja. Temetése ma délután 3 órakor lesz. — Helyreigazítás. Lapunk szerdai számában hírt adtunk arról, hogy a Békéscsabai Kisgazdák Egylete beadványt intézett a városhoz az üzletek vasárnapi zárvatartása ellen. A beadványt nem Zsilák András — amint tévesen irtuk — hanem Maczák György az egylet elnöke irta alá. — A megyegyűlésen elfogadott javaslatok. Legutóbb, az október 15-én megtartott megyegyűlésen az alispáni jelentés után Almády Géza által tett és elfogadott javaslatokat felirat alakjában az alispán elkészítette és továbbította az illetékes minisztériumba és utasításokkal ellátva megküldte a szolgabiráknak. Ezek a javaslatok a következők : a csendőrség megerősítéséről, a vendéglők és nyilvános mulatóhelyek 10 órai zárórájáról és a táncmulatságoknak betiltásáról ott, ahol az a fiatalság költekező életmódja miatt nem engedhető meg. — Görög családok átutazása Békéscsabán. Csütörtökön éjjel a békéscsabai állomáson harminc görög család utazott keresztül. Ezek a görög családok Trácia kiürilése alkalmával menekültek a török hadsereg elől és Bulgárián keresztül Romániába kerültek. Bár a román trónörökös felesége a görög király leánya s ennek alapján a két nemzet elég közelálló egymáshoz, az oláh sziguranca még sem tűrte meg őket, hanem kitoloncolták Magyarországba, ahól természetesen, mint mindenkit, aki csak ide jött, szó nélkül átvették. Budapestre utaztak tovább, hogy ott a görög konzulátus utján megfelelő elhelyezésben vagy segítségben részesüljenek. — A kórházi bizottság ülése. A kórházi bizottság f. hó 6-án délelőtt 11 órakor ülést tart. — A Kereskedelmi Csarnok választmánya ma, szombaton este 6 órakor az egyesület helyiségében ülést tart. Az ülés egyik fontos tárgya a szegedi kamara átirata a forgalmi adó körül tapasztalt sérelmeket és panaszokat illetőleg, amelyeket egy küldöttség Hódmezővásárhelyen a miniszterelnöknek memorandum alakjában fog előterjeszteni. Ez ügyben panaszok bejelenthetők az ülés előtt a Keresk. Csarnok titkáránál. — Állatorvosi dijak emelése. A földmivelésügyi miniszter az 1900ban megállapított és akkor érvényben levő állatorvosi dijakat az azóta bekövetkezett nagymérvű áremelkedésre való tekintettel százszorosára emelte fel. — Beiratások az építőipari téli tanfolyamba. Az építőipari téli tanfolyamba a beiratásokat f. hó 5-én, vasárnap délelőtt a városházán fogom eszközölni. Tandíjul 250 K fizetendő. A tanítás november 6-án kezdődik, az eddigi helyiségekben. A későbben beiratkozókat mint iskolamulasztókat tekintem s az iparhatóságnál feljelentem őket. A segédek részére rendezett esti tanfolyamba a beiratást ugyancsak akkor fogom eszközölni. Beiratási díjban 100 korona fizetendő. A tanítás nov. 6-án este 5 órakor kezdődik az Irányi-utcai iskolában. A tanfolyam csak akkor nyilik meg, ha legkevesebb 20 jelentkező lesz. Békéscsaba, 1922 november 3 án. Ádám Gusztáv, ideigl. igazgató. — Rosenthal Andor-féle alapítvány kamatai a szegényeknek. R hősi halált halt Rosenthal Andor emlékére tett alapítvány kamatai, mint minden évben, ugy az idén is, Halottak napja alkalmával a szegények között került kiosztásra. — A vármegyei közkőrház államosítása. A közkórház államosítása lassú léptekkel halad a megvalósulás felé. Az előkészítő munkálatokat már elvégezték és az alispán felküldötte a jelentéseket az illetékes minisztériumba. Kérte a minisztert, hogy a bizottságot minél előbb küldje le, hogy a ^kórház átvétele még ez évben megtörténjék. — A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének békéscsabai csoportja ezúton értesiti az összes kereskedelmi alkalmazottakat, hogy f. hó 5-én vasárnap délelőtt 10 órakor a Nádor szálloda télikertjében nagy tagértekezletet tart. Tekintettel a tárgy fontosságára kéri a kartársak megjelenését a vezetőség. — Felhivás. Felhívom a helyben lakó közalkalmazottakat és nyugdíjazott tiszteket, hogy a burgonyajegy 4., 5. és 6. sz. szelvényeire a burgonyát vételezzék ki 3 nap alatt. A befizetés a Máv. élelmezési kerület pénztáránál eszközlendő. Istvdnfy. — Fogházak lisztje. A közélelmezési miniszter az egyes törvényhatóságok területén levő járásbirósági fogházak részére a november havi lisztszükságletet a vármegye lisztkontingensek keretében fogja kiutalni. Munhásnőh felvétetnek a „Körösvidék" nyomdában