Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-07-01 / 147. szám

2 Kőrös vidék Békéscsab a. 1922. julius 14 Alapítási tervezet és részvényaláirási felhívás 1 t J Alólirott alapítók „Békéscsabai Földbirtokosok Gabonakereskedelmi Részvénytársasága" cég alatt Békéscsaba székhellyel, tisztán termény­kereskedéssel foglalkozó részvénytársaságot létesítünk. Célunk az, hogy Békéscsaba és környéke nagyközönségének mezőgazdasági érdekeit szol­gáljuk s ekként biztosítsuk ama nagyjelentőségű érdeket, hogy az őster­melők által termelt javak a legalkalmasabb időben a legmagasabb értékesítést nyerjék el. A vállalat tartama: határozatlan idő, feloszlása és megszűnése felett a közgyűlés van hivatva határozni. Az alaptőkét 10.000,000 koronában, azaz tízmillió koronában álla­pítjuk meg, mely 10.000, azaz tízezer darab eqyenként 1000 korona névértéket képviselő és névre szóló részvényből fog állani s az alaptőke közgyűlési határozattal ujabb részvények kibocsájtása által bármikor felemelhető. Részvényjegyzés alkalmával minden jegyzett részvény után 30 százalék, illetve 300 korona készpénzben befizetendő a „Békéscsabai Kisgazda­bank és Hitelszövetkezet, mint az OKH tagja" pénztárába, mely pénz­intézet jogosult az alapítók nevében a fizetések nyugtázására s ezen nyugták arra adnak jogot az aláíróknak, hogy azok alapján az alakuló közgyűlésen résztvegyenek. Alapítási költség címén minden egyes részvény után 50 korona fizetendő be s a részvények névértékének további 70 százalékát az igazgatóság hivja be, míg a befizetés elmulasztásának következményei felől az alapszabályok fognak intézkedni. Az alapítók á fentebbi módon történt befizetésekért az aláíróknak, vagy jogutódaiknak egyetemlegesen mindaddig'felelősek, mig az alakuló közgyűlés ez alól őket fel nem menti. Az aláírás zárideje: 1922. évi ju'ius hó 14-ike. Az alakuló közgyűlés 8 nappal előbb a „Körösvidék" cimü helyi l'apban lesz közölve s ez meghívóul is fog szolgálni. Az alapítók fenntartják maguknak azt a jogot, hogy az igazgatóság tagjait az első három évre ók nevezzék ki; ugyancsak felelősek a keres­kedelmi törvény értelmében egyemlegesen a tervezetben foglalt adatok valódiságáért. Kelt Békéscsabán 1922. évi jumus hó 18-án. Békéscsabai Kisgazda-Bank és Hitelszövetkezet mint az O. K. H. tagja. Kovács Mihály, Kovács Sz. Márton, Kovács Sz. Mihály, malomtulajdonos. földbirtokos. földbirtokos. Kaczkó András, földbirtokos. Laczó Mihály, földbirtokos. Bakucz Mihály, földbirtokos. Zsilák Mihály, földbirtokos. JJr. TJhrin László, ügyvéd. Aradszky György, földbirtokos. Lipták L. Pál, földbirtokos. Zahorán András, bankigazgató. Maczák György, földbirtokos. Bohus M. György, földbirtokos. Tanulót felvesz magas fizetéssel helybeli nagy bőr­kereskedő cég. — Cim a kiadó­hivatalban. 2021 Láb, kéz ós hónalj Izzadás ellen használjon Succot moly rövid használat után a legmakacsabb Izzadást Is megszűn­töt!. Főraktár : GALLY és WÉNICH drogériája Bókósosaba, Szent István-tér 16. sz. Grenadin­kalapokat gyorsan készit Széli kalapos Baross-utca 14. sz. ÁRVERÉS. Néhai Vámos György két kiskorú gyermekének 278 kis hóid földje, mely a köröstarcs3i állomástól 2 ki­lométerre fekszik, 4 évre haszon­bérbe ki fog adatni a köröstarcsai községházánál f. év julius 2-án dél­előtt 10 órakor tartandó árverésen. Árverezni akaró a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy betét­könyvvel tartozik a közgyámi hi­vatalnál bánatpénz gyanánt letenni. flruerési hirdetmény Ezennel közhírré teszem, hogy ifj. Fülöp Károly és neje tulajdonát képező Kaszap-utca 2. számú ház és 156. négyszögöl szőlő a kisutcai nagytó dűlőben folyó évi julius hó 4-én délután 2 órakor Kaszap­utca 2. szám alatt közbenjöttömmel árverésen el fog adatni. Hmvásárhely, 1922. junius 24-én. Székely Ferenc 1979 kir. bir. végrehajtó. Eladó egy 6 lábas jókar­ban levő M. Cormick-fóie kévekötő­aratógép* Megtekinthető a Polner-féle major­ban Fürjesen. 2001 Mindennemű szita­és sodrony árut legjobb munkával gyárt PÓLYAFEBENC szita- és sodronyárukészitö Békéscsaba, IIÍ., Wetter-utca 13. Legjobb sodronykeritések gyártása Állandóan vásárol elsőrendű lószőrt! 943 f Saját érdekük azt ' követéli, hogy lépje­nek a Háztulajdono• Háztulajdonosok J sok Országos Szövetségébe, mert ez többek között a háztulaj­donjog visszaszerzéséért küzd. — Beiratkozás szerdán, szombaton és vasárnap délelőtt 9 órától 11-ig a Próféta-vendéglő külön helyiségében. Vasárnap délutánonkint 3 órától 5-ig felvilágo- -w^-. ..t, ^ sitást ad és panaszokat fölvesz az JjjlnOKSCg. SIPCS IGNÁC épQletfakereskedő Békéscsaba Orosházi-ut 21—25 Telefon 3. sz. postahivatal 7. Raktáron tart: legjobb minőségű erdélyi Deszkát Léczet Faragott és fUrészelt épületfát Zsindelyt Kőrisfatalpat Kész kocsikereket. Olcsó árak WEISZ MIHÁLY postával Tűzifa szükségletét tekintettel az aratás után várható általános vaggonhiányra mindenki már most szerezze bem Elsőrendű bükkhasábfa legelőnyösebben a Nemzeti Hitelintézet utján szerezhető be. A szállítás az előjegyzés sorrendjében tör­ténik. Előjegyzések azonnali szál­lítására a Nemzeti Hitelintézetnél Békéscsaba, Andrássy-ut 6. szám alatt fogadtatnak el. 1485 NEM Kf ff* ^ ^ mert mindenki tudja, hogy az IEMPORIUMI ira skereskedés árui jók, olcsók í Karbid ismét kapható! I.a gépolajak és műszaki cikkek is kaphatók Andrássy-ut 39. BÉKÉSCSABA Telefon :I20. mészárszékében (a szemben) a húsárak olcsóbbaki Marhahús 100 és 110 K Borjúhús 140 K Birkahús 100 K Ezen húsárakra a közönség 2017 figyelmét felhívjuk! 1.4 | tűzifa, \ ^ darabos bükkfa-szén, kétszer mosott ' kovács-szén, 4 4 4 4 4 4 t t * stukatur-gipsz, darabos- es £ épitő-mész \ raktárról nagyban és kicsinyben a f legjutányosabb árak mellett kapható a £ Békéscsabai Áru­t forgalmi B.T.-nál ^ Szt. István-tér 3. Telefon 89. i Cséplési, ipari és házi tüzelési cé­f lókra belföldi és porosz J KŐSZENEK. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom