Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-08-06 / 178. szám

Békéscsaba, 1922. augusztus 6. Körösvidék 5 Látogatás egy Afrika-utazónál Gajdács Mátyás vadászzsáhmánya Megirtuk annak idején, hogy Gajdács Mátyás, a békéscsabai Afrikautazó, ki már egy évtizede él a sivatagok és őserdők világában (többnyire Abessziniában), hazajött AddisAbbeba-bó\, rokonai és jóbarátai látogatására. Nagyértékü, a tudomány szempontjából is végtelenül érdekes kincseit, nagyszerű vadászzsákmányait hazajövetelekor visszatartották az olaszok. Hosszú utánjárás után kapta meg, azokat ugy, hogy csak néhány napja érkeztek meg hatalmas ládái. Munkatársunk felkereste a kitűnő exotikus vadászt, aki a legnagyobb készséggel mutogatta meg a messze idegenből hozott szebbnél-szebb dolgait. A látogatásról a következőket irta le a „Körösvidék" olvasói számára: Ahogy belép az ember Gajdács szobájába, mindjárt látja, ht>gy rend; kivüli helyen van. A csinosan, dé polgáriasan bútorozott szobában, exotikus holmik kiáltoznak ki a mindennap látott holmik közül. A pamlagot egy fcsodálatosan szép, 24 darab keresztes majom bőrből készített takaró boritja. A pamlag felett hatalmas nagy leopárd bőrből készült falvédő, a hintaszéken egy félig kikeszitett leopárd bőr, lenn a földön egy óriási barna leopárd bőr ötlik szemünkbe. Az utóbbira felhívja Gajdács a figyelmemet: Ez egy egészen ritka zsákmány. Nem | sárga alapú, mint a legtöbb ilyen | bőr, hanem barna tónusu. De van j más érdekessége is. Mikor még j nem terült ilyen szelíden a lábom I előtt, hanem benne élt a bestia, , négy gyermeket lopott el a misszió náriusokiöt. Ott lőttem le lesből, amikor ismét kúszott a kunyhó felé, ! ujabb rablásra készen. Borzongva nézem a fenevad másfél , méter hosszú irháját. A fejbőrén még ott vannak a gyilkos fogak, j amelyekkei gyermekeket ölt. Annyira I fogva tart e borzalmakra való gon- j dolás, hogy szinte már nem is érde- ! kel az a néhány szervál bőr, amely < még .disziti a szobát: De lebilincsel egy nagy domború j bőrpajzs. Vizilóbőrből készítette gaz- ! dája. Ezt szokták használni védelmül j a harcban. Mellette ott van a támadó j szerszám is: egy nagyon elegáns, ! két méter hosszú lándzsa. Meglep, i hogy milyen könnyű, milyen szép. I Alig hinné az ember, hogy gyilko- í lásra készült. Pedig a nyelén levő • rézkarikák azt bizonyítják, hogy már ; 8 embert,vagy duvadat öltek meg j vele. (Minden sikerült nagy vad vagy emberölés után egy karikát kap a lándzsá.) Még egy érdekesen görbített kard látása is végigborzongatja az ember hátát, különösen amikor Gajdács bemutatja, hogy hogyan szokták ezt használni a harcban. Kevésbé szörnyű, inkább derültségre hangol az a fabuzogány, amelyet a feketék „sétapálcának" szoktak használni. Irtóztató ütést lehet vele mérni, de a szerecsenkoponya vigan állja sujtásait. Még néhány fürészes lándzsahegyet mutat Gajdács. Ezek roppant veszedelmes szerszámok. Nagy vad ellen, különösen elefántvadászatnál szokták használni. A késeket már mindenre, főként közelharcnál használják. Mindezeknél sokkal kedvesebb dolgok azok a csodálatosan szép primitív, de nagyon változatos Ízléssel készített szalmakosarak, amelyek az ottani benszülöttek művészi alkotásai. Roppant munkás tárgyak, látszik, hogy odakint ráérnek az emberek. Egy-egy ilyen kosár elkészítése' hetekig tarthat. Most egyszerre erős bőr- és naftalinszag üti meg az orrom. Gajdács kinyitogatta a ládákat; Mennyi kincs, mennyi szépség! Az állatbőröknek egész halmaza van előttünk. Pompás vadászzsákmány. Van itt keresztesmajom, majom, leopárd, fekete párduc (nagyon ritka), szervál, vidra, sakál, ábetmacska stb. bőr. Nem tudja az ember, melyiket bámulja. A ládák aljából pompás antilopszarvak, vizilóbőrből készült botok, hatalmas vaddisznó-agyarak kerülnek elő. Mindegyiknek meg van a •maga érdekes kalandos története. Kár, hogy Gajdács tul szerény s nagyon fukarkodik a vadászkalandok elmondásával. " Annál többet beszélnek a zsákmányok. Az a nagy láda bátorságát igazolta, ez a kisebb pedig amelyet most bontott ki — azt hirdeti, hogy Gajdácsnak türelme és kitartása is van. Mutat egy csomó tojást. „Ennek — úgymond — az ad értéket, hogy ezek mindeddig még nem ismert madarak fészkei, tojásai., Nagy türelem és kitartás kell ezeknek megkaparitására, mert csak ugy szerezhetők meg, ha a fészket megleli az ember s azon lövi le a kis madarakat. Már pedig ezeknek az apróságoknak felkutatása is roppant tű-' relmet igényel. Hát még annak kivárása, hogy mind a két öreget a fészeknél kapja az ember!" Nem győzöm bámulni azt a szinpompát, amely elibem tárul a madarak tollazatában. Ahogy göngyöli ki a papírokat a boldog vadász, ugy .nyílik ajkam uj csodálkozó kiáltásra. Hát ez meg hogy kerül ide.?... Csak most veszem észre, hogy a kis kolibri és paradicsommadár-hullák „Körösvidék"-be vannak pakolva. Gajdács mosolyogva mondja: „Látod, nemcsak a hazai .híreket hozta el lapotok, haqem a csomagolásnál is nagy segítségemre volt". „Körösvidék" papirosából kerül líi egy hatalmas köteg kócsag, majd struc és marabu toll is. Bámulom & tollak szépségét én is, de mennyire tudnák méltányolni ezt a divatbolond asszonyokj! Engem — megvallom — jobban érdekel az a mocskos „békepipa". Valamelyik törzsfőnöktől kapta ezt ajándékba Gajdács. Ki tudja, hány szerecsen szopkodta piszkos csutoráját ? Van itt néhány elefántcsont karperec, arany gyüríi és egyéb szerecsendia. De ezeknél is érdekesebb az a néhány festmény, amely a leghíresebb abesszíniai^ templomfestő alkutása. Nagyon kedves, primitív dolgok. A naiv léleknek, a csecsemőkort élő embernek, minden jámbor naivsága, szük fantáziája, technikai tehetetlensége, ott van azokon a bőrökön. Olyan szeretettel nézem ezeket a „festményeket", mint amilyen szeretettel nézheti az* édesapa kis fia első rajzát, mely apukát s anyukát ábrázolja. A bonatkózó művészetnek meghatóan kedves, első, csenevész hajtásai ezek. Bizony nem zavar, hogy borzalmas tárgyakat örökített meg a piktor. Egyszerre nem látom olyan vadaknak és kegyetleneknek az afrikai szerecseneket. Hiszen ezek nemcsak ölnek, nemcsak harcolnak, hanem festeni is próbálnak, kosarat is fonnak, gyűrűket, karpereceket is készítene^. Hiszen ezek szoktak a maguk naiv módja szerint örömöt is okozni egymásnak. Ahogy nézem az afrikai „művészet" termékeit, lassanként ugy érzem, hogy igaza van Gajdácsnak, amikor csendes-szomorún mondja : „Visszamegyek én az" én szalmafedeles kunyhómba, ebbe ni, amelyiknek itt van a fotográfiája. Jobbak ott az emberek, őszintébbek és becsületesebbek. Ott csak azt ölik meg, aki vétett valaki ellen, vagy áthágta az ottani erkölcsi törvényeket. De nern ölnek meg senkit önzésből, nem éheztetnek ki embertömegeket bosszúból, ott nem olyan lelketlenek, nem olyan bestiák a vadak, mint itt a müveit nyugati népek. Ott a rabszolga is ezerszer szabadabb, mint itt, ahol mindenki rabszolga: engedelmes, buta rabszolgája a pénznek, a testiségnek, az önzésnek és a képmutatásnak. Itt nagyon, nagyon csúnyák az emberek. Visszamegyek nemsokára az én nagyon naiv, nagyon korlátolt, nagyon buta,' de becsületes feketéim közé." Meghatva szorítom meg a napbarrtitotta, csontos vadászkezet. Alig tudom megállani, hogy a mondottakra válaszul meg ne öleljem az én Mátyás barátomat s ne kérjem: „Vigyél engem is magaddal oda, ahol még jobbak az emberek, ahol jobb viiág van, vigyél engem is el a félvai szerecsenek közé — legalább egy időre! . . ." teljesítésre olyanoktői, akiknek nyíltan hangoztatott meggyőződése már közel áll a hazaáruláshoz. Hogy hogyan tanulunk, azt kérdezzék meg a professzorainktól; mi tudjuk, hogy a felelet mireánk nézve nem lesz lesújtó. Másodszor: igenis mi büszkén megvalljuk, hogy „készítünk elő társadalmi akciókat" mi a második ezredév első nemzedéke uj országot akarunk a régi helyébe: keresztényibbet, magyarabbat, dolgosabbat. Ezért tanulunk, szervezkedünk, dolgozunk és harcolunk is ha kell minden erőnkkel az utolsókig és ezt az uj országot fel is fogjuk építeni akár ki áll is az utunkba. Hiába minden más törekvés : ebben az országban a keresztény magyarság lesz ez ur. Mégegyet: ne feledje el soha senki sem, aki ezután beszélni fog a magyar ifjúságról, hogy mi ma még csak,húszezer ifjú vagyunk, de holnap leszünk a nemzet maga. Ez az ifjúság nem fog feledni és megbocsátani soha senkinek ki egyszer ellene és igy a magyar jövendő ellen volt. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége nevében Nagy Iván a MEFHOSz elnöke, a Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Nemzeti „Turul" bajtársi Szövetsége nevében Klauss Gyula a bpesti Attila szervezet vezére. REGGELI FÉNYTŐL ESTI SÖTÉTIG Reggeli fényben álmok szövik át Lelkem regényes oszlopcsarnokát. Remény repkényzik, napsugár szalad, Aranyba foglalt árkádok alatt. Röpköd a vágy, e sasszárnyú madár, £ egy perc alatt a fellegekbe jár. — De jön a gond, ez álmatlan lovag : Messzire űzi minden álmomat. Jön az egész nap áldatlan nyűge, Árnyék, — nem illő fénnyel együve. Mint vihar jó a pusztító robot, • S bű önti el az oszlopcsarnokot. S mire az este csöndes szárnya jő, • Elszállt a vágy, a kedv, a tetterő. Csak csüggedés, e nagyfejű bagoly Huhog ki még az árkádok alól. VARSÁGH JÁNOS. üz egyetemi hallgatók és Hébelt szocialista képviselőA MEFHOSz-tól kaptuk a következő nyilatkozatot. Szószerint leközöljük: A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége foglalkozott azzal a minősíthetetlen kirohanással, melyet Hébelt Ede dr. a nemzetgyűlés julius 27-i ülésén intézett a mentelmi jog védelme alatt a magyar egyetemi ifjúság összesége ellen. Már megszoktuk a szocialista-kommunista munkásvezetők ellenünk irányuló támadásait, de gondolni sem mertünk, hogy a magyar nemzetgyűlésen ily durva módon merje valaki megrágalmazni és gyalázni a keresztény magyar ifjnságot. Önérzetünk tiltja, hogy válaszoljunk az elhangzottakra. Csak azt kívánjuk megállapítani, hogy a keresztény magyar ifjúság, melynek 47 százaléka részt vett a nagy háború minden borzalmába és ott megállta a a helyét és mely nem tántorodott el a kettős forradalom idején sem magyarságától és vallásától) nem fogad el utasításokat a kötelességVEGYES Oláh katonai erények Sajnos, szomorú tapasztalatok alapján már éppen eléggé ismerjük az oláh katonák erényeit. Mégis érdekesnek tartjuk az oláh katonaságról alkotott véleményünk megerősítése céljából leközölni az alábbi két bukaresti jelentést, amelyek egy-egy oláh tiszt gaztettéről számolnak be : Bukaresti jelentések szerint a román fővárost nagyszabású panama tartja izgalomban. Petrescu Ciordea volt őrnagy, városi tanácsos a vágóhíd több alkalmazottjával közösen marhaszállitási okmányokat hamisított és ilyen módon nagymennyiségű élőállatot exportáltatott külföldre. A tanácsos és bűntársai már hosszabb idő óta foglalkoznak az okmányhamisitással, többszáz vagon állatot szállítottak ki külföldre s igy több millióval károsították meg a román államot. A panamát -egész véletlenül fedezték fel, bár az utóbbi időben igen feltűnő volt, hogy a tanácsos szokatlanul költekező életmódot folytat. A visszaélésről nyomban értesítették a rendőrséget, de Petrescu, ahogy a visszaélési felfedezték, mérget ivott. A7. iparügyi minisztérium nyomban hozzálátott a vizsgálat lefolytatásához és megállapítást nyert, hogy az okmányhamisitási vád teljesen megfelel a valóságnak: Vicineau, a panama másik főszereplője ugyan tagadja a vádat és vallomása szerint nem volt tudomása arról, hogy Dimitrescu és Ciordea szállítási okmányokat hamisítottak. A panama többi vádlottai beismerő vallomást tettek. Vicineanu azonban ennek dacára fenntartotta tagadó vallomását. A bucuresti rendőrség nagy apparátussal dolgozik, hogy a bűntény minden fázisára világosságot derítsen. * Bukarestből jelentik: Munieanu 29. ezredbeli kapitányt, aki egy rablóbandát szervezett és az országúton több utast kifosztott, lefokozásra és hét évi kényszermunkára Ítélte a bukaresti katonai törvényszék.