Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám
1921-01-08 / 5. szám
Békéscsaba, 1921. január 5. Va s árna p II. évfolyam 12. szám. 3se*rk«a®Us3«g és kiadóhivatal; Békéseaabáa, Ssaet Utráa-íér 18, ÍZ ám A szerksssióség telefon száma: 00 ksrmsztéay $e»istlkmi na/tfiap Eiéttsetési árak: Egy héra 35 K, negyedévre 10« K, félévre 208 K. — Egyes száes ára 2 korona M\M vissza o Kárpátokat! Áz antant-rendezte nagy lucullusi lakomán a kis havasalföldi betyár természetrajzához hiven tele ette magát. Mohó étvágygyal kebelezte be egymásután a legízletesebb falatokat s hogy azelőtt bizony igen hitvány koszvon volt kénytelen tengetni nyomorúságos életét, a váratlanul és gazdagon felszervirozott delikát-dolgokból megártott gyönge szervezetének a sok úgyannyira, hogy miként a Tace Jonescu által világgá eresztett jelentés elsírja, a milliók felett zsarnokoskodó hatalmasságok dédelgetette . . . „hurutos megbetegedés"-! kapott. Valahogy az egyik konc, amit Oroszország tányérjáról sanzirozott magába, amidőn az épen a Marxtheoria gyakorlati megvalósításával volt elfoglalva — nagyon megfeküdte gyomrocskáját s a fáma szerint, ha gyors orvosi segítségben nem részesitik, ami pedig abszolút bizonyos — akkor rövid időn belül a muszka operációs kése vág léket a felpuffadt „Nagyromániá"-ba. Esküt mernék tenni: „A műtét sikerülni fog, de a beteg ... az meghal" ... S pusztán csak azért, mert a szive gyönge, ami érthető is, hiszen tizenhat őszén akkora visszavonulási utat futott be pusztán „stratégiai okok" miatt, amilyenről a világhistória még eddig nem emiékezett meg s ma is futna, ha a Feketetenger hullámai elient nem álianak a repüléshez hozzászokott bocskornak. Mikor legendás hőseink Focsani kapuit döngették s a központi csapatok acélizmos karjai vasgyürüt fontak a csenevész derék köré azzal az eltökélt szándékkal, hogy szétroppantják a rakoncátlan emberkét, a kis tékozló könyörgésre fogta a dolgot, térdre borult mea culpázva s olyan szánalomraméltó, nyomorúságos ábrázatot maszkírozott magára, hogy a kihirdetett halálos itélet végrehajtása előtt szerencsés volt a kegyelmet kiforszirozni . . . később aztán azon a gyászos emlékezetű októberi napon, hogy az ezeréves Magyarország leghitványabb és leggonoszabb stréberje, Károlyi Mihály a szolgálatában álló jog- és alkotmányrabló, g/ilkos társasággal elsikkasztotta katonáink fegyelmét, Belgrádban pedig vásári portékává sülyesztette becsületünket, szent, ősi hagyományainkat, hitünket és szerencsétlenül elárvult hazánkat, az igénytelen csöpség, aki órákkal előbb még széttaposva feküdt bakkancsaink alatt, Clemenceau orvos szerétől s a testünkön élősködő áruló-banda átpártolásával a világégés izzó lavinájában uj életre kelt, fejünkre mászott és piszkos öklét vadállati bestialitással belevágta a könnyek által sebesre kínzott arcunkba. Nem volt má6 választásunk, tűrnünk kellett az ocsmány, szégyenletes megaláztatást. Ünneprontó hóhérjaink gondoskodtak idejében arról, hogy a fegyver, amire adott helyzetben még támaszkodhattunk, kicsavartassék kezünkből, a magyar baka pedig csodák-csodája Linder internacionális varázs (?) igéjére, eltűnt a látóhatárról, átadva őrizetlen helyét a hegyek közé lerakott s a szélvihar által kihajtott szemétnek, salaknak. Két év vonult el azóta felettünk, hogy bilincsvasakat kovácsoltak végtagjainkra és szolgaságba hajtott kegyetlen végzetünk. Ez alatt fenékig ittuk ki a szenvedések minden üröm poharát. Beborult, feketébe öltözött kristálytiszta egünk. Átviharzott rajta ezer mennydörgés, ezer zivatar. Hajlékunk, hol egykor megpihent munkában kifáradt testünk, hamuvá égett az utolsó itélet tüzében. Rommá tört hajónkat mindig messzebbre és tneszszebbre hajtották a megzabolázhatatlan hullámok s csak az Isten hatalmasságának köszönhetjük, hogy teljesen és örökre él nem pusztultunk. Halálra kárhoztattak, kik rajtunk törvényt (?) ültek, most azonban, hogy Keleten tábortüzet gyújtanak a kifosztott oroszod s a müveit óriásokat valami veszedelemféle fenyegeti, egészen más, szokatlanul kedves hangokat hallunk napnyugat irányából. Nagypéntek kellett, hogy hallelujásfeltámadást ünnepelhessünk. A mi nagypéntekünk épen elég ideig szerencsétleniteit. Jöjjön hát már a húsvét 1 Én hiszem, hogy eljön, mert Nyugat kapuja a Kárpátokban van s azokat pedig csak a mi akaratunk felébredt nemzeti hagvomanyos erősségünk képes megvedeni a támadásokkal szemben. Vissza tehát jó urak bástyáinkat, mert azok nélkül nincs és nem lehet világbéke. Ezer év történelme a mi érvelésünk helyessége mellett szól. Ma még csak Oláhország szorul orvosi segítségre, holnap talán, ha a bosszú politikáját nem váltja fel a józan megfontolás, több lesz a beteg, mint amennyi az orvos s akkor örökre beborul azok felett is az ég, akiknek a nagy lukuiiusi lakomától még mindig aggonisztikus kaccenjammerjük van. Adjátok vissza a Kárpátokat! És mi — szentül hiszem — megállítjuk a kóros folyamatot s kigyógyítjuk nyavalyájából a nyomorult, beteg, megfertőzött, bűnös világot ! Gyarmath B. János. Álhírek a romén király haláláról Izgatott a hangulat Erdélyben — Kínozzák a magyar újoncokat Berettyóújfalu, január 7. Erdélyben komolyabb körökben is az a hir van elterjedve, hogy a román kiráiy bombamerénylet áldozata lett. Halálát azonban titkolják s csak hónapok múlva közli majd a kormány, hogy tüdőgyulladás ölte meg. R hir meglehetősen körmönfont s ha nem is látszik igaznak, jellemzők az erdélyi lakosság hangulatára. Rz újoncok erőszakos elhurcolása miatt "hagy az elkeseredés. R magyar fiukat oláh ezredekbe osztják be ötösivei, s hatosával s a legembertelenebbül „képezik ki." Rz altisztek rangjukat csak akkor kapják meg, ha megtanultak oláhul. Felszerelés és egyenruha csak minden ötödik újoncnak jut. • ••BBBBBBBBBPiBBIiBBHIBBBIBMBBBBBEBBBBIIBaBBBBBaBBBBBBBiOBBS 9 nagyhövetelf tanácsának jegyzéks a Mny előtt Ma vált ismeretessé az a jegyzék valódi, teljes szövegében, a nagykövetek tanácsa a magyar békedelegáció elnökéhez intézett. Ü2 osztrák sajtó tendenciózus híreket közölt NyugatmagyarorszBíi átadásáról melyet a magyar békedelegáció elnökéhez intézett. Á jegyzék szerint a békeszerződések életbeléptekor az Ausztriának itélt területek a nagyhatalmak soproni bizottságának közvetítése utján adandók át. Illetékes helyen megjegyzik, hogy kár volt a közvéleményt ennek a diplomáciai lépésnek az osztrákok által szárnyra keltett tendenciózus híreivel előre felizgatni. Teljesen alaptalan, rosszindulatú koholmány az osztrák sajtóban megjelent közvélemény, mely szerint a jegyzék ultimátum és az elszakitásra ítélt területek azonnali átadását követeli. A nagykövetek tanácsa — amint a jegyzék negyedik pontjából világosan kitűnik — csak a békeszerződés életbeléptekor követendő eljárás módozatait akarja szabályozni s erre vonatkozó megállapodásait közli a magyar kormánnyal a békedelegáció utján. Andrássy Gyula gróf a jegyzékkel kapcsolatosan indítványozta a külügyi-bizottság összehívását, ami azonban fölöslegesnek bizonyult. GONDOLATOK * * * Hegedűsre már is igen-igen sokan haragszanak. Haragszanak rá a kormányzópárt különböző frakciói csaknem kivétel nélkül és haragszanak rá nagyrészt minisztertársai is, akik ezeknek a frakcióknak a képviselői a kormányban. Vajon miért neheztelnek rá minisztertársai erősebben, azért, mert az autózást szüntette meg, vagy azért inkább, mert az államtitkárságok ellen tört? Talán mind a kettőért egyformán, hisz ez is, az is arra kényszeríti őket, hogy végre a saját lábukon járjanak. * Egyik fővárosi előkelő lapban olvastuk az alábbi sorokat: „A bécsi udvari bálteremben az osztrák irók szövetsége előkelő bálát rendez. Hogy a rendezők érzik a köteles tiszteletet, mellyel a diszterem hagyományainak tartoznak• kitetszik abból, hogy nem csak ott, hanem még a közelében is tilos a áohányzás. De vájjon lesz-e ennek a bálnak mégis olyan meghitt, közvetlen, az egész világon egyedülvalóan kedélyes hangulata, amelyről híresek valának a valahai bécsi bálok s amelyeknek el nem haló emlékű ize ma is szánkban van néhányunknak, akik egykor Bécset, az „einzige Kaiserstadt u-ot benső megértéssel jártuk és magyar őszinteséggel megszerettük. 1 1 Hirtelenjében nem tudjuk, min csoáálkozzunk jobban, azon a vakmerőségen, amellyel a sorok irója ilyen formában mer ma jelentkezni, vagy azon, hogy még ma is akad magyar újság, amely helyet ad az ilyen volt császári udvaroncok mélázgatásának! S a „Pardon"-ban sem olvastunk semmit az esetről, pedig — pardon! — talán elég okunk van már hinni, hogy az ilyen fekete-sárga kétlaki udvaroncok legalább is anynyit ártottak az országnak, mint sokan mások és — pardon — ma még a legitimisták is csak, szigorúan csak Bécs nélkül óhajtják vissza a Habsburgokat. * A tánc. Farsang van, a mulatságok ideje. Van is mindenfajta mulatság bőven, de minduntalan halljuk a panaszt, hogy nem tudunk már ugy mulatni, mint régen. Tán' nemzeti nyomorúságunk súlya nyomja lelkünket? Nem. Hiszen akkor ritkulnának a cécók, pedig dehogy ritkulnak. Az azonban tény, hogy a mai mulatságoknak nincs meg a régi zamatjuk.. Ennek főokát abban látom, hogy az emberek természetellenesen szórakoznak. Még a jókedv megnyilvánitásánál sem arra törekszenek, ami természetes, ami jólesik, hanem arra, ami divatos. Csak a táncról szólok. A magyar ember természete, jókedve, szilajsága legjobban a régi magyar tánccal, a csárdással van
