Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám

1921-01-08 / 5. szám

2 Kő raö vidék Békéscsaba, 1921. január 20. szánt harcba szálltak az élettel, ifjú lelkük álmaiért. Azok a fiuk, akik nem régen szent rajongással gyülekeztek a harcba hivó zászló alá, akik vért és életük legszebb éveit adták a Hazának . . . s akik lerongyolódva, mindenükből kifosztottan tértek vissza, hogy sorra járják a zárt ajtókat, hogy alamizsnát kéregessenek s hogy nyomorogjanak emberfeletti nyomorúsággal. Ma éhségben, hidegben, ruhátlanul sínylődnek, azért, hogy értékes elemeivé váljanak csonka-országunk szegény, beteg társadalmának. Tudni akarnak, hogy tehetségüket a köz javára értékesíthessék. És amint nem is olyan régen havas viharban, véres zivatarban, halálfergeteges sötét éjszakákon elszántan állottak ez országért, ugy tűrnek ma is emberfeletti nélkülözéseket, hogy a kultura fegyvereivel folytathassák harcukat. Ha valaha fontos volt e harc, ma százszorosan az ! Ha valaha szüksége volt rájuk társadalmunknak, ma ezerszeresen rájuk szorul! Az ifjúság kell megmutassa a trianoni országrombolóknak, hogy kulturnemzet ^agyunk. A jövő nemzedék feladata, hogy arcába vágja a hóditókfák, hogy méltatlanok arra is, hogy a lábunk nyomára boruljanak ! Ne hagyjuk hát elveszni őket! Mentsük meg a haza reménységét, jövőjét! Mentsük meg az éhségtől, hidegtől, letöréstől! Ezzel a jelszóval fordulunk a magyar társadalomhoz s tudva-tudjuk, hogy ez egyszer ereje lesz a kérő szónak, a lelkek mélyére hat, a megértés könnyeit hivja a szemekbe és megindít mindenkit, aki értékelni tud szorgalmat, önfeláldozó munkát és minden akadállyal elszántan szembeszálló akaratot. * A nyomorgó békésmegyei egyetemi hallgatók számára nemesszivü adományokat készséggel továbbit és hirlapilag nyugtáz a „Körösvidék Gyüjtőivünkön a Csabai Gőztéglagyár Társaság, Suk, Wagner és Társai már 500 koronát adományozott a diákok nyomorának enyhítésére. Legújabb A kereskedelemügyi miniszter a kedvezményes szállításokra vonatkozó díjszabás hatályát 192l-re is meghosszabbította s május l-ig 20 százalékos kedvezménnyel kiterjesztette a szabolcsi burgonyára is. Lovászy lemondását tudomásttl veszi a 48-as párt, kilépéséről azonban nincsen szó. Levelében azt irja, hogy Baranyában s Pécsett kieszközölte a szerbektől a közigazgatás magyarrá tételét. (?) A be nem szolgáltatott adógabonakészletek 8 napon belül behajtandók. a j» a n u ö ! ELŐFIZETETT MÁR A „KDHÖSQIQÉH"-HE 7 — A főispán Békéscsabán. Dr. Egún Imre főispán csütörtökön, 6-án Békéscsabára érkezett, ahol meglátogatta a fontosabb vezető hivatalokat. Még csütörtökön délután visszatért Gyulára. — Az Ébredő Magyarok Egyesülete folyó hó 9-én, vasárnap este 8 órakor a Vigadóban teaestét rendez, amelyen nemcsak az ÉME tagjait, hanem minden keresztyén magyart szivesen lát. Belépő-jegy ára egy csésze teával és süteménynyel együtt 30 korona. A teaestére a keresztyén magyar társadalom figyelmét ez uton is felhívjuk. Jegyek kaphatók a „Körösvidék" boltjában. — MOVE elnöksége kéri a választmány összes tagjait, hogy a ma szombaton délután 5 órakor tartandó választmányi ülésen teljes számban feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Elnökség. — Orosz főúri család Szegeden. Tegnapelőtt Belgrádból feleségével és sógornőjével Szegedre érkezett báró Cellingshausen, a volt cári gárda hadnagya. A fiatal testőrtiszt elmondotta, hogy a vörösök elől külföldre menekült, ahol már a második esztendőt tölti folytonos utazgatásban. Legutóbb Belgrádban tartózkodott, ahol sokat hallott a magyar szeretetreméltóságról s igy határozta el magát arra, hogy amig hazájában helyreáll a rend, Budapesten telepedik le. Csodálja, hogy Magyarország a véres világháború és a még véresebb diktatúra után olyan hamar talpra tudott állani. — Közalkalmazottak kedvezményes ellátásának meghosszabbítása. A hivatalos lap mai száma rendeletet közöl, mely szerint a m. • kir. minisztérium a közszolgálati alkalmazottak anyagi helyzetének javítása (kedvezményes ellátásban való részesítése) tárgyában 1920.. évi február 29-én kiadott 2000 m. e. sz. rendeletnek hatályát az 1921. évi január, február és március hónapokra meghosszabbítja. — Felhívás. Felhivatnak azon 1898—1895., illetve 1899. évi születésűek, akik még alkalmassági vizsgálaton, illetve pótszemlén nem voltak, hogy megvizsgáítatásuk végett 1921. janudr 19-én, Gyulán a Polgári . Körben jelenjenek meg. Egyben felhívatnak azon családapák, akik fiukat tartósan szabadságolni óhajtják s ez ideig vizsgálva nem voltak, hogy ezen a napon szintén jelenjenek meg, előzőleg azonban irataik rendbehozatala s az orvosi bizonyítvány megszerkesztése végett a katonaügyosztályban (Városháza 13. sz. szoba) jelentkezzenek. Katonaügy osztály. harmóniában. Ezt nem is tudja más igazán járni, csak az, akinek egész valóját átjárta a magyarság szelleme. Ma azonban a csárdást megvetik s helyette táncolják szépen vagy mpgbotránkoztatón a különféle internacionális táncokat, amelyekben a magyar ember fajiságának, egyéniségének nem adhat kifejezést, legfeljebb emberi erotikuma talál kielégítést. Természetes, hogy ezekben a táncokban magyaros mulatásról szó sem lehet. Vagy érzékiek ezek a táncok s akkor utálatosak, melyek csak arra valók, hogy a már nem táncoló, de még hegyes nyelvű öregeknek pletykatémát szolgáltassanak, vagy nem érzékiek s akkor unalmasak. De a régi szilaj, egészséges, magyar temperamentumnak kedves mulatást nem nyújthatja egy nyugati tánc sem. Térjünk csak vissza a régi magyar csárdáshoz, táncoljunk ugy, ahogy magyar vérmérsékletünk megkívánja, daloljuk csak a lopott kuplék, idegen dalok helyett a régi szép, vagy uj, de lelkünkből fakadt s szivünkhöz szóló magyar nótákat, akkor újra lesz magyar jókedv, szép, kedves emlékű mulatásunk. Üenísii meg oz ifjúságot! Kilincselés, kéregetés, nyomorúság, szegénység . . . Szürke szavak, melyek annyira közönségessé váltak már, annyira miodennaposak, hogy meg sem hallja jóformán senki őkei. Panasz ? . . . kevés embert hat meg s akiknek nyomorúság jutott osztályrészül, bizony kevés segítségre számithatnak a mai társadalomtól. Pedig a nyomorúság uton-utfélen nyújtogatja felénk alamizsnára váró tenyerét s a sok nyomorgó közt nehéz kiválasztani a legnyomorultabbat. Ma a szegény diákok, a békésmegyei szegénysorsu egyetemi hallgatók kopogtattak be kozzánk. Egyike a legnyomorultabb koldusoknak. Azok a fiuk, akik lelki erejükben bízva lemondtak mindenről, ami csillogó, ami csábító földi öröm és a középiskola padjai közül kilépve, szüleik karjaiból kibontakozva elAz én Szecskó István bátyám Irta: Gajdács Pál V. Miiyen szolgálatot tett István bátyám a vásárhelyi tiszteletes urnák? }. . . vásárhelyi tiszteletes uramnak a kaszaperi határban volt egy kis birtoka. Nyáron, ha szabadideje volt (az pedig volt bőven olya kis eklézsiában, hol megtörtént az, hogy két álló esztendeig mindössze csak egyetlen egy ember halt meg, az is csak azért, mert agyonverték) — gyakran kijárogatott a tanyájára. Földjének egyik része a Szárazérig terjedt, a szárazérentuli szomszédja, de már a boldogfalvi határban* éppen az én Szecskó István bátyám volt. Egy nyári nap délutánján a tiszteletes ur éppen a földje végiben a Szárazér partári sétálgatott, az öreg Szecskó István bátya meg a másik parton vetyengélt. — Jó napot szomszéd, mit mivel ? — kiált át J. tiszteletes uram. — Adjon Isten tiszteletes uram! Hát biz' én nézem ezt én lucernásomat, bogy hogyan fogja felvenni ma holnap az egészet ez az átkozott aranyka. — Én még olyat nem igen láttam, — mondja a lelkész. — Tessék által jönni, tiszteletes nram! — Eltalálta sromszéd, hát hogy menjek én át ezen az éren ? — Hiszen nem nagy a víz, mindössze korcakötésig ér. — Igen, ha kigyelmed szomszéd uram átvinne a hátán. — Miért ne? — módja készséggel az én Szecskó István bátyám s azzai felgyűri ruháját és átgázol a másik partra. — Ehol vagyok la, tiszteletes uram. üljön fol a hátamra, igy ni ! — De nem leszek nehéz kigyelmednek ? — Soh'se törődjék azzal tiszteleuram, ha elbírom az évről-évre egyre szaporodó apóterheket, tiszteletes uramat is csak elbírom valahogy. Ezzei azután könnyedén bemegy J. tiszteletes úrral hátán az érbe. Nagyokat szuszogott az öreg a teher alatt, egyszer azután mikor éppen az ér kellő közepén volt, ott ahol a viz legmélyebb, felkiált: — Jaj tiszteletes uram! nem bírom tovább! s mielőtt J. tiszteletes urnák ideje lett volna a fatalis helyzet felett elmélkedi, már derékig bent volt a vízben s igy nollevelle a saját lábain kellett kigázolnia a vizből. — Hallja csak szomszéd, kigyelmed nagy kalefaktor. Csak arra kérem, hogy ne szóljon senkinek erről a faluban. Nem ís s5ólt az öreg mindaddig, míg haza nem jött. VI. Dobokai Farkas Péter uram bosszúja. Dobokai Farkas Péter uram sehogy sem tudta elfelejteni azt a nevezetes halvacsorát. Szörnyümód restelte, hogy őt aki presbyter is, meg benső ember is volt már, igy szedték rá. Addig fondorkodott tehát, mig a bosszút kieszelte akképen, hogy ő is meghívja az öreget vacsorára. Szemet-szemért! Február hónap elején történt, akkor ugyanis, mikor a magnak hagyotttojó libáknak legnagyobb szükségük van gavallérra, alias — gunárra. Farkas uram tehát meghívta Szecskó István bátyját kint a tanyán egy kis libapecsenyére. A vacsora igen vigan folyt le. Hát hogy ízlett a libapecsenye, komám uram, — kérdi bajusza alá mosolyogva Farkas uram a vendégét, mikor az már távozófélben volt. — Kitűnően volt a válasz, — ilyen vacsorára máskor is eljövök. — De mit mond majd otthon kigyelmednek a Zsuzsa néni, ha a gunárját keresi majd ? — kérdi tovább Farkas uram. — Nekem ugyan semmit, de kigyelmednek Dobokai Farkas uram, nem irigglem majd az állapotját, ha az öregje kijön a tanyára s nem látja a gunarat a tojók között. Nézzük csak meg, hogy kinek a lúdját ettük meg, hol vannsk a lábai ? No lássa komám uram, egy-egy lyuk az uszóhártyán, az a kigyelmetek jegye. Tyüh! aki rézangyala van a dolgának ! A bizony a mi gunárunk volt. Jaj nekem! Hát csak igaz az, „aki másnak vermet ás, maga esik bele." Történt pediglen az akképen, hogy az én Szecskó István bátyám, mikor Dobokai Farkas Péter meghívta őt libapecsenyére, élve a gyanupörrel, először is a saját libáit nézte meg s ehol la, a szép gunár nincsen közöttök. — Tudta jól azonnal, hogy hol van, ugyanis ott volt már Dobokai Farkasék tanyáján egy ketrecbe zárva, mint a halálra itélt deliquens a siralomházba. — Jól van jól — mormog magában az én Pista bátyám, — majd meglátjuk ki fojtja vizbe a macskát. Ezzel azután se szólt, se beszélt, hanem mig a Farkasék valamenynyien bent a meleg szobában ebédeltek. a maga gunárját kicepelte s a Farkasék gunárját tette s siralomházba helyette. Dobokai Farkas Péter uram aztán estefelé anélkül, hogy a cseréről csak homályos sejtelme is lehetett volna, levágta az áldozatnak szánt gunarat; de a saját maga tojóinak gunárját. Igy állott tehát bosszút Szecskó István bátyámon, de ennek is ő adta meg az árát, még pedig elég drágán, mert azt mondják, hogy az a kegyetlen karcolás ott a szeme körül, hites társának, a Kata néninek a kézimunkája, ő ugyan erősen állítja, hogy a galyazáskor az ákác karcolta ugy össze-vissza az ábrázatját. Magában pedig ezt gondolta : — Hát csak igen igaz az, hogy az ember néha egyet keres s mást talál, meg az is: Sokan mennek gyapjúért s nyírtán jönnek vissza.